A keresés eredménye 214 találat
- A Szerelem” – így mentette el a telefonjában a későbbi felesége számát Hajas László (Blikk) Hajas László, a sztárfodrász betöltötte a 70. életévét, de akár tizenöt évet is letagadhatna. Szerinte ezt elsősorban a feleségének köszönheti, aki szeretettel és gondoskodással veszi őt körül, és sosem fele
- Bukta a lakást, az árát, és még végrehajtót is küldtek rá, Csilla mégsem adja fel élete ál... (Blikk.) Úgy tűnik, bezárult minden kapu: Fodor Csilla álma köddé vált, vele együtt pedig a lakás, amit szeretett volna megvenni, sőt, annak ára is. A fiatal nő ráadásul még egy végrehajtást is kapott a nyakába, mégsem h
- Jól akar kinézni a férfi az esküvőn: A fodrász inkább rögtön megmondta neki az igazságot (Femcafe) Hatalmas álmokkal ült be a fodrászszékbe egy férfi, aki a közelgő esküvőkön szeretett volna magabiztosan megjelenni, ám a stílustanácsadó kíméletlenül őszintén lerántotta a leplet a valóságról. [Banners]
- Varsóból szeretettel: lengyel mintára akarja vizsgálóbizottságok elé állíttatni Orbán Vikt... (VG) Jelentősen kibővítené a parlamenti vizsgálóbizottságok hatáskörét a Tisza Párt, ám az ötlet egyáltalán nem új.
- Az ETO trófeahalmozója egy csapatot elkerülne a BL-ben: "Nem játszhatok a szeretett klubom... (CsakFoci) Pályafutása során hét trófeát nyert már, ezek közül a győri bajnoki címet tartja a legkedvesebbnek Zeljko Gavric, aki több érdekes témáról is beszélt Szerbiában.
- „Én biztosan nem hagynám ki a gyerekem diplomaosztóját” – Beszélt az édesanyjáról Jakupcse... (Blikk) Jakupcsek Gabriella és a fia, Máté Marcell kapcsolata példaértékű, tele szeretettel és kölcsönös tisztelettel. Bár ritkán veszekszenek, és nem haragtartóak, egy fájdalmas emlék mégis árnyékot vetett a kapcsolat
- „Nem adta fel és harcol” – 19 éves lett SMA Zsolti, akinek csak 1 évet jósoltak az orvosok (BorsOnline) Zsoltit hatalmas szeretet veszi körül.
- Nagy Ervin nagylánya 16 éves lett: Lola így mosolygott a ritka fotón húgai mellett (Femina) Nagy Ervin mindhárom lányával szerepel a képen. Lehet látni, hogy szeretetből nincs hiány.
- Az Eufória végével egy korszak zárul le, de tényleg sokkal rosszabb lett a harmadik évad? ... (Refresher) Lement az Eufória harmadik évadának utolsó része is, a milliók által szeretett sorozattal pedig véget ér egy korszak. Az első két évad után az új részek nagyon megosztóra sikerültek, de van alapja a kritikáknak?
- Hajós András elárulta, mi lett a következménye, amikor élő adásban lölőzött a TV2-n (168.hu) Hajós András hozzáteszi, nem szeretett a Nagy Duettben szerepelni, és nem is fizették meg különösebben jól.
- Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán 14 év után sem engedték el egymást: a szerelem elmúlt, a ... (NLC) Különleges pillanatokban lehetett része a közönségnek Bereczki Zoltán májusi nagykoncertjén.
- Mielőtt Provence-ba utazna, megválaszoljuk a kérdést: lehet még Dél-Franciaországban olcsó... (24 - bv) Elég egy hátizsák, hogy öt nap alatt, autóbérlés nélkül bebarangoljuk Cézanne szeretett vidékét, Provence néhány gyöngyszemét? Igen, és meg is mutatjuk, hogy milyen útvonal járható be ennyi idő alatt tömegkö
- Álmában hunyt el a szeretett színész, összetörtek a rajongók (BorsOnline) Lesújtott őket a tragikus hír.
