A keresés eredménye 1663 találat
- „Azonnal tudtam, hogy komoly baj van” – súlyos sérülést szenvedett a jövő reménysége (Metropol) Az esés után nem tudott megmozdulni.
- A magyarok költekezése húzza a gazdaságot, de továbbra is komoly kockázatok fenyegetnek (Alon.hu) A magyar gazdaság 2026 első negyedévében 1,7 százalékkal bővült. A növekedés fő motorja a fogyasztás volt, miközben az export gyengélkedett és az import jelentősen nőtt.
- Mikor mostad ki utoljára a sminkszivacsodat? Ennyiszer kellene a sminkesek szerint (Bien) Miközben lelkesen használod a sminkes eszközeidet, hajlamos lehetsz figyelmen kívül hagyni, hogy a nem megfelelő tisztításuk komoly egészségügyi kockázatokat rejthet.
- Meglepő, mennyi lábon áll anyagilag Lengyel Tamás - Biztosan nem tudta, milyen cégei vanna... (Blikk.) Lengyel Tamás az ország egyik legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb színésze, aki közben komoly közéleti, politikai szerepet is vállalt az elmúlt időszakban. Az talán kevésbé ismert róla, hogy milyen komoly anyag
- Tízből hat munkavállaló szerint mérgező a főnöke (HRportal) A munkavállalók többsége kénytelen mérgező főnökkel együtt dolgozni, ami komoly mentális és anyagi károkat okoz számukra. A friss elemzések szerint a probléma forrása nem az egyénekben, hanem a vállalati kultúr
- A Kreml szerint akár ma véget érhetne a háború: egyetlen feltételt szabtak Ukrajnának (Twice) A Kreml képviselői bejelentették, hogy az ukrajnai háború akár „még ma véget érhet”. Az orosz fél azonban komoly feltételt szab a konfliktus lezárásához. A háború „még a nap végéig lezárulhat”, ha Volod
- Most jött. Műteni kellett Polyák Lillát, talpig gipszben a művésznő (Kiskegyed) Edzésre menet szenvedett balesetet Polyák Lilla, amelynek következtében súlyos könyöksérülést szerzett. Bár eleinte úgy tűnt, nem komoly a baj, később kiderült, hogy műtétre van szükség. A színésznő most hat
- Szív vagy ész? A június 2-ai horoszkóp szerint több csillagjegy is komoly döntés előtt áll (Kiskegyed) Feszültséggel indulhat a nap.
- Vállalhatatlan jelenetek, ezt Szoboszlai Dominik sem hagyta annyiban (BorsOnline) Komoly visszhangot váltott ki a magyar klasszis megjelenése a Red Bull rendezvényén. Szoboszlai Dominiket hatalmas érdeklődés övezte, ám a rajongók egy részének viselkedése kiverte a biztosítékot.
- Polyák Lillát baleset érte, műteni kellett (Blikk) Polyák Lilla súlyos balesetet szenvedett edzés közben, amelyet férje, Gömöri András Máté tartott. Egy rossz mozdulat következtében elesett, és bár kezdetben nem tűnt komolynak a sérülés, később kiderült, hogy
- Milliós bírság a walesi traktorosnak: Nyolc évnyi tiltott műtrágyázásért fizet rá a gazdál... (Agroinform) Walesben egy gazdálkodó családot 23 ezer euróra büntettek, mert természetvédelmi területen használtak műtrágyát és növényvédő szereket. Az ügy komoly figyelmeztetés más gazdáknak is.
- NATO-csúcs és EU-források: Orbán Anita szerint komoly pénzekről dönthetnek (10perc.hu) Orbán Anita NATO-egyeztetésekről és uniós forrásokról beszélt Brüsszelben, kiemelve a SAFE-alaphoz és védelmi kiadásokhoz kapcsolódó terveket.
- A Rák komoly pénzhez jut ma, a Mérleg barátai csalódást okozhatnak - Napi horoszkóp 2026 j... (Kiskegyed) Hullámzó nap elé nézünk!
- Gyanútlan telekvásárlás: kész szeméttelep lapulhat a földben (Agroinform) Megdöbbentő, mennyi szemét lapulhat a megvásárolt ingatlanok udvarán, ami komoly anyagi és egészségügyi kockázatot jelent.
- Óriási dugó van az autópályán, több mint 10 kilométeres a torlódás (Infostart) A belső sávot lezárták az M1-esen kifelé, Tatabányánál, hatalmas a dugó. Az M3-ason is komoly gond van, a leállósávon halad a forgalom, és az M0-son is baleset volt.
