A keresés eredménye 916 találat
- „Sokan abba a hibába esnek, hogy a párjuk gyerekei ellen fordulnak” – Kifakadt Vasvári Viv... (Blikk) Vasvári Vivien, az üzletasszony és egykori élsportoló, nemcsak a munkájában és a sportban ér el kiemelkedő eredményeket, hanem a családi életben is példát mutat. Hatgyermekes anyaként egy harmonikus, támogató moz
- A Teherán elleni első légitámadás gigantikus kén-dioxid-felhővel borította be Közép-Ázsiát (Qubit) A március eleji pár napban közel egyharmaddal több szennyező anyag jutott a levegőbe, mint az európiai légi közlekedést 2010-ben megbénító izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörését követően.
- Az olasz haditengerészet óriása testközelből (Hír TV) Kevesen jártak még repülőgép-hordozó anyahajón.
- 70 ezer forintot fizetett a magánellátásért, de a TB-s rendelésre küldték (10perc.hu) Egy debreceni férfi 70 ezer forintot fizetett anyajegyeltávolításért az UD YouMED-nek, majd a TB-s rendelésre küldték. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter vizsgálatot ígért.
- Hegedűs Zsoltig jutott a 70 ezer forintért sima klinikai bőrgyógyászaton leszedett anyajeg... (Telex) Az egészségügyi miniszter azt ígérte, felül fogja vizsgálni az állami és magánszektor összefonódását, beleértve az egyetemi klinikák helyzetét is.
- Ipari műanyagbálázó megoldások a hatékony hulladékkezelésért (Tőzsdefórum) Az ipari vállalatok számára a műanyag hulladék kezelése egyre nagyobb kihívást jelent. A fóliák, PET palackok, csomagolóanyagok és egyéb műanyagok nagy volumenben keletkeznek, miközben térfogatuk jelentős, szerkez
- 70 ezer forintot fizetett az anyajegye levetetésére, de ugyanarra a rendelésre hívták be, ... (24.hu) Az eset az egészségügyi miniszter előtt is ismert.
- A hollywoodi színésznő gyönyörű lánya férjhez ment: ilyen szép menyasszony volt (Femina ) Heather Locklear lánya férjhez ment, anya és lánya is ragyogtak az esküvőn.
- 30 évesen lett anya az amputált kezű gorilla, akit kétszer mentettek ki csapdából – Fotón ... (Blikk.) Egy közép-afrikai, különböző csapdákból kétszer is kimentett, egykarú gorilla a harmincas éveiben lett édesanya, hiszen most hozta világra az első kölykét. Tony King, a Lengui újraélesztésében segédkező ment
- A Profil tényfeltáró anyaga: Putyin az Osztrák–Magyar Monarchiát akarja újjáéleszteni (hvg.hu) Az orosz elnök azon van, hogy Ausztriából, Magyarországból és Szlovákiából jobboldali hatalmi tömb jöjjön létre az EU és az USA ellenében. Az osztrák lap olyan, a Kremlből kiszivárgott információkhoz jutott hoz
- Megérkezett a NAV válasza – Több mint 250 magyar települést érinthet az osztrák azbesztügy (Tőzsdefórum) Több mint 250 magyar település neve került elő az osztrák azbesztügyben, miután a NAV kiadta a szállítási adatokat egy közérdekű adatigénylésre. A lista nem bizonyítja, hogy minden érintett helyre veszélyes anya
- Allergia gyerekkorban: mikor nem szabad halogatni az orvost? (Dívány) Kisgyerekkorban, sőt, csecsemőkorban is jelentkezhet allergia, mely az immunrendszer túlzó reakciója egy alapvetően ártalmatlan anyagra. Az allergia kezelése fontos a tünetek enyhítése miatt, de előfordulhat, hogy aszt
