A keresés eredménye 307 találat
- Minden korábbinál magasabbra szökött ez a mutató: közeledhet a tőzsdei fordulat (Pénzc.) Történelmi csúcsot döntött Warren Buffett kedvenc mutatója, miközben az AI-láz egyre magasabbra hajtja az amerikai részvényeket.
- A hírek szerint Donald Trump nem megy el az amerikai válogatott első vb-meccsére (Telex) Több forrás szerint az amerikai elnök Washingtonban marad pénteken, helyette Marco Rubio külügyminiszter találkozik majd a paraguayi elnökkel Los Angelesben.
- Már senki nem hiszi el Trumpnak, amit az iráni konfliktus befejezéséről mond (Index - kf) Csak harmincnyolcszor jelentette be eddig az amerikai elnök, hogy már itt a vége a háborúnak.
- Sokkoló kijelentés a 4iG szövetségesétől: fogalma sincsen, mikor tudja átadni a rakétákat ... (VG) Ukrajna Patriot-ellátása is veszélybe került.
- Csökkentek tegnap a tengerentúli indexek Trump elnök éles hangvételű nyilatkozata után (ProfitLine) Az amerikai részvénypiacok szerdán jelentős eséssel zártak, miután Donald Trump elnök éles hangvételű nyilatkozatokban jelezte, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások túl sokáig húzódnak, és további katonai lé
- Súlyos incidens történt: tüzet nyitottak Trump katonái - Indiai állampolgárok haltak meg (Portfólió) Három indiai tengerész is meghalt, amikor az amerikai haderő tüzet nyitott az Irán körüli blokádot megsértő Settebello tankerhajóra – írja Times of Israel India bejelentésére hivatkozva.
- Ismét iráni célpontokat támadott az USA, Teherán válaszul amerikai bázisokat lőtt (Népszava) A történtek tovább veszélyeztetik az amúgy is törékeny tűzszünetet.
- Csillagászati áron, de még bárki bejuthat a foci-vb meccseire – mutatjuk, mennyiért áruljá... (Mandiner) Gianni Infantino FIFA-elnök szerint a dinamikus jegyárképzés az észak-amerikai piacnak megfelelően lett kialakítva.
- Ma elkezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság (MJelen) A sportvilág figyelme Észak-Amerikára koncentrálódik.
- Megfenyegette Kubát az amerikai hadügyminiszter (Infostart) Az Egyesült Államok hadügyminisztere, Pete Hegseth a kubai Guantánamo-öbölben működő amerikai haditengerészeti támaszponton tett látogatásán figyelmeztette Havannát, hogy ne próbáljon olyan fegyverrendszerekhez ho
- Miről beszél Donald Trump? Elképesztő kijelentést tett az amerikai elnök: ebbe az USA gazd... (Pénzc.) Az iráni háború okozta energiaár-emelkedés miatt hároméves csúcsra, 4,2 százalékra gyorsult az amerikai infláció - Donald Trump azt mondta, imádja ezt.
- Trump leállította az iráni hadműveletet, de újabb csapásokkal fenyegetőzik Washington (ATV) Az amerikai hadsereg befejezettnek nyilvánította az iráni célpontok elleni műveletet - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (Centcom).
- Amerika ismét megtámadta Iránt (Ripost) Sokan remélték, hogy közel a megegyezés.
- Trump: részvényeket kaphatnának az állampolgárok az MI-cégekből (SG) Az amerikai elnök és az MI-ipar vezetői olyan megoldásokról gondolkodnak, amelyek révén a technológiai fellendülésből a hétköznapi emberek is profitálhatnának.
- Az amerikai hadsereg befejezettnek nyilvánította az iráni célpontok elleni műveletet (MHírlap) A művelet lezárult, ugyanakkor az amerikai haderő továbbra is fokozott készültségben marad
- Az amerikai haderő újabb támadást indított iráni célpontok ellen (Demokrata) Szerda délután negyed hatkor kezdődött a Donald Trump által kilátásba helyezett katonai művelet.
