A keresés eredménye 581 találat
- Orbán Viktor nem engedett: két ország is blokkolta az Ukrajna melletti nyilatkozatot (Priv.bankár) Csak 25 ország fogadta el a zárónyilatkozatot.
- Előkerült Putyin, Moszkva hatalmas inváziót készít elő – Ukrajnai háborús híreink csütörtö... (Portfólió) Több beszámoló szerint már hosszú ideje nem látták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Kremlben, ennek pedig alapos magyarázata lehet – írja az RBK. Putyin aztán csütörtök délután előkerült: díjakat adott át a
- „Elárult minket” – így háborognak az uniós vezetők Orbán Viktor vétója miatt, de Zelenszki... (Mandiner) A brüsszeli elit és az európai vezetők magyar kormányfő fejét követelik, amiért számára nem Ukrajna, hanem Magyarország az első. Zelenszkij Magyarország elleni olajblokádjáról természetesen egyikőjük sem beszé
- Ukrajna tengeren támadja az oroszokat (MHírlap) Sikeres csapásokat mértek katonai objektumokra a krími Szevasztopolban
- Oroszország már egy másik háború alakulásához köti az ukrajnai háború végét (Forbes) A Kreml szerint a béke legnagyobb akadálya jelenleg a „washingtoni figyelem áthelyeződése”, ezért is logikus, hogy most szünetel a párbeszéd. Mi történt? A Reuters információi szerint Dimitrij Peszkov, a Kreml sz
- Húsz uniós ország vezetője ítélte el a magyar kormányfő vétóját (MagyarHang) Orbán Viktor és Robert Fico sem támogatta az EU-csúcs Ukrajnáról szóló határozatait.
- Three Ukrainian citizens banned from entering Hungary and Schengen Area (Telex) A retired intelligence officer, a former presidential adviser, and an extremist military officer have been banned by the Hungarian government from entering, as the relationship between Hungary and Ukraine continues to deteriorate.
- Orbán Viktor szerint ő nem a parlamenti választás miatt szívatja Ukrajnát, biztosan vétózi... (Népszava) A magyar miniszterelnök továbbra is blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel elfogadását, amelyet 2025 decemberében már jóváhagyott egyszer, de azt a feltételezést visszautasította, hogy ennek köze len
- Orbán Viktor nem engedett, két ország sem írta alá az Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkoz... (Infostart) A magyar és a szlovák vezető is fenntartotta „vétóját”, pedig számos ország győzködte őket ennek ellenkezőjéről másfél órán keresztül a brüsszeli uniós csúcstalálkozón.
- Nem sikerült meggyőzni Orbán Viktort, fenntartotta a vétót az EU Ukrajnának szánt 90 milli... (ATV) Az Európai Tanács csütörtöki csúcstalálkozójának legfontosabb témája az EU-hitel volt, Magyarország fenntartotta vétóját.
- Miért nem volt eddig Ukrajnának saját ballisztikai rendszere? (146.hu) A légvédelmi rakétarendszerek és a ballisztika két olyan rendszer, amelyeket nem lehet hatalmas erőforrások nélkül megépíteni. Ezt Ihor Fedirko, az Ukrán Fegyvergyártók Tanácsának ügyvezető igazgatója nyilatko
- Elkaszálták az ukránok 90 milliárdos hitelét, nem Magyarország vétója volt az egyetlen (Portfólió) Az Európai Tanács tagjai végül nem tudták elfogadtatni a 90 milliárdos ukrán védelmi hitelt, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök mellett Robert Fico szlovák miniszterelnök is vétózott. Utóbbi különösen szokatlan,
- Orbán Viktor és Robert Fico sem támogatta az uniós csúcs Ukrajnáról szóló határozatait (444.hu) A hírek szerint az EU-csúcson 20 ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbánt, amiért visszavonta támogatását az Ukrajnának szánt 90 milliárdos hitel kapcsán.
- Zárt ajtók mögött patthelyzet: Orbán Viktor átlépte a vörös vonalat? (Mfor) A miniszterelnök továbbra is blokkolja Ukrajna támogatását.
