A keresés eredménye 237 találat
- Macron kitart amellett, hogy szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi művelet... (hvg - kf) A francia elnök korábban összetűzésbe került emiatt a véleménye miatt Olaf Scholzal, de a berlini találkozójuk után azt állította, hogy nincs köztük nézeteltérés.
- Macron a német külügyminiszterben találta meg a világháborúba vezető utat (MNemzet) A francia elnök már meggyőzte Olaf Scholz német kancellár miniszterét.
- Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei, hogy nagy hatótávolságú tüzérségi eszközö... (Népszava) Ezt Olaf Scholz német kancellár jelentette be, miután Berlinben megbeszélést folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel és Donald Tusk lengyel kormányfővel. (Külföld)
- Új szövetség született Ukrajna támogatására (ATV) Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei annak érdekében, hogy nagy hatótávolságú tüzérségi eszközökkel tudják ellátni Kijevet az Oroszországgal szemben vívott háborúban - jelentette be pénteken Olaf
- Olaf Scholz: Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei, hogy fegyverekkel tudják ell... (MHírlap) Kiszélesítik a katonai felszerelések gyártását is az ukrajnai partnerekkel együttműködésben
- Új fegyverszállítási összefogás alakul Európában Ukrajna segítésére (Infostart) Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei annak érdekében, hogy nagy hatótávolságú tüzérségi eszközökkel tudják ellátni Kijevet az Oroszországgal szemben vívott háborúban - jelentette be pénteken Olaf
- Vérszemet kaptak a weimari hármak: új szövetség jön létre Ukrajna felfegyverzésére (VG) Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Donald Tusk lengyel kormányfő megállapodtak, hogy soha nem hagyják győzni Oroszországot.
- Új szövetség jön létre Ukrajna segítésére (Portfólió) Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei annak érdekében, hogy nagy hatótávolságú tüzérségi eszközökkel tudják ellátni Kijevet az Oroszországgal szemben vívott háborúban - jelentette be pénteken Olaf
- Olaf Scholz: Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei, hogy fegyverekkel tudják ell... (Híradó) A weimari háromszöget 1991-ben alapította Lengyelország, Németország és Franciaország.
- Negyedszer utasította el a német parlament, hogy Taurus cirkálórakétákat küldjenek Ukrajná... (444.hu) Nem csoda, hiszen Olaf Scholz kancellár ellenzi a javaslatot.
- Olaf Scholz a szarvánál fogja a bikát (MNemzet) „Ezt a határt kancellárként nem akarom átlépni”.
- Emmanuel Macron Berlinben folytatja a háborús uszítást (MNemzet) A háborús héja francia elnök Olaf Scholz német kancellárral és Donald Tuskkal fog megbeszélést tartani a német fővárosban.
- Megpuccsolnák a német kancellárt Putyin esküdt ellenségei (Economx) Nem csitul a Taurus-botrány a németeknél, amely a szövetségi kormány szakadását is hozhatja. Putyin kavicsot dobott a mélyvízbe: a kiszivárogtatás óta Olaf Scholz koalíciójában marakodnak a felek, és már a NATO-s
- Keményen kiosztották a német kancellárt: „Nem kéne berezelni Putyin minden egyes szavától” (Mandiner) A kritikus szerint Olaf Scholz az elmúlt két évben csak szájkaratézott, de semmit nem tett azért, hogy Ukrajnát megsegítse.
- Ukrajna hiába reménykedik (Népszava) Olaf Scholz aligha gondolja meg magát a kiszivárogtatási botrány után: továbbra sem hajlandó támogatni a Taurus cirkálórakéták átadását. A német közvélemény nagyobbik része egyet is ért ebben vele. (Reflektor)
- Szakértő: a német kormány bevándorlókkal akarja megoldani a krónikus munkaerőhiányt (Infostart) A migrációban látja az Olaf Scholz vezette német szövetségi kormány a munkaerőhiány megoldását. A német parlament tavaly nyáron fogadta el az új bevándorlási törvényt, amelyet három lépcsőben vezetnek be – m
- Nagy a nyomás: ismét a Bundestag elé viszik a Taurus rakéták Ukrajnába szállításának kérdé... (VG) Olaf Scholzt kormánya eddig nem állt kötélnek, annak ellenére sem, hogy cirkálórakétákat már a franciák és a britek is adtak a ukránoknak.
