A keresés eredménye 2169 találat
- Minden ötödik magyar turista önként sétál a csalók csapdájába: ezen a banális hibán úszhat... (Pénzcentrum) A magyarok többsége ma már bankkártyával fizet külföldi utazásai során, ugyanakkor sokan még mindig nem fordítanak kellő figyelmet a pénzügyi biztonságra.
- Amit a június hoz, azt nem tesszük zsebre. Bejönnek az eddigi jóslatok a nyárról? (Kiskegyed) Itt a frissített időjárás-előrejelzés, amely több meglepő fordulatot is mutat.
- Óriási fordulat jöhet a Real Madridnál, Raúl visszatérhet (Liner) Riquelme bejelentette, hogy győzelme esetén Raúl González lenne a Real Madrid sportigazgatója.
- Maratoni interjút adott Sulyok Tamás, kikerült a magyar fordításból Novák Katalin neve (Kontroll.hu) Sulyok Tamás köztársasági elnökként eddigi leghosszabb interjúját adta a Cicero című német jobboldali havilapnak. A beszélgetés Sándor-palota által közzétett magyar fordításából azonban kimaradt Novák Katalin
- Budafoki menzabotrány – Megszólalt a konyha (Blikk.) Fordulat a XXII. kerületi gyerekmenzabotrány ügyében: az ételekben talált bogarak, csótányok és kavicsok miatt kirobbant szülői felháborodás után megszólalt a közétkeztetést végző vállalat is. A cég határozo
- Magyar Péternél még a filozófia is izgalmasabb? Meglepő fordulat a Hír FM műsorában (Hír TV) Filozófia és az élet értelme a Háttérkép adásában.
- Merz oldalán jelentette be Magyar Péter: napokon belül találkozhat Zelenszkijjel (Economx) Berlinben fogadta Magyar Pétert Friedrich Merz, aki a magyar választási fordulatot méltatta. A találkozó után a miniszterelnök már arról beszélt, hogy új fejezet nyílhat a német és az ukrán kapcsolato ...
- Hamarosan érkezik az Én és a Walter fiúk 3. évada – Az előzetes alapján nagy fordulatokat ... (Life.hu) Megérkezett az első előzetes, és már a premier is a láthatáron van. Az Én és a Walter fiúk újabb nagy fordulatokat ígér.
- Vészjelzést adott a jegybank: jöhet a fordulat a lakáspiacon (Economx.) A jegybank szerint a hazai ingatlanpiac rendkívül felülértékelt szinten áll, a támogatott hitelek árazásáról egyeztetésbe fogtak a kormánnyal. Az MNB szerint a magyar bankrendszer változatlanul stabil ...
- Forsthoffer Ágnes: Most a női vezetők új generációja formálja át az intézményeket (MHírlap) Az áprilisi magyarországi választások történelmi fordulatot hoztak a politikai kultúrában
- Fontos bejelentést tett Magyar Péter Berlinben: kész jövő héten találkozni Zelenszkij elnö... (Blikk.) Magyar Péter első berlini hivatalos útján Friedrich Merz német kancellárral tárgyalt, aki történelmi fordulatnak nevezte a magyarországi politikai változásokat, és támogatásáról biztosította az új kormányt. A s
- Könyvet írt a küzdelmeiről Horváth Éva: „Arra fordítottam az időt, hogy tanuljak és ne omo... (NLC) Horváth Éva örökre búcsút vesz a tűsaroktól – megrázóan őszinte könyvben mesél a túlélésről és az újrakezdésről az egykori szépségkirálynő és tévés műsorvezető.
- Lezárult Magyar Péter és Friedrich Merz berlini tárgyalása, fontos külpolitikai ügyekben n... (Portfólió) Magyar Péter magyar miniszterelnök Berlinben tárgyalt Friedrich Merz német kancellárral, aki történelmi fordulópontnak és Magyarország európai visszatérésének nevezte a magyarországi kormányváltást. Az új kormá
- Sokkoló fordulat: már estig véget érhet az orosz–ukrán háború (MNemzet) Valóban egyetlen döntésen múlhat a háború vége?
- "Őrült világ" - újabb nemzet csatlakozna az Európai Unióhoz (Portfólió) A vámháborúk, az ukrajnai háború és a NATO-n belüli feszültségek miatt egyre több európai ország gondolja újra az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatát. Az egyik legérdekesebb fordulat most Norvégiában körvonal
- „Azt nézem, tudok-e még fejlődni” – Trokán Nóra szerint a tanulásnak nincs korhatára (Port.hu) A MOME Open Design Your Self podcastjának 13. epizódjában Trokán Nóra színésznő arról beszélt, hogyan tanult meg együtt élni a kritikával, miért volt fordulópont az életében Zsótér Sándorral való találkozása
- Budapesti BL-döntő és izraeli nyitás is segítette a Wizz Airt: berobbant a turisztikai sze... (VG) Felpörgött a turisztikai szezon kezdetére a magyar hátterű fapados légitársaság, egy hónap alatt több mint hétmillió utas fordult meg a járatokon.
