A keresés eredménye 214 találat
- Elhunyt Scherer Péter, aki januárban még így köszönte meg a közönség szeretetét: „Ha ezt m... (Sassy) 64 éves korában elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színművész, a Kapa és Pepe páros legendás tagja. A színész a Páger Antal-díj átvételekor mondta a szavakat januárban Makón.
- Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak (ProfitLine) Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket
- Timi bevallotta: igazából ezért jött össze Andy Vajnával (ACNews) Ráthonyi-Palácsik Tímea őszintén beszélt arról, miért szeretett bele a nála 40 évvel idősebb Andy Vajnába, és hogyan bélyegezték aranyásónak. A Timi bevallotta: igazából ezért jött össze Andy Vajnával bejegy
- „Ha valaki nem ismer, azt gondolná, érdekből mentem Andyhez” – Ráthonyi-Palácsik Tímea elá... (Sassy) Friderikusz Sándor műsorában elmondta, kapcsolatuk egyáltalán nem a pénzről szólt. Andy Vajna egy inspiráló erő és tanító volt számára, akire felnézett és tiszta szívből szeretett.
- „Összeszerelmesedtünk” – Hegyi Barbara férjnél volt, amikor beleszeretett a nála 24 évvel ... (Blikk) Hegyi Barbara és Zorán kapcsolata közel negyed évszázada tart, és bár ritkán beszélnek a magánéletükről, a minden megnyilvánulásaikból mély szeretet és harmónia sugárzik. A 24 év korkülönbség sosem jelentet
- Magyar a kegyelmi ügyről: A fideszes fiúk előszeretettel bújnak nők szoknyája mögé (Telex) Magyar Péter bejelentette, hogy kedden hozzák nyilvánosságra a kegyelmi ügy dossziéját. Ebben nincs benne, hogy Varga Judit miért írta alá a megváltoztatott döntést. A miniszterelnök szerint a fő felelős az, aki r
- Cooky az édesanyját gyászolja: „Szeretetünk soha nem ismert távolságot” (Metropol) A műsorvezető szomorú hírt közölt követőivel.
- Hihetetlen veszteség érte Cookyt – elhunyt szeretett édesanyja (BorsOnline) Szívszorító fotókkal búcsúzott édesanyjától a műsorvezető.
- Miért fontos a tisztelet visszaállítása Magyarországon? (Vasárnap) A tisztelet nem ódivatú extra, hanem a nevelés alapja. Hogyan állíthatjuk vissza a tiszteletet a családban, hogyan szabjunk szeretettel határokat, és milyen apró gyakorlati módszerekkel erősíthetjük? Keresztény szemm
- Még a testvéri szeretetnek is határok kellenek (Telex) A Szarvasbébivel berobbanó Richard Gadd Fivérség című sorozata hat órányi tömény szenvedés és fájdalom, mégis ott tart a képernyő előtt.
- Ilyen felnőtt vált belőled, ha gyermekkorodban nem kaptál elég szeretetet (Bien) A gyermekkorban szerzett élmények, különösen a szeretet és a gondoskodás mértéke és minősége, meghatározó hatással vannak arra, hogy milyen felnőtt válik belőlünk.
- 20 éve vagyunk együtt a párommal, de sosem akartunk házasságot – szerintem ez a kapcsolatu... (Colore) Nem minden hosszú kapcsolat végződik esküvővel, és egyre többen érzik úgy, hogy a szeretetük értékét nem egy papír vagy egy ceremónia határozza meg, hanem a közösen megélt hétköznapok.
- Majoross Gergely: amit a szakmai stáb szeretett volna kapni az első vb-meccstől, azt megka... (Infostart) A magyar válogatott 4-1-re kikapott a világ élvonalához tartozó finn csapattól a svájci jégkorong-világbajnokság zürichi csoportjában. A magyarok jól helytálltak a topcsapat ellen.
- Nem mindenki örül annak, hogy kárpátaljai gyerekek kapják a miniszteri végkielégítéseket –... (Mandiner) Dübörög a szeretetország.
- Ember Márk 33 évesen már szeretett volna apuka lenni: „Azt érzem, hogy el vagyok késve” (Blikk) Ember Márk új fejezetet nyitott életében, amelyben a családalapítás és a magánélet kerül előtérbe. A 33 éves színész egy friss interjúban őszintén mesélt arról, hogyan változtatta meg a házasság az életét
- Pszichiátriai betegbe szeretett bele a nővér: szenvedélyes viszonyuk börtönnel végződött (Metropol) A kórházi dolgozót börtönbüntetésre ítéltek, miután kiderült, hogy viszonya lett az egyik pácienssel, akitől teherbe is esett.