- Mégis megkaphatja a Taurus rakétákat Ukrajna? Jövő héten ismét szavazhatnak erről a Bundes... (Mandiner) Olaf Scholz korábban arról beszélt, hogy aggódik a rakéták Kijevbe küldése miatt, mivel az a háború eszkalálódásához vezethet.
- A német kancellár nem akarja Ukrajna győzelmét (MNemzet) Tárgyalóasztalhoz ültetné az ukránokat Olaf Scholz.
- Olaf Scholz: Berlin jó úton jár a migrációs politikában (MHírlap) Nem várható a menedékkérők számának gyors csökkenése
- Brit vélemény: Olaf Scholz Oroszország "hasznos idiótája" (Infostart) Két tűz között találta magát a német kancellár, miután az orosz médiában feltűnt a német légierő vezetőinek bizalmas beszélgetése az Ukrajnának szánt Taurus rakétákról. Oroszország azzal vádolta meg, hogy
- Tíz hónapon át vizsgálta a nyírmártonfalvai lombkoronasétányt az Integritás Hatóság (Népszava) A hatóság elnöke szerint ez annak tükrében nem sok, hogy egy OLAF-eljárás ennél sokkal hosszabb ideig tart. (Belföld)
- A Taurus cirkálórakéta a legkeményebb bunkereket is feltöri + videó (MNemzet) Olaf Scholz elzárkózik a Taurus átadásától Ukrajnának.
- Szembement az Egyesült Államokkal Olaf Scholz (Mandiner) A német kancellár ellenzi Julian Assange kiadatását. Nem érzi arányosnak a rá váró büntetést.
- Moszkva „hasznos idiótaként” tekint Olaf Scholz kancellárra (MNemzet) Kínos magyarázkodásba kezdett Berlin a kiszivárogtatási botrány ügyében.
- A kancellár azt sem tudja, mi történik a kormányában (MNemzet) Olaf Scholz csak Washington hasonló lépése után adna Taurusokat Ukrajnának.
- Forrnak az indulatok Olaf Scholz háborús kijelentése után (MNemzet) Az osztrák jobboldal azt követeli, hogy Karl Nehammer kancellár azonnal tisztázza a helyzetet a franciákkal, a britekkel és a németekkel.
- Reagált a Budapest Airport arra, hogy az OLAF vizsgálja őket (Mandiner) Állításuk szerint valamennyi kérdést tisztázták az EBB-vel.
- Vlagyimir Putyin üzent Németországnak (Demokrata) „Nemrég napvilágra kerültek a tények Olaf Scholz német kancellár ravasz tervéről.”
- Nicolas Schmit az európai szocialisták jelöltje az Európai Bizottság elnökének, a politiku... (Népszava) A PES kongresszusán részt vevő Olaf Scholz német kancellár megerősítette, hogy a NATO-országok nem vállalnak közvetlen szerepet az orosz-ukrán háborúban. (Külföld)
- Orosz-ukrán háború: magyarázkodni kényszerül Olaf Scholz főtisztjei miatt (VG) Aznap, amikor Olaf Scholz azt mondta, hogy nem vesznek részt háborúban, a tisztek azt vitatták meg, hogy miként lehetne Taurus rakétákkal lerombolni a Krími hidat.
- Áll a bál Németországban, Olaf Scholz is vizsgálódna az oroszok által nyilvánosságra hozot... (Priv.bankár) Az is problémás, amiről a német főtisztek beszéltek, de a legnagyobb kérdés az, hogyan kerülhetett Moszkvába egy ilyen felvétel.
- Kémkedés gyanúja a Bundeswehrben: gyors tisztázást ígér Scholz (Infostart) Olaf Scholz német kancellár szombaton gyors tisztázást ígért annak az előző nap nyilvánosságra került hangfelvételnek az ügyében, amelyen állítólag a német légierő főtisztjei az Ukrajnának nyújtandó katonai
- A botrány folytatódik: megszólalt a német kancellár is (MNemzet) Olaf Scholz német kancellár gyors tisztázást ígért, miután Oroszország nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen a német légierő tisztjei Ukrajna támogatásáról beszélnek.
- Vizsgálatot indított az OLAF a Budapest Airport bővítéséhez nyújtott hitel miatt (Hírklikk) Egy Budapest Airportnak még 2018-ban nyújtott hitel ügyében vizsgálódik az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF.
