A keresés eredménye 286 találat
- Az ünnepről magunk közt szólva – egy tárlaton a szentendrei kortárs képzőművészet legjava (Kultúra.hu) A Szentendrei Régi Művésztelep négy meghatározó művésze állít ki július 1-től, a tárlat középpontjában ezúttal az ünnep áll.
- A Honvédség is vizet oszt Szadán, több településen kritikus a helyzet, Felcsúton sincs elé... (SzMo.hu) A Honvédség négy járművel segíti a vízellátást Szadán, miután a Fővárosi Vízművek és az ÉRV Zrt. segítsége kevésnek bizonyult. Kedden a katonai járművek Szentendrén is megjelennek.
- Teljes hajózár lesz a Duna-ágon július 5-én - 600 profi és amatőr úszhat el Szentendrétől ... (DigHungary) Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig: ekkor tartják az Open Water Tournament (OWT) immáron hagyományosnak számító úszását. Hatszáz jelentkez
- Gázálarc a vitrinben, apokalipszis bronzba öntve – Asszonyi Tamás szembesíti a világot önm... (Librarius) A szentendrei Ferenczy Múzeumban július elején nyíló Asszonyi Tamás-kiállítás különleges élményt ígér. Nem hangos, nem harsány,
- A rendőrség nem talált bizonyítékot Vitályos Eszter állítására, miszerint rálőttek egy fid... (hvg.hu) Az egykori kormányszóvivő márciusban számolt be az állítólagos szentendrei incidensről.
- A rendőrség kivizsgálta: nem igazolódott Vitályos állítása, hogy rálőttek egy fideszes akt... (Telex) A szentendrei rendőrség két lakást is átvizsgált, az egyik lakó kezéről is mintát vettek, de se fegyvert, se pirotechnikai eszközre utaló nyomokat nem találtak.
- Fideszesek vezetőszáron (444.hu) Letartóztatott politikusok, Orbán neve az ügyészségi iratokban, Szentendre jövője, minden a focivébéről és 3T a 444 napindító hírlevelében.
- Hiába söprik el a kekvát, a megszüntetés sem állította meg a szentendrei projektet (Economx) A Hauszmann Alajos nevét viselő közérdekű vagyonkezelő alapítvány is megszűnésre vár, a munkálatok azonban nem állnak le.
- Szentendre: a kekva megszűnik, az építkezés nem áll le (444.hu) A 15 megszüntetett kekva egyike a Hauszmann Alapítvány. Igen nagy területet kaptak az államtól Szentendre külterületén, hogy méltóképp ápolják Hauszmann Alajos emlékét. A szocializmuskorabeli honvédségi főtiszti
- Úgyfest – Minden héten más vendég érkezik Krizbo műtermébe a Kultúrapont új sorozatában (Kultúra.hu) Úgyfest címmel új beszélgetéssorozat indul jövő héttől a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség YouTube-csatornáján. A műsor helyszíne a Szentendrei Régi Művésztelep lesz, ahol minden epizódban egy-eg
- Harry Potterék elvarázsolták Voksán Virágot – fotók (Blikk) Harry Potter univerzumába látogatott Voksán Virág. A kétgyermekes édesanya a szentendrei Harry Potter: A kiállításon járt, amit láthatóan nagyon élvezett.
- Hipnopomp: Álommal határos kiállítás nyílik Szentendrén (Kultúra.hu) Hipnopomp tudatállapotban az álom és az ébrenlét határán ragad az egyén: miközben a külvilág érzékelése fokozatosan felerősödik, a belső álomképek még nem oszlanak szét teljesen. A június 26-án nyíló szent
- Lendületből érkezett a Mercedes a zöldhullámmal a Szentendrei úton, ez lett a veszte + vid... (MNemzet) Az egyterű már nem fért át, a zöldhullámmal érkező, száguldó személyautónak ütközött.
- Pár nap múlva bezár a Harry Potter kiállítás (Mark&Média) A szentendrei Harry Potter: A Kiállítás június 28-án bezár – közölték a szervezők. A tárlat a Harry Potter- és a Legendás állatok-filmek ismert jeleneteit, szereplőit, helyszíneit és lényeit mutatja be interakt
- Vitézy Dávid: „Lehet vagy 45 fok a szentendrei héven” (NLC) Vitézy Dávid teljesen elkeseredett a szentendrei hév állapotán, de azon van a kormánnyal, hogy változtasson ezen.
- Merci csapódott Mercibe a Szentendrei úton (Totalcar) A csúnya balesetről felvétel is készült.
