A keresés eredménye 6594 találat
- Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökévé (Hírklikk) Varjú Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) volt alelnökét, korábbi országgyűlési képviselőt választotta új elnökévé a DK tagsága; az alelnököket és elnökségi tagokat a DK kongresszusa június 13-án válas
- Eléri Magyarországot a frontálzóna, 8 vármegyére kiadták az esőriasztást - Időjárás-előrej... (Promotions) A HungaroMET haladéktalanul figyelmeztetést adott ki hazánkra a várható zivatarok, hidegfront miatt.
- Rendkívül kínos helyzetbe hozták Donald Trump-ot – videón a jelenet (Liner) Donald Trump érkezése már a feldobás előtt az este egyik leginkább várt eseményének számított a New York-i Madison Square Gardenben, ahol az NBA-döntő harmadik mérkőzését rendezték.
- Dráma és síri csend után Roxfortban készül varázslatra a német válogatott a vb-n (MNemzet) A legutóbbi két vb-n a csoportkört sem élte túl Németország, amely most elvesztette egyik legnagyobb tehetségét.
- Jönnek a nagy esők – mutatjuk a menetrendet (Infostart) Kedden az ország nyugati szélét éri el a front, esőre inkább szerdán számíthatunk. Viharos szél is várható egyes helyeken, nem a csendes esők időszaka következik.
- Kitiltják az elektromos rollereket ebből a magyar városból (ATV) Júliustól több forgalmas övezetből is kitiltják a rollereket Hajdúszoboszlón, a szabályszegőket komoly bírság fenyegeti.
- Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökévé (MHírlap) Az elnökválasztáson két jelölt indult, de Bakk István a szavazás alatt visszalépett
- Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban (ProfitLine) Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy m
- „Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet” – Óriási botrány tört ki a Vajdaságban F... (Contextus) Váratlan és heves politikai vihart kavart a magyar Országgyűlés elnökének első hivatalos külföldi útja, miután...
- Erre a Pókember-filmre vártunk évek óta (Liner) Hét hét múlva mutatják be a Pókember: Vadonatúj nap című filmet, ami új korszakot nyithat Pókember történetében.
- Napi horoszkóp 2026. 06. 09.: A Vízöntő a szeretetben, a Halak a játékosságban teljesedhet... (NLC - h) A mai ritka együttállás melegséget, szeretetet és mélyebb kapcsolódásokat hozhat. Egy apró figyelmesség most váratlanul nagy hatást gyakorolhat.
- Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riv... (Index - s) New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
- Az RTL-től érkezett miniszteri biztossal kezdi meg a közmédia átalakítását a Tisza (MNemzet) Mutatjuk, mit vár el Grósz Judittól Tarr Zoltán.
- 0 forint iparűzési adót von el a kormány Budapesttől és több nagyobb várostól az idén (Klubrádió) A fővárosi kerületeket sem sarcolja meg.
- Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhesse... (SzMo.hu) Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők
- Ez az igazi zöld-fehér varázs: a világbajnokság helyett a Fradit választotta (MNemzet) Borbély Balázs új erőnléti edzője természetesen a bajnoki címet megszerző Győrből érkezett a Ferencvároshoz.
- Ez az igazi zöld-fehér varázs: a világbajnokság helyett a Fradit választotta (MNemzet) Borbély Balázs új erőnléti edzője természetesen a bajnoki címet megszerző Győrből érkezett a Ferencvároshoz.
- Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók a vasúti közlekedésben Franciaországban (Demokrata) Az állami vasúttársaság négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel.
- A szomszédunkban vár a halálos csapda: Jobbra sziklafal, balra a mélység ezen a közeli alp... (Femcafe) A nyári autós túrák egyik legveszélyesebb csapdája várja a gyanútlan sofőröket az Alpokban. A védőkorlátok nélküli, hátborzongatóan keskeny sziklaösvényen egyetlen rossz kormánymozdulat is végzetes lehet.
- Bódis Krisztát bírálta a Roma Parlament elnöke (Mandiner) A cigány értelmiségiek hónapok óta hiába várják a kormánybiztos válaszát.
- Teljesen új Siri jön, végre megmutatta AI-stratégiáját az Apple (Portfólió) Két év késéssel végre bemutatta az Apple a régóta várt, mesterséges intelligenciával felturbózott Siri asszisztenst. A WWDC fejlesztői konferencián leleplezett Siri AI már képes összetettebb beszélgetésekre, fáj
- Kétes ingatlanügyek miatt egyezkedtek a tiszások egy kiszivárgott hangfelvételen (Hír TV) Varga Tamás elárulta, hogy kétes ingatlanügyekről van szó.
- Ennek nem fog örülni a McDonald's: terjeszkedik Magyarországon a Burger King, itt nyitott ... (VG) A Burger King újabb étteremmel bővítette hálózatát a dél-pesti agglomerációban.
- Egyénileg, személyre szabottan rendezné a 325 kórházban rekedt gyermek sorsát a kormány (hvg.hu) A napokban elkezdődött a munka, és az egyik civil szervezet vezetője szerint már nyárra változás várható.
