A keresés eredménye 412 találat
- Válságban egy fontos ágazat, a kormányhoz fordultak segítségért (Economx) A vasúti árufuvarozás versenyképessége egyre komolyabb kihívásokkal szembesül Magyarországon – erre figyelmeztetett pénteki közleményében a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület. A folyamatos költségnöveke ...
- A túlélésért küzd a magyar árufuvarozás (Demokrata) A hazai vasúti árfuvarozás lemaradása mögött több tényező húzódik meg.
- A túlélésért küzd az árufuvarozás – a vasútvállalatok még mindig nem jutnak hozzá a védett... (VG) Kormányzati intézkedések, támogatások kellenek.
- „Akár gyalog előbb beérni Pestre” – se személyvonat, se határidő a Budapest-Belgrád vasútv... (24.hu) Elbukta a legutóbbi, márciusi határidőt is az ország legdrágább vasúti beruházása, és továbbra sem tudja senki, mikor indulhat el a személyforgalom. Az ingázók pedig már négy éve araszolgatnak a vonatpótló bus
- Aha. Szóval Orbánnak vonattal kellett volna Amerikába mennie (Mandiner) Orbán repülőjén utazókat sem mind az állam tartotta el, Magyar vasúti kocsijában lévőket meg nézzük meg fél év múlva.
- Az életükért futottak az emberek: terrortámadás történt a svájci vasútállomáson (BorsOnline) Késsel volt felfegyverkezve az ámokfutó. A terrortámadásnak életveszélyes sérültje is van.
- Zaj lesz Hajdúhadház és Újfehértó között (Civishír) Éjszakai munkavégzés a vasúti pályán.
- Hárman megsérültek egy késes támadásban egy svájci vasútállomáson (Telex) A hatóságok terrortámadásnak minősítették az esetet.
- Lerobbant egy vonat Ferihegyen (Blikk.) Műszaki hiba miatt hosszú órákra megbénult a vasúti forgalom a ceglédi fővonalon csütörtök délben, miután a Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó Napfény InterCity Ferihegynél lerobbant. Bár a MÁV legfrissebb t
- Erre már sokan vártak: újra megindul a vonatközlekedés Veszprém és Ajka között (Blikk.) A MÁV-Csoport vezérigazgatója örömteli bejelentést tett azok számára, akik Veszprém és Ajka között vonattal szeretnének utazni, ugyanis célegyenesbe ért a vasúti pályaszakasz helyreállítása. Napokon belül újr
- Június elején megbénulhat Portugália, a magyar utazók nyaralása is veszélybe kerülhet (Drive) Komoly fennakadásokra számíthatnak azok, akik június elején Portugáliába utaznak: június 3-án országos sztrájk zavarhatja meg a légi, vasúti és városi közlekedést. A munkabeszüntetés miatt több száz repülőj
- Helyszíni felvétel érkezett a Nyíregyházánál történt vonatbalesetről (Liner) A közúti és vasúti közlekedés biztonsága ismét középpontba került egy Nyíregyháza térségében történt esetet követően, amiről az MÁV-Csoport Facebook-bejegyzésében számolt be.
- Vége lehet az idegtépő jegyvásárlásnak: egyetlen merész húzással tennék pofonegyszerűvé a ... (Pénzcentrum) Az "egy út, egy jegy" koncepció lehetővé tenné az utasok számára, hogy egyetlen tranzakcióval keressenek, foglaljanak és fizessenek a több vasúttársaságot érintő nemzetközi utakra.
- Mindig csak a bezárkózásról beszélünk, pedig a gazdasági együttműködések is felpörögtek mo... (Telex) Az ellátási láncokat kutató Hau L. Lee szerint egy jól sikerült vasúti fejlesztés egy egész ország gazdaságát képes megváltoztatni, a mesterséges intelligencia pedig minden ágazat újjászervezésében segíthet, d
- A vasútállomáson várakozókra támadt egy férfi Zürich közelében, miközben Allahot éltette (Mandiner) A késes támadó az „Allahu Akbar” kifejezést kiabálva szaladt be a tömegbe.
- Autóval ütközött egy vonat Nyíregyházán a vasúti átjáróban – bejelentést tett a MÁV (Liner) Baleset történt Nyíregyházán, ahol egy személyvonat és egy autó ütközött össze egy vasúti átjáróban.
- Ember gázolt az Ister InterCity: fennakadások a békéscsabai vasútvonalon (Rúzs Online) Pillanatok alatt megtörtént a tragédia.
