A keresés eredménye 266 találat
- Gajdos László kőkemény üzenetet küldött: Magyarországon senki nem állhat a törvények felet... (Naphíre) Súlyos szabálytalanságok merültek fel a szegedi BYD építkezésén, Gajdos László pedig megüzente, hogy nem fogják tétlenül nézni, hogy a profitot a magyar környezet és a helyi lakosság nyugalma elé helyezzék.
- A vidék- és településfejlesztési miniszter is szigorú vizsgálatot rendelt el a szegedi BYD... (Népszava) Lőrincz Viktória elsősorban a rákkeltő anyagokkal szennyezett talaj kiterjedtségére kíváncsi, a szegediek védelmében. Ugyanakkor, mint a kormányhivatalokat felügyelő tárcavezető, a hatóságok esetleges mulasztása
- Felperzselte volna a múltját, nem sikerült (Infostart) Vádat emeltek egy többszörösen büntetett előéletű nővel szemben, aki tavaly rá akarta gyújtani a házat korábbi élettársára Szegeden – közölte a A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivő
- A Mediversal a Positive Health&Care-t választotta (Mark&Média) Egészségügyi marketingre specializált, adatvezérelt megközelítésével nyerte el a Positive Adamsky (PDKY) tagügynöksége, a Positive Health&Care a szegedi Mediversal meghívásos tenderét. Az ügynökség a klinika telj
- Rákkeltő anyag kerülhetett ki Szegeden Stumpf Péter szerint (Infostart) Szigorú vizsgálat indítását jelentette be a BYD építkezésén „felmerült szabálytalanságok” miatt Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter a Facebookon szerdán.
- Rákkeltő anyag kerülhetett termőföldekre, vizsgálatot indít a Tisza-kormány Orbánék egyik ... (Forbes) A gyanú szerint a kitermelt földet az előírt vizsgálatok nélkül terítették szét a környéken. Mi történt? „Szigorú vizsgálatot indítok a szegedi BYD építkezésen felmerült szabálytalanságok ügyében” –
- A gyanú szerint a BYD benzol tartalmú földet helyezett el Szegeden, szigorú vizsgálatot íg... (Index) Nyomoz a rendőrség is.
- Lőrincz Viktória: Miniszteri vizsgálat indul a BYD szegedi gyára mellett szétszórt föld üg... (SzMo.hu) A terület- és vidékfejlesztési miniszter jelentette be, hogy átfogóan kivizsgálják a szegedi BYD-beruházáson felmerült szabálytalanságokat. A gyanú szerint az építkezésről kitermelt földet vizsgálatok nélkül
- Lőrincz Viktória: Rákkeltő anyag kerülhetett a szegedi földekre, szigorú vizsgálat jön a B... (Blikk.) Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter szigorú vizsgálatot rendelt el a szegedi BYD-gyár építkezésén feltárt szabálytalanságok miatt. A politikus szerint súlyos problémákat tárták fel, pél
- Szigorú vizsgálatot indítok a szegedi BYD építkezésen felmerült szabálytalanságok ügyében (Mandiner) Fennáll annak a lehetősége, hogy az a talajréteg rákkeltő anyaggal, alkilbenzollal szennyezett.
- Olvasóink jelentették: rabok újítanak fel egy XIII. kerületi lakást – hogy lehet ez? (Metropol) Megdöbbentette a Szegedi úton lakókat a furcsa látvány.
- Környezetkárosítás gyanúja miatt nyomozás indult a szegedi BYD-beruházás ügyében (SzMo.hu) A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal feljelentése alapján a rendőrség vizsgálja a szegedi BYD-beruházásnál felmerült környezetkárosítás gyanúját. A hatóság szerint a cég nem tett eleget a környezetvéd
- Miniszteri vizsgálat indul a BYD szegedi gyára mellett szétszórt föld ügyében (Telex) Felmerült a lehetőség, hogy a gyárépítéskor kitermelt, majd elszórt föld rákkeltő anyagokat tartalmazhat.
- Egyre súlyosabb az ügy a BYD körül Szegeden – újabb részletek jöttek (Liner) A szegedi BYD-gyár építkezése körül felmerült szabálytalanságok miatt szigorú vizsgálatot ígért Lőrincz Viktória.
- Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében (ProfitLine) Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI érdeklődésére.
