A keresés eredménye 625 találat
- Itt a bejelentés a hazai üzemanyagárakról: lélektani határt léphetünk át hamarosan (Pénzc.) A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 3 forinttal csökken, a gázolaj beszerzési ára pedig bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe hétfőtől.
- Itt egy jel arra, hogy éledezik a kínai gazdaság (Portfólió) Kína benzinexportja 2015 júliusa óta nem látott mélypontra süllyedt áprilisban a fellendülő gazdaság és a növekvő belföldi utazási igények miatt, míg az elemzők szerint májusban is alacsony szinten maradhat ez a
- Hazai üzemanyagpiaci paradoxon: kétségbeesett kutasok, boldog autósok (Mfor) A kisebb benzinkutak üzemeltetői szerint az őket sújtó lépések miatt a csőd szélére kerültek. Közben a benzinárak minimális mértékben csökkentek. Innen azonban inkább emelkedés várható az Mfor Üzemanyagár-fi
- Szegeden napelemes energiával mesterséges benzint gyártanak hidrogénből és szén-dioxidból (Telex) Az Audi Hungária autógyár és a Mol is részt vesz az e-üzemanyag felhasználási lehetőségeinek vizsgálatában.
- Megszólalt a miniszter: ez állhat a benzinárcsökkenés hátterében (Mandiner) „A csökkenő üzemanyagárak az inflációt is tovább mérséklik, és támogatják a fogyasztás helyreállását” – jelentette ki Nagy Márton.
- Tovább csökkennek a benzinárak Pünkösdhétfőn (10perc.hu) Jövő héttől újabb csökkenéssel lehet számolni.
- Fontos hír jött a benzinről, már ne tankoljon hétfőig! (Priv.bankár) Pünkösd hétfőn tovább csökkennek az üzemanyagárak.
- Üzemanyag: hétfőtől újabb árcsökkentést hirdettek meg a kereskedők – 600 forintos lélektan... (VG) Némiképp váratlanul pünkösdi üzemanyagár-csökkentést jelentette be Magyarországon.
- Már itthon is kapható a 650 lóerős Hyundai, de marad a szívó benzines i30 is (Origo - autó) Két vadonatúj és három frissített modell forgalmazását kezdi el itthon a koreai autógyártó.
- Így alakul hétfőtől a benzin ára (Portfólió) Pünkösd hétfőn tovább csökkennek az üzemanyagárak, írja a holtankoljak.
- Pünkösdi árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon (Vezess) Újabb minimális árváltozás jön a hazai töltőállomásokon, pünkösdhétfőn is csökken az üzemanyagok ára.
- Pünkösdhétfőn is jön egy kis áresés a benzinkutakon (hvg - a) Haladunk a 600 forintos árak felé.
- Jó hírt kaptak az autósok (Házipatika) A benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál.
- Pünkösdhétfőn tovább csökkennek az üzemanyagárak (24.hu) A benziné és a gázolajé is.
- Drasztikus változás: ennyi az üzemanyag ára (Propeller) Magyarországon a 95-ös motorbenzin átlagára 603, a dízel üzemanyagé 600 forint, a benzin ára egy hét alatt 10 forinttal, a gázolajé 4 forinttal csökkent a Magyar Ásványolaj Szövetség (Mász) pénteki adatai szerint
- Rohanjunk a benzinkútra? Itt érdemes tankolni, ha útnak indul (PiacProfit) A benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten.
- Hatalmas fordulat, megrázza Magyarországot, ami a benzinárral történik (Naphíre) Ha ez igaz, amit a KSH állít, nagyon fognak örülni az autósok.
- A kormány letörte a háborús üzemanyagárakat (MHírlap) A benzin ára 43 forinttal, a gázolaj ára pedig 56 forinttal csökkent áprilisi, illetve februári csúcsértékeikhez képest
- Végre jó hírek érkeztek a kutakról, így alakultak az üzemanyagárak (Economx) A legfrissebb adatok alapján Magyarországhoz képest a régiós országok közül Ausztriában, Csehországban, Horvátországban, Szerbiában és Szlovákiában is magasabb volt a benzin átlagára.
