A keresés eredménye 150 találat
- Az államfő megvétózta a külföldi ügynökökről szóló törvényt (Economx) Georgiában hiába ment át az egész országot megosztó javaslat a parlamenten, Szalome Zurabisvili élt a vétójogával.
- A reptéren tudták meg az utasok, hogy nem fogadják el a vízumukat – Legalább nyolcvan utas... (Blikk - h) 80-100 utas maradt hoppon ma a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, akik a Wizz Air járatával szerettek volna Szaúd-Arábiába, pontosabban Dzsiddába utazni. Magyarok és átszálló külföldiek a becsekkolásn
- Georgia elnöke tényleg megvétózta a külföldi ügynökökről szóló törvényt (Hírklikk) Georgia államfője szombaton bejelentette, hogy megvétózta az ország törvényhozása által kedden elfogadott, külföldi ügynökökről szóló törvényt, amely ellen hetekig tüntettek Tbilisziben.
- Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésér... (Népszava) Békeidőben biztonságossá, háborúban áthatolhatatlanná szeretné tenni az Oroszországgal és Belarusszal közös határt. (Külföld)
- Georgia államfője megvétózta a külföldi ügynökökről szóló törvényt (Index - kf) Azzal indokolta döntését, hogy az szembemegy minden európai normával.
- Budapest az új Hollywood? Brutális összeget költöttek el tavaly hazánkban a külföldi filme... (ATV) Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest - hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar n
- Megvétózta a grúz államfő a külföldi ügynökökről szóló törvényt (hvg - kf) A kormány azonban felülbírálhatja az elnököt, várhatóan ez fog hamarosan történni.
- Majdnem egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók hazánkban (MNemzet) A gyors növekedés részben annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt számos forgatás leállt Hollywoodban.
- Majdnem egymilliárd dollárt költöttek el Magyarországon a külföldi filmesek (RTL.hu) Tavaly csaknem négyszer annyit költöttek el Magyarországon a külföldi filmes produkciók, mint 2018-ban.
- Vétó. – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő (Infostart) Grúzia államfője szombaton bejelentette, hogy megvétózta az ország törvényhozása által kedden elfogadott, a külföldi ügynökökről szóló törvényt, amely ellen hetekig tüntettek Tbilisziben.
- Cannes-ban a magyar filmgyártás sikeréről beszélgettek (Tudás.hu) Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest – hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar
- Megvétózta a grúz államfő a fővárost lángba borító ügynöktörvényt (Portfólió) Grúzia (Georgia) államfője szombaton bejelentette, hogy megvétózta az ország törvényhozása által kedden elfogadott, a "külföldi ügynökökről" szóló törvényt, amely ellen hetekig tüntettek Tbilisziben.
- Temérdek pénzt hagytak Magyarországon a filmes produkciók (Infostart) Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest - hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar n
- Sok hajléktalan külföldön keres jobb ellátást (Hírklikk) Mintegy 5-6 százalékkal kevesebb a hajléktalan Magyarországon, mint az elmúlt években, ugyanakkor a továbbra is az utcán élők között mind több a beteg, idős ember.
- Hollywood rengeteg pénzt hozott Magyarországra (Növekedés) Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest - hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar n
- Veszélyben a magyarok lakásai? Letarolják a külföldiek az ingatlanpiacot (Naphíre) Zalában már minden ötödik lakásvásárló külföldi állampolgár.
- Hatalmas pusztítást végeznek Afganisztánban az áradó folyók, legkevesebb 50 ember meghalt (Népszava) Mintegy kétezer ház teljesen megsemmisült, csaknem négyezer pedig részben megrongálódott. (Külföld)
- Zalában minden ötödik lakásvásárló külföldi (MagyarHang) A külföldi vásárlók hozzátesznek a magyarországi lakásdráguláshoz is.
- Fico-merénylet: Döntött a bíróság, vizsgálati fogságba kerül a támadó (Népszava) A 71 éves férfit előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság kísérletével gyanúsítják, amiért 25 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat. (Külföld)
- David Pressman: Az Orbán-kormány nem békét akar, hanem ukrán kapitulációt (Népszava) Az amerikai nagykövet kongerencián hívta fel a fiygelmet a látványosan oroszpárti magyar külpolitikára. (Külföld)
- Egymilliárd dollárt költöttek el tavaly a külföldi filmesek Magyarországon (24) A koronavírus-járvány is nagy szerepet játszott abban, hogy sorra érkeznek a gigaprodukciók az országba.
- Rengeteg pénzt hagytak itt a külföldi filmesek (Economx) Magyarországon tavaly csaknem egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók.
- Mégis mi történik ezekben a vármegyékben? Sorra vásárolják fel a házakat a külföldiek (ATV) Zalában már minden ötödik lakásvásárló külföldi állampolgár.
- Az Újpest szurkolói Németországban okoztak óriási botrányt (Origo - sp) A Fradi elleni meccsre nem akarnak elmenni, ehelyett külföldön robbantgattak, majd az általuk támogatott játékosokkal verekedtek.
- Tovább drágult a Tokaji, külföldön azonban még mindig olcsóbb (Agroinform) A borexport mennyisége 169 ezer hektoliterre bővült.