- Három éves csúcson az infláció, meglepő kijelentést tett Trump (Forbes) Az amerikai elnök szerint félreértették a kijelentését. Mi történt? A BBC azt írja, hogy Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy „imádja az inflációt”, miután kiderült: az Egyesült Államokban májusban
- Texas célkeresztbe vette a glifozátot, Európának is figyelnie kell (Makronóm) Az amerikai glifozátvizsgálat azt jelzi, hogy a mezőgazdasági technológia, az élelmiszerlánc és a fogyasztóvédelem egyre inkább összefonódik egymással. A kérdés az, hogy a termelékenységet szolgáló hatóanyag m
- Az ügy, amely kettétörte Amerikát (MHírlap) O.J. Simpson, a Netflix dokumentumsorozata és a bűnügyből lett kulturális sokk
- A Hormuzi-szoros lezárását jelentette be Irán az újabb amerikai támadások után (MagyarHang) Az amerikaiak dél-iráni célpontokat lőttek.
- Jason Derulo fergeteges koncerttel mozgatta meg a Budapest Park közönségét + Galéria! (MHírlap) Az amerikai énekes a legismertebb slágereivel, látványos koreográfiákkal és energikus előadással szórakoztatta a több ezer rajongót
- Miért nem omlott össze az iráni gazdaság a háború miatt? (Portfólió) Irán gazdasága már a háború kitörése előtt is súlyos válságban volt, a fegyveres konfliktus és az amerikai tengeri blokád azonban drámaian súlyosbította a helyzetet. Az ország mégsem omlott össze, ugyanis az év
- Donald Trump: Imádom az inflációt! (Portfólió) Májusban éves összevetésben 4,2 százalékkal emelkedtek az amerikai fogyasztói árak, ami az elmúlt három év leggyorsabb ütemét jelenti. Miközben az áremelkedést elsősorban az Irán elleni háború következtében m
- Nem hozta a várt eredményeket Rubint Réka kemoterápiás kezelése: áttét miatt vizsgálják a ... (Blikk) Rubint Réka újabb kemoterápiás kezelésen vesz részt, miután a korábbi terápia nem hozta meg a várt eredményeket. A 2022 óta rákkal küzdő fitneszedző és üzletasszony májából vett mintákat jelenleg Amerikában
- Újra gyorsul az infláció, főként az energiaárak miatt – Fontos adatok érkeztek az amerikai... (Tőzsdefórum) Mire figyelmeztet az amerikai infláció? Elsősorban arra, hogy a drágulás újra komoly kockázattá vált az Egyesült Államokban. A fogyasztói árak májusban 4,2 százalékkal emelkedtek éves alapon, az energiaárak megug
- Élénkült az amerikai jelzáloghitel-piac – Drágultak a hitelek, mégis több kérelem érkezett (Tőzsdefórum) Drágultak az amerikai lakáshitelek, mégis többen mozdultak meg a piacon. A 30 éves fix jelzáloghitelek átlagos kamata 6,60 százalékra emelkedett, de a hitelkérelmek száma így is több mint 10 százalékkal nőtt egy h
- Drámai bejelentés érkezett: új szintre lépett az amerikai–iráni konfliktus (Pénzc.) Tovább eszkalálódik az amerikai–iráni konfliktus, miközben vitatott, hogy valóban lezárták-e a Hormuzi-szorost.
- Tovább erősödik az LNG iránti kereslet, nagyot kaszálhat a világ egyik legnagyobb exportőr... (VG) Szép pályát futhat be az amerikai energiacég részvényárfolyama.
- Bejelzett Buffett kedvenc indikátora - Nagyobb esés jöhet a tőzsdéken (Portfólió) Új történelmi csúcsra emelkedett Warren Buffett kedvenc részvénypiaci mutatója, amely szerint az amerikai részvénypiac most minden korábbinál drágább. A mesterséges intelligencia körüli befektetői eufória egyre m
- Befejezettnek nyilvánították az Irán elleni amerikai katonai műveletet, de a hadsereg kész... (Index - kf) Véget ért a csapássorozat, de a feszültség tapintható.
- Iráni háború: súlyos légicsapások mindkét oldalon (Infostart) Az amerikai Középső Parancsnokság (Centcom) csütörtök hajnalban bejelentette, hogy befejeződött az Irán elleni újabb katonai művelet, amelynek során az amerikai erők katonai felderítő rendszereket, kommunikációs
- Sokkoló fordulat: iráni vezetők kétségbeesetten könyörögtek Trumpnak a telefonban (MNemzet) Az amerikai elnök türelme elfogyott.