- A diákok szeme láttára omlott össze a szeretett tanárnő – nem tudták megmenteni (Liner) Egy tanárnő rosszul lett és meghalt a winchesteri Kings’ Schoolban a GCSE-vizsgák előtt.
- Keresztes Ildikó retteg attól, hogy egyszer elveszíti őt: „Őszintén, feltétel nélkül szere... (Blikk) Mély és feltétel nélküli szeretet köti a kutyákhoz Keresztes Ildikót. A Máté Péter-díjas énekes szerint az állatok őszintébben szeretnek, mint az emberek. Azt is bevallotta A Ridikül című műsor vendégeként, h
- Mérhetetlen a gyász: testvére halálhírét jelentette be a szeretett színésznő (Kiskegyed) Újabb súlyos veszteség érte Sharon Stone családját: 74 éves korában meghalt a színésznő bátyja, Michael Stone.
- Nem a fekete a nyerő: ez az árnyalat ad igazi mélységet az enteriőrnek (Femcafe) Sokáig a fekete számított a legbiztosabb választásnak, ha valaki elegáns, karakteres enteriőrt szeretett volna. Fekete konyha, fekete lámpák, fekete részletek – mintha minden lakberendezési inspiráció ugyanabból a
- AI-ba szeretett bele a 35 éves nő: órákat beszélget virtuális párjával (Ripost) Ő mindenben elfogadja.
- Idén Ebesről indult a szeretet hídja (Civishír) Az önkéntesek ételt, csomagokat és lelki üzeneteket készítenek a rászorulóknak.
- Márton Áron püspök szellemében tanácskoztak a romániai katolikus főpásztorok (Vasárnap) A romániai katolikus püspökök Gyulafehérváron tartották plenáris ülésüket, Tiszteletreméltó Márton Áron püspök tanúságtételének jegyében: „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában!” Az ül
- Falusi Mariann Lang Györgyiről és a párkapcsolatairól vallott: „Ő pontosan megmondta, kive... (Twice) Falusi Mariann és Lang Györgyi kapcsolata mindig is túlmutatott a szokványoson: amellett, hogy a Pa-Dö-Dö egy életre összekovácsolta őket, több mint negyven évnyi ismeretség, szoros barátság és testvéri szeretet
- Kiderült a titok. Így jött össze valójában az Exatlon Bajnoka és Kihívója (BorsOnline) A műsor egyéni szakasza előtt a kékek és pirosak a futamokon kívül nem beszélhetnek egymással, így nem is ismerhetik meg egymást. De akkor hogyan szeretett egymásba a harmadik évad Bajnoka, Halász Vivien, és a Kihí
- Mosolygós diktatúrát és hajtóvadászatot hozott a várva várt rendszerváltás (Hír TV) Szeretetország: Mosoly helyett fizikai erőszak.
- 400 ezer forintért kelt el a plakát, amivel a kampányban Tárkányi Zsoltot próbálták lejára... (Telex) Az összeget a Mazsihisz szeretetkórháza kapta.
- Ő találta föl a gyermekbénulás elleni vakcinát – nem akart meggazdagodni belőle (Dívány) A modern orvostudomány történetében kevés olyan alak van, akit akkora tisztelet és szeretet övezett volna életében, mint Jonas Salkot. Az amerikai virológus neve egybeforrt a 20. század egyik legfélelmetesebb betegség
- Sokkoló, mennyibe kerül a szeretet: ezt jobb tudni, mielőtt kutyát, vagy macskát fogad be (Origo) Egy háziállat tartása évente akár több százezer forintba is kerülhet Magyarországon.
- 5 pozitív hatás, amit egy négylábú társ hozhat az életünkbe (DigHungary) A kutyatartás sokak számára elsősorban szeretetet, játékot és hűséges társat jelent, azonban a kutyák jelenléte ennél jóval többet adhat a mindennapokhoz. Számos kutatás és szakértői tapasztalat is azt mutatja,
- Kovács Kati érettségi tablófotója: az énekesnő 18 évesen ennyire gyönyörű lány volt (Femina) Te megismernéd elsőre ezt a gyönyörű lányt az érettségitabló-fotón? Ő nem más, mint a sokak által szeretett Kovács Kati.
- Nevelőszülői képzést indít Nyíregyházán a Máltai szeretetszolgálat (MHírlap) Jelentkezni május 25-ig lehet
- Látlelet Magyar Péterékről: „Győzelmük örömét messze felülírja a megalázás vágya” (MNemzet) A szeretetország nem megalázások tégláiból épül.
