A keresés eredménye 568 találat
- Itt a forgatókönyv: így próbálnak meg idegen erők beavatkozni az áprilisi választásokba (Mandiner) A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke az utcai zavargásokat sem tartja kizártnak.
- Megdöbbentő tervet vázolt fel Donald Trump: ez már a saját pártjának is sok (Portfólió) Újabb frontot nyitott a választási rendszer körüli vitában Donald Trump amerikai elnök: egy podcastinterjúban arról beszélt, hogy a republikánusoknak „nemzeti szintre kellene emelniük” a választások lebonyolítá
- Hiller és Czeglédy is függetlenként jelentkezett be a választásra, míg az MSZP lehet, nem ... (24.hu) Miközben az MSZP még nem döntötte el, hogy induljon-e az áprilisi választáson, addig Hiller István
- Stohl Rebeka és Tilla a mai Nagy Ő-ben (DigHungary) A Nagy Ő mai adásában András lánya, Stohl Rebeka látogat a villába, hogy édesapját támogatásáról biztosítsa és segítsen is kicsit a választásban.
- A győri Fidesz elveszített 1,7 milliárd forintot a város lakáskasszájából (Alfahír) Az ellenzéki polgármester a közgyűlés feloszlatását és új választást kezdeményez, egyben feljelentést tett különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés, valamint bűnpártolás és hiv
- Egy orvos elmagyarázta, miért jobb 45 év felett oldalt fekve aludni (MHírlap) Nincs univerzális választás
- Még mindig nem árulják el, hova tűnt a Fidesz balesetet szenvedett nyíregyházi jelöltje (Telex) Polgári András a kampány közepén, alig pár hónappal a választás előtt még mindig „a szabadságát tölti”. A nyilvánosságból teljesen eltűnt, a balesetéről pedig továbbra sem kommunikálnak.
- „Elsők között leszel Péter, kijön érted a TEK” – Alekosz szerint ez vár a választás után H... (SzMo.hu) Alekosz a Frizbi TV kamerái előtt festett sötét jövőt Hajdú Péternek, akit egyenesen oligarchának nevezett. Szerinte úgy viszik el majd a műsorvezetőt, mint annak idején Lagzi Lajcsit.
- Kezdődik: mától jelentkezhetnek megméretésre a parlamenti választáson induló pártok, 12 év... (Népszava) A törvény szerint amelyik szervezet egyéni jelöltet vagy listát állítana, először jelölőszervezetként kell regisztráltatnia magát az NVB-nél
- „Elsők között leszel, a TEK jön ki érted” – Alekosz szerint ez vár Hajdú Péterre (Contextus) Hajdú Péternek április 11-én van a születésnapja. Másnap választás. Utána jön érte a TEK. Legalábbis...
- Kutatók perelik be az X-et a magyar választási adatokhoz való hozzáférés miatt (Kontroll.hu) Az uniós jog előírja, hogy az X mikroblog adjon át adatokat a kockázatok, többek között a külföldi beavatkozás értékeléséhez. Egy kutatócsoport most beperelte Elon Musk vállalatát, hogy hozzáférjen a magyarorsz
- Meglepő szövetség Budapesten: Szabó Bálint különös párttal indul Magyar Péter ellen (Blikk.) A Szabad Ország Mozgalom (SZOM) támogatásával vág neki az április 12-i országgyűlési választásnak Szabó Bálint, aki egyéni képviselőjelöltként indul Budapest 3-as számú választókerületében. A körzet az egy
- Magyar Péter most ugyanazt játssza, mint korábban Donald Tusk (MNemzet) A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.
- Halott politikust neveztek a választási bizottságba (Demokrata) Budia öt éve halt meg. Családja pedig most kártérítést követel a téves kinevezés miatt.
- A dél-szudáni elnök véletlenül egy halott ellenzékit is kinevezett a választási bizottságb... (444.hu) A bizottságnak a 2011 óta független ország első választását kell előkészítenie.