- „Szeretnek az emberek” – megható vallomást tett Fodor Zsóka (Blikk) Születésnapja alkalmából köszöntötték a Családi kör című műsorban a 60 éve pályán lévő színművészt, Fodor Zsókát. A népszerű művész meghatározó szerepeiről, a közönség szeretetéről és a családj
- „Az ilyen pillanatokért érdemes útra kelni” – Tóth Gabi nem hitt a szemének: így lepték me... (Blikk) Tóth Gabit rendkívül nagy szeretettel fogadta a közönség az erdélyi Torockón megrendezett 12. Duna Napokon. Az énekesnő a közösségi oldalain is megosztotta, hogy a helyiek és a a rajongók hatalmas örömmel, közvet
- Ismered a párod szeretetnyelvét, mégsem működik a kapcsolat? Ez lehet az oka (Bien) Az öt szeretetnyelv segíthet jobban megérteni a párkapcsolati dinamikákat. De mi történik akkor, ha ennek ismeretében sem alakul úgy a kapcsolatod, ahogyan szeretnéd?
- Eddig ügyesen titkolták a kapcsolatukat, de most lebuktak: egymásba szeretett a TV2 két sz... (Kiskegyed) A sorozatrajongók nagy örömére egymásba szeretett a két színész.
- „Egyszerűen nem hisszük el, mennyi szeretetet kapunk” – megható vallomást tett a nagybeteg... (Metropol) Bencéért mozdult meg a magyar autósport krémje.
- Szívfacsaró. Így néz ki Dudás Miki sírja 5 hónappal a halála után (Kiskegyed) Közel öt hónap telt el Dudás Miki tragikus halála óta, a fájdalom azonban továbbra sem enyhül szerettei számára. A világbajnok kajakozó sírja ma is a család szeretetéről és a gyász mélységéről árulkodik, a
- Szerelmes vagy a párodba, vagy egyszerűen csak szereted? Ezekből a jelekből kiderülhet (Colore) Egy hosszú kapcsolatban nem mindig könnyű megmondani, pontosan mit érzünk a másik iránt. A szerelem és a szeretet gyakran összefonódik, mégis vannak árulkodó jelek, amelyek segíthetnek különbséget tenni közöttü
- 6 titkos jel, hogy észrevétlenül beléd szeretett (Bien) A következőkben olyan finom jeleket mutatunk be, amelyek segíthetnek megérteni, hogy a szíved választottja is mély érzelmeket táplál irántad.
- Felborult az életük, elönti őket a szeretet – egy nap a Sükösdi SUGO Tamburazenekarral (Index - k) Próba, fellépés, felüdülés.
- Kamerán rögzítették, ahogy egy futár elrabolja a család macskáját (Liner) Egy kaliforniai család a hatóságok segítségét kéri, miután egy futár elvitte szeretett macskájukat a házuk elől.
- Férjes asszonyt szeretett Széchenyi, a legnagyobb magyar (Dívány) Gróf Széchenyi István szerelmes természetű fiatalember volt: hódításainak egész Bécsben híre ment az arisztokrata hölgyek körében. Legtöbbször férjes asszonyokért lelkesedett, legnagyobb szerelmére azonban tíz
- Szoboszlai Dominik is rúgta a bőrt a főváros legújabb közösségi focipályáján (Femcafe) A ferencvárosi Nyúldombon létesített focipálya egy olyan új közösségi tér, amely a futball szeretete, a befogadás kultúrája és a helyi közösségre gyakorolt pozitív hatás révén hozza össze a fiatalokat. Amelle
- Leó pápa Gandalfot idézve buzdít rá, hogy fegyverezzük le a mesterséges intelligenciát (Telex) Mit keresett a katolikus egyházfő oldalán egy ateista IT-vezér, érünk-e valamit, ha kiveszik belőlünk a szeretet és hogy jön a képbe Tolkien?
