A keresés eredménye 1795 találat
- Döntött a kormány: hivatalosan is visszavonták a több száz gyanús diplomata-útlevelet (Blikk.) Fontos lépést tett a Külügyminisztérium a vitatott körülmények között kiadott diplomata-útlevelek ügyében. Velkey György László államtitkár pénteken arról számolt be, hogy megkezdődött azoknak az okmányokna
- Uniós jogállamisági biztos: Április 12. fontos dátum marad Európa emlékezetében (Telex) Az új kormány világos elkötelezettséget mutat a reformok mellett, de figyelemmel követik a köztársasági elnök lemondatása körüli fejleményeket, mondta Michael McGrath, aki a budapesti útja után adott írásos inter
- XIV. Leó pápa: A jól kezelt sokszínűség erősíti a gazdaságokat (Portfólió) A migrációnak fontos szerepe van, mert alkalom lehet a népek közötti találkozásra és a kölcsönös gazdagodásra - jelentette ki XIV. Leó pápa pénteken, egyhetes spanyolországi apostoli körútjának utolsó állomás
- Pósfai Gábor belügyminiszter részletesen beszélt a kormány sporttal kapcsolatos terveiről (Infostart - s) A sport nagyon fontos az új magyar kormánynak is. Ami hangsúlyosabb lesz az eddigieknél, az a szabadidősport, de továbbra is az a cél, hogy Magyarország világversenyeket rendezzen és hogy támogassák élsportolóinkat
- Fontos bejelentés Győrfi Pál távozása kapcsán (Kiskegyed) Nemrég jelentették be a távozását.
- Egyszerűbbé válik az utazás: fontos frissítést kapott a magyar vasúti applikáció (Portfólió) Vitézy Dávid közlekedési miniszter bejelentése szerint újabb fejlesztésekkel bővül a MÁV+ alkalmazás: a frissítés egyszerűbb nemzetközi jegyvásárlást és átláthatóbb utazástervezést kínál az utasok számá
- Megszólalt a Magyar Közút az M1-esen történt tragédiáról (Nyugatifény) Fontos közleményt adtak ki. A Megszólalt a Magyar Közút az M1-esen történt tragédiáról bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Drámai döntést hozott a válófélben lévő Horváth Éva: a gyermekeiről van szó (Rúzs Online) A válásáról szóló őszinte vallomása után újabb fontos döntésről beszélt Horváth Éva.
- Már csak néhány hét, és végleg lejárnak az ilyen típusú személyazonosító igazolványok (Blikk.) Fontos változásra hívja fel az állampolgárok figyelmét a Belügyminisztérium. Az európai uniós szabályozással összhangban 2026. augusztus 3-án végleg érvényüket vesztik a régi típusú, könyv formátumú, koráb
- Egy hét alatt 4 gyerek került kórházba ugyanazért – Fontos veszélyre figyelmeztet a Heim P... (HáziPatika) Egy héten belül négy gyermek került gombelem lenyelése miatt Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe. A szakemberek ezért most fontos dolgokra figyelmeztetik a szülőket.
- Fontos bejelentést tett a Liverpool: BL-győztes távozott a csapattól (Origo) Senkit sem érhetett váratlanul a hír.
- Gulyás Gergely: A Tisza-kormány megszünteti a kamatstopot, ami 216 ezer családnak jelent m... (BorsOnline) A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a közösségi oldalán osztott meg egy fontos videót.
- Brooke Shields egyetlen bútordarabbal oldotta meg, amit sok teraszon elrontanak (Elle) Egy terasz lehet tágas, szépen berendezett és gondosan dekorált, mégis hiányozhat belőle valami fontos. Sok kültéri tér a társasági életre koncentrál: étkezőasztalok, kanapék, ülőgarnitúrák sorakoznak rajta. B
- Új vezetőt nevezett meg Magyar Péter: ez lesz a feladata (Economx) Újabb fontos szakember csatlakozik a kormányhoz.
