A keresés eredménye 1461 találat
- Irán figyelmezteti Izraelt (146.hu) Irán képes lakhatatlanná tenni Izraelt, ha az Iszlám Köztársaság nemzetbiztonsága veszélybe kerül. Ezt Ebrahim Azizi, az iráni parlament nemzetbiztonsági és külpolitikai bizottságának elnöke nyilatkozta az...
- Bekeményített a trónörökös, hiába akart liberalizálni a parlament, tiltott marad az abortu... (444.hu) Alajosnak megvan a maga meggyőződése, és ki is tart mellette.
- Benyújtották a Lex Kubatovot! Kubatov Gábor és Deutsch Tamás tényleg aggódhat? (Blikk) A társadalmi egyeztetést követően benyújtották az Országgyűlésnek a sportösszeférhetetlenségi törvénymódosító csomagot, amely a parlament honlapján már olvasható – jelentette be Kálnoki-Kiss Attila sportért
- Parlament elé került a törvény, amely elvágná a politikusokat a sportvezetői posztoktól (Hírklikk) A parlament elé került az a törvényjavaslat, amely összeférhetetlenségi szabályokat vezetne be a sport területén működő szervezetek vezetésében. Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár szerint ezzel
- Görögország is szigorít: 15 év alatt tilos lesz a közösségi média (Dívány) Görögországban 2027. január 1. napjától megtiltják a közösségi média használatát a 15 év alatti gyerekeknek. A parlament pénteken elfogadta az erről szóló törvényt, amelynek betartását kötelező életkor-ell
- Parlament előtt a javaslat, ami kisöpörné Kubatov Gábort és Deutsch Tamást a klubelnöki po... (444.hu) Amint életbe lép az új törvény, miniszterek, államtitkárok, képviselők sem lehetnek vezetők 500-nál több sportolót igazoló sportszervezetben.
- Saját otthonában lőtték agyon a korábbi európai parlamenti képviselőt! Már megvannak a gya... (Blikk) Saját otthonában gyilkolták meg a Bolgár Tekvondó Szövetség elnökét, Szlavi Binevet, a hatóságok három gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyben.
- Otthonában végeztek a kétes múltú egykori európai parlamenti képviselővel (Index - kf) Az eset a bolgár fővárosban történt.
- Otthonában lőtték le a bolgár Szlavi Binevet, a korábbi európai parlamenti képviselőt (Telex) A hatóságok azt közölték, hogy Szófia közelében őrizetbe vettek három gyanúsítottat, akik közül egy bolgár, kettő pedig török állampolgár.
- Mond néhány trükköt az óraátállítás hatásának csökkentésére az alvásszövetség elnöke (Infostart) Vasárnap hajnalban kell visszatekerni 3-ról 2 órára az időmérőket. Az óraátállítás eltörléséről továbbra sincs megállapodás az Európai Unióban, miközben újabb európai parlamenti kezdeményezés sürgeti a t
- Több mint 16 ezer megfigyelő követi a vasárnapi szerbiai választásokat (ProfitLine) Összesen 16 271 hazai és külföldi megfigyelő követi figyelemmel a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokat Szerbiában - közölte Vladimir Dimitrijevic, a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) elnöke.
- 150 ezren tüntettek Belgrádban a szerb parlamenti választás előtt (Refresher) Izgalmas nap lesz a vasárnapi Szerbia életében.
- Patthelyzet várható Izraelben, az ultraortodox pártok lehetnek a mérleg nyelve (Növekedés) Az ellenzéki blokk és a jelenlegi kormánykoalíció pártjai sem szereznek várhatóan elegendő mandátumot az önálló kormányalakításhoz Izraelben - derült ki a jövő keddi parlamenti választások előtt utoljára kö
- Pásztor Bálint: óriási a vasárnapi előre hozott szerb választások magyar tétje (Infostart) Vasárnap előre hozott parlamenti választást tartanak Szerbiában, ahol a politikai erőviszonyok alakulása nemcsak az ország jövőjét, hanem a vajdasági magyar közösség mozgásterét is meghatározhatja. Az InfoRádió
- Kormányozhatósági válság felé halad Izrael (Infostart) Az ellenzéki blokk és a jelenlegi kormánykoalíció pártjai sem szereznek várhatóan elegendő mandátumot az önálló kormányalakításhoz Izraelben - derült ki a jövő keddi parlamenti választások előtt utoljára kö
- Ursula von der Leyen a díszülésen: a magyarok újjáélesztették a demokráciát (10perc.) Ursula von der Leyen a parlament 1956-os díszülésén azt mondta, a magyarok az áprilisi választáson újjáélesztették a demokráciát, és megköszönte az új fejezetet.
