A keresés eredménye 4059 találat
- Új európai szerepre készül a Balaton-régió (MHírlap) Molnár Gábor kifejtette, egy az Európai Parlament által támogatott szakpolitikai programon vett részt
- Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók a vasúti közlekedésben Franciaországban (Demokrata) Az állami vasúttársaság négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel.
- Bóna Szabolcs közölte, átvilágítják az agrárkamarát (24.hu) Szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen kell a gazdák érdekeit képviselnie.
- Súlyos probléma lehet Trump egészségével: ezt látta a szakértő az amerikai elnökön (Pénzc.) Egy szakember szerint Trump viselkedése és testtartása neurológiai problémára utalhatott egy nyilvános eseményen.
- Bértollnok volt Bakács Tibor: ő írta Csiszár Jenő szakdolgozatát (Blikk) Évtizedek után derült fény Csiszár Jenő egyetemi múltjának egyik meglepő részletére. Havas Henrik egy interjúban idézte fel, hogy a jelenleg Milánóban főkonzulként dolgozó egykori tévés helyett egy másik ismer
- Miniszteri balesetek elemzője Dr. MG (Autószektor) Elgurult fényszórókerettel indult, aztán balesetelemző munkájának eredményeként 25 ezer igazságügyi szakértői vélemény dedikálója. Dr. Melegh Gábor vezető több politikus, miniszterelnök, miniszter baleseteit v
- Vége a gyerekek kihasználásának: Ezentúl nem készülhet fotó, videó gyermekvédelmi szakellá... (Népszava) Néhány nagy szolgáltató eddig előszeretettel tett ki képeket gyermekvédelemben élő gyerekekről. Fülöp Attila a Fidesz-kormány gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára is rendszeresen jelent meg állami gondoz
- Vége a nyárias idillnek: hullámot vet a hidegfront, és hatalmas hőmérsékleti szakadékot ho... (Ellenszél) Vége a nyárias idillnek: hullámot vet a hidegfront, és hatalmas hőmérsékleti szakadékot hoz szerdán. A nyugodt, tovább »
- Luxusjachtok, betelepítés és a néma miniszterelnök: tényleg a szakadék szélén táncol az or... (Hír TV) Példátlan feszültség, migránsok és luxusjacht.
- Felfutott ez az új táplálkozási trend, nagy baj is lehet belőle (hvg.hu) Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az úgynevezett tiszta étkezés komoly egészségügyi problémák kialakulásához is vezethet.
- Sínen a magánélet, élen a nemzetközi sláger Akcenttel – Ez teszi most boldoggá a megasztár... (Blikk) A szakmai sikerek és a kiegyensúlyozott magánélet időszakát éli Tóth Abigél. A Megasztár felfedezettje nemrég először lépett közösen színpadra a román nemzetközi sztárral, Akcenttel, a közös daluk pedig már
- „Mindig a nulláról, ha nem a mínuszról kezdesz” – Az Aranyélet sztárja szerint nem készül ... (Blikk) A színészből lett rendező, Olasz Renátó a Minden csillag című első nagyjátékfilmjével erős kritikai és közönségsikert aratott, mégis arról beszél: a szakmai pálya kiszámíthatatlansága és a folyamatos újra
- Radar alatt hajózik tovább az oktatás kétpúpú tevéje? – Vitairat az oktatási rendszer egys... (MagyarHang) Egy új struktúrában a tankötelezettség korhatára új meghatározást kaphatna: fő szabályként a 18. életévhez kötődne, ám aki erős kompetenciák birtokában képes szakmai végzettséget szerezni, akár 18. szület
- Kiderült, melyik a legrosszabb anyag, amiből ágynemű készülhet, csak álmatlan éjszakát oko... (Glamour) A szakértők egyszerűen csak alvásrablónak hívják az ágyneműk egyik típusát. Hogy miért? Szerintük az ebből az anyagból készült lepedők és huzatok ártanak a jó alvásnak és egyenesen tönkreteszik a pihentető
- Egy állatorvos kutyája lett kutyatámadás áldozata (Wmn) Egy esti séta rémálommá vált, amikor egy nyitva hagyott kapun kirontó kutya megtámadta Desit. Állatorvos gazdája most nem szakemberként, hanem sokkos kutyatulajdonosként meséli el, mit jelent átélni a tehetetlensége
- „Sosem érsz hozzám” – Mondatok, amelyek a szakértő szerint megmérgezhetik az intimitást (BorsOnline) Íme a lépések, hogy csak úgy forrjanak a szexuális vágyak!
- Both Éva került az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat élére (Népszava) Gyermekvédelmi szakemberek nem feltétlen örömmel fogadják a váltást.