- 5 kijózanító jel, hogy te is „people pleaser” vagy – és ezért használnak ki mások (Bien) Sokan azt gondolják, hogy ha mindig mindenkinek igyekeznek eleget tenni, akkor elnyerhetik mások szeretetét és megbecsülését. Azonban a „people pleaser”, vagyis a mindenkinek megfelelni vágyó szerepe nem mindig hozza
- Marslakóknak írt budapesti útikalauzt Szerb Antal (Dívány) Szerb Antal 1935-ben szeretettel és humorral mutatta be a Budapestet az ide tévedt idegennek – szeretett városa azonban kevesebb mint tíz éven belül hűtlen lett hozzá, és származása miatt megtagadta.
- Nénik és melegek összezárva – az ír dramedy alatt a meghatottságtól és a nevetéstől is sír... (Wmn) Négy idős asszony, négy kiégett fiú és egy lakásnyi káosz. A Négy anya négy fia egyszerre szívszorító és felszabadító ír dramedy szeretetről, öregedésről és újrakezdésről.
- Vásáry André kitálal az Eurovízió-botrányról: Én azóta nem kedvelem Zsédát (168.hu) Vásáry André egy friss interjúban arról beszél, miért csalódott hatalmasat Zsédában és A Dalban, de arról is beszél, melyik RTL-es műsorokban nem szeretett szerepelni.
- Súlyos milliárdok mentek el a legszegényebb magyar falvakban élők felzárkóztatására, vitat... (Qubit) 2019 után a magyar állam gyakorlatilag kiszervezte a szegénység kezelését a katolikus Máltai Szeretetszolgálatnak. A 300 legszegényebb magyar faluban működő, több mint 160 milliárd forintos FETE program egyszerre let
- Napi horoszkóp: a Kos belemegy egy kockázatos kapcsolatba, az Ikrek jól áll anyagilag, a R... (Kiskegyed) Kedves Vízöntő! Egy baráttal adódhatnak konfliktusok, de a nagy szeretet, mely köztetek van, segít elsimítani az esetleges félreértéseket.
- "A szakítás a semmiből jött" - Az igazi ok, amiért egy nő hiába szeret, mégis inkább kilép... (Joy) Sok nő nem azért lép ki egy kapcsolatból, mert elmúlt a szeretet...
- Megszólalt a tiszaújvárosi robbanás áldozatának özvegye: így próbál erőt adni a gyermekein... (Kiskegyed) Egy fiatal édesanya gyásza mit sem enyhül: múlt pénteken veszítette el szeretett férjét, két kisgyermekük édesapját.
- „Mama kétszer is életet adott nekem” – Enikő a veséjét adta szeretett kisfiának (Ripost) Élete egyik legnehezebb döntését hozta meg az anyuka.
- Hivatalosan is bejelentették: június 27-én rendezik meg a Budapest Pride-ot (Refresher) A 31. Budapest Pride felvonulást június 27-én rendezik meg a fővárosban. A szervezők hangsúlyozták, hogy a rendezvény idén is békés lesz, és mindenkit szeretettel várnak, aki támogatja az egyenlő jogokat és a haza
- „Meghalok!” – leparkolt az autójával, majd szemtanúk előtt zuhant forró aknába a szeretett... (BorsOnline) Kiderült a halála oka annak az 56 éves nagymamának, aki azután vesztette életét, hogy beleesett egy nyitott aknába Manhattan belvárosában.
- Novai Gábor elárulta a hosszú házasságuk titkát – Már 50 éve együtt vannak Annával (Blikk) Novai Gábor számára a felesége nemcsak az életben, hanem a munkában is igazi társ: a kapcsolatuk példaértékű összhangról és kölcsönös támogatásról árulkodik. A házaspár immár öt évtizede él szeretetben
- Válás után barátság? Szinetár Dóra szerint mindig lesz szeretet közte és Bereczki Zoltán k... (BorsOnline) A válás után is megmaradhat két fél között a szeretet.