- Környezetkárosítás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a szegedi BYD-gyár ügyében (10perc.hu) Szegedi Rendőrkapitányság környezetkárosítás gyanúja miatt nyomoz a BYD Auto Hungary Kft. ellen – szennyezett talajt rakodhattak le több külső helyszínen.
- Most érkezett: nyomozás indult a szegedi BYD-gyár ügyében, ezt vizsgálja a rendőrség (Pénzc.) A gyanú szerint szennyezett földet rakhattak le több külső helyszínen a szegedi beruházás során.
- Nyomozás indult a szegedi BYD-gyár ügyében (Vezess) Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében, közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
- Környezetkárosítás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a szegedi BYD-beruházás ügyében (Népszava) Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szerint a BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit.
- Nyomozás indult a szegedi BYD-beruházás ügyében (Infostart) Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
- Környezetkárosítás miatt nyomoznak a BYD után (Klubrádió) Gyanú merült fel, hogy a beruházási területről kitermelt, szennyezettségi határérték feletti alkil-benzol tartalmú földet több külső helyen rakodtak le Szeged környékén a BYD építői.
- BYD-környezetkárosítási ügy – a gyanú szerint benzol tartalmú földet rakodhattak le (24 - g) A rendőrség nyomoz és a kormányhivatal is vizsgálódik környezetkárosítás miatt a szegedi BYD-nál.
- Érik a hatalmas bírság? Csak úgy lerakhatták a szennyezett földet a BYD-nél (Mfor) Rendőrségi eljárás indult az ügyben a cég szegedi egysége miatt.
- Környezetkárosítás gyanúja miatt nyomoznak a szegedi BYD-beruházásnál (Autószektor) A közlemény szerint a Csongrád Csanád Vármegyei Kormányhivatal május 12-én tett feljelentést azért, mert a BYD Auto Hungary Kft. nem tett eleget a kiadott környezetvédelmi engedély előírásainak. Gyanú merült fel,
- Nyomoz a rendőrség, a BYD benzoltartalmú földet rakodhatott le (hvg.hu) Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházással összefüggésben.
- Nyomoznak a BYD szegedi beruházásánál (PiacProfit) Környezetkárosítás gyanúja miatt.
- Nyomozást indított a rendőrség a környezetkárosítás gyanújával feljelentett szegedi BYD-gy... (Telex) Feljelentést a helyi kormányhivatal tett, mondván a BYD Auto Hungary Kft. nem tett eleget a kiadott környezetvédelmi engedély előírásainak.
- Környezetkárosító lehet a BYD szegedi gyára: nyomozás indult az ügyben (Blikk.) Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében, miután a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal május 12-én feljelentést tett. A hatóság szerint a BYD Auto Hungary Kft. nem t
- BYD: Itt vagyunk, hogy Európa jövőjévé váljunk (Economx) „A BYD-nél úgy gondoljuk, hogy a verseny elősegíti a fejlődést. Nem csak autókat akarunk értékesíteni, hanem érdekeltek vagyunk az ökoszisztémák közötti együttműködésben. Szeged ennek az egyik szimból ...
- Bűntett gyanúja merült fel, rendőrségi ügy lett a BYD szegedi beruházásából (Portfólió) Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI érdeklődésére.
- Rendkívüli bejelentés érkezett a nagy szegedi gyár ügyében – zajlik a nyomozás (Liner) Környezetkárosítás gyanúja miatt indított nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság a szegedi BYD-beruházás ügyében – erről számolt be a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán.
- Áttörést hozhat a rákkezelésben a felfedezés, amiben szegedi kutatók is közreműködtek (EgészségKz) A génátírás és a DNS-t javító mechanizmusok összehangolásában kulcsszerepet játszó folyamatot térképeztek föl nemzetközi együttműködésben szegedi kutatók, eredményeikkel hozzájárulhatnak új rákterápiás
- A gyanú szerint a BYD benzol tartalmú földet rakodott le, nyomoznak (MagyarHang) Válaszolt megkeresésünkre a rendőrség, a Szegedi Rendőrkapitányság környezetkárosítás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
- A BYD reagált a szegedi gyárat érintő miniszteri vádakra (Vezess) A BYD nem hagyta szó nélkül a Gajdos László miniszter által környezetkárosítást emlegető vádakat, íme a kínai gyártó reakciója.
