A keresés eredménye 86 találat
- Megszólalt a tiszaújvárosi robbanás özvegye: „A gyerekek csillapíthatatlanul sírtak” (Metropol) A robbanásban elhunyt Ádámot a felesége és a két gyermeke gyászolja.
- Elhunyt Vas Zoltán (Demokrata) Először 1975. szeptember 1-jén kezdett el dolgozni az MTI-ben, annak Külföldi Sajtószolgálatánál mint fordító. Angol, francia és német nyelvből dolgozott.
- Feketébe borult a magyar sportvilág. Elhunyt Bretz Gyula (Kiskegyed) Életének 87. évében meghalt Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség egykori elnöke, aki sportolóként és sportvezetőként is meghatározó alakja volt a hazai öttusának.
- Szívszorító lesz látni: ebben a műsorban szerepelt utoljára Scherer Péter (Rúzs Online) Május 19-én érkezett a megrázó hír: elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
- Egy csillaggal több lett az égen. Elhunyt korunk kedvenc dzsesszzenésze (Kiskegyed) 88 éves korában meghalt Gunter Hampel német dzsesszzenész, aki a kontinens free jazz mozgalmának egyik legmeghatározóbb alakjaként írta be magát a zenetörténetbe.
- Spanyolországban érte a halál Scherer Pétert (NLC) Scherer Péter életének utolsó napjait egyik kedvenc országában, Spanyolországban töltötte. A Blikk értesülései szerint a közkedvelt színész nemrég utazott a dél-európai országba, ahol végül elhunyt. A gyászol
- Megszólalt a felesége: így teltek Scherer Péter utolsó, titkolt hónapjai a halála előtt (Contextus) Szívszorító részletek láttak napvilágot a kedden elhunyt Scherer Péter utolsó, a BEST Magazinnak adott interjújából,...
- Döbbenetes részletek derültek ki Scherer Péter halála körül: Spanyolországban érte a halál (Contextus) Szívszorító részletek láttak napvilágot a tragikus hirtelenséggel elhunyt Scherer Péter utolsó napjairól: a legendás színész...
- Elhunyt párja látogatta meg Évát? „Hajnalban magától felkapcsolódott a lámpa a férjem halá... (BorsOnline) Szomorú spirituális történet.
- „A fájdalom a szívemben több, mint amit fel tudok fogni” — Zokogva búcsúzott a híres YouTu... (BorsOnline) Gyilkos kórral vívott harc után elhunyt a kis Isaac.
- „Jobb embert soha nem ismertem” - megszólalt a tiszaújvárosi robbanásban meghalt férfi bát... (BorsOnline) Az elhunyt Ádám csak a családjának élt.
- Rosszabbul érezte magát a miniszterelnöki székben, mint a szegedi Csillag börtönben (Index) Ma 25 éve, hogy 2001. május 22-én elhunyt az 1968-as gazdasági reform egyik irányítója, Fock Jenő.
- Meghalt a magyar sport legendás alakja – hét unokája gyászolja (BorsOnline) Elhunyt Bretz Gyula.
- Elhunyt Bretz Gyula (MHírlap) A Magyar Öttusa Szövetség búcsúztatta az egykori válogatott öttusázót
- Zokogva búcsúzott a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt férfi özvegye (Ripost) Egy kétgyermekes családapa életét követelte a robbanás.
- Csak illúzió, hogy az ember valóban képes irányítani a saját sorsát (Telex) A közelmúltban elhunyt Dag Solstad trilógiája az elmúlt évek egyik legkülönösebb és legmélyebb szépirodalmi teljesítménye. Kritika.
- Szigligeti Ivett és Dudás Miki idén szeretett volna összeházasodni: „Sajnos ez nem valósul... (BorsOnline) Szigligeti Ivett Hajdú Péter Beköltözve című műsorában vallott elhunyt szerelméről. Dudás Miki özvegye szomorúan mesélt a nagy napról, ami soha nem valósulhatott meg.