- Már az élelmiszeren is spórol a szlovák háztartások jelentős része (Infostart) Mélyül a megélhetési válság Szlovákiában: immár a lakosság jelentős része a mindennapi betevőn is kénytelen spórolni. Miközben a háztartások az alapvető kiadásaikat vágják vissza, a szakértők arra figyelmez
- Abszurd, de így hat a gyerek az apa karrierjére, és így az anyáéra – HR-szakember a különb... (Femina) Hallottál már a fatherhood bonusról?
- Túlterhelt, széttagolt, későn reagál a rendszer – új mentálisegészség-stratégiát sürgetnek... (Wmn) „Talán még soha nem látott a magyar társadalom olyan igényt a mentális egészség támogatására, mint most” – ágazatokon átívelő szakmai összefogás kér kormányzati prioritást a mentális egészségnek.
- Végzetes jelek: innen tudhatod, ha a szerelmed már titokban a szakítást tervezi (BorsOnline) Nem minden szakítás kezdődik hangos vitákkal.
- Salát Gergely: Észak-Korea azt akarja üzenni, hogy minden rendben a kínai kapcsolatával (Infostart) Kétnapos hivatalos látogatásra érkezett hétfőn Phenjanba Hszi Csin-ping kínai elnök, akit az észak-koreai főváros repülőterén Kim Dzsongün észak-koreai vezető és felesége fogadott. Az észak-koreai vezetés a k
- Spórolnak a vízügyesek: lesz ez még rosszabb is (Agroinform) A szakemberek jelenleg nem a mának, hanem a kritikus késő nyári időszaknak terveznek.
- Új vezetőket nevezett ki a Szent Imre kórház élére Hegedűs Zsolt (Népszava) Az egészségügyi miniszter hétfő reggel a tárcánál fogadta az újbudai intézményből Járai Zoltánt és Kerkovits Andrást. Délutánra már előbbi szakember megbízott igazgató, utóbbi orvosigazgató lett, mert az ed
- Tuzson Bence elismerte, hogy behívta magához az Integritás Hatóság elnökét, de csak egy sz... (Index) Biró Ferenc elmondása szerint határozott kéréseket kapott arra, hogyan működjön az intézmény.
- Olaszországban szinte mindennaposak a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények (Hír TV) Akik már bent vannak az országban, azokat nagyon nehéz kiutasítani.
- Fradi: Borbély után újabb szakember érkezett az ETO-tól - hivatalos (CsakFoci) Borbély Balázs után újabb győri stábtag került a Ferencvároshoz: Stefan Pánikkal bővül a szakmai stáb.
- Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről (Promotions) A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
- „Nem sokkal a királyi esküvő után találkoztam Katalin hercegnével – egy dolog azonnal felt... (BorsOnline) A szakértő hihetetlen történetet mondott el.
- Kinek van igaza? Hullámzó fittségi adatokkal vitázott Lannert Judit és Dúró Dóra (10perc.hu) Komoly politikai és szakmai vita bontakozott ki a parlamentben a mindennapos testnevelés hatásairól. Lannert Judit oktatási miniszter a rendszer romlását, míg Dúró Dóra a Covid-időszak hatásait hangsúlyozta. A hivata
- Az Otthon Starton túl: Kedvezőbb időszak jöhet a piaci lakáshitelek számára (ProfitLine) Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukciór
- Nem a hatosztályossal van a baj, hanem az ötödik osztállyal (Telex) Négy éven át egy felnőtt kíséri a gyerekedet. Ismeri a kézírását, tudja, mikor szundít el a matekórán, és azt is, hogy otthon mi folyik. És aztán jön a felső. Ötödiktől fél tucat szaktanár veszi át, akik t
- Mintha két országban élnénk: szerdán 13 fokos hőmérsékleti szakadék lesz Magyarország fele... (SzMo.hu) Az Alpok és a Kárpátok felett lelassuló front éles hőmérsékleti határt húz az ország fölé. Emiatt míg keleten még kánikula lesz, nyugaton már záporok és hűvös idő várható szerdán.
- Idén csak a kármentés maradt, szezon helyett katasztrófa készül a Velencei-tónál (Népszava) Az idén már biztosan nem lehet pótolni a rekordalacsony Velencei-tóba a vizet. A minapi civil és szakmai egyeztetés alapján az sem látszik, hogy a kormányzat támogatná a Dunából való pótlást, ami a helyiek szerint
- „Az ügy felvet szakmai és erkölcsi vonatkozásokat is” – nyílt levélben tiltakoznak az ELTE... (24.hu) Az előző kormány köznevelési államtitkára tizennégy év fizetés nélküli szabadság után visszatér tanítani, kollégái nehezményezi, hogy mindezt úgy teszi, hogy az elmúlt másfél évrizedben a kormány, amit szo
- Négy szakember, köztük Simek Péter És Fehér Csaba is csatlakozott az Újpesthez (NB1) Régi újpesti ismerősök is szerepet kapnak a klub utánpótlásának megújításában. Simek Péter, Fehér Csaba, Kulcsár Árpád és Sontra Tamás érkezik […] A Négy szakember, köztük Simek Péter És Fehér Csaba is
- „Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánna... (SzMo.hu) A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.
