A keresés eredménye 627 találat
- Új autóvásárlási támogatás jöhet, mindent felforgató változásokkal (RTL.hu) Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már több hónapja hangsúlyozza, hogy Európának újfajta támogatási programra van szüksége.
- Elköltözik az Ó utcából az Európai Rendőrakadémia: már az új épület is megvan (Blikk - h) Az Üllői úton lévő BIF Tower épületébe költözik a Cepol, vagyis az Európai Rendőrakadémia.
- Többhavi csúcsa környékén zárt a forint (Portfólió) Csütörtökön február 23-a óta nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben. A forintnak ezúttal a vártnál magasabb amerikai segélykérelmek után a dollár gyengülése adott lendületet. Pénteken a magy
- Egy magyar játékos csaknem 60 millió forintot szakított az Eurojackpoton (Index - bf) Rámosolygott a szerencse.
- Többen tartanak Brüsszeltől Szlovákiában, mint az oroszoktól vagy az amerikaiaktól (Mandiner) A közelgő EP-választásokba való beavatkozás esélyeiről kérdezték északi szomszédunk polgárait, meglepő eredmények születtek, írja az Euractiv.
- Ukrajna támogatása: lőszerrel hevíthetik a háborús pszichózist a németek és a franciák (Mandiner) Komoly döntésre szánta el magát a két nagyhatalom. Ukrajna támogatása azonban veszélyesen sokba kerülhet Európának.
- Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak (Propeller) Az Európai Parlament tagjai azonnali bírságok kiszabását sürgetik az Európai Bizottságtól, válaszul a magyar kormány olyan intézkedéseire, amelyek véleményük szerint sértik az uniós jogot és a külföldi vállal
- Euronews: Mélyrepülésben az olasz születésszámok, és ebből nagy baj lesz (Mandiner) Bár a kormány számára kiemelt fontosságú a születésszám emelése, az eredmények csak lassan érkeznek, ráadásul az abortuszpárti aktivisták heves ellenállása közepette.
- Megvan az első győzelem, továbbjutottak a magyarok az Eb-n (Sportal) A magyar válogatott pénteken 7-3-ra legyőzte Írországot, ezzel továbbjutott csoportjából a Moldovában zajló socca Európa-bajnokságon.
- Lázár János: Ha egy politikus a háborúhoz asszisztál, akkor az idegen érdekeket szolgál (Hír TV) Ha június 9-én sokan szavaznak a Fidesz-KDNP-re, és így erős európai parlamenti képviselete lesz, akkor garantálni tudja, hogy Magyarországot távol tartja a háborútól - jelentette ki az építési és közlekedési mi
- Lévai Zoltán birkózó olimpiai kvótás (Híradó) A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai negyedikként, Losonczi Dávid (kf 87 kg), Muszukajev Iszmail (szf, 65kg) és Nagy Bernadett (női, 76 kg) után biztosította helyét a párizsi olimpián.
- Ez az ország imádja legjobban Magyarországot Európában, meglepő statisztikával jelentkezte... (Promotions) Érdekes térkép látott napvilágot.
- Borravaló: az amerikai jattkultúra megfertőzte Európát (VG) Sok vendéglátós megérdemli a borravalót, de mi szükség annak digitalizált kierőszakolására?
- Az Üllői útra költözik át az Európai Rendőrakadémia (Telex) Megkapják a BIF Towert.
- 4 szenzációs treehouse hotel Európában, ahol csak a madárcsicsergés zavarhat meg (DriveMag) A városi élet minden előnyének ellenére időnként jól tud esni, ha mindentől távol, a természet közelségében töltünk el egy kis időt. A magasba épült faházas szálláshelyek pedig szuper lehetőséget biztosíta
- Spiegel: Orbán zaklatja a külföldi cégeket – Magyarország azonnali megbírságolását követel... (hvg - g) Az Európai Parlament tagjai úgy látják, hogy a magyar kormány intézkedései a külföldi cégek kiszorítását szolgálják, megsértve az uniós jogot. Levelet küldtek Ursula von der Leyennek.
- Eurojackpot: 17 ezer milliárdos pénzesőben úszkálhat egy nyertes, ha ezeket a számokat húz... (Promotions) Íme május 10. legfontosabb számai, nyerőszámai.