- "Elsők között leszel Péter, a TEK jön ki érted" – Ez vár a választás másnapján H... (Blikk) Hajdú Péternek április 11-én van a születésnapja. Másnap választás. Utána jön érte a TEK. Legalábbis Alekosz szerint. A Frizbi tévén ugyanis jön a Beköltözve Hajdú Péterhez. Alekosz 2.0. Alekosz már költözö
- Dobrev Klára fontos bejelentést tett a választásokról az országjárása során (Nyugatifény) A határon túliak szavazati joga befolyásolhatja a választásokat. A Dobrev Klára fontos bejelentést tett a választásokról az országjárása során (videóval) bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Videón ahogy Stohl András lánya leoltja Kiara Lordot: így szólt be Rebeka az édesapja előt... (SzMo.hu) Stohl Rebeka nem érzi jó választásnak Kiara Lordot, nem tudja elképzelni, hogy öccsével, Bandikával leüljön egy asztalhoz.
- Orbán Viktor: Ha esik, ha fúj, a Fidesz a biztos választás (BorsOnline) Orbán Viktor friss bejegyzést osztott meg.
- Orbán Viktor: Ha esik, ha fúj, a Fidesz a biztos választás (Metropol) Elárulta az országjárás következő állomását.
- Botrány Győrben: 1,7 milliárd szívódott fel, a polgármester új választást akar (10perc.hu) Kilenc hónap alatt tűnt el a 32 évig gyűjtött lakáskassza 85 százaléka. Pintér Bence szerint a fideszes irányítású cég a felelős, miközben a felügyelők fizetése 370 százalékkal nőtt.
- Különös párttal fog össze Magyar Péter ellen a választáson a trombitás Szabó Bálint (hvg.hu) Nem a saját pártja színeiben, és nem is a Duna Párt jelöltjeként indul rá Magyar Péterre Budapesten, egyéni választókerületben április 12-én Szabó Bálint, hanem egy harmadik párt lesz a jelölő szervezete.
- Political Capital: A levélben szavazók névjegyzékére nem kell minden egyes választás előtt... (Telex) Meglepő, hogy a levélben szavazók száma nem változott nagyon, és alig haladja meg a négy évvel azelőttit.
- Volt pártelnök: Nagyon erős a vita az MSZP-ben, hogy induljon-e (ATV) Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke az ATV Aktuál című műsorában beszélt arról, hogy pártja február 20-án dönt az országgyűlési választásokon való indulásról. A szocialista politikus szerint ugyan komoly vita
- A politika megmérgezi a családon belüli hangulatot, barátságokat tesz tönkre (Blikk.) Egyre erősebb a politikai megosztottság a magyarok között a választások közeledtével. Súlyosan rombolják a családi és a baráti kapcsolatokat a jobb és a baloldal nézeteltérései: minden tizedik ember szakított má
- Bloomberg: nagy piaci fellendülést okozhatna, ha az ellenzék elmozdítaná Orbánt a hatalomb... (Klubrádió) Egyre merészebb téteket tesznek a befektetők a magyar részvényekre, kötvényekre és a forintra a választások előtt.
- Szaporodnak a tüskék Trump oldalában, itt egy újabb választási pofon (Priv.bankár) Egy texasi időközi voksolás eredménye nyugtalanságra ad okot.
- Bloomberg: sok befektető a Tisza Párt győzelmére számít a választáson (Telex) A lap szerint erre utal az is, hogy januárban az elmúlt öt évének legjobb hónapját zárta a BUX.
- Elsők között vették nyilvántartásba a Fideszt az áprilisi választásra (MNemzet) Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.
- Lengyelországból érkezett a figyelmeztetés: elszabadul a pokol, ha Magyar Péter nyeri a vá... (Mandiner) Már a forgatókönyv is elkészült.
- Már jegelik a beruházásokat, kivárnak a választásokig a magyar cégek és befektetők is (Népszava) Emiatt az év második felében dől el a magyar gazdaság idei teljesítménye.