- Új figyelmeztetést adtak ki az orvosok a nyári utazások előtt (RTL.hu) A legtöbben naptej nélkül már nem indulnak nyaralni, az orvosok szerint azonban egy másik termék is egyre fontosabbá válik. Az éghajlat változásával ugyanis olyan szúnyogfajok terjednek Európában, amelyek korábban
- Brutális tisztogatásról hallani a magyar hírszerzés élén, eközben fontos feladatot kapott ... (Forbes) Panyi Szabolcs újságíró úgy tudja, hogy a Tisza-kormány felmentette a nemzetbiztonsági főigazgatókat. Buda Péterre stratégiai jelentőségű feladat vár a titkosszolgálatoknál.
- Meghalt a három éve kómában fekvő thaiföldi hercegnő (Telex) Badzsrakitijaba 47 éves korában halt meg, korábban ausztriai nagykövet volt. Fontos szerepet játszhatott volna a trónöröklésben is.
- Tisza-kormány: azonnali jelentést kér Magyar Péter, nagy változások jönnek az oktatásban (Portfólió) A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskor
- Újabb alapember távozik a Nyíregyházától (NB1) A Nyíregyháza Spartacus újabb fontos játékos távozását jelentette be a nyári átigazolási időszakban. A Nyíregyháza Spartacus a hivatalos felületein számolt […] A Újabb alapember távozik a Nyíregyházától bej
- Megrázó adatok: egyre több gyermeket kezelnek lenyelt idegentest miatt – egy kisgyermek je... (BorsOnline) Fontos figyelmeztetést adott ki az intézmény. Négy gyermek is a Heim Pálba került a héten.
- Magyar Péter fontos bejelentést tett az M1-es autópályán történt horrorbalesetek után (Nyugatifény) Előtte a részvétét is kifejezte. A Magyar Péter fontos bejelentést tett az M1-es autópályán történt horrorbalesetek után bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Ő lesz az új kormány nemzetbiztonsági szakmai vezetője: ez a fontos feladat vár rá (Blikk.) Buda Péter biztonságpolitikai szakértő látja el a jövőben a kormány nemzetbiztonsági szakmai vezetését. A szakember megindokolta, miért vállalta el a feladatot.
- Tisza-kormány: azonnali jelentést kér Magyar Péter (Portfólió) A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskor
- Ha ilyen színű cipőt viselsz, intelligensebbnek tűnsz: ez az 5 legjobb árnyalat (Life.hu) Reggeli cipőválasztásunk nem csak az összhatás miatt fontos. A színpszichológia szerint ugyanis a rólunk alkotott képet is jelentősen befolyásolja, hogy milyen árnyalatú a lábbelink.
- Fontos lépésre szánták el magukat a békefenntartók a puskaporos hordónak tartott európai r... (Portfólió) A NATO bejelentette, hogy a következő egy évben fokozatosan csökkenti az 1999 óta Koszovóban állomásozó KFOR békefenntartó misszió létszámát, mivel az ország biztonsági helyzete tartósan stabil - írja a Reuters.
- Tisza-kormány: fontos döntéseket hozott a kormány (Portfólió) A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskor
- „Egy mexikóitól nem várhat mást.” – fontos leckét kaptunk Manhattan felhőkarcolóinak lábai... (Index - s) Itt az idő, hogy megtörjön a 40 éves átok.
- A Liverpool sztárfocistája drámai bejelentést tett (Origo) Csapattársainak is fontos üzenetet küldött.
- Hormonkárosító anyagot találtak a gyerekruhákban (Nyugatifény) A nyár közeledtével fontos vizsgálatot végeztek. A Megdöbbentő: Hormonkárosító anyagot találtak a gyerekruhákban bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Mit ihatnak nyáron a cukorbetegek? Sok nyári kedvenc is beleférhet, ha így fogyasztod (HáziPatika) A nyári hőségben különösen fontos a megfelelő folyadékpótlás, cukorbetegség esetén azonban nagyon nem mindegy, mi kerül a pohárba.
