A keresés eredménye 748 találat
- Fény derült a növényi kommunikáció egy újabb dimenziójára (Qubit) A most azonosított kémiai szignálok befolyásolják az azonos fajú társulást alkotó egyedek fejlődési, növekedési stratégiáját meghatározó génaktivitást.
- „Politikai zsákmányszerzés” – Sulyok Tamás is megszólalt a Magyar Péterrel való találkozás... (MagyarHang) Az államfő szerint ha személyre szabott jogalkotással távolítja el őt a pozíciójából, akkor alkotmányos válsághelyzet alakulhat ki, ami pedig hatással lehet a jogállamisági feltételekhez kötött uniós források
- Uniós szóvivő: figyelemmel kísérjük a magyarországi alkotmánymódosítási terveket (Demokrata) Az Európai Bizottság tudomással bír a magyar kormányfő által bejelentett alkotmánymódosítási tervekről.
- „Alkotmányos válság felé tartunk” – ellenzéki reakciók Magyar Péter felszólalására (Infostart) Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke reméli, a korrupcióellenes lépések az Európai Bizottság elnökére is érvényesek lesznek. (...)
- Reagált Gulyás Gergely is arra, hogy alkotmánymódosítással akarják eltávolítani Sulyok Tam... (hvg.hu) A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánytöbbség nem az ígéreteit valósítja meg, hanem egy olyan hatalmi játszmába megy bele, ami „meggyengíti a köztársasági elnöki intézményt, aláássa a magyar állam mélt
- Sulyok Tamás az alkotmánymódosításról: Ezt az alkotmányjog politikai zsákmányszerzésnek ne... (Index) Az államfő kijelentette: nem lát alkotmányos indokot a lemondására.
- Sulyok Tamás szerint az politikai zsákmányszerzés, ha személyre szabott jogalkotással akar... (Telex) A köztársasági elnök alkotmányos válsághelyzetről írt, mely károsítja a magyar demokrácia nemzetközi megítélését, és „hatással lehet pl. a jogállamisági feltételekhez kötött uniós források lehívására
- Magyar Péter alkotmánymódosítással távolítja el Sulyok Tamást a köztársasági elnöki pozíci... (10perc.hu) Magyar Péter miniszterelnök a Sándor-palotai találkozó után bejelentette: alkotmánymódosítással, körülbelül egy hónap alatt mozdítják el Sulyok Tamás köztársasági elnököt.
- Hat év után búcsúzik az Eufória, az HBO megerősítette, nem lesz folytatás (Médiapiac) Nemcsak a harmadik évad, hanem maga az Eufória is véget ért. A nagy sikerű HBO-sorozat alkotója, Sam Levinson elmondta, hogy nem készül negyedik évad, döntését pedig az HBO is hivatalosan megerősítette.
- Magyar Péter alkotmánymódosítással mozdítaná el hivatalából Sulyok Tamást (Estiharsona) Magyar Péter kormányfő és Görög Márta igazságügyi miniszter hétfő reggel a Sándor-palotában tárgyalt az államfővel. Mivel Sulyok Tamás nem mondott le, a miniszterelnök bejelentette: egy, a jogállami normáknak m
- Fidesz: Az alkotmányos államberendezkedést fenyegeti Magyar Péter fellépése Sulyok Tamássa... (MNemzet) Magyar Péter törvényellenes ultimátuma alkotmányjogilag semmis, emberileg pedig szánalmas és nevetséges – közölte a párt.
- Fókuszban a női alkotók – Magyarországon először: június 5-én érkezik a La Femme Internati... (DigHungary) Rendkívüli filmes utazásra invitálja a nézőket a Cinema City! Június 5-én a Cinema City Mammut moziban is elindulnak a vetítések, és kezdetét veszi az első Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztivál,
- Török Gábor figyelmeztetett: később még visszaüthet a mostani politikai döntés (Economx) Az elemző szerint Sulyok Tamás eltávolítása alkotmányossági kérdéseket vethet fel, és hosszabb távon is átrendezheti a magyar politikai rendszer működéséről szóló vitákat.
- „Ezt csak diktatúrákban szokás megtenni…” – Gulyás Gergely kőkemény videóban üzent Magyar ... (Contextus) Kíméletlen politikai háború és megsemmisítő alkotmányos válság fenyeget, miután a Fidesz frakcióvezetője keményen nekiment a...
- "Ez diktatúrákban szokás" - ámokfutással vádolja a Fidesz Magyar Pétert (Economx) Az ellenzéki párt szerint politikailag és jogilag is elfogadhatatlan a kormányfő terve, hogy alkotmánymódosítással mozdítaná el posztjáról Sulyok Tamás államfőt. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető ...
- Fidesz: diktatúrában szokás a köztársasági elnök erőszakos eltávolítása (Ripost) A Tisza alkotmánymódosítást kezdeményez a köztársasági elnök eltávolítása érdekében.
