A keresés eredménye 325 találat
- Emelkedtek a fejlett piaci hosszú hozamok (ProfitLine) Nőtt a feszültség a Közel-Keleten, 2-3 százalékkal emelkedtek az olajárak, ismét megközelítve a 100 dolláros szintet. Ráadásul a korábban közzétett betöltetlen álláshelyek adat után a tegnapi ADP riport is az a
- Új fizetési módot vezet be a magyar Lidl – megúszhatod a sorban állást (Dívány) Kísérleti jelleggel új fizetési megoldást vezet be három magyarországi üzletében a Lidl. Már bevásárlás közben beolvashatod a termékeket a telefonoddal, és a végén sorban állás nélkül, gyorsan fizethetsz.
- 1500 állás szűnt meg, miközben rekordveszteséget hoztak össze az akkugyárak (HRportal) A magyarországi akkugyárak 2025-ben sem tudtak kilábalni a válságból: a gyenge kereslet, az elektromos autópiac lassulása és a kedvezőtlen világgazdasági folyamatok miatt súlyos veszteségeket termeltek. A három legn
- A budapesti repülőtér környezetvédelmi engedélye nem védi a lakosságot és a környezetet (HellóSajtó) A Magyar Természetvédők Szövetsége fellebbezést nyújtott be a Pest Vármegyei Kormányhivatal Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezethasználati engedélye ellen. Álláspontjuk szerint a határozat több
- Brüsszel figyelmeztet: akár százezrek veszthetik el állásukat az EU-ban a gazdasági átalak... (MNemzet) A bizottság arra ösztönzi a tagállamokat, hogy erősítsék a szociális védőhálókat.
- A Fehér Ház új felügyeleti rendszert vezet be a fejlett MI modellek számára (SG) A korábban szabályozásellenes álláspontot képviselő Trump adminisztráció a kiberbiztonsági kockázatok növekedése miatt új megközelítést választott.
- Mégis megtarthatják a magyar válogatott légióst - ez állhat a háttérben (CsakFoci) A Kocaelispor és a Parma közötti tárgyalások felgyorsultak, a felek álláspontja pedig már nincs messze egymástól, miután az olasz klub a hírek szerint hajlandó lenne engedni a magyar válogatott védő vételárából
- „Hosztesznek is jelentkeztem” – szórólapozással és bútorbolti eladóként kezdte pályáját az... (hvg.hu) A rendszerváltáskor doktorált, de nehezen tudott elhelyezkedni tudósként. Aztán egy svéd ösztöndíj, majd a CEU 5000 dolláros csekkje segítette, négy és fél év Arizona után lett állása idehaza. Elnöki pályázat
- Rárepülnek a természetvédők Ferihegy új zöldengedélyére (Infostart) A Magyar Természetvédők Szövetsége (Mtvsz) fellebbezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér frissen kiadott környezetvédelmi engedélye ellen, mert álláspontja szerint az nem veszi érdemben figyelembe az eg
- Hatszázezer európai munkahely szűnhet meg az autóiparban csak idén (Autópro) Összesen 1,3 millió európai állásba kerülhet az iráni konfliktus. A legrosszabbul a járműipart érinti a válság, ott 600 ezer munkahely van veszélyben Európában, de további szektorok is erősen érintettek lehetnek.
- Tuzson Bence lapunknak beszélt a külügyes kirúgásokról! Mire számítottak, akik a Tiszára s... (Blikk.) Tuzson Bence a Blikk kérdésére üzent azoknak a külügyminisztériumi dolgozóknak, akik a Tisza Pártra szavaztak, ám most mégis aggódnak, hogy elvesztik az állásukat. Ugyanakkor elismerően megjegyezte: a szaktárcáná
- Józsefvárosban kapott állást Jámbor András (MNemzet) Kifizetőhely betöltetlen nem marad a fővárosi kerületben.
- Határozott állásfoglalást közölt a német Cicero: nem cenzúrázták Sulyok Tamás interjúját (Mandiner) A lapot Magyar Péter vádolta meg azzal, hogy részleteket vágtak ki az interjúból.
- A magyar titkosszolgálatok benézték az aranykonvoj ügyet (PiacProfit) A magyar titkosszolgálatok nem tudták alátámasztani nemzetbiztonsági kockázatra utaló tényekkel aranykonvoj ügyben tett állásfoglalásaikat.
- Jámbor András Ruff Bálint régi pozícióját veszi át (24.hu) Új állást talált a parlamentből kiszálló politikus.
- Megtört a csend: aláírt az Év Edzője, teljesen váratlan helyen tér vissza a kispadra (Origo) Az országhatáron kívül vállalt állást.
- Drámai előrejelzés érkezett Magyarország és az EU számára: leépítési hullám fenyeget, száz... (Pénzc.) Az autóipart, az építőipart és a vegyipart is hamarosan elérheti a leépítési hullám.
- A magyar államot perelhetik a csődbe ment utazási iroda károsultjai (Index) Az érintettek jelen állás szerint filléres kártérítésben részesülnének.