- Hetekig szennyvízben dolgoztak a békéscsabai Volán-telepen, vizsgálatot követel a szakszer... (Kontroll.hu) A Vasutasok Szakszervezete szerint a békéscsabai Volán-telepen dolgozók hetekig egészségkárosító és méltatlan körülmények között végezték munkájukat.
- Gázolás Mezőberénynél: elütött egy embert az érkező InterCity, káosz a vasúti közlekedésbe... (Naphíre) Tragédiával indult a csütörtök reggel a békéscsabai fővonalon: egy embert gázolt el a Bukarest felől érkező Ister InterCity Mezőberénynél. A baleset miatt fennakadások és késések alakultak ki, az utasokat pedig
- Nyár végig el lehet felejteni Magyarország egyik legfontosabb vasútvonalát: teljesen átsza... (VG) A beruházás során síneket cserélnek, átjárókat modernizálnak és állomásokat is felújítanak.
- Összeütközött az 1-es villamos egy kisteherautóval az Etele úton, pótlóbuszok járnak Kelen... (10perc.hu) Baleset miatt pótlóbuszok járnak az 1-es villamos helyett az Etele út/Fehérvári út és Kelenföld vasútállomás között, az 58-as busz útvonala is módosult.
- Villamossal ütközött, majd felborult egy kisteherautó az Etele úton, leállt a villamosforg... (Telex) Emiatt pótlóbusz közlekedik az 1-es villamos Etele út / Fehérvári út és Kelenföld vasútállomás M megállók közötti szakaszán.
- Vasutasok Szakszervezete: Elfogadhatatlan körülmények között dolgoztak a békéscsabai MÁV–V... (Index) Megtelt a szennyvízakna, és gázolajat, motorolajat is tartalmazó szennyeződés öntötte el a területet.
- Kirúgták a MÁV-Volán munkatársát – szólt a telephelyet elöntő szennyvíz miatt (Blikk.) Azonnali, szigorú vizsgálatot követel a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), miután a MÁV-Volán Zrt. békéscsabai telephelyén heteken át gázolajjal és vegyi anyagokkal kevert szennyvízben kényszerültek dolgozni a munkavá
- Hetekig kellett feltörő szennyvízben dolgozniuk a békéscsabai telepen a volánosoknak, egyi... (hvg.hu) A Vasutasok Szakszervezete vizsgálatot követel a MÁV-tól, Meleg János elnök szerint nem büntetni kellene azt, aki felemeli a hangját, hanem meg kell keresni a felelősöket.
- „Lázár János lekapcsolta, mi visszakapcsoltuk” – Vitézy Dávid nagyon fontos bejelentést te... (Naphíre) Vitézy Dávid szerda reggel a Facebook-oldalán jelentette be, hogy újra elérhető a valós idejű vasúti adatszolgáltatás.
- Vitézy Dávid: Újra elérhető a valós idejű vasúti adatszolgáltatás (Népszava) Lázár János lekapcsolta, mi visszakapcsoltuk – közölte közlekedési és beruházási miniszter, majd bejelentette, hogy a mai nappal újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer. Azt í
- Újra elérhető a vonatinformációs rendszer, ahol az összes Magyarországon közlekedő mozdony... (444.hu) Az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ (EMIG) a tavalyi pünkösdi hétvége vasúti káosza után állt le, Vitézy Dávid állítása szerint Lázár János utasítására.
- Soron kívül átvizsgálja a MÁV a mozdonyokat a hétfői tűz után (Naphíre) Soron kívüli vizsgálat indult a MÁV-nál egy budapesti mozdonytűz után, amely jelentős fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben, miközben a vezetés az utastájékoztatás és a rendkívüli helyzetek kezeléséne
- „Az utasokat nem átverni kell, hanem tájékoztatni” - Vitézy Dávid visszakapcsoltatta a ren... (SzMo.hu) A közlekedési miniszter bejelentette, hogy újra elérhető az EMIG nevű vasúti információs rendszer. A MÁV egy évvel ezelőtt, Lázár János utasítására kapcsolta le a felületet, amelyen valós időben lehetett köve
- Azonnali bejelentés érkezett a kormánytól szerda reggel – nagy változás jön (Liner) A mai naptól ismét elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információs Gyűjtőrendszer, vagyis az EMIG, amely a vasúti közlekedésben valós idejű információkat szolgáltat az egyes vonatok helyzetéről és a kés
- Az 5 legszebb tengerparti vonatút Európában, amit egyszer érdemes kipróbálni (Drive) Vad skót tájak, galíciai fjordok, olasz tengerpartok és a Watt-tengeren átvezető vasútvonal is szerepel azon a listán, amely Európa legszebb tengerparti vonatútjait gyűjtötte össze. Az összeállítást egy vasúti ut
- Sürgős lépéseket rendelt el Vitézy Dávid a vasúti pályaudvarokon (Portfólió) "Eltűntek a központi költségvetésből olyan tételek, amik pedig oda valók. Felmerülő, eldöntött költségvetési kiadások" - mondja Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy Facebook-videóban. A te
- Több ezer kilométeres selyemúton kerülnék az iráni háborút: Magyarországon is kopogtatnak,... (VG) Felértékelődött a Kína és Európa közötti áruszállításban a Középső Korridor nevű transzkaszpi útvonal vasúti része, miután a konténerszállító hajóknak egyelőre kockázatos, illetve lehetetlen átjutniuk
- Mozdonytűz után rendkívüli intézkedés (Autószektor) Fotó: Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató Facebook-oldala A jelentős fennakadást okozó eset megmutatta, hatékonyabbá kell tenni a rendkívüli események kezelését a vasúti közlekedésben – írta. A vállalatcsoport vezet
- Egy kigyulladt mozdony miatt omlott össze a nyugati vasúti közlekedés (Hír TV) Lángoló vonat és vasúti káosz nyugaton.
