A keresés eredménye 912 találat
- Bulikat tartott a koraszülött baba mellett – börtönbe kerülhet az albertirsai anya (BorsOnline) A hatóságok mindkét gyermeket kiemelték a családból.
- Félmilliárdos kampánykoncert-sorozatot kérhetett Mága Zoltán a minisztériumtól (Estiharsona) Egy újonnan nyilvánosságra került belső minisztériumi levelezés és pályázati anyag szerint közel 500 millió forintos NKA-támogatást igényeltek és kaptak Mága Zoltánhoz köthető szereplők egy nyíltan politikai
- Kiderült, hogy mennyit kaszált Bochkor Gábor az egyetlen alkalmazottal működő cégével (Index) A rádiós-műsorvezető korábban arról beszélt, tudatosan építi anyagi biztonságát.
- A filmtörténet legnagyobb anyagi bukásai (InstyleMen) Ilyen az, amikor vég nélkül dől a lóvé, de a bevétel a nullával egyenlő...
- Már a határnál dörömböl a hantavírus, nyolc ember karanténba került (Propeller) Beigazolódott a hantavírusfertőzés annál a romániai férfinál, akinél pénteken a hantavírus genetikai anyagának kimutatására szolgáló PCR-teszt pozitív eredményt mutatott – közölte a román közegészségügyi
- Már a szomszédunkban is felbukkant a hantavírus, nyolc embert karanténba zártak (ATV) Beigazolódott a hantavírusfertőzés annál a romániai férfinál, akinél pénteken a hantavírus genetikai anyagának kimutatására szolgáló PCR-teszt pozitív eredményt mutatott - közölte a román közegészségügyi i
- Betiltják ezt az élelmiszert: régóta vitatkoznak a hatásairól (Kiskegyed) A döntés hátterében azok a kutatások állnak, amelyek szerint az anyag bizonyos esetekben hatással lehet az idegrendszerre és a viselkedésre is.
- Mérgező finomságok, avagy felesleges pánik? Ezért tiltották be az E127-es élelmiszer-színe... (Blikk.) Az amerikai élelmiszer-biztonségi hatóság (FDA) betiltotta az FD&C Red No. 3, Európában pedig E127-es kódnéven ismert eritrozin vörös színezék használatát az élelmiszerekben és gyógyszerekben. Az anyag a kutat
- Ilyen a szendvicsgenerációban élni – A lányom még a támogatásomra szorul, az anyámat pedig... (Colore) A szendvicsgeneráció tagjai egyszerre próbálnak támaszt nyújtani a gyerekeiknek és gondoskodni idősödő szüleikről, miközben saját magukra egyre kevesebb energia jut. Egy őszinte vallomás arról, milyen érzelmi és
- „Hallottam, hogy segítségért kiabált” - magára és 9 éves kislányára robbantotta a házukat ... (SzMo.hu) Első fokon börtönre ítélték a nőt, aki a vád szerint szándékosan vágta el a gázcsöveket. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a cselekmény idején fennálló beszűkült tudatállapotát.
- Magukra robbantotta a házát egy anya, hogy végezzen magával és a kilencéves kislányával (Index) A gyerek súlyosan megégett.
- Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen (Tények.hu) Évek óta nem történt ilyen tragédia Bulgáriában.
- Felrobbantotta a házát, benne a 9 éves kislányával: hét év börtönre ítélték a szelevényi n... (SzMo.hu) Az 53 éves nőt és gyermekét a tűzoltók mentették ki a házuk romjai alól, a kislány életveszélyes sérüléseket szerzett. Első fokon hét év börtönt kapott az anya, de védője enyhítésért fellebbezett, így az
- Stana Alexandra, Palvin Barbara, Szabó Zsófi – Ezek a sztárok néznek anyai örömök elé idén (BorsOnline) Gyarapodik a sztárvilág! Az elmúlt hetekben rengeteg magyar sztár jelentette be, hogy nem sokára kisbabája születik. Legutóbb Stana Alexandra osztotta meg az örömhírt, de rajta kívül még nagyon sokan vannak áldott
- Budapesten dönt az új részecskefizikai stratégiáról a CERN Tanács (Qubit) Az Európai Részecskefizikai Laboratórium döntéshozó testülete május 22-én a Magyar Tudományos Akadémián a rejtélyes sötét energia és sötét anyag megtalálására hivatott projektről is tárgyal.
- Magukra robbantotta a házát egy anya, hogy végezzen magával és a kilencéves kislányával (24.hu) Életveszélyes sérüléseket szenvedett a gyermek. A bíróság most hozott ítéletet az ügyben.
- Halálos medvetámadás: anyamedve ölte meg a férfit (BorsOnline) Valószínűleg egy anyamedve támadta meg.
