A keresés eredménye 986 találat
- Trump szerint egy héten belül megállapodhatnak Iránnal (Telex) Szerinte egy esetleges megállapodás „egy katonai győzelemnél is jobb” lenne.
- Trump szerint karnyújtásnyira van a megállapodás, amely még a katonai győzelemnél is jobb (Portfólió) Donald Trump amerikai elnök azt valószínűsíti, hogy a következő egy hét folyamán létrejön a megállapodás Iránnal.
- Ez az az adaptáció, amit Agatha Christie ki nem állhat (Port.hu) A krimi királynője nem igazán szerette a műveiből készült filmeket, de volt egy, amit mindegyiknál jobban utált.
- Reggeli vagy esti edzés: kiderült, melyik a jobb (Dívány) Hajnalban jobb edzeni, vagy este hatékonyabb a testmozgás? A kérdés évek óta megosztja a sportolókat és azokat is, akik csak próbálnak valahogy rendszeresen mozogni a rohanó hétköznapok mellett.
- Donald Trump: A megállapodás Iránnal "egy katonai győzelemnél is jobb" (MHírlap) Az amerikai elnök szerint a következő héten létrejöhet a megállapodás
- Donald Trump szerint napokon belül megszülethet az iráni megállapodás (Index - kf) Az amerikai elnök úgy látja, hogy az egyezség egy katonai győzelemnél is jobb.
- Trump szerint most már tényleg jön a megállapodás Iránnal, ami egy katonai győzelemnél is ... (24.hu) Egyben megerősítette, hogy egyelőre nem hagyta jóvá az elé terjesztett megállapodástervezetet, mert néhány pontban változtatást akar.
- Budapest csak jobbá tette az amúgy unalmas BL-döntőt (MNemzet) Ha nem a magyar fővárosban rendezik ezt a finálét, aligha emlékeznénk rá.
- A nagyszülők csendes ereje — több mint családi szerep (MNemzet) Amikor egy idős ember a régi időkről mesél, amellett, hogy emlékeket idéz fel, segít jobban megérteni a jelent is.
- „Túl nagy, de én szeretem” – Brutálisan őszinte vallomást tett a kamerák előtt Kiara Lord (Ripost) Meglepte a rajongóit Kiara Lord: minél nagyobb, annál jobb.
- Többek között a Ryanair is azt kéri, hogy ezt a három dolgot ne tedd a kézipoggyászba (Roadster) Jobb ezeket inkább otthon hagyni.
- Hét hozzávaló, ami még jobbá teszi a krumplipürét (MHírlap) Nem csak vaj
- Kiadták az országos riasztást: durva fordulatot vesz az időjárás, erre a napra jobb, ha fe... (Pénzcentrum) A meteorológusok szerdára országos riasztást adtak ki, a nappali csúcshőmérséklet pedig mindössze 17-20 fok körül alakul majd.
- Jelentősen átalakul az éjszakai közlekedés Budapesten és az agglomerációban, Vitézy Dávid ... (Naphíre) Az átalakítás célja, hogy könnyebben lehessen eljutni a belvárosból a külső kerületekbe és az agglomerációs településekre, miközben a járatok menetrendje is jobban igazodik egymáshoz, az éjszakai menetrendben is
- Megszólalt Zelenszkij jobbkeze az ukrajnai békéről: már korábban bekövetkezhet, mint bárki... (Portfólió) Reális lehet egy békemegállapodás létrejötte Ukrajna és Oroszország között a tél beköszöntéig – közölte hétfőn Kirilo Budanov, az ukrán elnöki iroda vezetője, a katonai hírszerzés korábbi vezetője.
- Minden felfordulhat Franciaországban: két euroszkeptikus jelölt csaphat össze az elnökvála... (Mandiner) Igazi bal-jobb összecsapásra van kilátás.
- “Jobb elkésni, mint rondának lenni” – vallja az élő Barbie-baba, aki minden nap 5 órán át ... (BorsOnline) Nem egyszerű vele elindulni bárhová is. Az élő Barbie-baba 58 éves párjának bizonyára kötélből vannak az idegei.
- Nem fikció: jobban hízol bármelyik ételtől, ha így eszel (Femcafe) Kiderült, hogy nem csak az számít mit eszel, hanem az is, hogyan. Ha nem tartod be, könnyebben jön az elhízás.
- Rogán Antal jobbkezének és Orbán Viktor közösségi felületeiért felelősének cégei is jelent... (Index - g) Szalay-Bobrovniczky Kristóf azonban csak veszteséget könyvelhetett el 2025-ben.