- Sulyok Tamás megtörte a csendet a lemondásáról – a hivatalos magyar fordításból viszont el... (Ellenszél) Sulyok Tamás köztársasági elnök hosszú interjúban reagált az egyre élesebb, lemondását követelő felhangokra. A német Cicero tovább »
- Vitézy Dávid bejelentette a HÉV-flotta cseréjét (Blikk.) Történelmi jelentőségű, 16,4 milliárd eurós megállapodás született az Európai Bizottsággal, amelyből a magyar kormány közel 6000 milliárd forintot fordíthat hazai fejlesztésekre. Vitézy Dávid kiemelte, hogy a t
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? (Priv.bankár) Fordul a trend vagy csak megáll?
- Váratlan fordulat a turizmusban: egy régi utazási forma hódít újra, vagyonokat költenek rá... (Pénzcentrum) A geopolitikai feszültségek, az emelkedő költségek és a változó gazdasági környezet ellenére továbbra is erős az utazási kedv Európában.
- Állítólag Katalin hercegné volt az első, aki hátat fordított Andrásnak (MHírlap) András volt herceg személyzete állítólag „félt tőle”
- Hatékonysági fordulat előtt a magyar kkv-k: a tudás, az innováció és az AI lehet a növeked... (Portfólió) A magyar gazdaság elérte a mennyiségi növekedés határait, ezért a vállalkozásoknak a következő években nem pusztán új gépekben, több munkaerőben vagy bővülő kapacitásokban kell gondolkodniuk. Balog Ádám, a M
- Reped a cseresznye, fogyhat a termés: aggasztó hírek érkeztek a szezonról (Life.hu) Jég, eső és rothadó gyümölcsök. Váratlan fordulat árnyékolta be az idei cseresznyeszezont. Már az idény elején érkeztek a rossz hírek, és a termelők egyre nagyobb veszteségektől tartanak.
- Uniós forrásokból lecseréljük a HÉV-flottát! (Mandiner) A következő időszakban majdnem 6.000 milliárd forintot tud a kormány az ország fejlesztésére fordítani.
- Trump reakciója azután, hogy Irán felfüggesztette a tárgyalásokat az USA-val (Twice) Újabb fordulatot vett az Egyesült Államok és Irán közötti diplomáciai feszültség, miután Teherán bejelentette, hogy felfüggeszti a Washingtonnal folytatott közvetett kommunikációt. Az iráni vezetés az izraeli kat
- 5,8 milliárd forint közvetetten állami támogatás folyt be 2025-ben az Alapjogokért Központ... (Telex) Bérjellegű kiadásokra 2,7 milliárd forintot fordított a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.
- Váratlan fordulat: Nagy Ervin államtitkárként is színpadra áll, ezt az egy szerepét nem ad... (Naphíre) Nagy Ervin államtitkárként sem búcsúzik el teljesen a színpadtól: bár korábbi szerepeit visszaadja, egyetlen előadásban továbbra is játszani fog.
- Óvatos ébredezés a mélypont után – Fordulóponthoz ért a magyar gazdaság? (Tőzsdefórum) A tavaszi politikai átrendeződést követően a magyar gazdaságban megjelentek az első markáns pozitív jelek, de a szerkezeti problémák és a külső függőség még komoly kihívások elé állítják az új gazdaságvez
- Elhagyott bőröndöt vesz egy aukción a férfi: Amikor belenéz, nem hisz a szemének (Twn) Igazi aranybányára lelt egy brit férfi, aki gazdátlan reptéri poggyászok felvásárlására építette fel a vállalkozását. Legutóbbi fogásánál azonban hatalmasat fordult vele a világ. A Nagy-Britanniában élő, 26
- Skinimalizmus, no-makeup smink, avagy a kevesebb több (MHírlap) Az elmúlt években a fürdőszobapolcokat elárasztották a tízlépéses arcápolási rutinok ígéretei, ám mára látványos fordulat következett be
- Hamarosan érkezik a Netflixre az Én és a Walter fiúk 3. évada (Bien) Az Én és a Walter fiúk sorozat újabb évadokkal tér vissza a Netflixre. A rajongók izgatottan várják, hogy milyen új fordulatokkal gazdagodik Jackie és a Walter család története.