- Régi vasúti talpfákból barkácsolnak veteményest a csehek - rákkeltő hatásokra figyelmezet ... (EgészségKz) A tökéletes, mutatósnak hitt alapanyag valójában veszélyes és mérgező.
- Vonattal ütközött egy iskolabusz Belgiumban, két diák és egy felnőtt életét vesztette (ATV) Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.
- Iskolabuszba csapódott egy vonat Belgiumban, két diák és két felnőtt meghalt (SzMo.hu) A kelet-flandriai Buggenhoutban történt a tragédia, ahol a jármű egy lezárt vasúti átjáróban ütközött a szerelvénnyel. A buszon utazó további öt diák közül ketten súlyosan megsérültek.
- Még nem állt teljesen helyre a kigyulladt mozdony miatt megbénult dunántúli vasútközlekedé... (Hír TV) Vitézy Dávid a vonatkáoszt igyekezett az előző kormány nyakába varrni.
- Vonat és iskolabusz ütközött Belgiumban, többen meghaltak (Népszava) A baleset Buggenhoutban, a település vasúti átjárójában történt.
- Brutális vonatbaleset történt, gyerekeket szállító kisbuszba rohant a szerelvény - Megrázó... (BorsOnline) Vasúti átjáróban rohant a vonat a kisbusznak.
- Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak (Vasárnap) Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették – közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden. Az
- Súlyos vasúti katasztrófa Belgiumban, halálos áldozatok is vannak – videó (Infostart) Többen meghaltak egy iskolabusz és egy vonat ütközésekor.
- Vonattal ütközött egy iskolabusz Belgiumban, két gyerek és két felnőtt halt meg a balesetb... (Telex) A minibusz a kelet-flandriai Buggenhout egyik vasúti átjáróján hajtott át, miközben a sorompók le voltak engedve.
- Tragédia! Gyerekeket szállító kisbusszal ütközött egy vonat Belgiumban – Fotókon a borzalm... (Blikk.) Vonat ütközött egy iskolabusszal kedd reggel Belgiumban. A tragédiában többen megsérültek, egyes hírforrások áldozatokról is beszámoltak. Az eset egy vasúti átjáróban történt, a baleset okának kivizsgálása m
- Kelenföldi mozdonytűz: a Fidesz és Vitézy egymásra mutogat a vasúti káosz miatt (10perc.hu) Pünkösd hétfőn kigyulladt egy Lázár János idején bérelt francia villanymozdony Kelenföldön. Vitézy és a Fidesz egymást hibáztatja a vasúti káoszért.
- A Fidesz kikéri magának, hogy rájuk mutogat a fél ország a kigyulladt vonatok miatt (Economx) Vitézy szerint mindez Lázárnak köszönhető, a Fidesz szerint azonban az új kormány képtelen megoldani a vasúti gondokat.
- „Mindenkitől elnézést kérünk” – Magyar Péter rendkívüli üzenetet küldött (Naphíre) Mint ismert, hétfő délután kigyulladt egy villanymozdony a kelenföldi vasútállomáson, ami miatt teljesen le kellett zárni az ország egyik legfontosabb pályaudvarát. Az eset következtében szinte az egész dunántúli
- Négyes karambol a 6-os főúton: hatalmas a dugó Budafoknál (BorsOnline) Áll a forgalom a 6-os főúton a vasútállomásnál.
2026.05.29
2026.05.28
2026.05.27
2026.05.26