- Az egész nyaralást tönkreteheti az a veszélyes vízi állat, ami megszállta a magyarok kedve... (Life.hu) Autóval is csupán pár óra az út arra a tengerparti részre, ahol egy igen mérgező állat fenyegetheti a turistákat. Ha idén Horvátországba tervezed a nyaralást, jobb, ha felkészülsz!
- Fan coil vs klíma: melyik a jobb választás? (Mark&Média) Új fűtési és hűtési rendszer tervezésekor előbb–utóbb előkerül a kérdés: split klímát rakjak, vagy valami komplexebbet? Akár új építésről, akár teljes felújításról van szó, a döntés hosszú évekre m
- Kiszámolták a siker képletét a kutatók: mutatjuk a meglepő tippet, amivel garantált a dics... (Portfólió) Egy új matematikai modell szerint jobban járunk, ha nem a lehetetlent hajszoljuk, hanem megelégszünk az átlag felettivel – legyen szó akár lakáskeresésről, állásvadászatról vagy éppen parkolóhely-keresgélésről
- Miért zavarja a zaj az intelligens embereket? (Bien) A zajérzékenység és az intelligencia közötti kapcsolatot régóta kutatják. A modern pszichológia szerint az intelligens emberek agya másképp szűri az ingereket, ami megmagyarázhatja, miért zavarja őket jobban a zaj.
- Trumpista fordulat Kolumbiában: meglepetésre a szélsőjobbos jelölt nyert az első fordulóba... (444.hu) Sorosozás, buzizás, megabörtönök dzsungelbe: Orbán veresége egy dolog, de Dél-Amerika más tracken van.
- Összesen három dolgozóval és weboldal nélkül termeltek 700 millió profitot Rogán jobbkezén... (Forbes) Rogán Antal volt kabinetfőnöke a bútorok és ingatlanok piacán tarolt nagyot, pedig alig foglalkoztat dolgozókat. Mi történt? Több mint 700 millió forintot termeltek 2025-ben Rogán Antal volt kabinetfőnökének, Nagy
- A szúnyogok ezt a vércsoportot jobban támadják: pont a tiéd az? (Joy) Észrevetted, hogy vannak, akiket sosem csípnek meg a szúnyogok, és vannak, akiket szinte felfalnak?
- Kétszázezer hallgató örülhet az Erasmus+ program újraindulásának (Mfor) Csaknem kétszázezer hallgató sorsa vesz jobb irányt az Erasmus+ program korlátozásának feloldásával – közölte hétfőn az MTI-vel a Nemzeti Ifjúsági Tanács, üdvözölve az Európai Bizottság bejelentését, amely
- Brüsszelből figyelmeztették Magyar Pétert: ezt a lépését már az Európai Bizottság sem fogj... (Mandiner) Lehet, jobban járna a miniszterelnök, ha nem próbálná meg eltávolítani a hivatalából Sulyok Tamást.
- Erősebb szakmai munkát és több párbeszédet szeretne a Gabonaszövetség (Agroinform) A malmokat, a takarmánygyártókat és kereskedőket képviselő szövetség hatékonyabb szakmai munkát és jobb párbeszédet szeretne az új szakvezetéssel.
- Már szeptembertől mehetnek újra a magyar fiatalok az Erasmus programokra (PiacProfit) Nemzeti Ifjúsági Tanács: kétszázezer hallgató sorsa vesz jobb irányt az Erasmus+ program korlátozásának feloldásával.
- Vezetékkel vagy anélkül? A Z generáció döntött, a sztárok is követik a trendet (Origo) Vajon tényleg jobb a régi technológia az újnál?
- Vásárlási etikett: 9 baki, amit jobb, ha nem követünk el egy üzletben (BorsOnline) A vásárlási etikett 9 pontja.
- Már az utazásainkba is beférkőzött a mesterséges intelligencia (Haszon - ém) A mesterséges intelligencia ma már több az utazástervezésben is, mint egy segítő jobbkéz aki néha eszünkbe jut. Egy vadonatúj felmérés arra jutott, hogy egyre több magyar alapoz már az MI-re: azaz bízza meg olyan f
- Donald Trump bevette magát Kolumbiába, egyre közelebb van szövetségese az elnöki székhez (Index - kf) Jobboldali fordulat felé halad a dél-amerikai állam.
- Óriási, mérhető összeget buknak a magyar cégek azon, hogy leépítik a szenior munkavállalók... (Origo) A cégek is jobban járnának és a GDP is kerekebb lenne, ha megszűnne a kordiszkriminációs gyakorlat.
