A keresés eredménye 220 találat
- Itt az RTL friss közlése: érinti Istenes Bencét is (Kiskegyed) Most érkezett.
- Kis vitamintöri: az istenek haragjától a lázongó tengerészeken át a rizsevő tyúkokig (Wmn) Talán sosem tudjuk meg, mi fán terem a vitamin, ha egy holland katonaorvos ugyanazon a koszton tartja a csirkéket, mint a közlegényeket.
- Ez változtatta meg Csobot Adéllal közös életüket: Istenes Bence komoly dolgot mondott ki (Blikk Rúzs) Nagyot fordult a világ Istenes Bencével.
- Istenes Bence újrakezdte az életét – a gyerekei miatt ez már nem mehetett így tovább (Kiskegyed) Nagy döntést hozott.
- Istennek üzent Schobert Norbi Rubint Réka társaságában (Liner) Schobert Norbi ezúttal Istennek üzent, hálás neki az új napért, és azért, hogy tovább gyógyulhat, kap még időt a Földön.
- Lakatos Márk: A lerombolt aranykor után éppen zuhanunk Isten egyik tenyeréből a másikba (Wmn) Lakatos Márk megnézte egykori kollégája, Duda Éva koreográfus új előadását a Nemzeti Táncszínházban; a darabban bábeli zűrzavar, a közös nyelv vége és kultúránk hanyatlása, azaz: az aranykor vége.
- A 49 éves Eva Longoria melltartó nélkül, igazi görög istennőként vonult végig a vörös szőn... (BorsOnline) A Született feleségek sztárja mindenkit elvarázsolt.
- Istenkáromlás miatt börtönre ítéltek Iránban egy népszerű rappert (MHírlap) Amirhosszein Makdszudlut államellenes propagandával is vádolták
- Istenkáromlás címén börtönbüntetésre ítéltek Iránban egy népszerű rappert (Híradó) A tájékoztatás szerint az ítélet még nem jogerős.
- Ej, az istenit, akkor mi is magyarok vagyunk! (MagyarHang) Maradjon kötelező? De melyik műve? Tényleg poros? Vagy a legkevésbé sem? Írókat és irodalmárokat kérdeztünk a 120 éve elhunyt Jókai Mórról.
- Az igazságot kereső baloldali szerintem jobb helyzetben van az Isten előtt, mint egy ramat... (Mandiner) A relativizmus azt hirdeti, hogy mindenkinek igaza van. Tehát amit Jézus mond, hogy ő az út, az igazság és az élet, azt a relativizmus tagadja.
- Döbbenetesen pontos a tibeti horoszkóp - te melyik "isteni" jegybe tartozol? (Blikk Rúzs - h) Melyik "isteni" lény vagy?
- Molnár Miklós atya: Pünkösd: a béke útja (Vasárnap) Az apostolokra lángnyelvek áradtak ki, melyek nem égették el őket, hanem feltüzelték, hogy lépjenek, tegyenek az Isten országáért. A Lélek,...
- Kozma Imre atya: A Szentlélek isteni ereje bensőnkből akar kitörni (Metropol) Kozma atyát kértük, ossza meg velünk pünkösdi gondolatait.
- Eperjes Károly: A lelket Isten adja, nagy baj az abortusz és az eutanázia (Demokrata) Hogyan akart átszökni a vasfüggönyön? Melyik a legveszélyesebb ideológia? Miért bízik töretlenül Orbán Viktorban?
- Hiú remények helyett (MagyarHang) Hogy kezd eluralkodni a pánik a NER-en belül, mi sem mutatja jobban, mint hogy egyes, magas pozícióban lévő vezetők mintha az istenadta nép szájízének megfelelő döntéseket igyekeznének hozni.
- Pünkösdkor mint szélvész és tűzvész mutatkozik be a Nemzet lelke – a Tűzláng mindenkire le... (Mandiner) Az emberiség mindig az Isten útjain jár. Akkor is, mikor nem azt az utat tapossa, amit az Úr szán neki. Kozma Imre atya írása.