- Forsthoffer Ágnesbe szerelmes a fél ország - így jelent meg a parlamenti ülésen - Még Magy... (Blikk.) Az első dolga volt, hogy visszarakassa az uniós zászlót a parlamentre. A kinevezésekor a szeretet és megbocsájtás szükségességét hangsúlyozta. A bejegyzései alatt a hozzászólók szinte istenítik, szuperlatívuszok
- Ma, május 26.: Fülöp és Evelin ünnepel – Mit üzen a nevük? (Bien) Ma a magyar naptár szerint Fülöp és Evelin ünnepel. Ha ma van a névnapod, ölelést és sok szeretetet küldünk! Olvasd el a neved eredetét, jelentését.
- Másnak kacat, nekem a közös múlt – Lomtalanítás anyám lakásában (Wmn) Felszámolni lomtalanításkor a szeretett szülő dolgait… van az emberben annyi lelkierő, ami ehhez szükséges? Meg lehet válni a tárgyaktól, amikhez annyi kedves emlék fűz?
- Janza Kata: „A fiam elképesztően céltudatos" (Metropol) A színésznő életében a színház mellett mindig is a család és az anyaság állt az első helyen. Janza Kata végtelen büszkeséggel és szeretettel mesélt arról, milyen különleges utat választott magának a fia, Samu
- XIV. Leó pápa: Le kell fegyverezni a mesterséges intelligenciát (24.hu) Első enciklikájában a hatalom kultúráját állítja szembe a szeretet civilizációjával.
- NoÁr belebetegedett a „szeretetpropagandába”? – színjátszó köre bejelentette az aktivista ... (Mandiner) Lehet, hogy a nyilastempó tényleg rámegy az ember – amúgy is instabil – mentális állapotára.
- „Nem az a kérdés, hogy van-e művészet nélkül élet, merthogy van, csak az rendkívül szürke ... (Népszava) Ókori görög és római szobrokat idéző műveket készít Kotormán Ábel, aki egyaránt merít ihletet az antik és a modern művészetből. Fontosnak tartja, hogy a művészet szeretetét átadja a tizenéves tanítványaina
- Így tanultam meg, hogy ne csak adjak egy kapcsolatban, de merjek elfogadni is (Bien) Schuszter Borka véleménycikkében a kapcsolatok egyensúlyáról ír, és arról, hogyan tanulta meg elfogadni mások segítségét. Rávilágít arra, hogy a szeretet és bizalom kölcsönös jelenléten alapul.
- Erdő Péter: Nagyon fontos, hogy a kegyelem békét, szeretetet és nyugalmat hozzon a világna... (MHírlap) Súlyos betegségéből lábadozó bíboros pünkösdi videóüzenettel jelentkezett
- XIV. Leó pünkösdvasárnap szuperhatalmak helyett szeretet kért a világnak (Vasárnap) A háborút nem egy szuperhatalom nyeri meg, hanem a mindenható szeretet, az emberiséget a nyomortól nem a megszámolhatatlan gazdagság, hanem a szeretet kifogyhatatlan ajándéka szabadítja meg – mondta XIV. Leó pápa a v
- Pünkösdi üzenetet küldött XIV. Leó pápa, a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet (ATV) A háborút nem egy szuperhatalom nyeri meg, hanem a mindenható szeretet, az emberiséget a nyomortól nem a megszámolhatatlan gazdagság, hanem a szeretet kifogyhatatlan ajándéka szabadítja meg - mondta XIV. Leó pápa a vat
2026.06.04
2026.06.03
2026.06.02
2026.06.01
2026.05.31
2026.05.30
2026.05.29
2026.05.28
2026.05.27
2026.05.26
2026.05.25
2026.05.24