- Francia művészeti érdemrenddel tüntették ki Krasznahorkai Lászlót (Népszava) Irodalmi Nobel-díjas írónk Franciaország budapesti nagykövetségén vette át az elismerést, az ünnepségen megemlékeztek világhírű filmrendezőnkről, az idén januárban elhunyt Tarr Béláról.
- Fájdalmas sorokkal búcsúzott a tiszaújvárosi robbanás áldozatának özvegye (MNemzet) „Vigyázz magadra az angyaloknál” – írta a balesetben elhunyt kétgyermekes férfi felesége.
- Meghalt a legendás magyar sportvezető (Blikk) Szomorú hír érkezett szerkesztőségünkbe: 86 éves korában elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség korábbi elnöke, építészmérnök. Egykoron maga is kiváló versenyző volt, az öttusa mellett vívásban is
- "Szeretlek mindig és örökre” - Szívszorító sorokkal búcsúzott a tiszaújvárosi robbanásban ... (BorsOnline) Kétgyermekes családapa életét követelte a robbanás.
- 90 éves korában elhunyt a legendás televíziós műsorvezető (BorsOnline) Szomorú hírt osztottak meg.
- Súlyos betegség után elhunyt a legendás autóversenyző (Metropol) A legendás Nascar-versenyző 41 éves volt.
- Borzalmas, ami kiderült: kétgyerekes családapa a tiszaújvárosi robbanás áldozata (Kiskegyed) A tragikus tiszaújvárosi üzemi baleset után a Mol és a kormány is támogatást ígért az elhunyt dolgozó családjának. A vállalat a biztosításon felül külön segítséget nyújt, míg Kapitány István energetikáér
- Kétgyerekes családapa a tiszaújvárosi robbanás áldozata (Blikk.) A tragikus tiszaújvárosi üzemi baleset után a Mol és a kormány is támogatást ígért az elhunyt dolgozó családjának. A vállalat a biztosításon felül külön segítséget nyújt, míg Kapitány István energetikáér
- Felfoghatatlan veszteség: 55 évesen meghalt a világ egyik legismertebb sportújságírója (Kiskegyed) Megdöbbent a sportvilág: 55 éves korában elhunyt Howard Fendrich, aki évtizedeken át tudósított a legnagyobb tenisztornákról és olimpiákról. Kollégái és világhírű sportolók is megrendülten búcsúznak tőle.
- Hernádi Zsolt felajánlotta a Mol külön támogatását a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt dol... (24.hu) Hernádi Zsolt és Kapitány István tartott sajtótájékoztatót a Mol tiszaújvárosi üzeménél a reggeli robbanás után.
- Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre (DigHungary) A vasárnapi Kincsvadászok VIP premieradásának vendége a kedden elhunyt színművész, Scherer Péter lesz, aki egyik utolsó televíziós szereplése során lelkesen mesél a szüleitől örökölt alkotásról, majd a Lepatt
- Koporsóval a háta mögött szlalomozott a forgalomban – sokkoló videó tartja lázban a netet (Vezess) Egy motoros kaszkadőrmutatványokat hajtott végre egy koporsóval a gépe hátulján, hogy így tisztelegjen elhunyt barátja emléke előtt.
- Orbán Viktor és Sulyok Tamás is részvétét fejezte ki a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt c... (SzMo.hu) A köztársasági elnök és a volt miniszterelnök is Facebook-oldalán nyilvánított részvétet az áldozat családjának. Egyúttal mielőbbi felépülést kívántak a sérülteknek.
- Gyászba borult a Nascar világa: 41 évesen meghalt Kyle Busch (Twice) 41 éves korában elhunyt Kyle Busch, a Nascar Cup Series kétszeres bajnoka és az amerikai túraautó-versenyzés egyik legeredményesebb alakja. A hírt csütörtökön közösen jelentette be a Busch család, a Richard Childre
- Tiszaújvárosi robbanás: a KDNP részvétét fejezte ki az elhunyt áldozat családjának (Demokrata) Őszinte részvétünk a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt áldozat családjának, írta a párt.