- Dömötör: A szeretetország biztosan nem megalázások tégláiból épül (Mandiner) „Végtelenül szomorú nézni, hogy a győzelmük (az ő szempontjukból érthető) örömét messze felülírja a megalázás vágya” – fogalmazott Dömötör Csaba.
- Ilyen a szeretetország szabadsága? Leköpték és lek...rvázták Szentkirályi Alexandrát (MNemzet) Minden jel arra utal, hogy sötét idők várnak hazánkra – fogalmazott a politikus.
- Család, ami mindenkinek jár – nevelőszülői képzést indít a Máltai Szeretetszolgálat (Vasárnap) Nyíregyházán indítja el következő nevelőszülői képzését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a 24 és 55 év közötti jelentkezők a tanfolyam során a szakmai ismerek mellett bizalom-kialakítási és konfliktuskezel
- 5 szépséges lánynév, melynek jelentése: szeretet (NLC) Nemcsak hangzása, de jelentése is különlegesen szép ezeknek a lányneveknek.
- „Megszakad a szívünk érte” - szeretetáradat zúdult a szülés közben lebénult Csengére (Ripost) A család hálás a jókívánságokért.
- Nevelőszülői képzést indít Nyíregyházán a Máltai szeretetszolgálat (ProfitLine) Nyíregyházán indítja el következő nevelőszülői képzését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a 24 és 55 év közötti jelentkezők a tanfolyam során a szakmai ismerek mellett bizalom-kialakítási és konfliktuskezel
- Amit ez a magyar nő csinál a kutyájával, nagyon kiakaszt sokakat - De miért is? (Joy) Van, akinek a kutyája nem „csak egy kutya”, hanem családtag, társ, sőt szinte gyerek — de ez a szeretetteljes kötődés valamiért még mindig sokaknál kiveri a biztosítékot.
- Az állatorvos elmondta a meglepő igazságot: ezért nyalogatja a kutyánk az arcunkat (Femcafe) A kutyák különös, csendes, mégis nagyon beszédes nyelven kommunikálnak, amely tele van apró jelekkel, finom gesztusokkal, valamint meglepően sok érzelemmel – és ide tartozik az is, miért nyalják meg sokszor szeretet
- Elkezdték a nászutukat Csocseszék, de nem fejezték be – Nyáron folytatják (Blikk) Csocsesz és a szerelme, Angéla tavaly nyáron kötötték össze az életüket. A házaspár ezután szeretett volna nászútra menni, de az elfoglaltságaik miatt a várt kalandot el kellett halasztani. Idén tavasszal viszont
- Megvan a Tisza vérbírója? Elképesztő jelenetek Ruff Bálint meghallgatásán (Demokrata) Döbbenetes mondatok, vérgőzös kifakadások. Itt a tiszás szeretetország?
- Bemutatta Digitális Múzeumát a Megszállottak Klubja (Index - s) Az 1991-ben alapított egyesület közel 35 éve hirdeti a kitartást, az akaraterőt, a természet és a mozgás szeretetét.
- Harrison Ford szeretett volna gonosz lenni, de nem hagyták (Port.hu) A színész végül a Temetetlen múlt című 2000-es thrillerben mutathatta meg a sötét oldalt, de már jóval korábban kacérkodott a gondolattal.
- Dávid Petra életébe megérkezett a szeretet - Fotó (Ripost) Ölébe ültetve mutatta meg boldogságát.
- A kutyád hevesen üdvözöl, amikor hazaérsz? Ez egy jó jel, ám az állatorvos figyelmeztet (Kiskegyed) Sok gazdi azt hiszi, hogy a hazaérkezéskor tapasztalt őrült ugrándozás a tiszta szeretet jele, ám az állatorvosok szerint ez gyakran egészen más tünete lehet. A szakértők figyelmeztetnek: a túlzott érzelmi reakciók
- „Mindennapjainkban él tovább” – gyászol az egri gimnázium, szeretett elnökük hirtelen halá... (BorsOnline) Az elnök büszkeséggel tekintett munkájára és közösségére.
- Ruben Amorim egyik vágya mégis beteljesedhet az Old Traffordon (Sport365) Méghozzá ahhoz a játékoshoz, akit korábban Ruben Amorim kifejezetten szeretett volna az Old Traffordra csábítani. Mint ismert, Amorim januárban távozott a klubtól,... Read More... A Ruben Amorim egyik vágya mégis betel
- Tragikus hírrel indul a hét - meghalt a szeretett színésznő (Kiskegyed) Búcsúzunk!
2026.05.19
2026.05.18
2026.05.17
2026.05.16
2026.05.15
2026.05.14
2026.05.13
2026.05.12