- Hatalmas a boldogság. Anyai örömök elé néz a TV2 sztárja (Kiskegyed) Boldog hírt osztott meg követőivel Bánhidi Vivien: első gyermekével várandós. Az influenszer és tartalomgyártó megható fotókkal jelentette be a nagy hírt, a kommentelők pedig azonnal elárasztották gratulációkkal
- Óriási pénzt vett ki a cégéből Bochkor Gábor: anyagi helyzetéről vallott a legendás rádiós (Pénzc.) A Bochkor Gábor érdekeltségébe tartozó Bocsi Team Műsorszolgáltató Kft.-ből a tulajdonos több mint 50 millió forint osztalék kifizetéséről döntött.
- Kutatás bizonyítja: az anyák ásítozása a babára is ragadós, már az anyaméhben (SzMo.hu) A pármai egyetem kutatói ultrahanggal figyelték a magzatokat, mialatt az anyáknak ásításról szóló videókat mutattak. Az eredmények szerint a magzati ásítás nagyjából 90 másodperccel követte az anyáét.
- Azonnali bejelentést tettek a szomszédunkban – beigazolódott a gyanú (Liner) Beigazolódott a hantavírusfertőzés annál a romániai férfinál, akinél korábban már pozitív eredményt mutatott a hantavírus genetikai anyagának kimutatására szolgáló PCR-teszt – közölte a román közegészség
- Beigazolódott a legrosszabb: már a szomszédunkban van a hantavírus, és ez nem minden (Infostart) Beigazolódott a hantavírusfertőzés annál a romániai férfinál, akinél pénteken a hantavírus genetikai anyagának kimutatására szolgáló PCR-teszt pozitív eredményt mutatott – közölte a román közegészségügyi
- A hantavírus lesz a második Covid? Megszólalt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter (Femina) Tájékoztató anyagot is kitett a Facebook-oldalára.
- 2031-ig nem lesz gondjuk a pénzre: 4 csillagjegy életében véget érhet a szegénység (Kiskegyed) Négy csillagjegy előtt most olyan időszak nyílhat meg, amely hosszú évekre megváltoztathatja az anyagi helyzetüket.
- Durva jelenet: Sydney Sweeney anyaszült meztelenül vonaglik egy hatalmas kígyóval − Fotók (Life.hu) Az Eufória alkotóinak inkább felnőtt filmet kellene forgatniuk. A legújabb rész után legalábbis sok néző gondolja így.
- Meghan és 5 éves kislánya közös fotón: Lilibet hosszú vörös hajával tiszta Disney-hercegnő (Femina ) Meghan egy irtó cuki anya-lánya fotót töltött fel Lilibettel az Instagram-oldalára.
- Egyre több embert érint a zsírmáj: az orvosok szerint ezt a szokást érdemes azonnal elhagy... (Twice) A zsírmáj a májsejtekben felhalmozódó túlzott zsírmennyiség (trigliceridek) okozta anyagcsere-betegség, amely a májszövet károsodásához, gyulladáshoz, hosszú távon pedig májzsugorhoz vezethet. Ma már inkább a m
- Hazaengedték a műtét után, másnap meghalt a 29 éves anya (Ripost) Egyéves kisfiát hagyta hátra a kórházból hazatérő anya.
- Literáty Zoltán a pénz és az egyház kapcsolatáról – „Az adakozás mértéke a szív” (Vasárnap) Literáty Zoltán, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja és érdligeti lelkipásztor szerint az egyház anyagi kérdéseit indulatok helyett tudományos alapossággal és történelmi-teológiai
- „Van életbiztosításom, ha meghalnék...” – Hevér Gábor őszinte vallomása (Blikk) Hevér Gábor jelenleg egyszerre több produkcióban is dolgozik, így nem panaszkodhat munkahiányra. Ugyanakkor a Best Podcast adásában őszintén beszélt arról, hogy a színészi pálya anyagi bizonytalanságokkal is jár.
- Hamarosan leleplezhetjük a sötét anyagot? Új módszerrel álltak elő a kutatók az észleléséh... (Hellomagyar) A tudósok szerint a sötét anyag alkotja a kozmosz anyagának több mint 85 százalékát, mégis gyakorlatilag észrevehetetlen, mivel nem bocsát ki fényt, nem nyeli el azt, és az elektromágneses kölcsönhatásokban sem ve
- Ezt edd reggelire, és azonnal beindul a fogyás: gyorsan elkészíthető ötleteket mutatunk (Life.hu) A jó reggeli több energiát ad a naphoz, beindul tőle az anyagcsere, pörög a szervezet. Heti diétás reggeli ötleteket mutatunk. Ha ezt fogyasztod, garantált, hogy azonnal beindul a fogyás.
- Kiadták a riasztást: Németországnak 12 hete maradt hátra, utána jön a legrosszabb, most Me... (VG) Az egekbe szökött az energia és több alapvető ipari anyag ára is.