- Veszélyben a magyarok otthonai: A külföldiek kezébe került az ingatlanpiac (Nyugatifény) Már csak a külföldieknek van pénze lakást venni. A Veszélyben a magyarok otthonai: A külföldiek kezébe került az ingatlanpiac bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Meg fogja vétózni a grúz elnök a külföldi befolyásolásra vonatkozó törvényt (Hírklikk) A parlament azonban megkerülheti egy látszatmódosítással az elnöki vétót.
- Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos (Propeller) Magyarországon tavaly csaknem egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók. Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött
- Kedvenc lett Magyarország filmes körökben (VG) Egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók.
- Felvásárolják Zala és Somogy megyét a külföldiek (MNarancs) Zalában minden ötödik lakásvásárló külföldi.
- Magyarországon tavaly csaknem egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók (Híradó) Magyarország kidolgozott egy olyan szabályozási rendszert, amely lehetővé tette bizonyos filmes munkák folytatását a járvány idején is.
- Sikeres a filmgyártáshoz kapcsolódó adó-visszatérítési rendszer (Demokrata) Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók.
- Magyarországon tavaly csaknem egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók (Hírklikk) Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest - hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar n
- Felvásárolják Zalát és Somogyot a külföldiek (Telex) Tavaly év végén Zalában minden ötödik eladott lakást külföldiek vettek meg.
- Száguld a magyarországi filmgyártás (PiacProfit) Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest - hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar n
- Magyarországon tavaly csaknem egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók (MHírlap) A hazánkban gyorsan növekvő filmipar kihívásairól esett szó Cannes-ban
- A magas adóterhelés miatt a hazai napelemcégek komoly versenyhátrányban vannak a külföldie... (PiacProfit) A Klasszis Média által szervezett E, mint energia konferencia Béke honol az olajfák alatt? című kerekasztal-beszélgetésén az energiaszektor és a megújulóenergia-ipar képviselőivel arról beszélgettünk, mennyire fel
- Karácsony továbbra sem cáfolta, hogy külföldi pénz lett volna a kampányában - videó (Metropol) A főpolgármester hazugságnak tartja, hogy a 2019-es főpolgármesteri kampányába külföldről érkezhetett pénz.
- Rossz hír a magyaroknak: itthon drágult, külföldön olcsóbb lett a tokaji (VG) Még nem jelentős, de érzékelhetően nőtt az import.
- Karácsony továbbra sem cáfolta, hogy külföldi pénz lett volna a kampányában (Tények.hu) A főpolgármester hazugságnak tartja, hogy a 2019-es főpolgármesteri kampányába külföldről érkezhetett pénz. A Magyar Nemzethez eljutatott információcsomag azonban nem ezt igazolja.
- Karácsony továbbra sem képes kimondani, hogy nem érkezett külföldi pénz a kampányába (Mandiner) Ehelyett azt ecsetelte, hogy az összes kampánya minden magyar jogszabálynak megfelelő módon történt.
- Kemény republikánus bírálatot kapott az Orbán-kormány, Magyarország az Egyesült Államok le... (Népszava) Mitch McConnell szerint az Orbán-kormány önként Kína európai lábtörlője lett. (Külföld)
- Azahriah anyukája hivatásos katona, kétszer is szolgált külföldön békefenntartóként. (Sassy) Apukája pedig Németországban él a 22 éves zenésznek.
- EU-párti fiatalok állnak a „külföldiügynök-törvény” elleni tüntetések élén Georgiában (SzabadEu) A húszéves Irakli egy szélesebb körű küzdelem részeként tekint a parlament előtt mindennapossá vált esti tüntetésekre, amelyben neki és generációja többi tagjának különleges szerepe van.
- Dél-Korea elleni támadásra szánt újfajta ballisztikus rakétát tesztelt az észak-koreai rez... (Népszava) 2024-ben ez már ötödik hasonló kísérlet volt. (Külföld)
- Két kampány egy technika: így tesztelték Karácsony Gergelyék a külföldi finanszírozás móds... (MNemzet) A főpolgármester egyre feszültebb a 2019-es kampányfinanszírozási botránya miatt, ami érthető, mivel már a hatóságok előtt van a feljelentés több bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.
- Tizennyolc kínai katonai repülőgép és négy hadihajó közelítette meg Tajvan szigetét (Népszava) A tajvani hadsereg szombati beszámolója szerint 12 repülőgép át is hatolt a demarkációs vonalon a sziget északi és délnyugati részén. (Külföld)
- Kijev a külföldön élő ukrán hadköteleseknek tett egy engedményt (Növekedés) Az ukrán külügyminisztérium szombattól újra fogad konzuli szolgáltatásokra kérelmeket külföldön lévő ukrán hadköteles korú férfiaktól - hozta nyilvánosságra a tárca pénteken a honlapján.
- A külföldön élő hadköteles ukránok ismét kaphatnak konzuli szolgáltatást – egy feltétellel (Tudás.hu) Az ukrán külügyminisztérium újra fogad konzuli szolgáltatásokra kérelmeket külföldön lévő ukrán hadköteles korú férfiaktól – hozta nyilvánosságra a tárca a honlapján. A közlemény szerint a 18-60 év köz
- A fővárosi utakat több száz vietnámi, indiai és más külföldi ételfutár rója – de nem baj, ... (Növekedés) A foodorát és a Woltot is megkérdeztük, hogy problémát jelent-e, ha az ételszállítók olykor csak idegen nyelven tudnak megszólalni.
2024.05.18