- Nem lesz megfosztási eljárás - Magyar alkotmányos megoldást ígér Sulyok ügyében (Kontroll.hu) Alaptörvény-módosítással, de nem személyre szabott jogalkotással fogja a kormányzat elérni, hogy Sulyok Tamás távozzon hivatalából, a folyamat pedig egy hónapig tarthat – mondta Magyar Péter, miután találkozott
- Fidesz: diktatúrában szokás a köztársasági elnök erőszakos eltávolítása (Demokrata) „Magyar Péter törvényellenes ultimátuma alkotmányjogilag semmis. Emberileg szánalmas és nevetséges”.
- A Fidesz szerint amit Magyar Péter tesz, az diktatúrákban szokás (Index) A párt szerint a kormányfő ultimátuma alkotmányjogilag semmis, emberileg szánalmas.
- Gulyás Gergely a Tisza tervezett alkotmánymódosításáról: Ha ilyen útra téved az új kormány... (444.hu) A Fidesz frakcióvezetője szerint méltatlan, „ahogy az új kormány és annak vezetője a köztársasági elnökhöz viszonyul”.
- A Vidéki prókátor szerint a „NER történelmi bűneire” hivatkozva könnyedén leválthatják Sul... (hvg.hu) Fülöp Botond szerint az alkotmánymódosítást sem a köztársasági elnök, sem pedig az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja majd tartalmi alkotmányossági szempontból.
- Török Gábor a Sulyok-ügyről: Ellentétes az alkotmányosság szellemével, az volt 2010 után, ... (Index) A politológus szerint a Fidesz hitelessége erősen kétséges a diktatúrázásban.
- Török Gábor: a Tisza nagy politikai kockázatot vállal (Portfólió) Sulyok Tamás köztársasági elnök esetleges, alkotmánymódosítással történő eltávolítása komoly politikai és jogi vitákat vet fel - írja Török Gábor politikai elemző a Facebookon. A Fidesz ugyan a saját korább
- Török Gábor szerint védhetőbb lenne, ha az új elnököt közvetlenül választaná meg az ország (Telex) Az elemző szerint Sulyok Tamás alkotmánymódosítással történő eltávolítása – még akkor is, ha megtehető – ellentétes az alkotmányosság szellemével.
- Török Gábor: A Fidesz hitelessége erősen kétséges a diktatúrázásban (24.hu) Török Gábor a Sulyok-ügyre reagált, egyebek közt megemlítve, hogy a hivatalban lévő, legitim parlamenti döntéssel megválasztott vezetők alkotmánymódosítással történő eltávolítása ellentétes az alkotmányoss
- Magyar Péter: Módosítjuk az alkotmányt Sulyok Tamás eltávolítása érdekében (hvg.hu) A magyar köztársaság nem Sulyok Tamásé – jelentette ki Magyar Péter kormányfő, miután Görög Márta igazságügyi miniszterrel felkereste hétfő reggel a Sándor-palotában a köztársasági elnököt. A minisztereln
- Török: ellentétes az alkotmányosság szellemével, ha Alaptörvény-módosítással távolítják el... (MagyarHang) Arra is kitért, az államfő „személyét, teljesítményét nem könnyű védeni, az intézményt viszont fontos lenne”.
- Magyar Péter alaptörvény-módosítással váltaná le Sulyok Tamást (NLC) Alkotmánymódosítással kívánja eltávolítani a pozíciójából a köztársasági elnököt a Tisza párt.
- Sulyok Tamás nem mond le, Magyar Péter szerint módosítani fogják az Alaptörvényt (ATV) A magyar köztársaság nem Sulyok Tamásé, nem is Orbán Viktoré, nem egy párté és nem egy politikai rendszeré, hanem a magyar emberek közös alkotása - mondta a miniszterelnök hétfőn a Sándor-palota előtt tartott re
- Alkotmánymódosítással mozdítanák el Sulyok Tamást, megnevezték, hogy ki látná el a feladat... (VG) Alkotmánymódosítással kívánja eltávolítani a pozíciójából Sulyok Tamás köztársasági elnököt a Tisza Párt – jelentette be Magyar Péter a Sándor-palota előtti sajtótájékoztatóján hétfőn. A minisztereln
- Egy alkotmányos válság Magyar Péternek és az országnak is kárt okozna (Mandiner) Néhány tartalmi ügyre szeretném ráirányítani a figyelmet.
- Júniusi filmajánló: a nyár első hónapjában a mozitermekben is forró lesz a hangulat (Life.hu) Ha a hőség elől egy kellemesen hűvös moziterembe menekülnél, a felhozatalban ezúttal sem fogsz csalódni! A júniusi filmajánlónkban mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő alkotásokat!
- Alaptörvénymódosítással távolítaná el a köztársasági elnököt Magyar Péter (Mandiner) Nem az úgynevezett megfosztási eljárást választják, hanem az Alkotmányt is átírják, csakhogy megszabaduljanak Sulyok Tamástól.