- Szijjártó súlyos üzenetet küldött az ukrán kormánynak a Török áramlatot ért dróntámadás ut... (Blikk.) Rendkívül harcias üzenetet küldött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ukrán kormánynak, miután az ukrán hadsereg – a Taszsz orosz állami hírügynökség szerint – 22 drónnal támadta meg a T
- Szijjártó Péter: Újra megtámadták a nélkülözhetetlen gázvezetéket (MNemzet) Drónokkal támadta az ukrán hadsereg a Török Áramlat gázvezeték egyik kompresszorállomását.
- EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson (24.hu) A magyar kormányfő fenntartotta a 90 milliárd eurós ukrán hitel blokkolását.
- Afrikai szinten áll Ukrajna egy nagyon fontos kutatás szerint, mutatjuk! (Mandiner) Az eredmény nem meglepő, ettől még nem lehet büszke rá az ország vezetése.
- Gulyás: Kitiltjuk a fenyegetőző három ukránt - videókkal (Tények.hu) Gulyás Gergely elárulta, a három kitiltott között van egy ukrán hírszerző tábornok, egy neonáci csoport vezetője és egy politikai elemző.
- Hiába próbálták meggyőzni Orbán Viktort, a kormányfő továbbra is vétózza az Ukrajnának szá... (Index ) A tagállamok vezetői 90 percig vitáztak.
- Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak (MNemzet) Amíg Brüsszelnek fontosabb az ukrán háború finanszírozása, mint a tagállamok biztonsága, ellenállásra számíthat.
- Lerántotta a leplet egy ukrán oknyomozó az aranykonvojt kísérő kémelhárító tábornok múltjá... (MNemzet) Zelenszkij elnöki kitüntetésben is részesítette a korábban szolgálati bűncselekmény miatt elítélt Kuznyecovot.
- Itt a bizonyíték, hogy Brüsszel beavatkozik a választásokba (MNemzet) Brüsszel mindent megtesz, hogy ukránpárti kormány legyen Magyarországon.
- Moszkva szerint az amerikaiak miatt szünetelnek az ukrajnai békéről szóló tárgyalások (hvg.hu) A Kreml úgy értékeli, hogy az Egyesült Államok most az iráni háborúval van elfoglalva.
- Rendkívüli: Orbán Viktor kibírta a nyomást Brüsszelben, nem tudták megtörni – Zelenszkij b... (VG) Jelenleg is zajlik az uniós csúcs, amelynek központi témája Ukrajna és a magyar vétó.
- Elszabadultak az indulatok Orbán miatt az EU-csúcson, keményen beleálltak a magyar miniszt... (ATV) Éles kritikák érték Orbán Viktort az EU-csúcson az Ukrajnának szánt hitel blokkolása miatt.
- Gulyás Gergely szerint a megoldás az, hogy le kell törni az ukrán olajblokádot (Hír TV) Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormnyinfón beszélt az olajblokádról.
- Az ukrán elnök videóhívásban vett részt az uniós tanácskozáson (Hír TV) Az EU csúcs eddigi részleteiről Bugnyár Zoltán munkatársunk számolt be helyszíni tudósításában.
- Orbán Balázs szerint egyértelmű jelek mutatják, hogy Brüsszel beavatkozik a magyar választ... (Index ) Úgy véli, ukránpárti kormány hatalomra kerülését próbálja elősegíteni az Európai Bizottság.
- Megjelent az első harci humanoid robot az ukrán fronton – fegyvert használ, mint egy igazi... (Twice) Új szintre léphet a haditechnológia: egy emberszerű mozgásra képes, fegyverhasználatra tervezett humanoid robot érkezett az ukrajnai frontra. A Phantom MK-1 névre keresztelt rendszer felderítési és katonai támogatási
- Továbbra is blokkolja Orbán Ficóval együtt az egyszer már általuk is jóváhagyott ukrán hit... (Telex) Az EUrologus szerint a 26 másik tagállam vezetője közül húsz szólalt fel elítélően, az állam- és kormányfők testületének vezetője megismételte, hogy szerinte a visszakozás uniós jogi alapelvet sért.
- Az ukránok bemutatták az EU-nak, hogyan javítanák meg a Barátság kőolajvezetéket (444.hu) Az Európai Bizottság kedden ajánlott technikai támogatást és finanszírozást ajánlott a munkához.
- Ukrajna most már tényleg minden határt átlépett (Mandiner) A Török Áramlat egyik kulcsfontosságú állomását ukrán dróntámadás érte.
