A keresés eredménye 1585 találat
- Richard Gere ismét élesen bírálta Donald Trumpot: „Egy őrült”, aki tönkreteszi mindazt, am... (Twice) Újra kemény hangvételű kritikát fogalmazott meg Richard Gere az Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal szemben. A világhírű színész az oslói Oslo Freedom Forum rendezvényén beszélt a jelenlegi politikai hely
- A Tisza-kormány felülvizsgálja a politikai alapon adott menekültstátuszokat (Népszava) A Belügyminisztérium közlése szerint a vizsgálat már májusban elindult. A menekültügyi hatóság erről már hivatalosan is értesítette az érintetteket, akiknek személyesen is meg kell jelenniük a hatóság előtt.
- Deák Dániel: Ez már nem egyszerű politikai bírálat (Demokrata) Az elemző szerint a mostani vita arról is szól, hogy a demokratikus intézmények mennyire képesek ellenállni a pillanatnyi politikai nyomásnak.
- Sötét történelmi korszakot idéz az államfő elleni hajsza – Bóka János durva párhuzamot von... (Hír TV) Súlyos politikai támadásnak nevezte a HírTV-nek nyilatkozva Bóka János a köztársasági elnök elleni fellépést.
- Ezért mutatott kezével szívecskét Magyar Péter a tüntetőknek, megfejtették azt, amire mill... (Promotions) Szimbólumokkal és rejtett utalásokkal vagyunk körülvéve az új politikai világban.
- Felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat (MHírlap) A döntéseket a hatóság minden esetben közli az érintettekkel
- Felülvizsgálja a politikai alapon adott menekültstátuszokat a Belügyminisztérium (444.hu) A Fidesz lengyel védencei már elmenekültek az országból, de Magyar Péter az állampolgárságot kapó Gruevszkit is kitenné.
- Donáth Anna nem érti (Infostart) Két évvel a politikai nyilvánosságtól való visszavonulása után adott interjút Donáth Anna, a Momentum Mozgalom volt elnöke és korábbi európai parlamenti képviselője. Krug Emília Szinten túl című műsorában az
- Már itt kopogtatnak Elon Musk csodaautói, kifizetődő volt otthagyni a politikát (Mfor) Az elektromos autók terjedését egyszerűen nem lehet megállítani, sőt a folyamat egyre gyorsul.
- A Belügyminisztérium felülvizsgálja a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat (10perc.hu) A Belügyminisztérium közlése szerint májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata – az érintetteket hivatalosan értesítették.
- A menekültügyi hatóság felülvizsgálja Romanowski és Ziobro politikai menedékjogát (MagyarHang) Pósfai Gábor tárcavezető azt követően írt az eu-s állampolgároknak politikai indokok alapján biztosított menekült jogállások felülvizsgálatáról, hogy a lengyel Gazeta Wyborcza külügyi forrásaira hivatkozva arr
- Felülvizsgálják a politikai alapon adott menekültstátuszokat (Civishír) Az érintettek hivatalos értesítést kaptak.
- Betelt a pohár a párizsi rendőröknél: elegük van a zavargásokból (Mandiner) A rendőrök szerint miközben káoszba süllyed a francia főváros, aközben politikai támadást indítottak ellenük.
- A Belügyminisztérium azt állítja, már májusban megindult a politikai alapon megadott menek... (hvg.hu) Lengyel hírek szerint a varsói külügyminisztérium nem érti, miért nem kapott még választ a magyar féltől a büntetőeljárás elől bujkáló lengyel politikusok menedékjogának megvonásáról.
- Belügyminisztérium: Elkezdődött a politikai alapon adott menedékjogok felülvizsgálata (Mfor) A belügyminiszter korábbi utasításának megfelelően a menekültügyi hatóság jelenleg is végzi az európai uniós állampolgárok részére politikai indokok alapján biztosított menekült jogállások felülvizsgálatát
- Megindultak a vizsgálatok a politikai alapon adott menekülti jogállásokról (Index) Személyes meghallgatásra hívták az érintetteket.
- Donáth Anna: Elfogadhatatlan az a hatalmi logika, amely szerint tizenhat évig a nevem kuss... (SzMo.hu) A Momentum volt elnöke a jelenlegi politikai helyzet veszélyeire hívta fel a figyelmet egy interjúban. Donáth Anna szerint inkább lélekben felkészül a lehetséges veszélyekre, mert nem akarja, hogy meglepetés érje.