- Istennő vagy amit akartok (Népszava) Két transznemű előadóművész bemutatása nélkül érkezett Londonból a Magyar Zene Házába a Dívák & Ikonok című kiállítás, amely a Janelle Monáe által, a Pynk című klipjében hordott „vulvanadrágot” egy m
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei (Infostart) Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők vasárnap ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről
- Eva Longoria melltartó nélkül, igazi istennőként vonult Cannes-ban: hasig kivágott ruhájáb... (Blikk) Káprázatosan festett a nyitott hátú, testhez tapadó, mellnél extrémen kivágott összeállításában Eva Longoria a Cannes-i filmfesztiválon.
- A Bridgerton család: ezzel a gyönyörűséges modellel alkot egy párt a sorozat szívtiprója (Life.hu) A Bridgerton sztárja egy zöld szemű görög istennőt zsákmányolt magának. Luke Newton állítólag Antonia Roumeliotival modellel alkot egy párt.
- Hack Péter felugrott az Szdsz-es nosztalgiavonatra (Mandiner) Isten legyen irgalmas ahhoz a nemzedékhez, amelyet ilyen egyetemi tanárok oktatnak! Czopf Áron írása.
- Pünkösd: az ünnep, amikor a Szentlélek áll a középpontban (Hír TV) Pünkösd ünnepe arról szól, hogy Isten az Ő Lelkét adja nekünk, ez pedig csodálatos ajándék, amivel valóban be lehet töltekezni – olvasható többek között az Axióma elemző cikkében.
- Isteni hangulat: fesztiválszervezőnek állt a református lelkész (MHírlap) Koncerthelyszínné változik a mikepércsi templomkert
- „Isten szereti a biliárdgolyó-embereket” – vallja Sinkó Veronika festő- és grafikusművész (Válasz) Közel harminc mesekönyvet illusztrált, grafikai világa a népművészet dekorativitását és a középkori kódexillusztrációk színes világát idézi. Az új, őstörténeti Válasz Offline címlapján látható festmény
- Bódi Gusztinak van egy ázsiai ikertestvére (Metropol) Szokták mondani, hogy mindenkinek van egy hasonmása a világban. Bódi Guszti ikertestvére például egy ázsiai úriember, aki, mit ad Isten, Magyarországon él.
- Az oroszok állítják: tudják, hogy ki szervezte meg a Fico elleni merényletet (Mandiner) Eközben az egyik olasz lap azt írja, a szlovák kormányfő lelövése „isteni ajándék” Oroszországnak.
- „Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka” (MNemzet) Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
- Angol alapanyagból főztek istenit az olaszok (Vezess) A Morgan klasszikus idomait és aktuális műszaki tartalmát egyedi megoldásokkal bolondított barchettába oltotta a Pininfarina – így született meg a Morgan Midsummer.
- Gyerekek szülői szerepben: az egész életük aköré szerveződik, hogy ne okozzanak gondot (Wmn) Hogyan lehet felnőtt fejjel megtanulni határokat húzni? Miről árulkodnak a családi csetcsoportok, miért nem a pénz miatt fájnak annyira az örökösödési ügyek, és mi köze egy tál isteni rizottónak a kapcsolatfügg
- MAGA és MEGA: Tegyük újra naggyá Amerikát és Európát! (Mandiner) Közös értékeink és politikáink összekötnek bennünket: Isten, haza, család.
- Papok, ügyvédek, titkok (Mandiner) Az isteni szeretet nevében rejtegetjük a bűnt, az ügyvédből meg besúgó lesz, végül talán ügyész is?
- Visszatérhet a világ egyik legszebb autója (Vezess) Úgy tudni, izgalmas terveket szövöget a DS Automobiles: állítólag egy olyan, vadonatúj zászlóshajót építenének, amelyhez a legendás Istennő: a Citroën DS adná a formai ihletet.
- Megható gesztussal búcsúztak volt diákjaik pályaelhagyó tanáraiktól a Radnóti Színházban (DigHungary) Az elmúlt évek egyik legfontosabb közéleti és társadalmi problémájára reflektálva született meg a Radnóti Színház és a Publicis Groupe Hungary közös projektje, Az utolsó osztálykirándulás. Az Istentelen ifjús
- Oltári fotó, így néz ki 66 évesen Kevin Sorbo, a magyarok félisten Herkulese, Görögország ... (Promotions) Így néz ki most a félisten isten, akit Magyarországon mindenki ismer.