- Orbán Viktor: prés alatt a Tisza, nem riadnak vissza semmitől (Infostart) Ha a Tisza nyer az áprilisi választásokon, akkor a brüsszeli tervek mind zöld utat kapnak – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
- Akárki is nyeri a választást áprilisban, a Szolidaritás Pártja tüntetni fog másnap (Naphíre) Szokatlan bejelentést tett a Szolidaritás Pártja: az áprilisi országgyűlési választás eredményétől függetlenül másnap utcára vonulnak, és demonstrációt tartanak a Kossuth téren. Mint hangsúlyozták, számukra
- A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a vá... (Tények.hu) A Tisza Párt úgy akarja megnyerni a választást, hogy mást mond a választóknak, mint amit valójában tervez - részletezte az MTI Csercsa Balázs, a Tisza Párt egyházügyi munkacsoport volt vezetőjének kedden az M1 aktu
- A Kutyapárt indul a választáson, erősítené a parlamenti ellenzéket (Infostart) A Magyar Kétfarkú Kutya Párt indul az áprilisi választáson, várhatóan 70-80 egyéni képviselőjelöltjük lesz. Neulinger Ágnes, a párt listájának második helyzettje, a szakpolitikai munkacsoport vezetője szerint in
- Amikor a túlélés a tét: személycserével mentené magát Starmer a választási bukás után (MHírlap) A kabinetfőnök beáldozása mentheti meg a miniszterelnöki posztját
- Csercsa Balázs: A Tisza Párt úgy akarja megnyerni a választást, hogy mást mond mint amit v... (Hír TV) Az egykori tiszás csoportvezető újabb részleteket árult el Magyar Péterék belső működéséről.
- Eldőlhet a választás a határon túlról: rendkívüli ülést hív össze a DK (Ellenszél) A Demokratikus Koalíció rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a határon túli magyarok szavazati jogának megszüntetése érdekében. Rónai tovább »
- Reptéri gyorsvasút: csúszik az első határidő, a hosszabbítással a választásokba is belecsú... (Telex) 30 nappal meghosszabbítják a reptéri gyorsvasúti koncessziós eljárás első határidejét. Az eredeti, egy hónapos határidő aligha lett volna elég a potenciális indulóknak, de más szempont is szerepet játszhatott a h
- A DK rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a határon túliak szavazati jogának megszüntet... (Nyugatifény) Az ügy súlyos hatással lehet a választásokra. A A DK rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Bloomberg: A Tisza Párt győzelmére és növekedésre számíthatnak a befektetők, egy meggyőző ... (SzMo.hu) A Bloomberg-riport szerint a nemzetközi piacok már az ellenzék győzelmét árazzák a választások előtt. Ezt tükrözi a forint kétéves csúcsa és a kötvényhozamok csökkenése is.
- Stohl András lánya leoltotta Kiara Lordot: így szólt be Rebeka az édesapja előtt a Nagy Ő-... (Blikk) A Nagy Ő mai adásában Stohl András lánya, Rebeka látogat a villába, hogy édesapját támogatásáról biztosítsa és segítsen is kicsit a választásban. A színész feleségjelöltjei prezentációt készítenek arról,
- Már a piac is beárazta a kormányváltást? Rekordközelben a forint, szárnyal a BUX (24 - g) A nemzetközi befektetők látványosan növelik a magyar részvényekben, kötvényekben és a forintban vállalt pozícióikat a választások előtt.
- Orbán Viktor szerint prés alatt van a Tisza Párt (ATV) Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán arról írt: ha a Tisza Párt megnyeri a választást, akkor „a brüsszeli tervek mind zöld utat kapnak”.
- Választás 2026: fontos utasítás jelent meg a közlönyben (Mfor) Megjelent a szavazási levélcsomag személyes átvételére és leadására vonatkozó NVI-utasítás.
- „Az életemet is feltenném rá, hogy Brüsszel beavatkozik a magyar választásokba” (Demokrata) Így készül Brüsszel beavatkozni a magyar választásokba.
- Trump megőrült: a választások elcsalására készülhet (Ellenszél) A demokrácia vége? Trump megőrült: a választások elcsalására készülhet. Sötét árnyék vetül az amerikai választási rendszer tovább »
- Most pörögtek fel a választások előtti folyamatok, a szavazóknak is lehet tennivalójuk (Infostart) Keddtől kérhetik a nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól az április 12-i országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi
- Választás 2026: Mindegy, ki nyeri a választást, ők tüntetnek másnap a Kossuth téren (168.hu) A választás másnapjára, április 13-ra jelentettek be tüntetést a Kossuth térre: a szervezők szerint „teljesen mindegy”, ki marad hatalmon, rossz lesz, ezért „megelőző jelleggel” vonulnának utcára.
- A Tiszában nagyon sokan gondolják úgy, hogy Magyar Péter nem alkalmas az ország vezetésére... (Híradó) Csercsa Balázs szerint a Tisza Párttal az a baj, hogy úgy akarja megnyerni a választást, hogy mást mond a választóknak, mint amit valójában tervez.
2026.02.03