- Elvileg jók vagyunk, 603 forintra csökkent a benzin átlagára, így bent vagyunk a középmező... (24.hu) A dízel csak két országban olcsóbb, mint nálunk.
- A benzin ára ennyit csökkent - a gázolajnál is jelentős az esés (Növekedés) Magyarországon a 95-ös motorbenzin átlagára 603, a dízel üzemanyagé 600 forint, a benzin ára egy hét alatt 10 forinttal, a gázolajé 4 forinttal csökkent a Magyar Ásványolaj Szövetség (Mász) pénteki adatai szerint
- Oficiul Central de Statistică: Benzina este mai ieftină cu 12forinţi, iar motorina cu 1 fo... (Híradó) Budapesta, vineri, 17 mai 2024 (MTI) - Potrivit ultimelor date publicate în EU Weekly Oil Bulletin, preţul mediu al benzinei cu cifra octanică 95 în Ungaria a fost de 609 forinţi (1,577 euro), identic cu media regională. Pre
- Megérkeztek a KSH friss adatai a régiós üzemanyagárakról (Liner) A friss adatok alapján jelenleg a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál.
- Továbbra is működik a kormány kényszerítése, a benzin és a dízel is olcsóbb nálunk, mint a... (hvg - g) Nagy Márton: megvédtük a családokat, letörtük a háborús üzemanyag-árakat.
- Jó hír a benzinkutakról (Tudás.hu) Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint vo
- KSH: A benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál (Híradó) Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel.
- Kijöttek a friss adatok, a kormány azonnal reagált az üzemanyagárakra (Index - g) Nagy Márton: A kormány a benzin árát 43 forinttal, a gázolaj árát pedig 56 forinttal csökkentette.
- Vették a lapot az üzemanyag-kereskedők: az elvárásoknak megfelelően csökkent a benzin és a... (VG) Tovább mérséklődtek az üzemanyagárak, a benzin árát 43 forinttal, a gázolaj árát pedig 56 forinttal csökkentette áprilisi, illetve februári csúcsértékeikhez képest a kormány – közölte a Nemzetgazdasági Mini
- Most kell jól feltankolni az autót, már a 600 forintot sem érik el az üzemanyagárak néhány... (Promotions) Sok helyen már 600 forint alatt van az üzemanyagár.
- Ár-érték bajnok autókkal tarolná le Magyarországot a DFSK: minden, amit az új kínai márkár... (Pénzc.) A DFSK benzines, plug-in hibrid és elektromos autókat is gyárt, és az ár-érték arány lehet a legfőbb vonzereje.
- Benzinkannából menő számítógépház (Player) Mutatjuk, hogyan.
- Benzinár: ijesztően közömbösek az autósok (Priv.bankár) Hiába érzik az emberek egyre jobban a klímaváltozás hatásait és hiába próbálja az OPEC+ olajkartell minél magasabban tartani a fekete arany árát, az emberek tovább növelik az üzemanyag-fogyasztásukat.
- Péntektől újabb árváltozás lesz a benzinkutakon, örülhetnek az autósok! (Mandiner) Mutatjuk, hogyan változnak az üzemanyagárak pénteken.
- Dízelmotoros, benzines vagy villanyautó? Így alakultak a kötelező biztosítások (Autószektor) Az új autók esetében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási átlagdíjak az idén 59 ezer forintot tettek ki, ez 5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva - derül ki a Netrisk össze
- Kifogyott a benzin Jákob Zoltán Ferrarijából, nagy bajba került a milliárdos (NLC) A milliárdos üzletember alig tudott félreállni autójával az emelkedőről, amikor észrevette, hogy az autójából kifogyott a benzin.