- Eldőlt: Orbán Viktor nem engedett Von der Leyenék zsarolásának – amíg Ukrajna nem indítja ... (Mandiner) Amíg Brüsszelnek fontosabb az ukrán háború finanszírozása, mint a tagállamok biztonsága, ellenállásra számíthat, nemcsak Orbán Viktor, de Robert Fico részéről is.
- Brüsszel próbálja kierőszakolni , hogy támogassuk Ukrajnát (Ripost) De mi lesz az olajblokáddal?
- A Politico szerint Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak (Tények.hu) Kitartott Magyarország érdekei mellett a magyar kormányfő, aki szerint amíg Ukrajna nem indítja újra a Barátság-kőolajvezetéken az olajszállítást, addig nem lesz pénz Ukrajnának.
- Nem zárult le az ügy: a NAV tovább vizsgálja az ukrán pénzszállítókat (Hír TV) A miniszter emlékeztetett: 2022-ben is próbálták befolyásolni a választásokat, de az eltörpült a mostani beavatkozás mellett.
- Keményen kritizálták az uniós vezetők Orbánt a vétó miatt, a finn kormányfő szerint elárul... (SzMo.hu) Az uniós miniszterelnökök többsége bírálta Orbán Viktort a Barátság kőolajvezeték miatti vétója okán a csütörtöki csúcsra érkezve. A magyar kormány a 90 milliárdos hitel mellett a 20. oroszellenes szankciós
- Megvan a terv a Barátság vezeték javítására: a vártnál hamarabb is újraindulhat a szállítá... (Portfólió) Az ukrán állami energiacég, a Naftogaz bemutatta az Európai Unió képviselőinek a Barátság kőolajvezeték helyreállítására vonatkozó átfogó tervét, amiből az is kiderül, hogy mikorra állhat helyére az ellátá
- Lesújtó: a héten eltemették az ukrajnai háború 100. magyar áldozatát is (Mandiner) Egy 31 éves és egy 47 éves kárpátaljai férfi is elesett a fronton.
- A héten eltemették az ukrajnai háború 99. és 100. magyar áldozatát is (Demokrata) Egy 31 éves és egy 47 éves kárpátaljai férfi is elesett a fronton.
- Váratlan helyről érte támadás Putyint, gyorsan lesújtott a Kreml bosszúja (Portfólió) Pszichiátriai intézetbe szállították azt a korábban Kreml-párti orosz bloggert, aki a héten váratlanul Vlagyimir Putyin orosz elnök és az ukrajnai háború ellen fordult – írja a Reuters.
- The troll farm at work: thousands of fake accounts are liking Fidesz politicians' posts ab... (Telex) We’ve identified more than 1,200 new fake Facebook accounts among those that liked the posts of Fidesz politicians – specifically, posts about the provocateurs who unfurled a huge Ukrainian flag at the Tisza Party's recent eve
- Orbán Viktor: Ha folytatódik az ukrán zsarolás és fenyegetés, akkor nincs pénz + videó (MNemzet) Orbán Viktor nem hátrál meg.
- Orbán Viktor Brüsszelben az ukrán zsarolásra: Ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs ... (BorsOnline) Orbán Viktor nem finomkodott.
- Titkosszolgálati jelentés tárta fel, milyen támogatást kap a Tisza Párt Ukrajnától (Mandiner) Nyilvános információkból is kikövetkeztethető, hogy a Tisza Párt vezetése összejátszik Ukrajnával.
- Orbán Viktor: Ha van olaj van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz Ukrajnának (Tények.hu) Orbán Viktor értékelést adott a helyzetről a Tények műsorvezetőjének, Varga Attilának Brüsszelben az EU-csúcs közben.
- Falusi gazdászból lett a titkosszolgálat főembere: ki valójában az a három ukrán férfi, ak... (Blikk.) Nem csak Magyarországra, de az egész schengeni övezetbe nem teheti be a lábát mostantól három ukrán férfi, akiknek a számlájára írható Magyarország és a magyar miniszterelnök megfenyegetése - jelentette be a korm
- Pavlivka és Fedorivka Druha elfoglalásáról tett bejelentést Oroszország (Demokrata) Az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni.
- Kitiltottak három olyan ukrán állampolgárt, akik fenyegették Magyarországot és a miniszter... (Hír TV) Három ukrán állampolgárt kitiltottak Magyarországról, valamint a schengeni övezetből.
2026.03.19