- Az amerikai haderő ismét iráni célpontokat támadott (MHírlap) A megadott célpontokat a Hormuzi-szoros térségében fekvő partvidéken támadták
- Az AI-esés és az iráni háború eszkalációja tartja nyomás alatt a tőzsdéket (Portfólió) Csúnya és volt szerdán az amerikai tőzsdéken, a rossz hangulat pedig átragadt az ázsiai tőzsdékre is, ahol a nap elején nagy mínuszok alakultak ki, onnan viszont napon belül valamelyest fordult a hangulat, és példáu
- Lángokban a Közel-Kelet: Az USA Iránt bombázta, Teherán az amerikai szövetségeseket lőtte (24.hu) Csütörtök hajnalban folytatódtak a harci cselekmények az USA és Irán között.
- Megegyezett a Mol a szerbekkel a NIS felvásárlásáról (Klubrádió) Jóváhagyja az amerikai OFAC a tranzakciót, amelyben a Mol a Szerbiai Kőolajipari Vállalat 56,15 százalékos tulajdonrészét szerzi meg, miközben a szerb állam további 5 százaléknyi részvényt vásárol.
- Beestek az amerikai részvényindexek szerdán (Priv.bankár) Mindhárom irányadó mutató érdemi mínusszal zárt.
- Az amerikaiak dél-iráni célpontokat lőttek, Irán a régióban található amerikai bázisokat t... (444.hu) Egymás után a második éjszaka.
- Donald Trump váratlanul kihagyja a várva várt vb-meccset (Liner) Az amerikai elnök más hivatalos program miatt nem lesz ott a Paraguay elleni nyitányon.
- Durvul a helyzet: Trump támadást indított, bejelentették a Hormuzi-szoros lezárását (Portfólió) Újabb támadást hajtott végre ma éjjel Irán ellen az amerikai haderő, Donald Trump amerikai elnök pedig újabb csapásokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Teherán továbbra sem hajlandó megállapodni az USA-val.
- Donald Trump azt mondta, hogy imádja az inflációt (Telex) Három éve nem látott mértékben az amerikai fogyasztói árindex, de az elnök szerint az iráni háború hajtotta infláció még kisebb is, mint várták.
- Arcul legyintette a kínaiakat a mesterséges intelligencia: csak csitt – mondják, másképp c... (VG) A kínai cégek lépésről lépésre cserélik le dolgozóikat mesterséges intelligenciára.
- Most dől el, mit gondol Putyin Magyarországról: alkut kötött a Mol az évszázad olajüzletér... (VG) A magyar olajipari vállalat tovább tárgyal az oroszokkal.
- Beváltotta Trump ígéretét az amerikai haderő: kíméletlenül csaptak le Teheránra (Mandiner) Az USA lezárta az Irán elleni újabb műveletet.
- Óriási a feszültség – Irán amerikai célpontokat támadott az elmúlt órákban (Liner) Tovább éleződött a feszültség a Közel-Keleten, miután Irán újabb támadásokat hajtott végre olyan katonai célpontok ellen, amik az Egyesült Államok térségbeli jelenlétéhez kapcsolódnak.
- Az amerikai hadsereg befejezettnek nyilvánította az iráni célpontok elleni újabb műveletet (hvg.hu) Az amerikai haderő szerda éjjel támadást indított iráni célpontok ellen a keddi „önvédelmi” légicsapások folytatásaként.
- Az újabb amerikai csapások után Irán a Hormuzi-szoros lezárását jelentette be (Telex) Az amerikai erők légvédelmi rendszereket támadtak meg, Irán válaszul amerikai bázisokra lőtt az Öbölben.
- Ezzel most túllépte a hatáskörét a kormány, komoly fricskát kapott Donald Trump (ATV) Egy amerikai szövetségi bíró hatályon kívül helyezte az H-1B munkavállalói vízumra tavaly bevezetett százezer dolláros illetéket.
- Ilyen volt a világ, amikor az USA legutóbb focivébét rendezett (InstyleMen) Észak-Amerikában 1994-ben volt legutóbb labdarúgó-világbajnokság, bolygónkon azóta szinte minden megváltozott.
- Trump titkos iráni olajműveletekről beszélt (146.hu) A Reuters hírügynökség jelentése szerint az Egyesült Államok titokban több millió hordó olajat szállított Iránból egy éjszaka alatt lezajlott műveletek során – árulta el Donald Trump amerikai elnök. „
2026.06.11