- Senki sem hitt a szemének, amikor meglátta Michelle Pfeiffert a vörös szőnyegen (Femcafe) Michelle Pfeiffer ismét egy igazán jelentős szerepben csillogtatja meg tehetségét, legújabb alkotásának sajtóeseményére pedig a tőle megszokott módon elképesztően elegánsan érkezett.
- Magyar Péter bejelentette: alkotmányt módosítanak Sulyok leváltása érdekében (MagyarHang) Hamarosan sajtótájékoztatót tart a miniszterelnök.
- „Csak szeretni” – Saját dallal és klippel vallott szerelmet a feleségének Vasvári Vivien f... (Blikk) Hat éve alkot egy párt Vasvári Vivien és férje, Bodnár Zsigmond, akik kapcsolatuk évfordulóját nem mindennapi módon ünnepelték meg. Az üzletember az Instagram-oldalán osztotta meg, hogy egy dalt írt feleségének, a
- Van-e jogunk elvárni az államtól, hogy a kerékpározást támogassa az autózás helyett? (Qubit) Nemrég a zöld ombudsman elé került egy beadvány, amely szerint a kerékpározás támogatása nem pusztán szakpolitikai döntés, hanem alkotmányos kötelezettség is. Az államnak az Alaptörvény és klímavédelmi kötel
- Elszabadult a politikai adok-kapok Sulyok Tamás körül – üzent a Fidesz és a KDNP is ... (ATV) A Fidesz és a KDNP is jelezte, kiáll Sulyok Tamás mellett, mivel véleményük szerint Magyar Péter alkotmányellenesen akarja eltávolítani a köztársasági elnököt.
- Rendszerváltó politikus figyelmeztetett: alkotmányos válságot hozhat Sulyok Tamás elmozdít... (Mandiner) Fodor Gábor szerint a legsúlyosabb alkotmányos kockázatot a köztársasági elnök elleni politikai nyomásgyakorlás jelenti.
- Reggel a Sándor-palotában – Újabb Facebook-párbaj Gulyás Gergely és Magyar Péter között (Infostart) A Fidesz „kiáll a Magyar Péter által alkotmányellenesen támadott államfő” mellett, ezt közölte este Gulyás Gergely. Magyar Péter 8-kor a Sándor-palotához megy az igazságügy-miniszter társaságában.
- Sulyok Tamás: továbbra is betöltöm köztársasági elnöki tisztségemet (Ma.hu) A lemondás lehetőségét a személyes élete szempontjaitól függetlenül, felelősen megfontolva arra a meggyőződésre jutott, hogy az nem adna megoldást az előzőek szerinti intézményi konfliktus alkotmányos elváráso
- Fidesz: El a kezekkel a Sulyok Tamástól! (Demokrata) A Fidesz kiáll a Magyar Péter által alkotmányellenesen támadott államfő mellett – közölte a párt vasárnap este az MTI-vel.
- Sulyok Tamás bejelentette: nem mond le, és a Velencei Bizottsághoz fordul (SzMo.hu) A köztársasági elnök egy Facebook-videóban közölte, hogy a miniszterelnök felszólítása ellenére hivatalában marad. A kialakult alkotmányos vita rendezéséhez az Európa Tanács mellett működő szakértői testüle
- Ezt a bicikliutat ne hagyd ki: éjjel világít, a mintáját a híres festő egyik műve inspirál... (Femina) Egyszerre közvilágítás és művészeti alkotás ez a kihagyhatatlan élmény.
- Könyv születik Hajdu Szabolcs rendezőről (Librarius) A Gondolat Kiadó ismertetője szerint Hajdu Szabolcs a kortárs magyar mozgóképművészet egyik legjelentősebb alkotója.
- Itt van május 31-e, mégsem mondtak le a közjogi méltóságok Magyar Péter felhívására (Index) Alkotmányjogászok, jogfilozófusok és politológusok véleményét gyűjtöttük össze az elmozdítások jogi és morális hátteréről.
- 10 meghatározó sci-fi mestermű az elmúlt 50 évből (Liner) Tíz korszakos sci-fi alkotás, amelyek az elmúlt ötven évben újradefiniálták a műfajt.
- Daráló – Józsa Márta jegyzete (Klubrádió) A frissen ülésező parlament nem módosítja a gyülekezési törvényt. Amelyet elődje a könyvdarálás ihletettségében alkotott. Így az idei Pride-ot jogilag a tavalyi, lényegében minden demokrata által iszonyodva bír
- A Taxisofőr sztáríróját kidobta a műbarátnője – A mesterséges intelligencia is kikosarazta... (Médiapiac) Szokatlan történetet osztott meg követőivel Paul Schrader amerikai filmrendező és forgatókönyvíró: a 79 éves alkotó szerint „szakított” vele az általa kipróbált, mesterséges intelligenciával működő online
- Magyar Péter ultimátuma lejár: mit tehet a Tisza-kormány a közjogi tisztségviselőkkel? (Mandiner) Hosszadalmas alkotmányos harc kezdődik.
2026.06.01
2026.05.31