- Alexa Demie elárulta, melyik szexjelenet közben érezte magát kellemetlenül az Eufória forg... (Glamour) Alexa Demie egy friss interjúban őszintén vallott arról, hogy a sorozat egyik hírhedt és rendkívül intim pillanata komoly feszültséget okozott neki a kamerák előtt. Miközben ő a határai kijelöléséről beszélt, e
- A Red Bull túlsúlyos autója továbbra is hátráltatja Verstappenéket (F1világ) A Red Bull számára nem csupán az RB22-es egyensúlyi és kezelhetőségi problémáinak megoldása jelent kihívást: az autó jelenlegi tömege is komoly teljesítményhátrányt okozhat, miközben a csapat a Mercedeshez prób
- A szívhangrendelet szakmai hátterét vizsgálja Hegedűs Zsolt: nyilvánosság elé tárta a vála... (Femina) Komoly szakmai kérdéseket vet fel a sokat vitatott szívhangrendelet háttere.
- 15 éve nem látott viharok tarolnak Magyarországon: létfontosságú figyelmeztetést adtak ki (Portfólió) A hirtelen lezúduló nyári zivatarok és a villámárvizek komoly veszélyt jelentenek az utakon és az ingatlanokra egyaránt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a meteorológiai riasztások követésére és tu
- Sztrájk bénítja a főváros metróhálózatát (MNemzet) Komoly fennakadások a közlekedésben.
- Ez komoly? 8 lóerős pöttömöknek rendeztek oválfutamot (Totalcar) Reszkethet az Indy 500? Létezik egy olyan oválviadal, amelyen egy sereg Citroën Ami mérkőzik meg egymással, és egy tűzokádó Renault Twizy a biztonsági autó.
- Kulcsár Edina kiszúrta magán a tüneteket, rájött, mi a baja (Blikk) Kulcsár Edina egy smink nélküli, láthatóan fáradt fotóval jelentkezett be az Instagram-oldalán. Az egykori szépségkirálynő a posztjában kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, milyen komoly fizikai és mentális
- Megegyeztek a vitatott paktumról: az EU vethet véget az illegális migrációnak (Portfólió) Miközben az elmúlt években komoly politikai vita és hangulatkeltés övezte az úgynevezett migrációs paktumot, az Európai Unió most elfogadott szabályai valójában több ponton is a korábbinál szigorúbb fellépést h
- Ez az olcsó, vegyszermentes trükk távol tartja a nyestet az autótól és a kerttől is: elűzi... (Femcafe) A nyestek megjelenése sok kerttulajdonos és autós számára igazi rémálom, mert gyakran kiszámíthatatlanul bukkannak fel, és komoly károkat tudnak okozni. A jó hír az, hogy léteznek egyszerű, házi megoldások is, ame
- Komoly összegeket titkolt el egy taxis cég, lebuktak (Index) Fiktív számlákat állítottak ki.
- Óvatos ébredezés a mélypont után – Fordulóponthoz ért a magyar gazdaság? (Tőzsdefórum) A tavaszi politikai átrendeződést követően a magyar gazdaságban megjelentek az első markáns pozitív jelek, de a szerkezeti problémák és a külső függőség még komoly kihívások elé állítják az új gazdaságvez
- Itt vannak a részletek a magyar gazdaságról, ebből kell főznie a Tisza-kormánynak (Index - g) A magyar gazdaság kilépett a stagnálásból, de a felszín alatt továbbra is komoly törések látszanak.
- Életveszélyes TikTok-trend terjed, több fiatal került már komoly bajba (Origo) Bűncselekménynek minősülhet.
- Jó hír az autósoknak: újabb komoly árcsökkenés jön a kutakon (Kiskegyed) Tovább csökkennek az üzemanyagárak Magyarországon.
- Tényleg feltámad a Yugo? Ilyen lehet az autójuk (Vezess) Az egykori jugoszláv név mögött feltűnt egy vállalkozó, aki látszólag komolyan gondolja, hogy életet leheljen az autómárkába.
- „Ne firtassuk, hogy ki a jobb magyar” – Hóman Bálintra emlékezünk (Mandiner) A briliáns történész és vitatott megítélésű politikus korszakalkotó könyveket írt és komoly hibákat vétett. Döntései igen, formátuma nem kérdőjelezhető meg.
- Egy fájdalmas párkapcsolati válság után tette fel magának ezt a kérdést Frei Tamás (Sassy) Frei Tamás egy magánéleti fordulópont hatására kezdett komoly önvizsgálatba. Nem volt könnyű a folyamat.
- Leszakított több száz méternyi felsővezetéket egy tehervonat: megborult a közlekedés a for... (Blikk.) Baleset történt keddre virradóra a miskolci vasútvonalon, ami komoly fennakadásokat okoz a személyforgalomban is. A MÁV közölte, milyen változásokra kell felkészülniük az utasoknak.
- Komoly fennakadás bénítja a miskolci fővonalat, leszakadt a felsővezeték (Index) A baleset egy sérült áramszedő miatt történt.