- 15 év alatt nincs közösségi média – újabb EU-s ország szigorít (Infostart) A görög parlament elfogadta pénteken azt a szabályozást, amelynek értelmében 2027. január 1-jétől megtiltják a közösségi média használatát a 15 éven aluliak számára – közölte az ERT News görög közszolgá
- Megjöttek az utolsó számok: szoros lesz a verseny a Közel-Kelet meghatározó választásán, d... (Portfólió) Az ellenzéki blokk és a jelenlegi kormánykoalíció pártjai sem szereznek várhatóan elegendő mandátumot az önálló kormányalakításhoz Izraelben - derült ki a jövő keddi parlamenti választások előtt utoljára kö
- Teljesen letiltják a 15 év alatti fiatalokat a TikTokról, az Instagramról és a Facebookról... (SzMo.hu) Hosszú és éles parlamenti vita után kapott zöld utat a szigorítás a görög kormánypárt szavazataival. A határidő lejártával a szabályozást megsértő techóriásokra szabhatnak ki hatalmas összegű bírságokat.
- Magyar Péter: aki 1956 után egy agresszort menteget, semmit sem ért, legyen Budapesten vag... (Hírklikk) A 20. század talán legfontosabb forradalmának nevezte az 1956-os forradalmat és szabadságharcot Magyar Péter miniszterelnök pénteken Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A kormányfő beszédében 1956 ör
- Magyar nyeregben, Orbán Párizsban, Matolcsy bilincsben (Telex) Csak kapkodtuk a fejünket október 23-án, Ursula von der Leyen felszólalt a parlament díszülésén, beszélt Magyar Péter, a Fidesz rendezvényén pedig Bóka János és Schmitt Mária is. Közben letartóztatták Matolcsy G
- Von der Leyen 1956 hőseihez hasonlította azokat, akik új fejezetet nyitottak Magyarországo... (Refresher) Ursula von der Leyen az 1956-os forradalom 70. évfordulóján a magyar fiatalok bátorságáról, az áprilisi választásról és a demokrácia megújulásáról is beszélt a Parlamentben.
- 1956 örökségéről és a mai Magyarországról is üzentek Európa vezetői a parlamentben (Kontroll.hu) A forradalom szabadságeszményét, a nemzeti összefogás fontosságát és Európa jövőjét állították középpontba az Országgyűlés ünnepi díszülésén felszólaló magyar és európai vezetők. Baka András köztár
- Ünnep a Kossuth téren, Von der Leyen a Parlamentben, fideszes vonulás a rakparton – a forr... (24.hu) Orbán Viktor nem volt ott a Fidesz zászlómenetén, a 24.hu fotósai viszont igen, ahogy a Kossuth téren tartott állami ünnepségen is. Galérián a nap eseményei.
- Képgaléria: itt vannak a legjobb fotók az október 23-i budapesti ünnepségekről (SzMo.hu) Zászlófelvonással indult az ünnep Budapesten, majd parlamenti díszüléssel és megemlékezésekkel folytatódott. Magyar Péter a Kossuth téren, a Fidesz–KDNP szónokai a Bem téren mondtak beszédet.
- Von der Leyen szerint a magyarok újjáélesztették a demokráciát az áprilisi választáson (Telex) A Parlamentben tartott díszülésen arról beszélt az Európai Bizottság elnöke, hogy Magyarország világossá tette: a demokratikus visszacsúszás visszafordítható és a dezinformáció legyőzhető.
- Magyar Péter olyan üzenetet küldött Orbán Viktornak az október 23-i megemlékezésen, amit m... (ATV) A 20. század talán legfontosabb forradalmának nevezte az 1956-os forradalmat és szabadságharcot Magyar Péter miniszterelnök pénteken Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
- Megvan az első EU-s ország, ahol betiltották a közösségi médiát a 15 éven aluliaknak (Blikk.) Történelmi és precedensteremtő döntést hozott a görög parlament: Görögország lett az első olyan európai uniós tagállam, amely törvényben tiltja meg a közösségi média használatát a 15 év alatti fiatalok szá
- Két évtized után megismétlődött a 2006-os forgatókönyv – Baka András azonban kitart (Portfólió) Baka András köztársasági elnök Sólyom László 2006-os módszeréhez nyúlt vissza, amikor a parlamenti pártokkal való előzetes politikai egyeztetés nélkül jelölt legfőbb ügyészt. Az első körben ugyanúgy járt,
- 1956 mellett az EU-s pénzekről is beszélt Ursula von der Leyen az Országházban (Priv.bankár) Ünnepi megemlékezés volt a parlamentben uniós vezetők felszólalásaival.
- Magyar Péter a Kossuth térről üzent Orbán Viktornak, aki Párizsba utazott a nemzeti ünnepe... (SzMo.hu) A miniszterelnök az állami ünnepségen kijelentette, hogy senki sem teheti zárójelbe a nemzet szabadságát kétes szövetségekért. A megosztott ünnepen az ellenzék bojkottálta a parlamenti díszülést is.
- Ursula von der Leyen: „Magyarország népe az esélytelenséggel dacolva harcolt a szabadságér... (Mfor) A parlament ünnepi ülésén mondott beszédet Baka András köztársasági elnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke mellett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és António Costa, az Európai Ta
- Itt az első uniós állam, amelyik korlátozza a fiatalok közösségimédia-használatát (Priv.bankár) Megszavazta az athéni parlament.