- A normandiai partraszállás évfordulóján migrációs „invázióról” beszélt az amerikai védelmi... (Kontroll.hu) A D-nap 82. évfordulóján tartott normandiai megemlékezésen élesen bírálta Európa migrációs politikáját Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter. A Trump-kormányzat bevándorlásellenes retorikáját visszhangozva azt
- Már javában zajlik a politikai indokok alapján kapott menekültjogok felülvizsgálata – mond... (Priv.bankár) A menekültügyi hatóság jelenleg is végzi az európai uniós állampolgárok részére politikai indokok alapján biztosított menekült jogállások felülvizsgálatát.
- A BM bejelentette: már folyik a politikai alapon megadott menekültstátusok felülvizsgálata (24.hu) Az érintetteknek személyesen kell megjelenni a menekültügyi hatóság előtt.
- A Belügyminisztérium már vizsgálja azok ügyét, akik az Orbán-kormánytól kaptak politikai m... (Telex) Neveket nem említettek, de a két lengyel jobboldali politikus, Marcin Romanowski és Zbigniew Ziobro ügyéről is szó lehet. Ha nem jelentkeznek, nélkülük hoznak döntést.
- Belügyminisztérium: felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekültstátuszokat (Portfólió) Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata - tudatta a Belügyminisztérium (BM) közleményben az MTI-vel vasárnap.
- Nincs új a nap alatt: Merkel a migrációs politikája sikerességét bizonygatja ma is (MNemzet) Szerinte a 2015-ös migrációs válság kezelése egy folyamat, amely jelenleg is tart.
- Jámbor András a Juhász Hajnalkát ért támadásról: Ez szimpla gyűlöletkeltés (SzMo.hu) Jámbor András Bruti humorista bejegyzésére reagálva fejtette ki véleményét a női közszereplők külsejének támadásáról. Szerinte a politikai vitát a tettekről kell folytatni, mert a személyeskedés lealacsonyítj
- Megkezdődött a bosszú? Drámai helyzet-be került a kormányváltás után a nyíltan fideszes Na... (Kiskegyed) A Tisza Párt választási győzelme fenekestül forgatta fel a hazai politikai és kulturális életet.
- A Fidesz a migrációs paktum elutasítását követeli, Magyar Péter miniszterelnök reagált a ... (Estiharsona) Politikai csatározás alakult ki a küszöbön álló uniós migrációs paktum körül. Míg a Fidesz kommunikációs igazgatója azonnali garanciákat követel, a hivatalban lévő kormányfő a korábbi miniszterelnököt tesz
- Hadházy Ákos visszatért állatorvosnak: Vannak olyanok, akik még most is azt hiszik, hogy m... (SzMo.hu) A politikától visszavonult Hadházy Ákos újra a szekszárdi rendelőjében dolgozik, de hiányérzete van a kormányváltás után. A volt képviselő szerint bár boldog, úgy érzi, a választók azt üzenték, nincs rá sz
- Oroszországról és az EU-integrációról is szól az örmény választás (MHírlap) Tizennyolc politikai erő verseng a törvényhozási helyekért
- Június legnagyobb durranásai az elmúlt fél évszázadban (Kultúra.hu) Június a magyar kulturális emlékezet meghatározó hónapja: a pécsi Vasarely Múzeum fél évszázados jubileumától a Tiszatáj folyóirat körüli 1986-os politikai viharokon át egészen Szinetár Miklós operaházi refor
- Közeleg Brüsszel rémálma: összeomló politikai közép, erősödő szélsőségek: új korszak jöhet... (VG) A radikális jobboldal toronymagasan vezeti a kövéleménykutatásokat, erősen feljövőben van a szélsőbal is.
- Ruszin-Szendi új vizsgálatot rendelt el az újdörögdi kézigránátbaleset ügyében, és azt ígé... (444.hu) Megkerülhetetlen lesz a politikai felelősségre vonás is, közölte. Emellett munkát is ajánlott a Honvédelmi Minisztériumban a balesetben megsérült kormánytisztviselőnek.
- Hatalmas botrány a paktum miatt: Orbán Viktor reagált Magyar Péter felszólítására (Contextus) Kőkemény politikai üzenetváltás alakult ki a közösségi médiában a jelenlegi és a korábbi kormányfő között...
- Koszovó válaszúton: Véget ér a politikai bénultság, vagy jön a teljes káosz? (MagyarHang) A választás tétje messze túlmutat Pristina belpolitikai csatározásain.
- Az ügyészség lezárta a kézigránát-baleset ügyét, Ruszin-Szendi Romulusz új vizsgálatot ren... (MNemzet) A honvédelmi miniszternek nem tetszik, hogy nem neveztek meg felelőst.