- Szigorú alkoholtilalom lépett életbe: komoly bírság járhat a szabályszegőknek (Life.hu) Komoly változás várja a helyieket és a turistákat egyaránt. A városvezetés az éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében betiltotta az alkohol árusítását a boltokban és benzinkutakon este 10 és reggel 6 ó
- Te is bedugva hagyod a kenyérpirítót? A legtöbben nem tudják, mit kockáztatnak ezzel (Bien) Sok háztartásban a kenyérpirító mindig a konnektorba bedugva marad, ami komoly kockázatot jelenthet. Az alábbiakban bemutatjuk, miért érdemes ezt a szokást megváltoztatni.
- A máj betegsége is jól látszik a körmön: ezekre a jelekre figyelj oda (Femina) A köröm elváltozások jelei apró figyelmeztetések is lehetnek, amelyeket érdemes komolyan venni, többet elárul az egészségedről, mint gondolnád.
- Az egészségügyi miniszter bejelentette az új országos tisztifőorvost (Mandiner) Oroszi Beatrixra komoly kihívások várnak.
- A legtöbb magyar borászat küzd a túlélésért, van viszont egy, amelyik rommá keresi magát (Pénzc.) A 2025‑ös beszámolók világosan megmutatták, hogy a hazai borászatok ma már egy olyan piaci környezetben működnek, ahol a pozitív adózott eredmény önmagában is komoly teljesítménynek számít.
- Magyar Péterék alaptörvény-módosítással távolítanák el Sulyok Tamást, komoly aggályok merü... (MNemzet) A miniszterelnök az alaptörvény módosításával teremtene lehetőséget Sulyok Tamás leváltására.
- Olyan rossz a magyar intézmények állapota, hogy ez most már komoly növekedési tartalék (Telex) A magyar gazdaság problémáit általában az inflációval, a gyenge növekedéssel vagy az államháztartási hiánnyal szoktuk magyarázni. Pedig van egy ennél mélyebb és hosszabb távon súlyosabb folyamat is.
- Kikelt magából a vendég, miután a magyar szállásadó egyenesen a párját hívogatta, ez volt ... (Promotions) Komoly meglepetés érte azt a vendéget, aki a szokásosnál is durvább és illetlenebb módon szembesült azzal, hogy a szállásadója átlépett egy határt.
- Könnyen tűnhet megfázásnak a tünet, főleg nyáron, de sokkal komolyabb dolog áll a háttérbe... (Rúzs Online) A pázsitfűfélék pollenje most sokaknál okozhat kellemetlen panaszokat. Az orrfolyás, a tüsszögés, a szemviszketés és a könnyezés elsőre könnyen megfázásnak tűnhet, pedig ebben az időszakban az allergia is gyakor
- Orvosmeteorológia: két hidegfront fogságába kerülünk. Komoly szívpanaszokat hozhat a keddi... (EgészségKz) Vérnyomás-ingadozás és hirtelen rosszullétek két front között: itt a Meteo Klinika figyelmeztetése a keddi alattomos terhelésről.
- Világszenzáció a rákkutatásban: magyarok jöttek rá a daganatos sejtek titkos menekülőútjár... (Economx) Komoly tudományos áttörést értek el magyar kutatók a rákkutatásban. Egy eddig ismeretlen anyagcsere-útvonal felfedezésével feltárták, miként képesek a daganatos sejtek túlélni szélsőséges körülmények ...
- Magyar Péter visszaszólt Gulyás Gergelynek: Elfelejtette, hogy én nem szoktam feladni dolg... (SzMo.hu) A miniszterelnök szerint a Fidesz frakcióvezetőjével jól ismerik egymást: „Frakcióvezető úr! Ismerjük mi egymást jól. Szoktam én feladni dolgokat? Ön komolyan felteszi ezt a kérdést?” Majd elmondta azt is, hogy
- Térképre vitték a magyar fizetéseket: Budapest nincs az élmezőnyben, Paks és az agglomerác... (Index - g) Az adatokból kiderült néhány komoly meglepetés is.
- Vége a bulinak, betiltották az éjszakai szeszvásárlást, mától komoly büntetés jár a szabál... (Promotions) Súlyos bűntetés jár a közkedvelt európai főváros üzleteiben és benzinkútjain, ha megszegik az újonnan bevezetett alkoholtilalmat.
- Kiszabadították a romok alól a székesfehérvári házomlás sérültjét (SzMo.hu) A speciális műszaki mentés során komoly kihívásokkal néztek szembe a szakemberek. Végül sikerült kihozni a romok alá szorult férfit, akit a mentők életveszélyes állapotban vittek kórházba.
- Szoboszlai Dominik olyan szettben feszített, amit még vaksötétben sem vennénk fel (Promotions) Komoly bírálatokat kapott a neves magyar középpályás extravagáns és szokatlan megjelenése.
2026.06.02
2026.06.01