- Iniesta megkapta első edzői állását, Guardiola megint Messivel dolgozhatna - külföldi körk... (CsakFoci) Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
- Karácsony Gergely nem ítélte el a Sulyok Tamás eltávolítását célzó kísérletet (Hír TV) Abban nem foglalt állást, hogy a félreállítást alkotmányosnak tartja-e.
- Állásinterjú után elküldte a saját beillesztési tervét – 165 ezer dolláros állást kapott (NLC) A legtöbb álláskereső az interjú után küld egy udvarias köszönő e-mailt, majd várja az eredményt. Egy amerikai nő azonban tett még egy lépést, amire senki sem kérte. Utólag úgy tűnik, éppen ez segíthetett nek
- Az ország egyik legjobb zongoristája egy pékségben is munkát vállalna a megélhetésért (SzMo.hu) Ifjabb Szakcsi Lakatos Béla nemrég a közösségi médiában is állást keresett, de a posztot később törölte. A Blikknek arról beszélt, hogy a híres neve miatt még az ismerősei is lebeszélik a civil munkavállalásr
- A szívhangrendeletről részletesen is állást foglalt Hegedűs Zsolt miniszter a parlamenti s... (Infostart) Szakmai és etikai párbeszédet kezdeményez a Tisza-kormány az előző kormány szívhangrendeletéről, amely szerint kötelező a magzat szívhangját hallhatóvá tenni a terhes kismama számára – azzal a „nyomásgyakor
- Borul a bili az egészségügyben: megszólalt a szívhangrendeletről a miniszter (ATV) Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy hosszú Facebook-bejegyzésben fejtette ki, hogy álláspontja szerint nem bizonyított, hogy a magzati szívhang hallhatóvá tétele befolyásolja a terhességmegszakítás előtt ál
- Figyelmeztették az amerikai jegybankelnököt: nagy kárt okozhat a tervével (Portfólió) Két neves közgazdász óva inti az amerikai jegybankot a mérlegfőösszeg drasztikus csökkentésétől. Álláspontjuk szöges ellentétben áll az új Fed-elnök, Kevin Warsh korábbi nyilatkozataival, aki kifejezetten a jegy
- 18 állást hirdet Balásy Gyula Lounge Groupja, pedig a cég nem tud bért fizetni a zárolások... (Media1) Ha valaki szeretne úgy dolgozni egy NER-es oligarchának, hogy nagyon bizonytalan, hogy végül megkapja-e a bérét, most 18 álláspályázatot is talál a Lounge-nál.
- Nagy hazugságot adnak el nekünk a 40 fölöttiek újrakezdéséről – és ez többet árt, mint gon... (Sassy) Aki valaha is szembenézett már az elbocsátás rémével, ismeri a szöveget: válts, találd ki magad újra, maradj pozitív. De ha valaha is elveszítetted már az állásodat, pontosan tudod, hogy az ilyen tanácsok inkább a
- Tarjányi Péter: Nem akarom, hogy az új köztársasági elnökről a Parlament döntsön, mert az ... (SzMo.hu) A biztonságpolitikai szakértő szerint Sulyok Tamás köztársasági elnöknek távoznia kell a hivatalából. Álláspontját azzal indokolta, hogy nem a személyével van a baj, hanem azzal a rendszerrel, amely kiüresítette
- Nyakunkon a határidő, teljesen megváltozik a parkolás (Azénpénzem) Már egy egész hónap sincs hátra ahhoz, hogy eltűnjenek Budapest utcáiról a parkoló automaták. Bár javaslat volt a kápéfizetés lehetővé tételére, ezzel nem foglalkozott a főváros, így a jelen állás szerint a p
- Parázs vita a szívhangrendeletről a parlamentben (Klubrádió) Éles szóváltásba torkollott a szívhangrendelet ügye az Országgyűlésben, miután Máthé Zsuzsa KDNP-s képviselő interpellációban kérte számon az egészségügyi kormányzatot, és egyben a Tisza párt álláspontjá
- Kiszámolták a siker képletét a kutatók: mutatjuk a meglepő tippet, amivel garantált a dics... (Portfólió) Egy új matematikai modell szerint jobban járunk, ha nem a lehetetlent hajszoljuk, hanem megelégszünk az átlag felettivel – legyen szó akár lakáskeresésről, állásvadászatról vagy éppen parkolóhely-keresgélésről
- Heves kiabálásba ment át Hegedűs Zsolt válasza a szívhangrendeletről (Telex) A KDNP-s Máthé Zsuzsa kérdezett rá a Tisza álláspontjára.
- Magyar Péter közölte, konstruktív és előremutató megbeszélést folytatott Varga Mihállyal (Népszava) A Magyar Nemzeti Bank elnöke az MNB korábbi vezetésének tevékenysége miatt tett büntetőeljárás állásáról és a polgári peres eljárásokról is tájékoztatta.
- Magyar Péter Varga Mihály jegybankelnökkel egyeztetett (24.hu) Az uniós források hazahozatalának lépései mellett az MNB-ügyben indul eljárások jelenlegi állása is szóba került a miniszterelnök szerint.