- Nagy Ervin: Hankó Balázs bűncselek-ményt követett el a Mága-féle 500 millióval (SzMo.hu) Az országgyűlési képviselő egy pályázati anyagra hivatkozva állítja, hogy Hankó Balázs miniszter közpénzből finanszírozott Fidesz-kampányt. A képviselő szerint a Mága Zoltán köréhez köthető Novo Studium Kft
- Nincs szavunk arra, hogy milyen anya az, aki nem lehet a gyerekei mellett (Wmn) Mi történik akkor, amikor egy bántalmazó dinamika nem ér véget a válással? Molli története megmutatja, hogyan válhat a gyerek a hatalmi játszmák részévé, és mit jelent anyának lenni úgy, hogy közben fokozatosan
- Miért utálják a gyereket a zöldségeket? Friss kutatás szerint ez már az anyaméhben befolyá... (Wmn) A vizsgálat során eredetileg zöldségleveket akartak itatni a résztvevőkkel, ám ez nem bizonyult népszerűnek a terhes nők körében.
- Hogy kapcsolódik az anyanyelvünk és türk alapú népzenénk a magyarok őstörténetében? (Tudás.hu)
- Családi csődvédelem lépésről lépésre: ezt kell tudni a jelentkezés előtt (Hóvége) Szorult anyagi helyzetben sokak fejében meg sem fordul, hogy létezik kiút. Pedig a családi csődvédelmi szolgálat épp ezekben a legszorultabb helyzetekben kínál esélyt egy tiszta lapra.
- 6 gyógyszer, ami súlyos elhízáshoz vezet, hiába nem eszel többet: durván bezavarnak az any... (Joy) A legtöbben nem is gondolnák, hogy a súlyvesztéshez nemcsak az életmódnak és a mozgásnak van köze, hanem az általunk szedett gyógyszereknek is.
- 6 durva titok, ami kiderült Meghan és Harry amerikai életéről: anyagi csőd szélén állnak (Joy) Meghan Markle és Harry herceg amerikai álma kívülről fényűzőnek tűnik, de a friss beszámolók szerint a luxusélet mögött komoly pénzügyi nyomás, családi elszigetelődés és egyre több kellemetlen titok húzódha
- Kitálalt a Ripost volt munkatársa a propaganda módszereiről: Egy idő után elkezdtük úgy hí... (hvg.hu) Forgács Ágnes az Átlátszónak beszélt arról, hogyan készültek a Ripostnál a Jobbik politikusait célzó lejárató anyagok és milyen eszközökkel akartak felvételeket készíteni Magyar Péterről. A volt munkatárs sz
- Magyar Péter azonnali lemondásra szólította fel a Kúria elnökét a tízmilliárdos luxusbotrá... (Estiharsona) Jelen tényfeltáró összefoglaló Magyar Péter miniszterelnök hivatalos közleménye alapján készült. Az anyag transzparensen és tényszerűen tárja az olvasók elé a Kúria elnökének tízmilliárdos felújítási proj
- Molnár Áron: újabb bizonyíték az NKA-botrányban, ez lehet az eddigi legsúlyosabb – A dokum... (SzMo.hu) Molnár Áron színész-aktivista állítja, hogy a Nemzeti Kulturális Alap körüli botrányban új, súlyos bizonyíték került elő. A színész szerint az anyagok már a hatóságoknál vannak, és tiltott kampányfinanszír
- Fantáziálsz a babádról, vagy meg is látod őt valójában? Erről is szól az anya-magzat kapcs... (Wmn) Szerzőnk, Rezek Bori egykori pszichológusával beszélgetett az anya-magzat kapcsolatanalízisről, a szülés körüli félelmekről és a születés spiritualitásáról.
- Késes támadás Kőszegen: anyára és beteg fiára rontott egy férfi – elfogták az ámokfutót (Ripost) H. Zsolt már jó ideje terrorizálja a helyieket.
- Magyar Péter újabb feljelentést tesz: Lázár Jánosék pincéjéből előkerült anyagokat mutatot... (Economx) „Nézzétek, miket találtunk Lázár János volt minisztériumában, a pincében: megsemmisített iratok zsákszámra, Fidesz-szóróanyagok, DPK-kellékek. Feljelentést teszünk” – közölte a miniszterelnök.
- Robbanóanyag miatt tartóztattak fel egy ukrán gépet (MHírlap) Líbiába tartott az An–12-es teherszállító
- Videó: „Megsemmisített iratok zsákszámra, Fidesz szóróanyagok, DPK kellékek” – Magyar Péte... (SzMo.hu) Az épület pincéjében több zsák ledarált iratot, fideszes és lázárinfós szóróanyagokat, de még Lázár-családos karácsonyi üdvözlőlapot is találtak.
- Kele János lehet a sportállamtitkár helyettese (Népszava) Eközben az exvilágbajnok Kálnoki Kis Attila esetleges államtitkári kinevezése visszatetszést kezdett az anyasportága, az öttusa köreiben.
- Kínai horoszkóp-előrejelzés júniusra a Kígyóknak: a nyár eleje komoly anyagi fellendülést ... (Kiskegyed) A Kígyó jegy szülöttei számára a nyár eleje komoly anyagi sikert vagy befektetési lehetőséget hozhat. A szerelemben pedig egy közös nyári utazás újjászületést hozhat a párkapcsolatába.
2026.05.19
2026.05.18
2026.05.17