- Vitézy lelőtte Magyar Péter poénját? Elárulta, hogy elő fog kapni 700 milliárdot, ezen dol... (VG) "Lehet vagy 45 fok a szentendrei héven".
- Nem bírt uralkodni magán a motoros, könyökkel csapott oda – videó (Infostart) Fedélzeti kamera rögzített egy nagy erejű balesetet június 16-án este Budapest III. kerületében, a Szentendrei út és a Záhony utca kereszteződésében.
- HÉV-re pattant a közlekedési miniszter: „Lehet vagy 45 fok a szentendrei héven” (Hírextra) Egész hétvégén azon a törvényen dolgoztak a kollégákkal, amik ahhoz kellenek, hogy még idén nyáron haza tudjon hozni a kormány 700 milliárd forintot új légkondicionált alacsonypadlós HÉV-ekre és szintén korszer
- „Mindenkiről ömlik a víz” – Vitézy Dávid a 45 fokos szentendrei HÉV-ről jelentkezett be (Index) Még idén nyáron hazahoznák a 700 milliárd forintot az új légkondicionált járművekre.
- Vitézy Dávid: Lehet vagy 45 fok a szentendrei héven, mindenkiről ömlik a víz – A miniszter... (SzMo.hu) Vitézy Dávid egy forró szentendrei HÉV-ről posztolva bírálta a magyar vasút helyzetét. A bejegyzésben Lázár Jánost tette felelőssé az elmaradt járműbeszerzések és 2 milliárd eurónyi uniós forrás elvesztése
- Vitézy Dávid megszólalt az uniós forrásokról, 700 milliárd forint a tét (Portfólió) Vitézy Dávid közlekedési miniszter a szentendrei HÉV-en utazva számolt be arról, hogy hétvégén is azon a törvényen dolgoztak, amely lehetővé tenné 700 milliárd forint uniós forrás lehívását, többek között
- Nem fért át a kereszteződésen a furgonos, hatalmas ütközés lett belőle – videó (24.hu) A Szentendrei úti ütközést egy fedélzeti kamera rögzítette.
- Letartóztatták a gyújtogatót: családjára akarta gyújtani a házat egy nő Szentendrén (Blikk) Házastársa és gyermekei külön költöztek attól a nőtől, aki családtagjait veszélyeztetve gyújtogatott korábbi otthonukban, jelentős kárt okozva. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölési kísérlet mia
- „Az a baj, hogy öregszem, és felejtek” – demencia elleni harc a szentendrei Skanzenben (Telex) A demens idősek régi tárgyak, fényképek és dalok segítségével újra kapcsolatba lépnek saját múltjukkal, ezzel lassítják a feledés folyamatát.
- Utolsó napjaihoz érkezett a Harry Potter-tárlat Szentendrén – A Kiállítás már csak június ... (DigHungary) A szentendrei Harry Potter™: A Kiállítás június 28-án bezár – közölték a szervezők. A tárlat a Harry Potter- és a Legendás állatok-filmek ismert jeleneteit, szereplőit, helyszíneit és lényeit mutatja be inter
- Megnyitják a műtermeket, megidézik Jókait, és parksétára hívnak a Szentendrei Régi Művészt... (Kultúra.hu) A százéves Szentendrei Régi Művésztelep számos programot rendez június 20-án, a Múzeumok Éjszakája ideje alatt: a művésztelep művészei megnyitják műtermeiket, akvarelleket és rajzokat készíthetünk Jókai nyomd
- Ennyibe kerül ma egy esküvő a szentendrei Skanzenben: tízmilliók repülnek el egyetlen esté... (Pénzc.) Az esküvői árrobbanás után a Skanzen 2026-os díjszabása világosan mutatja, hová jutott a hazai lagzipiac.
- Átpörgött a bűvös szám: különleges pillanatot élt át Bódi Sylvi (Blikk) Egy igazán spontán, mégis különleges hangulatú napot töltött a Szentendrei-szigeten Bódi Sylvi, aki ezúttal is a hű társával, a kedvenc robogójával rótta az utakat. A napsütéses kiruccanás nemcsak a szabadság
- Hernádi Zsolthoz fordult Szentendre polgármestere az utcán heverő szemét miatt (24.hu) Fülöp Zsolt szerint Szentendre egyes részein hetekig áll az elszállítatlan szemét, ezért a város polgármestere a Mol vezetőjétől kér tulajdonosi beavatkozást.