- Mutatjuk, hol a legolcsóbb a benzin Európában: nagyon nem mindegy, hol tankol, ha autóval ... (Blikk - h) Nem sokára kicsengetnek, és itt a nyári vakáció. Sokan már réges-rég eldöntötték, hova mennek nyaralni idén. Az autós utazások alkalmával azonban nem mindegy, hol tankol az ember. Íme, egy lista, hol érdemes megá
- Csökkennek a benzinárak (10perc.hu) A Holtankoljak tájékoztatása szerint ismét csökkennek az üzemanyagárak.
- Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörö... (Propeller) Jákob Zoltán műkörömkirály 155 milliós Ferrarijában elfogyott a benzin, miközben a Balatoni úton kocsikázott. Más autósoktól kapott üzemanyagot. Budapesten, a Balatoni úton fulladt le 155 milliót érő Ferrarijáv
- Kifogyott a benzin a milliárdos Jákob Zoli Ferrarijából, nem jutott el vele a benzinkútig (Telex) Amikor elindult, még hatvan kilométernyi üzemanyagot jelzett az autó. Tíz percet ment vele.
- Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek (Ripost) Újabb csökkenés jön.
- Lerohadt Jákob Zoli 155 milliós Ferrarija: ki nem találod, kik mentették ki a bajból a műk... (Pénzc.) 155 milliós luxusverdát csodálhattak meg nemrég azok, akik a Balatoni útnál jártak. Meglepetésük még nagyobb lehetett, mikor meglátták, ki próbál éppen benzint szerezni bele.
- Lefulladt Jákob Zoltán Ferrarija egy emelkedőn, többen is felajánlottak neki benzint (hvg - ém) A Nagy Ő egykori szereplőjének 155 milliós luxusautójából kifogyott az üzemanyag, nem messze egy benzinkúttól. Többen is megálltak segíteni neki, és felajánlották, hogy adnak benzint az üzletembernek.
- Visszavág az ázsiai gyártóknak a Ford, ezek az új modellek érkeznek idén (Origo - autó) Elektromos, többféle hibrid, sőt, V8-as benzines autó is rajthoz áll, ám egy műfajban máig a dízel a nyerő.
- Más sofőröktől kapott benzint Jákob Zoltán, miután egy emelkedőn lefulladt a Ferrarija, me... (24.hu) Épp benzinkutat keresett, amikor az incidens történt.
- Jákob Zoltán miatt akadt meg a közlekedés Budapesten: váratlan baj történt a Ferrarijával (Blikk) Alig tudott félreállni az útból Jákob Zoltán a luxusautójával, amikor meglátta, hogy kifogyott belőle a benzin.
- Mennyinek kell lennie az üzemanyag árnak, és ki a felelős, ha drága a benzin? (Tudás.hu) A benzinár mindenkit érdekel, de ne gondoljuk, hogy a gonosz cégek, vagy az állam pusztán a drága üzemanyagban érdekelt. Az állam, de a forgalmazók is inkább a közepes árat szeretik, amikor van nyereség is, de van fo
- Jákob Zoli miatt állt a forgalom Budapesten, nagyon kínos, ami a Ferrarijával történt (BorsOnline) Ha nincs elég benzin, akkor a csodakocsi sem megy sehova.
- Különleges szendvicsek a benzinkutakon (Mark&Média) Tavasszal szinte minden elemében megújul az OMV VIVA gasztronómiai kínálata: két új gourmet szendvics mellett új Leberkäse-variánst, új hot dogot és egy teljesen új termékcsalád termékeit is választhatják az OMV
- Pénteken újabb üzemanyagár-csökkenés jön (Economx) A benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.
- Tömegek járnak Szlovákiába vásárolni, és nemcsak benzinért (VG) A magyarok elkezdtek költeni, csak nem Magyarországon, ami komoly problémát okozhat a költségvetés számára is.
2024.05.18
2024.05.17
2024.05.16
2024.05.15