- Volt párjára gyújtotta a házat - 10 év börtönt is kaphat (Ripost) 10 évet is kaphat a szegedi nő. Volt párján akart bosszút állni.
- Környezetkárosítás miatt tettek feljelentést a szegedi BYD-gyár kapcsán (MJelen) Korábban a Magyar Jelen is forgatott a gyár építésének helyszínén, bemutatva a környezetkárosítást és a helyi gazdáknak okozott problémákat, valamint a vendégmunkások okozta közbiztonsági gondokat.
- A BYD a szegedi gyárának építői súlyosan megszegték a környezetvédelmi kötelezettségeket (Autószektor) Fotó: Török János/delmagyar.hu Hozzátette, konzultált az illetékes szervekkel, valamint Stumpf Péterrel, Szeged országgyűlési képviselőjével, aki részletesen tájékoztatott a kialakult helyzetről, a jogsértések
- Szegedi kutatók részvételével született felfedezés segítheti az új rákterápiákat (HellóSajtó) A génátírás és a DNS-t javító mechanizmusok összehangolásában kulcsszerepet játszó folyamatot térképeztek föl nemzetközi együttműködésben szegedi kutatók, eredményeikkel hozzájárulhatnak új rákterápiás
- Környezetkárosítás gyanúja a szegedi BYD-nál: megszólalt a cég is (Economx) A csongrádi kormányhivatal szerint a talajréteg felhasználásával kapcsolatban merültek fel súlyos szabálytalanságok. A kínai autógyártó közölte, együttműködik a hatóságokkal, de a folyamatban lévő viz ...
- Feljelentést tett a szegedi BYD-gyár ügyében a kormányhivatal (MHírlap) Környezetkárosítás gyanúja miatt
- Először szólalt meg a szegedi BYD-gyár: itt a kínaiak reakciója a Tisza-kormány kemény fel... (VG) A kínai gyártó szerint az építkezés során végig az előírásoknak megfelelően működtek együtt a hatóságokkal.
- Gajdos László keményen rápirított a szegedi BYD-ra (ATV) A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit - írta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
- Sürgős döntést hoztak Magyarország legnagyobb gyárai a kormányváltás miatt: ez a válasza a... (VG) A BYD külön megfelelőségi nyilatkozatot vezetett be magyarországi projektjeinél, miután az új kabinet szigorúbb ellenőrzéseket helyezett kilátásba.
- Gajdos László üzent: szerinte súlyos környezetkárosítás zajlik a szegedi BYD-gyár építkezé... (Blikk.) Komoly környezetvédelmi aggályok merültek fel a Szegeden épülő BYD-gyár körül – erre hívta fel a figyelmet Gajdos László élő környezetért felelős miniszter. Szerinte a BYD megsérthette az engedélyben előírt
- Szegedi BYD-gyár: feljelentést tett a kormányhivatal környezetkárosítás miatt (VG) A miniszter szerint a magyar emberek egészsége nem írható felül gazdasági érdekek miatt.
- A BYD környezeti jogsértései miatt a miniszter azonnali leállítást követel Szegeden (10perc.hu) Gajdos László élőkörnyezetért felelős miniszter szerint a BYD súlyosan megszegte a szegedi gyárépítésre vonatkozó környezetvédelmi engedély előírásait, és azonnali leállítást követel.
- Feljelentés a szegedi BYD-gyár ügyében (Infostart) Környezetkárosítás gyanúja miatt tett feljelentést a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal a szegedi BYD-gyár ügyében – közölte a szervezet sajtószolgálata.
- Környezetkárosítás gyanúja miatt tett feljelentést a kormányhivatal a Szegeden épülő BYD-g... (Népszava) Az élő környezetért felelős miniszter felszólította a kínai céget, hogy azonnali hatállyal fejezze be környezetkárosító tevékenységét.
- Gajdos László szerint környezetkárosítás zajlik a szegedi BYD-gyár építkezésén, a kormányh... (Telex) Az élő környezetért felelős miniszter felszólította a kínai autógyár vezetőit, hogy tartsák be az előírásokat.
- Feljelentés a szegedi BYD-gyár ügyében, kezdődik a vizsgálat (Mfor) Felmerült a környezetkárosítás gyanúja.
2026.05.21
2026.05.20
2026.05.19