- Megkezdődött a tiszavirágzás – érkeznek a lélegzetelállító felvételek (Mandiner) Szakértők szerint a leglátványosabb időszak még hátra van.
- Aranyat érő tippek: így ellenőrizheted könnyedén, hogy igazi mézet vásároltál-e (Kiskegyed) Biztosan veled is előfordult már, hogy a mézesbödön után nyúltál, hogy megédesítsd a teádat, vagy feldobj egy házi süteményt. Az utóbbi években azonban a szakemberek egyre hangosabban kongatják a vészharangot, ug
- Vízbe fulladt egy kisfiú, vádat emeltek az édesanyja és két úszómester ellen (MHírlap) Az agyhalál állapotából a szakszerű kórházi ellátás sem tudta visszahozni
- Tarr Zoltán minisztériuma a kultúrharc helyett a bizalmi újjáépítés terepe lesz? (MHírlap) Nem egyszerű kultusztárca lesz. Egyetemi tudás, színészi hitelesség, muzeológiai szakma és közigazgatási tapasztalat állhat Tarr Zoltán mögé
- 2026-os labdarúgó-világbajnokság: Páros lábbal szállt bele a HR a szurkolói lázba? (HRportal) A napokban rajtoló 2026-os labdarúgó-világbajnokság kapcsán a munkáltatóknak nemcsak a szurkolói láz, hanem a várható termelékenység-visszaesés miatt is fájhat a fejük. A szakértők szerint a rendhagyó kezdési
- Mi fordult meg Antonelli és Russell között a Monacói Nagydíjon? (Formula) A Monacói Nagydíj átfordított valamit Kimi Antonelli és George Russell párharcában: trenddé alakult az olasz domináns fölénye. Lehet-e még innen visszaút, vagy a szakadék szélére került a brit?
- Miért dolgoznának egyre többen Szlovákiában? (Növekedés) A határ menti térségek munkaerőpiaci helyzete érzékenyen tükrözi egy-egy régió gazdasági fejlettségét, demográfiai folyamatait és infrastrukturális adottságait. A Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakos
- Magyarország túlélte a tavaszi vizsgaidőszakot, de még messze nem került ki a veszélyzónáb... (Forbes) Az uniós forrásokhoz szükséges feltételek teljesítése, pótköltségvetés összeállítása, és intézményi reformok szükségesek, hogy Magyarország ne kerüljön bóvli kategóriába az ősszel a hitelminősítőknél
- Kiderült, mekkora a valós szakácsfizetés a Balatonnál (Haszon) Bár a nyári szezon kezdetével újra szárnyra kaptak a milliós balatoni luxusfizetésekről szóló pletykák, a Világgazdaság körképe szerint a valóságban a szakácsok többsége nettó 500 és 850 ezer forint közötti
- Mobilappon is jelenthető az amerikai szőlőkabóca (Agroinform) A szakemberek már okostelefonon is azonnal rögzíthetik a veszélyes szőlőkártevő észlelési adatait.
- Akár börtön is lehet a vége: ezt az autós javítást nem érdemes „okosban” megoldani (Femcafe) Sokan próbálnak spórolni az autó fenntartásán, különösen akkor, amikor egy-egy javítás vagy csere több tízezer forintos kiadást jelent. Van azonban egy terület, ahol a szakértők szerint különösen veszélyes leh
- Matt Damon drámai vallomása – a hollywoodi karrierje az apaságát teszi tönkre (Sassy) A világsztár Matt Damon szerint a hollywoodi életmód és a szakmai bizonytalanság komolyan rányomja a bélyegét az apai szerepére. A színész elárulta, a folyamatos bizonyítási kényszer miatt nehezére esik a jelenben
- Ez a fogszuvasodás valódi oka a fogorvos szerint – Nem a cukor az. (Life.hu) Egy fogorvos súlyos tévhitre hívta fel a figyelmet. Az orvosi szakértő szerint hamis az a közkeletű tévhit, hogy a cukor okozza a fogszuvasodást. Mutatjuk, mitől függ valójában a fogaink állapota!
2026.06.08