- A Dűne előzménysorozatában már istent játszik a hatalomra törő női rend (Telex) Kijött az első trailer a Paul Atreides felemelkedése előtt 10 ezer évvel játszódó sorozathoz.
- A 74 éves Meryl Streep hófehér estélyiben vette át a díjat a cannes-i filmfesztiválon: ist... (Femina ) A 74 éves színésznő mindenkit levett a lábáról a cannes-i filmfesztivál díjátadóján. Streep rangos kitüntetéssel távozott.
- Orbán Viktor imádkozik a meglőtt Robert Ficóért (SzMo.hu) „Isten áldja őt és a hazáját!” – írta a miniszterelnök. Ficót kórházba szállították, a miniszterelnöki hivatal szerint életveszélyes állapotban van.
- „Isten irgalmazzon a lelkednek.” Elítélték a férfit, aki agyonverte kétéves mostohafiát (BorsOnline) Ezzel a büntetéssel kell szembenéznie.
- Nyitrai Zsolt a miniszterelnök nevében köszöntötte Gyarmati Andreát 70. születésnapján (Híradó) A főtanácsadó egy az ünnepelttel közös fényképet is közölt Facebook-oldalán, melyhez ezt írta: „Isten éltesse sokáig az olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok magyar úszót, gyermekorvost!”
- Nem hiszünk a szemünknek. A 86 éves Jane Fonda istennőként tündököl a cannes-i filmfesztiv... (Glamour) Még csak tegnap kezdődött el az idei cannes-i filmfesztivál, de nekünk máris megvan a vörös szőnyeges megjelenések első helyezettje, ugyanis Jane Fonda - mint mindig, most is - lenyűgözően festett!
- A plus size influenszer extra üléseket követel a repülőgépeken, azt mondja, isten üzenetét... (24) Jaelynn Chaney szerint rengeteg „zsírfób” van a világban, petíciót is indított, hogy a testesebb embereket ne különböztessék meg.
- Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában (Ma.hu) Cum Deo pro patria et libertate! - Istennel a hazáért és a szabadságért!
- Az AirBnb-s erdei ház csak addig romantikus, míg az éjszaka közepén valaki kopogtat az ajt... (NLC) A nagyvárosi emberek szeretnek a világtól távol eső helyeken szállást kivenni, elvonulva a hétköznapjaik pörgős, hangos világától. Ám az Isten háta mögötti világnak nemcsak romantikája, hanem veszélyei is vann
- Ez a 4 csillagjegy isteni aurával rendelkezik (BorsOnline) Te vajon köztük vagy? Azt is eláruljuk, hogy ez mit is jelent pontosan.
- Isteni hangulat: fesztiválszervezőnek állt a vidéki református lelkész (HellóVidék) Nem mindennapi kezdeményezést hozott létre három évvel ezelőtt Czapp József mikepércsi református lelkipásztor: minden évben pünkösdkor ugyanis koncertek, kiállítások és vetítések helyszínévé változik a refo
- Az Isten megajándékozta Mária és Szent István országát (Demokrata) A Demokrata legfrissebb száma szerdától, május 15-től kapható az újságárusoknál! Lapozzon bele online is!
- A világbajnok birkózó a szemünk előtt dobott le két kilót egy átlagos edzésen (Telex) A 23 éves Losonczi Dávid első olimpiáján a favoritok közé tartozik, de itthon is van egy nagy riválisa. Kicsi kora óta birkózik, a betűkkel együtt tanulta meg a négyütemű fekvőtámaszt. Istenhitéről is kérdeztü
- Isteni hangulat: Fesztiválszervezőnek állt a református lelkész (DigHungary) Nem mindennapi kezdeményezést hozott létre három évvel ezelőtt Czapp József mikepércsi református lelkipásztor: minden évben pünkösdkor ugyanis koncertek, kiállítások és vetítések helyszínévé változik a refo
- No war, no migration, no gender – teljesen egyetértek Orbán Viktorral! – Kötter Tamás a Ma... (Mandiner) A Megafon véleményvezére a névtelen feljelentőkről, Isten elvesztéséről és arról, mi ellen küzd folyton a baloldal. Interjúnk.
2024.05.21
2024.05.20
2024.05.19
2024.05.18
2024.05.17
2024.05.16
2024.05.15
2024.05.14