- Magyar Péter szerint „konstruktív” megbeszélést folytattak Varga Mihállyal (MagyarHang) Ő pedig tájékoztatta a kormányfőt az MNB korábbi vezetésének tevékenysége miatt tett büntetőeljárás állásáról és a polgári peres eljárásokról is.
- Magyar Péter az MNB elnökével találkozott, elmondta, miről beszéltek (SzMo.hu) A miniszterelnök és Varga Mihály megbeszélésén szóba kerültek a kormány gazdaságpolitikai céljai, az uniós források hazahozatalát célzó kormányzati lépések és az MNB-ügy büntetőeljárásának állása is. Ma
- Reménytelen a 45 feletti képzett álláskeresők helyzete? (Azénpénzem) Egy felmérés szerint a 45 év feletti aktív álláskeresők közel 75 százalékát a cégek automatikusa elutasítják. Az adminisztratív körökön túljutott szakemberek 57 százalékát pedig egyszerűen túlképzettnek va
- Pénzt adnak a dugóban állásért a magyarok kedvenc nyaralóhelyén, de van a dologban egy hat... (Twn) Olaszországban forradalmi újítás lépett életbe: visszajár az autópályadíj a dugóban veszteglő sofőröknek. A külföldi turisták öröme azonban nem teljes, a háttérben komoly bürokratikus csapda lapul. Nyári dug
- Ezért tűnnek el a pályakezdői állások (Haszon) Miközben a közvélemény a mesterséges intelligenciát okolja a junior álláshelyek drasztikus visszaeséséért, egy átfogó nemzetközi kutatás rávilágított, hogy a távoli munkavégzés elterjedése sokkal nagyobb akad
- Ennyi kiégett dolgozó nem ténfergett még a munkahelyeken (Haszon - ém) Rendkívül alacsony szintre süllyedt a munkavállalói bizalom, miközben a kiégéssel kapcsolatos panaszok száma drasztikus mértékben emelkedett a munkaadókat és az állásokat értékelő portál, a Glassdoor.com felmér
- Gyermekjogi reformjavaslatot vett át Bódis Kriszta a Gyermekjogi Civil Koalíciótól (hvg.hu) A hálózat álláspontja szerint a gyermekjogok érvényesülése, a gyerekek védelme nem kizárólag a gyermekvédelmi rendszer feladata, hanem közös társadalmi és állami felelősség.
- Ez lesz a szerencsenapja júniusban a csillagjegye szerint (Blikk.) Készüljenek fel, mert 2026 júniusa nemcsak a nyár kezdetét hozza el, hanem egy olyan időszakot is, amikor a csillagok állása szerint minden esélyük megvan arra, hogy megvalósítsák a legmerészebb álmaikat! Az univerz
- Az oktatási minisztérium részvételi fórumot hoz létre, hogy a gyerekek is elmondhassák a v... (Telex) Az új csoport konkrét kereteit a következő hónapokban dolgozzák ki, funkciója a gyerekek álláspontjának becsatornázása lesz.
- Szoboszlai edzőjét lapátra tették (Propeller) Két szezon után távozik Arne Slot, aki az első szezonjában még bajnoki címet szerzett a Liverpoollal. Most azonban csak a BL-indulásért volt harcban a Pool. Egy ideig úgy tűnt, a holland edző megtarthatja az állását
- Az év legszebb időszakába lépnek: ennek a 3 csillagjegynek a június elhozza a pénzügyi sik... (Kiskegyed) A csillagok állása és az univerzum legfrissebb átrendeződése arra mutat, hogy az előttünk álló júniusi hónapban egy elképesztő, sorsfordító időszak veszi kezdetét három csillagjegy számára.
- Hihetetlen fordulat Liverpoolban: kirúgták Szoboszlaiék edzőjét (Origo) Mégsem tarthatja meg az állását.
- A lehető legszigorúbb büntetést követeli a Mi Hazánk a csepeli bandaháború elkövetőinek (MJelen) A párt egyértelmű álláspontja, hogy Magyarország „nem lehet a bandaháborúk országa”.
- Létezik az a közeg, ahol az eltérő álláspontok nem gyengítik, hanem erősítik az érdemi gon... (Mandiner) A tudományos viták szerepéről, az eltérő nézőpontok jelentőségéről és a társadalomtudományok jövőjéről beszélgethettek az MCC hallgatói.
- Az Európai Újságíró Szövetség kiáll a Népszava munkatársai és a Sajtószakszervezet mellett (Népszava) Állásfoglalást jutatott el szerkesztőségünkhöz a nyomtatott Népszava kiadásának felfüggesztésével kapcsolatban.
- Mutatjuk a Velencei Bizottságot, ahonnan a segítséget várja Sulyok Tamás (ACNews) A magyar belpolitikai élet újabb fordulóponthoz érkezett, miután Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordult szakmai állásfoglalásért. A Mutatjuk a Velencei Bizottságot, ahonnan a segítséget várja Sulyok Tamás bej
2026.06.04
2026.06.03
2026.06.02
2026.06.01
2026.05.31
2026.05.30
2026.05.29