- „Extra reményünk lehet Monacóban” – Alonso (Formula) Kevésbé számít a hercegség utcai pályáján a motorteljesítmény, így jobb hétvégében bízik az Aston Martin rutinos spanyolja.
- Nyissuk vagy zárjuk az ablakokat hőségben? (Demokrata) A nyári hőségben sokak számára visszatérő kérdés, hogy érdemes-e nyitva tartani az ablakokat, vagy inkább jobb bezárni őket a forróság ellen.
- Kevés vizet iszol a melegebb napokon? Ezek a hétköznapi jelek figyelmeztethetnek (Rúzs Online) A melegebb napokon nem mindig a szomjúság az első jel, hogy jobban oda kell figyelni a folyadékpótlásra. Fejfájás, fáradtság, szájszárazság, sötétebb vizelet vagy koncentrációromlás is utalhat arra, hogy a szerve
- Több mint 700 millió forintot keresett két cégével Rogán Antal jobbkeze (24.hu) Nagy Ádám cégeiben mostanra milliárdok vannak félretéve.
- Ez az elkaszált HBO sci-fi-sorozat jobb, mint gondolnád (Liner) Az Avenue 5 két évadban ötvözte a sci-fit, a társadalomkritikát és az abszurd humort.
- Rohamosan romlik Hollandiában a születési adatok (Demokrata) Egy holland demográfus szerint jobb családtámogatási rendszerre van szükség.
- A banán nem az egyetlen biztos dolog a bélrendszer számára: ez a gyümölcs sokáig eltelít, ... (Kiskegyed) A banán ugyan igazi klasszikus a gyors nassolnivalók között, de a kutatások szerint a bélrendszered és a káliumszinted sokkal jobban jár, ha változatosabb forrásokra váltasz.
- A kegyelmi ügyből ne legyen abszolút filmszínház (MagyarHang) Hiába vájkálunk benne még hetekig, hogy ki kinek mit mondott a Sándor-palotában, ettől nem lesz jobb a gyermekotthonokban ma is sínylődő gyerekeknek. Azoknak, akiket társaik vagy a nevelőik ma is bántalmaznak, sanyarg
- Brüsszel aggódik: vagy patrióta vagy szélsőbaloldali elnököt választhat Franciaország (Mandiner) A radikális jobboldal a szélsőbaloldallal csaphat össze 2027-ben.
- A végrehajtói kar elnöke 52 millió forintot vett fel osztalékként a cégéből (hvg.hu) Lupkovics Beáta sokkal jobb évet zárt, a nyereségét is sikerült megduplázni.
- „Fogalmam sincs miből élnénk meg.” – A millenniumi és Z generációs férfiak kihívásai a csa... (Bien) A fiatalabb generációk férfijai vágyakoznak a tradicionális családmodell után, de a gazdasági realitások gyakran megnehezítik ezt számukra. A modern párkapcsolatokban sokszor a női partner keres jobban, ami új szerep
- Vitézy Dávid új MÁV–Volán menetrendet hagyott jóvá – június 20-tól sűrűbb járatok a Mátra ... (10perc.hu) Vitézy Dávid közlekedési miniszter jóváhagyta a június 20-án életbe lépő új MÁV–Volán menetrendet, amely sűrűbb járatokat és jobb vasúti csatlakozásokat hoz a Mátra térségében.
- Pattanásig feszült küzdelem: végletekig kiélezett csata jön bal- és jobboldal között, a té... (Portfólió) Iván Cepeda baloldali szenátor (címlapképünkön) és Abelardo de la Espriella jobboldali ügyvéd jutott be a vasárnap megtartott szavazás eredményei alapján az elnökválasztás második fordulójába Kolumbiában.
- Ismered a párod szeretetnyelvét, mégsem működik a kapcsolat? Ez lehet az oka (Bien) Az öt szeretetnyelv segíthet jobban megérteni a párkapcsolati dinamikákat. De mi történik akkor, ha ennek ismeretében sem alakul úgy a kapcsolatod, ahogyan szeretnéd?
- Nagy átalakításról tett bejelentést Vitézy Dávid a Mátra térségében (Infostart) Új, a vasúttal összehangolt Volán-menetrend lép életbe június 20-tól a Mátra térségében sűrűbb járatokkal, jobb csatlakozásokkal és több közvetlen kapcsolattal – jelentette be közösségi oldalán a közleked
2026.06.02
2026.06.01