- Hét Gripen húzott el a Kossuth tér felett, elkezdődött Magyar Péter beszéde (Index) Ünnepélyes parlamenti ülés után szólal fel a kormányfő.
- Kármán András a Norvég Alapról egyeztetett, megnevezte milyen területekre célozzák majd a ... (24 - g) A pénzügyminiszter norvég kollégájával, az egykori NATO-főtitkár Jens Stoltenberggel tárgyalt, aki a forradalom évfordulójára rendezett parlamenti díszülésre érkezett vendégként Budapestre.
- Rendőrautók lepték el a Kossuth tér környékét (Blikk.) Valóságos járműarzenál lepte el a budapesti belvárost és a Parlament környékét az október 23-i állami ünnepség idején. A Margit híd pesti hídfője és a Kossuth tér között teljesen leállt a villamosközlekedé
- Miközben a fideszesek hazazavarnák, Ursula Von der Leyen is beszédet mondott a Parlamentbe... (Blikk.) Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is beszédet mondott az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából tartott parlamenti díszülésen. A politikus szerint a szovjetek azért torolták m
- Berendelték a képviselőket a parlamentbe: Rendkívüli ügyben tartanak ülést október 23-án (Nyugatifény) Hetven éve tört ki a forradalom. A Berendelték a képviselőket a parlamentbe: Rendkívüli ügyben tartanak ülést október 23-án bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Von der Leyen nem bírta ki a pódiumon sem: félreérthetetlen üzenetet küldött az Európai Bi... (VG) Az Európai Bizottság elnöke az 1956-os forradalom 70. évfordulóján Budapestre látogatott. Beszédében történelmi párhuzamot vont az '56-os mártírok és a közelmúlt „rendszerváltó hangulatú" magyar tömegmozgalm
- Vasárnap olyasmi történhet a déli határnál, ami Orbán Viktor és Magyar Péter számára is fo... (Economx) Sorsdöntő parlamenti választást tartanak vasárnap Szerbiában, ahol Aleksandar Vučić tizennégy éve kormányzó pártja egy országos diákmozgalommal kerül szembe. Az előrehozott szavazás kimenetele nemcsak ...
- Von der Leyen a magyar Parlamentben: Magyarország áprilisban ismét elküldte a remény üzene... (hvg.hu) Az Európai Bizottság elnöke az országgyűlés üléstermében elmondott október 23-i beszédében azt mondta, a szovjetek féltek 1956-ban, ő pedig otthonosan érzi magát Magyarországon.
- A fideszesek helyére ültették be a külföldi vendégeket a parlament díszülésén (SzMo.hu) A külföldi vendégek a parlamenti padsorokban kaptak helyet, miután a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk jelezte, hogy nem vesznek részt az október 23-i díszülésen. Ursula von der Leyen, Jens Stoltenberg és Antonia Costa is ott
- A Fidesz is megemlékezik az 1956-os forradalom 70. évfordulójáról (MHírlap) Az ünnepségen felszólal Áder János, Schmidt Mária és Bóka János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is
- Baka András: a forradalom nagyságát adta az is, ahogyan a magyarok egymás felé fordultak (Infostart) Külföldi politikusok részvételével megkezdődött a Parlament ünnepi ülése az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából.
- Kezdődik a parlament díszülése - itt tudod élőben követni (SzMo.hu) Külföldi vendégek jelenlétében ülnek össze a kormánypárti képviselők, hogy megemlékezzenek az 1956-os forradalom hőseiről, és a szabadságharc napjairól. Magyar Péter miniszterelnök is részt vesz az ülésen, de
- Óriási tüntetéssel melegítettek a szerb diákok a vasárnapi választásokra (Kontroll.hu) Előrehozott parlamenti választásokat tartanak Szerbiában október 25-én. A „Egyetemista Lista” mozgalom nagyon reméli, hogy a vasárnapi döntő jelentőségű választásokon megdöntik a veterán vezető, Aleksandar Vu
- 1956: Magyarok ünnepeltek a dél-ausztrál parlamentben (Hellomagyar) Hetven év telt el 1956 óta, de a szabadságvágy emléke Ausztráliában is él. Nézd meg, hogyan emlékeztek meg a magyarok a történelmi évfordulóról a dél-ausztrál parlamentben! Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2
- Magyar Péter egymás után fogadja a külföldi vendégeket (SzMo.hu) A kormányfő péntek reggeli tájékoztatása alapján már az ünnepi megemlékezések előtt sorra fogadta a vendégeket. A hivatalos nemzetközi program a délelőtti parlamenti díszülésen folytatódik.
- Régi hagyomány esett áldozatául Magyar Péter diplomáciai ámokfutásának (MNemzet) Idén elmarad az október 23-i Nyitott Parlament program.
- Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt: megkezdődtek az október 23-i ünnepségek (Twice) Ünnepélyes zászlófelvonással kezdődtek meg péntek reggel az október 23-i állami megemlékezések Budapesten. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján a Kossuth téren Magyar Péter miniszterelnök, Bak
2026.10.24
2026.10.23