- Sulyok interjút adott egy német lapnak, a Sándor-palota fordításából valahogy kimaradt Nov... (Telex) „A köztársasági elnöki tisztség méltóságának megőrzése érdekében” sem mondhat le, mondta Sulyok Tamás egy német lapnak adott interjújában.
- Közel a nagy fordulat? Donald Trump szerint a következő napokban megállapodhatnak Iránnal (Naphíre) Donald trumpo azt mondta, a megállapodás egy katonai győzelemnél is jobb lesz.
- Trump felgyorsította Európa technológiai függetlenségi fordulatát (SG) Donald Trump fenyegetései sok európai döntéshozót meggyőztek arról, hogy az amerikai digitális infrastruktúrától való függőség stratégiai kockázatot jelent.
- Hamilton szerint Monacóban nagy esély előtt áll a Ferrari (F1világ) Lewis Hamilton bizakodva várja a Forma-1-es szezon hatodik fordulóját, a Monacói Nagydíjat: a hétszeres világbajnok szerint a Ferrari csomagja kifejezetten versenyképes lehet Monte-Carlo utcáin.
- Hátraarcot csinált az olajár (Mfor) Keddi fordulat.
- Egy fájdalmas párkapcsolati válság után tette fel magának ezt a kérdést Frei Tamás (Sassy) Frei Tamás egy magánéleti fordulópont hatására kezdett komoly önvizsgálatba. Nem volt könnyű a folyamat.
- Nagy fordulat az olaj árában (Priv.bankár) Hétfő után az ellenkező irányba indult kedden az olaj ára.
- Hadházy Ákos feljelentést tesz: Orbánék duplán árazhatták a követ Mészáros Lőrincnek (SzMo.hu) A korábbi független országgyűlési képviselő hivatali visszaélés és költségvetési csalás gyanúja miatt fordul a hatóságokhoz. Állítása szerint a Dolomit Kft. és a V-Híd szerződései túlárazott kőszállít
- Miért bízunk jobban a hibás szövegekben, mint a tökéletesekben? Az elgépelés lett az új hi... (Médiapiac) A mesterséges intelligencia térnyerésével furcsa fordulatot vett az online kommunikáció: az elgépelések, amelyeket korábban a figyelmetlenség jeleként kezeltünk, ma egyre inkább az emberi hitelesség bizonyítékává
- Brüsszel rémálma valóra válhat a francia elnökválasztáson: érik a Bardella-Mélenchon párha... (Kontroll.hu) A radikális jobboldal és a szélsőbal előretör, miközben a széteső francia centristák egymással vannak elfoglalva. Közeledik a jövő évi francia elnökválasztás, amelynek a második fordulójába olyan jelöltek jut
- Már csak óráink maradtak: Széllel és jéggel csapnak le a zivatarok, az egész országra kiad... (Femcafe) Brutális időjárási fordulat küszöbén állunk: a HungaroMet előrejelzése szerint a mai kellemes napsütést viharos széllel és jégesővel kísért, kiterjedt zivatarrendszer váltja fel. [Banners]
- Kellemes meglepetés a devizapiacon: nagyot fordult a magyar pénz sorsa, amíg mindemki alud... (Pénzc.) Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Fordulatokat hozhat a június a csillagjegyeknek: mutatjuk, milyen energiák mozgatják a hón... (NLC - h) A június kifejezetten mozgalmas, érzelmileg és mentálisan is intenzív hónapnak ígérkezik.
- Időjárás: durva fordulat jön felhőszakadással, jégesővel, erős széllel (168.hu) A június eleji időjárás a legkevésébé sem nevezhető kiegyensúlyozottnak, már az első héten lesz szél, jég, hőség és kemény frontok.
- Viharos fordulat jön az időjárásban, több vármegyére is figyelmeztetést adtak ki (Index) Jelentős mennyiségű eső lezúdulhat.
- Nyugdíjemelésért fordult bírósághoz XVI. Benedek egykori inasának özvegye (MHírlap) Paolo Gabriele 2020 novemberében, 54 évesen betegségben elhunyt
- Ruanda elbukta a pert: nem kap kártérítést Nagy-Britanniától a migrációs megállapodás miat... (MNemzet) A közép-afrikai ország több mint százmillió fontos kártérítési igénnyel fordult a nemzetközi bírói fórumhoz.
- Kiadták az országos riasztást: durva fordulatot vesz az időjárás, erre a napra jobb, ha fe... (Pénzcentrum) A meteorológusok szerdára országos riasztást adtak ki, a nappali csúcshőmérséklet pedig mindössze 17-20 fok körül alakul majd.
2026.06.02
2026.06.01