- Elmoshatja az eső a foci-vb nyitómeccsét Mexikóvárosban (Naphíre) Nemcsak a pályán, hanem az égbolton is komoly izgalmak várhatók a foci-vb nyitómérkőzésén. A meteorológusok heves esőzéseket és zivatarokat jeleznek Mexikóváros térségére, ahol a szervezőknek a rossz idő melle
- Maggie Gyllenhaal és Jesse Eisenberg díjat kapnak Karlovy Varyban (MHírlap) A jubileumi seregszemlén 37 filmnek tartják a nemzetközi bemutatóját
- Magyarország-Kazahsztán: a magyar válogatott várható kezdőcsapata (NB1) Magyarország kedden 19 órától Kazahsztánt fogadja a debreceni Nagyerdei Stadionban. Marco Rossi a találkozót felvezető sajtótájékoztatón a fiatalokról, a szurkolók […] A Magyarország-Kazahsztán: a magyar válogat
- A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig (ProfitLine) A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott
- Várpalotai hintabaleset: Hatalmas kártérítést kaphat a 15 méteres zuhanást túlélő Krisztof... (BorsOnline) Rengeteg pénzt vár a bíróságon a hintabaleset sérültje.
- Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették (Dívány) A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az
- Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata (Sportposzt) Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
- New York demokratái visszavágnak: az „anya” szót „várandós szülőre” cserélték (Vasárnap) Alig egy hete írtunk arról, hogy Arkansas és Tennessee államban is úgy döntöttek a republikánus vezetők, hogy nem rendeznek több Pride hónapot. Helyettük az Istenhez, családhoz, közösséghez és hazához való hűs
- Zenével telt meg Budapest belvárosa – Református Zenei Fesztivál 2026 (Hellomagyar) Református Zenei Fesztivál 2026: három nap alatt rengeteg élmény várta a látogatókat Budapest szívében.
- Hivatalos: Orbán Viktor visszatér a nagypolitkába, már nagyon várják Brüsszelben – Havasi ... (VG) A brüsszeli program részeként Orbán sajtótájékoztatót is tart.
- Eldőlt a világ egyik legnagyobb olajmezőjének sorsa, napi 400 ezer hordó olaj a tét: ez vá... (VG) Karbantartás helyett folytatódik a kitermelés.
- Stana Alexandra: „Nagyon örülünk a baba érkezésének” (BorsOnline) A népszerű táncművész, akit a Dancing with the Stars összes évadjában láthatott a közönség, a napokban elárulta, hogy babát vár. Stana Alexandra sugárzik a boldogságtól és úgy érzi, élete legjobb periódusáb
- Döntések ideje: mit tartogat 2026 júniusa a csillagjegyek számára? (Blikk.) 2026 júniusa nem a várakozás hónapja: cselekvésre, bátorságra ösztönöz, valamint különleges tisztánlátást ad azok számára, akik hajlandók figyelni a jelekre.
- Váratlanul véget ért Mészáros Lőrinc és Száraz István szárnyaló üzleti kapcsolata (Mfor) Pont akkor szállt ki Matolcsy Ádám barátja a cégből, amikor a legjobb évén van túl a társaság.
- Történelmi vita robbant ki Zelenszkij döntései miatt: Varsó és Izrael is tiltakozik (MNemzet) Az ukrán elnök döntései felszínre hozták az ukrán nemzeti emlékezetpolitika körüli konfliktusokat.
- Tevék, bivalyok és több ezer lovas: augusztusban ismét jön a Kurultáj (Infostart) Augusztus 14. és 16. között rendezik meg a Kurultáj hagyományőrző rendezvényt a Bács-Kiskun vármegyei Bugacon – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.
- Kialudt vulkánok: katasztrófa érlelődhet a föld alatt (MNemzet) Néhány, régóta halottnak vélt tűzhányó ébredhet fel váratlanul – állítja egy friss kutatás.
- Eperjes Károly elárulta, melyik csapatnak szurkol a vb-n (BorsOnline) Június 11-én megkezdődik a labdarúgó-világbajnokság. Eperjes Károly színművész nagyon várja a rajtot, és szokás szerint a braziloknak szurkol.
- Itt csap le először a vihar: egyre több vármegyére adnak ki figyelmeztetést (NLC) Hétfőn csak egy, kedden már nyolc megyében lehet zivatar. Időjárás-jelentés következik.
- Ennél jobb már nem lesz, aki még nem vásárolt eurót külföldi nyaralásra, annak most érdeme... (Népszava) A jelenlegi 355 forint alatti euró ár a várható kereskedési árfolyamsáv alját jelenti.
- Molnár György Elefánt: „Még tíz évem biztos van” – Bizakodik az Omega-legenda (Blikk) Az Omega zenekar legendás gitárosa, Molnár György Elefánt hónapokon át tartó küzdelem után most végre bizakodó hírekkel szolgált rajongóinak. Tavaly augusztusban a Városmajori Szívklinikán egy közel nyolcórás
- Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét (SzMo.hu) A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.
- „Dubrovnik kistestvére”: egy megfizethető mesés horvát sziget csendes strandokkal (Elle) Turisták tömegei keresik fel Dubrovnikot az óvárosa, a 13. századi városfalai és az Adriai-tenger kristálytiszta vizei miatt. Mindössze egy rövid komputazásra azonban ott található a kisebb, de ugyanolyan lenyűgöző
- A „Majd ha...” lázadása (Kiskegyed) Ha visszagondolok a harmincas-negyvenes éveimre, az egész életem olyan volt, mint egy végtelenített várakozólista.
- Kiderült Taylor Lautner születendő babájának neme: az Alkonyat szívtipró vérfarkasa alig v... (Life.hu) Az ikonikus Alkonyat-sztár nemsokára apai örömök elé néz. Feleségével, Tayjel már a baba nemét is megtudták – ezt pedig egy megható videóban tették közzé.
- Centrifuga gyulladt ki egy XX. kerületi házban (Ripost) Váratlanul csaptak fel a lángok a fővárosi lakás fürdőszobájában. Majdnem tragédia lett belőle: kigyulladt egy centrifuga.
2026.06.09
2026.06.08