- Napi horoszkóp június 12.: a Kosokat fontos célkitűzés motiválja, Mérlegek szeretnének mar... (Joy - h) Végre elérkezett a hét utolsó munkanapja, amikor átadhatod magad a pihenésnek, mielőtt azonban kiejtenéd a tollat a kezedből, előtte mindenképp érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hiszen a csillagok pén
- Történelmi pillanat: átlépte a hangsebességet a NASA szuperszonikus tesztgépe – videó (Drive) Fontos mérföldkőhöz ért a NASA X-59 Quesst kísérleti repülőgépe, amelynek a legutóbbi tesztrepülésen sikerült először átlépnie a hangsebességet. A gépet azért fejlesztik, hogy a szuperszonikus repülés ne já
- Fontos változás jön júliustól, erre érdemes figyelniük az online vásárlóknak (Mark&Média) Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni. Az intézked
- Súlyos gazdasági károkat okoz az aszály, a magyar élelmiszerek vásárlása minden eddiginél ... (ProfitLine) A HungaroMet Zrt. idei elemzései aggasztó adatokat mutatnak a hazai mezőgazdaság szempontjából. Magyarország területének közel 90 százalékát veszélyezteti az aszály, az elmúlt hónapok csapadékhiánya pedig már n
- Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint (Infostart) Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Á
- „Skrabski vagy Bede?” – avagy a legkárosabb álkérdésről, amit csak feltehet magának a Fide... (Mandiner) A magyar jobboldal feladata a két tábor újraegyesítése, hiszen enélkül nem győznek többé a mindkét irányzat számára fontos értékek. Kohán Mátyás írása.
- Fontos NAV-bejelentés: vége az olcsó Temu-rendeléseknek, júliustól új vám emeli meg az ára... (Rúzs Online) Erre kell majd figyelniük a vásárlóknak.
- 2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem (ProfitLine) 2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyaror
- Nem tízezer lépés! Ennyi erősítés kell a hosszú élethez (Kiskegyed) Eddig mindenki a lépésszámlálóját leste, hogy megvan-e a bűvös tízezer lépés, ami az egészséges élethez kell. Újabban az izomerősítés fontosságát is hangsúlyozzák a szakemberek.
- Donald Trump az utolsó pillanatban lépett vissza, fontos bejelentést tett Iránról (Index - kf) Az amerikai elnök lemondta a csütörtökre tervezett bombázást is.
- Buda Péter fontos kormányzati pozíciót kapott, a nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai f... (SzMo.hu) Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt lett Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó stábjának szakmai vezetője. A szakértő a választások előtt élesen bírálta az Orbán-kormányt, és egy megrendezett, „hami
- Lengyel Tamás és Schilling Árpád is indulatosan reagált Kálomista Gábor Mandiner-interjújá... (Mandiner) Pedig a Mandinernek nyilatkozó színházigazgató mindkettejük mellett kiállt egy nagyon fontos ügyben.
- Tom Cruise marad, de valaki fontos kiszáll a Top Gun-ból (Liner) A Top Gun 3 elkészül, de Joseph Kosinski nélkül új irányba fordulhat a filmsorozat.
- Megszólalt a pénzügyminiszter a kamatstop kivezetéséről (Mandiner) „A kormány a következő hónapokban fontos társadalmi és a szakmai egyeztetéseket fog kezdeményezni” – írta Kármán András.
- Már a házhoz szállítást is lepipálja a magyarok új kedvence: gyökeresen megváltoztak a vás... (Pénzc.) 2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot.
- Lannert Judit egyeztetett Rubovszky Ritával, aki találkozót szervezett a miniszternek az e... (Népszava) Egyetértettek az adatvezérelt, gyermekközpontú és partnerközpontú oktatás, a hátrányos helyzetű és SNI tanulók támogatásának fontosságában.
- Fontos kormányzati pozíciót kap Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt (Telex) Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó csapatának szakmai vezetéséért felel majd Buda.
- Magyar tinédzser drámai regénye a könyvhéten (DigHungary) 16 éves magyar lány írt regényt egy kamaszokat érintő fontos témáról. Az elítélt fiú egy iskolai lövöldözés története, az elkövető szemszögéből. A könyv arra keresi a választ, mi vihet rá egy tinédzsert,
- Lejár a határidő? Ha fontos, hogy még ma postára add a borítékot, ezek a helyek tartanak a... (Hóvége) Ezek a postahivatalok este 7-ig tartanak nyitva.
- Fontos döntést jelentett be a belügyminiszter, kiderült, ki váltja Tarcsa Csabát (ATV) Pósfai Gábor belügyminiszter felmentette a Készenléti Rendőrség parancsnokát.
2026.06.12
2026.06.11