- Dobrev Klárának nem sikerült helyesen leírnia a német kancellár nevét (Mandiner) Csupán az a kérdés, hogy Olaf Scholz a saját Facebook-oldalára azt írja-e, nyilván németül, hogy „Este is folyik a munka. Dbrev Klára magyar árnyék-miniszterelnökkel.”
- Diplomáciai válságot okozott Olaf Scholz (MNemzet) Elmélyülhet a német–brit–francia diplomáciai csörte, miután Olaf Scholz rátámadt a franciákra és a britekre.
- OLAF-vizsgálat indult a Budapest Airportnak nyújtott 200 millió eurós uniós banki kölcsön ... (Népszava) Az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz benyújtott panasz szerint az EBB volt alelnöke, a szlovák Vazil Hudák keveredhetett korrupciógyanúba, ő azonban mindent tagad. Felvetődött az is, hogy a ferihegyi bővítés szabályt
- Irgalmatlan botrány a Budapest Airport körül (Naphíre) Nagyon fura körülmények között kapott hitelt a Budapest Airport az Európai Beruházási Banktól. Az OLAF nyomoz.
- Durva korrupciógyanú a Budapest Airport körül (ATV) Vizsgálatot indított az OLAF a Budapest Airport bővítéséhez nyújtott hitel miatt.
- A Budapest Airport bővítéséhez nyújtott hitel miatt vizsgálódik az OLAF (24.hu) Kihallgatták az Európai Beruházási Bank korábbi alelnökét, aki a hitelnyújtás után a Budapest Airport igazgatóságában talát magának munkát.
- Vizsgálja az OLAF a Budapest Airport 200 millió eurós kölcsönét - frissítve (Mfor) Az Európai Unió csalás elleni hivatala az Európai Befektetési Bankot (EIB) vette elő emiatt.
- Reagált a Budapest Airport a kötelezettségszegésről szóló hírre (Portfólió) Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatot folytat az Európai Beruházási Bank (EBB) által a Budapest Airportnak 2018-ban nyújtott 200 millió eurós hitel kapcsán felmerült súlyos kötelezettségszegé
- Badacsonytomajon tömegével rabosítottak uniós forrásból illegálisan pénzelt önkormányzati ... (Népszava) Egy éve az OLAF fizettetett volna vissza a településsel a hárommilliárd forint EU- és állami támogatást, három éve a Közbeszerzési Döntőbizottság szabott ki pénzbírságot, a NAV nyomozói most értek a Tátika-ü
- Budapest Airport: több száz millió eurós hitel miatt vizsgálódik az EU csalás elleni hivat... (Portfólió) Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatot folytat a Budapest Airportnak 2018-ban nyújtott 200 millió eurós hitel kapcsán felmerült súlyos kötelezettségszegés ügyében. A vizsgálat középpontjában
- Budapest Airport - Egy több száz millió eurós kölcsön miatt vizsgálódik az EU csalás ellen... (Infostart) Egy szlovák szál is van az ügyben, a bank nem nyilatkozik, az OLAF pedig "teszi a dolgát".
- Kreml: Az Egyesült Királyság közvetlenül részt vesz az ukrajnai konfliktusban (MHírlap) Olaf Scholz véletlen elszólása nem jelent meglepetést Oroszország számára
- Elszólta magát Olaf Scholz (MHírlap) Már brit és francia katonák is harcolnak Ukrajnában
- Mi folyik itt? Már Ukrajnában vannak az egyik legerősebb NATO-tagállam katonái (Portfólió) Németország vádak kereszttüzébe került azután, hogy Olaf Scholz kancellár felfedte: brit katonák segítik az ukrán erőket a hosszú hatótávolságú Storm Shadow robotrepülőgépek indításában - tudósított a The
- Nyíltan egymásnak feszült Emmanuel Macron és Olaf Scholz Ukrajna miatt (Demokrata) A németek is kiakadtak a francia elnök azon kijelentése után, hogy csapatokat küldene Ukrajnába.
2024.03.17
2024.03.16
2024.03.15
2024.03.14
2024.03.13
2024.03.12
2024.03.11
2024.03.08
2024.03.07
2024.03.06
2024.03.05
2024.03.04
2024.03.03
2024.03.02
2024.03.01
2024.02.29