- Hungrail: a gigakamionok megjelenése társadalmi és környezeti károkkal járna (Infostart) A hagyományos kamionoktól nagyobb és nehezebb gigakamionok megjelenése az európai utakon a vasúti árufuvarozási szektor versenyképességének csökkenése mellett negatív társadalmi és környezeti hatásokkal járna -
- Mutasd meg te miként véded a környezeted. - Klímavédelemmel kapcsolatos fotókat várnak (DigHungary) Fotópályázatot hirdetett az Európai Éghajlati Paktum, amelynek középpontjában a klímavédelemmel kapcsolatos egyéni cselekvések megörökítése és bemutatása áll. A versenyen minden európai felnőtt állampolgár r
- Trendi és elegáns - Ezeket a hercegnőket kövesd a legújabb divattippekért (Life.hu) Sikkesek, dekoratívak, elragadóak. Arisztokraták, akik megjelenésükkel mindenkit levesznek a lábukról. Íme, az európai királyi családok azon tagjai, akiknek kegyeiért a legnagyobb divatházak versengenek.
- Megnyerte a választást a Magyarországra menekült Nikola Gruevszki pártja, van, aki már vár... (Népszava) A nagy kérdés az: lassít-e a balkáni ország az Európai Unió felé vezető úton. (Külföld)
- Túl szexi volt, kirúgták a világ egyik legnagyobb gálájáról (Nuus) A 26 éves Eugenio Casnighit olasz modell meglepő dologról számolt be a TikTikon. Állítólag azért rúgták ki az esedékes Met-gáláról, mert az előző évben „túl szexi volt” és magára irányította a figyelmet.
- Nálunk épül meg Európa első elektromosautó gyára (ProfitLine) Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az első európai elektromosautó gyárát is Magyarországra hozza - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Face
- Varga Mihály: a kormány mindig kiállt és a jövőben is kiáll a keresztény hagyományok melle... (Vasárnap) A kormány mindig kiállt és a jövőben is kiáll Európa keresztény kulturális hagyománya mellett – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter...
- Dobrev Klára tisztességes fizetéseket, nyugdíjakat, európai egészségügyet és oktatást ígér... (Híradó) Tisztességes fizetéseket, nyugdíjakat, európai egészségügyet és oktatást ígért a DK-MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP)-választási listavezetője ajkai kampányrendezvényén pénteken.
- Orbán Viktor már 2020-ban egy európai konfliktustól tartott (Index - bf) Kiderült, hogyan is indult a hazai védelmi ipar felfutása ebben az évtizedben.
- Menczer Tamás szerint az európai emberek nem akarnak háborúzni menni Ukrajnába + videó (Hír TV) Menczer Tamás rámutatott: Tehát ha föltennénk szerintem az európai embereknek a kérdést, hogy ők is egyetértenek e ezzel és el kívánnak e menni oda harcolni, akkor szerintem azt mondanák, hogy nem. És ez nem a mi h
- Szijjártó Péter: Az európai választás nagyban befolyásolja majd, hogy békében vagy háborúb... (Hír TV) A külügyi- és külgazdasági miniszter rámutatott: "Egy háború környezetben katonák küldését és atomháborút emlegetni az a lehető legnagyobb hiba.
- Vendégmunkások nélkül bajban lesz a magyar turizmus (VG) A turizmus és vendéglátás iparág évek óta küzd munkaerőhiánnyal, de nem magyar jelenségről van szó, egész Európában jelentkezik a probléma az ágazatban.
- Peking hídfőállásnak tekinti Magyarországot az EU-ban (Hírklikk) Hszi felértékelte a kapcsolatot Magyarországgal. Meghirdette, hogy a két ország együttműködése mindent kiáll, elemzők szerint ennél előkelőbb helyet csak Oroszország foglal el a kínai értékrendben. A vendég Kín
- Koncertek, futóverseny, családi programok az EU-csatlakozás évfordulóján (Hírklikk) Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.
- Van, ahol nagyobb tiltakozás várta az Európába látogató kínai elnököt – videó (hvg - kf) Párizsban még egy óriási transzparenst is sikerült kitenni egy felüljáróra.