- Lehallgathatta Izrael az amerikai-iráni tárgyalásokat és magas rangú amerikai tisztviselők... (Népszava) Célkeresztbe kerülhetett a Pentagon legfőbb politikai tisztviselője és Steve Witkoff, Donald Trump főtárgyalója is.
- Radnai Márk lemondott egy fontos pozíciójáról (Portfólió) Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke és parlamenti képviselője bejelentette, hogy leadja egy a politikai tömörülésen belüli pozícióját: nem koordinálja tovább a Tisza Szigetek működését. A döntés hátterében a
- Vége a dohányboltoknak? Egyetlen tollvonással el lehetne törölni a trafikrendszert (Ellenszél) Vége a dohányboltoknak? Egyetlen tollvonással el lehetne törölni a trafikrendszert. A 2012-es esztendő egyik legvitatottabb politikai tovább »
- Kormánnyal szembeni tiltakozás, Sulyok Tamás melletti kiállás lesz vasárnap délután négytő... (Mandiner) A Sándor-palotánál várják a politikai elnyomás ellenzőit.
- A Telex nekiment a Tisza Pártnak: nincs társadalmi egyeztetés, nem tartják be az ígéreteik... (Mandiner) Az ellenzék szerint az Országgyűlés munkája a közösségi médiára hangszerelt politikai színházzá vált.
- Ruszin-Szendi Romulusz a politikai felelőst keresi az újdörögdi gránátbalesetben, új vizsg... (SzMo.hu) Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter új eljárást rendelt el az újdörögdi kézigránát-baleset ügyében. A miniszter úgy látja, hogy a korábbi katonai jegyzőkönyvek is más képet festenek a történtekről, mi
- Ezt nem láttuk jönni. Minden jel arra utal, hogy ő lehet Sulyok Tamás utódja (Kiskegyed) Pattanásig feszültek az indulatok a hazai politikai porondon, miután egy elképesztő háttéralku részletei láttak napvilágot.
- Migránsinvázióról beszélt Trump minisztere a normandiai partraszállás évfordulóján (Mandiner) Pete Hegseth a normandiai partraszállás évfordulóján tartott beszédében élesen bírálta Európa migrációs politikáját.
- Migrációs politikája miatt támadja Európát az amerikai védelmi miniszter (MNemzet) Európa partjait újabb invázió érte el – fogalmazott Hegseth.
- Váratlan fordulat a közösségi médiában, egyetlen gombnyomással zárták ki Magyar Pétert (Promotions) Vége az online üzengetésnek? Személyes politikai párbaj körvonalazódik a Parlamentben.
- Ruszin-Szendi Romulusz azt ígéri, a politikai felelősét is megtalálják az újdörögdi kézigr... (Telex) A Fidesz szerint a Tisza eljárása a legsötétebb kommunista diktatúra idejét idézi.
- Kuncze Gábor: Sulyok Tamás olyan mértékben vált hiteltelenné, hogy nem tud új szerepet kez... (Hírklikk) Komoly alkotmányos és politikai kérdéseket vet fel Sulyok Tamás köztársasági elnök szerepe egy esetleges új politikai korszakban – erről beszélgetett a KlikkTV elemző műsorában Kuncze Gábor volt belügyminiszter
- Toroczkainak elege lett Magyar Péterből, súlyosbodik a két pártelnök csörtéje (ATV) Újabb fejezetéhez érkezett a Toroczkai László és Magyar Péter közötti politikai adok-kapok. A Mi Hazánk elnökét már korábban kitiltották a Facebookról, Magyar Pétertől pedig nemrég elvették a kommentelés lehet
- Facebook-háborúból parlamenti vita, Toroczkai és Magyar újabb szócsatája (Klubrádió) Hiába a tiltások, nem csillapodik a politikai adok-kapok: Toroczkai László és Magyar Péter ezúttal a közösségi médiában üzent egymásnak, majd már személyes vitára is kihívták egymást.
- Ki a legsármosabb férfi politikus az új parlamentben? Most ön dönthet! (Blikk.) A 2026-os országgyűlési választások után jelentősen átalakult a magyar politikai élet. Az új Országgyűlésbe számos olyan képviselő került be, akik korábban nem voltak ismert szereplői a közéletnek, különöse
- Kussban kellene lenniük a fideszeseknek az EU-s pénzekkel kapcsolatban (Hírklikk) Az Európai Uniótól érkező források és a tervezett alkotmánymódosítások körül zajló vita ismét élesen szembeállította egymással a kormányoldalt és az új politikai többséget. A kérdés nem csupán az, hogy m
2026.06.07