- Megszólalt a Mol: az Olefin 1 üzem újraindítása során történt a robbanás (BorsOnline) Az elhunyt kollégát saját halottjuknak tekintik.
- Orbán Viktor: Őszinte részvétem a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt áldozat családjának (Metropol) Közösségi oldalán szólalt meg. Orbán Viktor részvétét fejezte ki a tiszaújvárosi robbanás áldozat családjának.
- Orbán Viktor részvétét fejezte ki a Tiszaújvárosban elhunyt áldozat családjának (Demokrata) Őszinte részvétem a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt áldozat családjának, írta Orbán Viktor.
- Orbán Viktor is részvétét fejezte ki a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt személy családján... (24.hu) A tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanásnak egy halálos áldozata van, ketten súlyosan, heten könnyebben sérültek.
- Tiszaújvárosi robbanás – Orbán Viktor részvétét fejezte ki (Infostart) A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök részvétét fejezte ki a tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanásban elhunyt családjának.
- Az államfő is megszólalt a tiszaújvárosi robbanással kapcsolatban (Mandiner) Sulyok Tamás részvétet nyilvánított a balesetben elhunyt áldozat családjának.
- Drámai fotó, ömlik a füst, lángok. Magyar Péter fényképet tett ki és ezt közölte a ma déle... (Kiskegyed) Folyik az oltás. Heten megsérültek, egy ember elhunyt.
- Sulyok Tamás részvétét fejezte ki a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt családjának (Demokrata) Őszinte részvétem az elhunyt családjának, fogalmazott a köztársasági elnök.
- Szörnyű tragédia: 41 évesen meghalt a legendás autóversenyző (Blikk) Gyászba borult a motorsport világa, magyar idő szerint csütörtök késő este elhunyt Kyle Busch. A Nascar egyik legsikeresebb versenyzője 41 éves volt. Családja közleménye szerint a legendát hirtelen kórházba kellett
- Tiszaújvárosi robbanás – Sulyok Tamás államfő megrendült (Infostart) Őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának, a sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánt.
- Hegedűs Zsolt: a sérülteket Debrecenben és Miskolcon ápolják, a Honvédkórház készenlétben ... (Infostart) A kórházi kapacitás elegendő, erről adott számot az egészségügy miniszter a tiszaújvárosi Mol-üzemi robbanás kapcsán. Egy ember elhunyt, egy állapota pedig életveszélyes.
- Tiszaújvárosi robbanás: megszólalt Kapitány István is (Mandiner) A gazdasági és energetikai miniszter őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.
- Magyar Péter fájdalmas bejelentést tett a MOL-robbanásról: "Őszinte részvétünket szer... (Kiskegyed) Egy ember elhunyt, sok a sérült.
- Több ikonikus karakternek adott hangot: 43 évesen elhunyt a legendás színész (BorsOnline) Megrázó hír érkezett.
- Váratlanul elhunyt a Nascar-legenda (Infostart) Kyle Busch a királykategóriában 762 futamon indult, 63 győzelmet aratott. Pár nappal ezelőtt még versenyzett.
- Regényhős lett Scherer Péter: Karsa Tímea könyve őrzi az emlékét (Blikk) A 42 év című, nagy sikerű gasztromantikus regénysorozat harmadik kötete fájdalmas aktualitással érkezik az olvasókhoz idén ősszel. A 42 év – Mi lesz, ha…? című könyv egyik karakterét ugyanis a nemrég elhunyt
- 41 évesen váratlanul elhunyt a híres autóversenyző: megrázta a világot tragikus halála (Femina ) Kyle Busch pár napja még versenyzett, halála lesokkolta rajongóit.
- 41 éves korában elhunyt Kyle Busch (444.hu) A legendás Nascar-pilóta csütörtökön került kórházba.
2026.05.23
2026.05.22