- Kiszivárgott egy levél Brüsszelből: támadást indítottak a magyar kormány ellen (Portfólió) Az Európai Parlament tagjai azonnali bírságok kiszabását sürgetik az Európai Bizottságtól, válaszul a magyar kormány olyan intézkedéseire, amelyek véleményük szerint sértik az uniós jogot és a külföldi vállal
- Nyitrai Zsolt: Nem hibázhatunk június 9-én! (Híradó) „A tét óriási, június 9-én Magyarország és Európa jövője a tét, az, hogy életünket háborúban vagy békében kell leélnünk” – fogalmazott a miniszterelnöki főtanácsadó.
- Az Egyesült Államok lerántotta a leplet: Kína milliárdokkal tömi Európát (Economx) Annak ellenére, hogy a nyugat-európai államok rendszerint elítélik Kína politikáját, sok milliárd forint értékben fogadnak be kínai forrásokat.
- Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten? (Origo - sp) Pedig az UEFA terve az lenne, hogy áthelyezi a finálét a Puskás Arénába.
- Koncertek, futóverseny, családi programok az Európa-nap alkalmából (Alon.hu) Az érdeklődők közben az Európai Unióról, a tagság adta lehetőségekről, illetve a júniusi európai választásokról is tájékozódhatnak.
- Gólözön az írek ellen, továbbjutott a magyar válogatott a Socca Eb-n (NB1) A Románia és Németország elleni játszott döntetlen után, a magyar válogatott Írországgal mérkőzött meg a Kisinyovban rendezett Socca EuroCup utolsó […] A Gólözön az írek ellen, továbbjutott a magyar válogatot
- Mi az az Európai Parlament és milyen hatásköre van? (10perc.hu) Az Európai Parlament (EP) az Európai Unió (EU) polgárainak közvetlenül választott képviselőtestülete.
- Versenyképességi lemaradásban van az EU Bóka János szerint (Híradó) Az európai uniós ügyekért felelős miniszter értékelése szerint az Európai Unió (EU) ma versenyképességi lemaradásban van más globális szereplőkhöz képest.
- Macerás, poggyászvonszoló gyaloglásra számítson az észak-adriai reptérre érkező utas (Index - kf) A busz reptéri parkolása Krk szigetén tavaly 15, az idén 360 euróba kerül.
- Tenger helyett tópart? 5 európai tó, amit tökéletes választás lehet idén nyárra (DriveMag) Európa szárazföldjeit számos meseszép tó tűzdeli, ahol a vízisportoktól kezdve a biciklizésen át hajókázásig sok féle programban tudunk részt venni. Mutatunk öt csodás tavat a kontinensen, ha idén szívesen töl
- Csupa jó hír jött az európai börzékről (Economx) Nyugaton a helyzet szinte felhőtlen.
- Szijjártó Péter az uniós választás tétjéről beszélt (MNemzet) Sorsdöntő európai parlamenti választás közeleg.
- Budapesten csaphat össze a Fradi két korábbi ellenfele az európai kupadöntőben (MNemzet) Az UEFA váratlanul a Puskás Arénába hozhatja az Európa-konferencialiga döntőjét.
- Lemondott Chris Fearne, a korrupciós botrányba keveredett leendő EU-biztosjelölt (Mandiner) „Az egyetlen dolog, amit a bíróságok találni fognak, az a teljes ártatlanságom” – olvasható a Fearne lemondásában.
- Menczer Tamás: Az európaik nem akarnak háborúba menni Ukrajnáért (ATV) Ha föltennénk az európai embereknek a kérdést, hogy el kívánnak-e menni Ukrajnába harcolni és meghalni, akkor azt mondanák, hogy nem - közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára feltölt
- Az EU zöld megállapodása ellen tüntetnek Lengyelországban (MHírlap) A Szolidaritás népszavazást indítana arról, hogy Lengyelország folytassa-e az uniós zöld megállapodásban foglalt klímapolitika megvalósítását
- Bajban az orosz búzapiac: elfagyott a termés (Portfólió) Az európai búza határidős jegyzései pénteken az elmúlt kilenc hónap legmagasabb szintjére ugrottak, aggodalmat keltve a száraz és hideg időjárásból eredő orosz terméskiesés lehetősége miatt.
- Már idén budapesti helyszínre kerülhet egy európai kupadöntő (NB1) Mint arról korábban beszámoltunk, a Fiorentina és az Olympiakosz jutott be a Európa Konferencia-liga döntőjébe. A Fradi korábbi riválisai játsszák […] A Már idén budapesti helyszínre kerülhet egy európai kupadö
2024.05.10