- Szerelmesek a főtéren és a kondiparkban - Különleges nyárra készül a Szentendrei Teátrum (Port.hu) A Szentendrei Teátrum 2026 nyarán is sokszínű programkínálattal várja a közönséget: több mint öt héten át saját bemutatók, hazai és határon túli vendégelőadások, komoly és könnyűzenei koncertek, folklóres
- Szentendrei tragédia: halálra gázolta áldozatát a sóderszállító teherautó (BorsOnline) Az idős áldozat életét már nem lehetett megmenteni.
- Halálra gázolt egy embert egy kamion Szentendrén (MHírlap) A baleset Szentendrén a Sztaravodai úton, a Dunakanyar körút közelében történt
- Kamion gázolt halálra egy idős gyalogost Szentendrén (Infostart) A rendőrség szakértők segítségével, büntetőeljárás keretében vizsgálja a balesetet.
- Kamion gázolt Szentendrén, órákra megbénult a forgalom (Rúzs Online) Súlyos közlekedési baleset történt Szentendrén szerdán reggel.
- Most érkezett: elhunyt a szentendrei kamiongázolás áldozata (BorsOnline) Az idős nő a helyszínen életét vesztette.
- 77 éves nőt gázolt halálra egy kamionsofőr Szentendrén (hvg.hu) A 23 éves sofőr akkor ütötte el az idős nőt, amikor az átkelt a Dunakanyar körút közelében lévő úton.
- Súlyos baleset! Kamion gázolt Szentendrén (Kiskegyed) Most jött a rossz hír.
- Kamion tarolt Szentendrén, a tűzoltók mentették ki a monstrum alá szorult áldozatot (BorsOnline) A tűzoltók és a mentők emelték ki az áldozatot.
- Kamion gázolt el egy embert Szentendrén, az utat teljes szélességében lezárták (Blikk.) Szentendrén, a Sztaravodai úton súlyos közlekedési baleset történt, amikor egy kamion elgázolt egy gyalogost a Dunakanyar körút közelében. A baleset miatt az érintett útszakaszon jelentős torlódás alakult ki.
- Rendkívüli. Halálos gázolás Szentendrén: Kamion gázolta el a nőt (Metropol) Életét vesztette a szentendrei gázolás áldozata.
- Megrázó fejlemények érkeztek a szentendrei gázolásról: elhunyt az áldozat (Ripost) Az idős nő a helyszínen életét vesztette.
- Halálos gázolás történt Szentendrén (Portfólió) Halálra gázolt egy nőt egy kamion szerda reggel Szentendrén - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
- Kamion gázolt el egy embert Szentendrén (Index) Az érintett útszakaszon a forgalom félpályán halad.
- Gázolás Szentendrén: Kamion gázolt el egy embert (Metropol) Kamion gázolt el egy embert.
- Rendkívüli. Embert gázolt egy kamion Szentendrén (Ripost) Egy kamion gázolt el egy gyalogost.
- Ritka kulturális éjszaka Szentendrén: látványos programokkal készülnek a szervezők (ATV) Sokszínű program, köztük tárlatvezetések, kiállításmegnyitó, zene és fényinstalláció várja az érdeklődőket a múzeumok éjszakáján június 20-án Szentendrén.
- Steven Balogh olyan, mint egy vulkán (Kultúra.hu) Balogh István Vilmos (vagy ahogyan a nemzetközi szcéna ismeri, Steven Balogh) Beyond Borders/Határokon túl című, a Szentendrei Régi Művésztelep kiállítóterében látható kiállítása első pillantásra is erős, sű
- „Nagyon nagy disznóság történt” – miniszteri válasz az Országgyűlésben (Infostart) A nyugat-magyarországi azbesztszennyezésről, egy Pécs melletti fejlesztésről, a TeSzedd! akcióról, a szentendrei HÉV fejlesztéséről, és a tiszaújvárosi CCGT-beruházásról is beszéltek a képviselők a hétfői k
- Dicsőítő Sziget 2026 – Hit, zene és közösség egy helyen (Vasárnap) 2026. június 27–28-án ötödik alkalommal várja látogatóit a Dicsőítő Sziget fesztivál Szigetmonostoron, a Szentendrei-sziget déli részén. Az évek során a rendezvény a magyar keresztény könnyűzenei élet egyik
2026.06.30
2026.06.29
2026.06.27
2026.06.26
2026.06.25
2026.06.24
2026.06.23
2026.06.22
2026.06.21
2026.06.20
2026.06.17
2026.06.14
2026.06.12
2026.06.11
2026.06.10
2026.06.09
2026.06.08