- „Voltam Réka a telefonjában” – Rubint Réka megrázó őszinteséggel vallott a lányával való n... (Blikk) Rubint Réka és Schóbert Lara kapcsolata mára szorosabb, mint valaha, de ez nem mindig volt így. Az anya-lánya viszonyt hosszú évek konfliktusai terhelték, különösen Lara tinédzserkorában, amikor a lány minden ellen
- Ez az étrend adhatja a legtöbbet a babádnak és neked a várandósság alatt (Glamour) A várandósság sok nő életében egyszerre izgalmas, megható és rengeteg kérdést felvető időszak. Ilyenkor különösen fontos, hogy hiteles forrásból kapjunk iránymutatást az étkezésről, hiszen nemcsak az anya kö
- Egy anyajegy, egy nagyon dühös, a miniszterig eljutó beteg és az egyetemi magánellátások m... (hvg.hu) Azt hitte a páciens, hogy magánkórháztól vásárolt 70 ezer forintért egészségügyi szolgáltatást, de valójában egy sima klinikai bőrgyógyászaton látták el, ahol sebtapaszra már nem futotta – Tóth Zsolt anyaje
- Hilarion metropolita csehországi lekapcsolása után provokációt emleget az orosz külügy (hvg.hu) Az orosz ortodox egyházi elöljárót kábítószergyanús anyag birtoklása miatt vették őrizetbe Csehországban.
- Tökélyre fejlesztették az ukránok a robbanóanyagok újrahasznosítását (MagyarHang) Az ukrán tűzszerészek által házilag készített bombák még halálosabbak is lesznek, mint amire eredetileg tervezték őket.
- Figyelmeztetnek a takarítók: ezt a két anyagot soha ne keverd össze egymással, mert mérgez... (Twn) A legtöbben azt gondolják, hogy a takarítás teljesen ártalmatlan dolog, pedig bizonyos tisztítószerek kombinálása komoly veszélyt jelenthet az egészségre. A szakértők most különösen egy gyakori párosítás miatt
- Bizarr dráma a tárgyaláson: Énekelve vonult a bíróságra az anya, aki 2400 kilométerre otth... (BorsOnline) Operaáriát énekelt a bíróságon a szexológus anya.
- Elhárították a robbanásveszélyt Kaliforniában, de 50 ezer ember még nem mehet haza (SzMo.hu) Az Orange megyei tűzoltóság bejelentette, hogy a Garden Grove-i vegyi tartálynál a katasztrofális robbanás kockázata megszűnt. A szakemberek szerint azonban a vegyi anyag szivárgásának veszélye továbbra is fennáll,
- Semjén barátja Csehországban sem fért a bőrébe: kábítószergyanús anyagot találtak Hilarion... (Kontroll.hu) Rendőrök tartóztatták fel Hilarion metropolita autóját Karlovy Vary-ban és a jármű átkutatása során négy kisebb csomagot találtak, bennük kábítószernek tűnő anyaggal. A főpapot őrizetbe vették, aki tagadja a
- A Fradi légiósának apja kikotyogta, hogy távozik a fia a focicsapattól, és azt is elárulta... (Blikk) Rengeteg a bizonytalanság a Ferencváros körül, nem tudni, hogy az országban történt politikai változások után milyen anyagi lehetőségek (állami támogatások) állnak a klub rendelkezésére. Több szakosztály bajba
- Másnak kacat, nekem a közös múlt – Lomtalanítás anyám lakásában (Wmn) Felszámolni lomtalanításkor a szeretett szülő dolgait… van az emberben annyi lelkierő, ami ehhez szükséges? Meg lehet válni a tárgyaktól, amikhez annyi kedves emlék fűz?
- Letartóztatták Csehországban Hilarion metropolitát – fehér por volt a csomagtartójában (10perc.hu) Cseh rendőrök kábítószergyanús anyaggal a kocsijában vették őrizetbe Hilarion (Alfejev) orosz metropolitát. A letartóztatást a Nemzeti Kábítószer-ellenes Központ is megerősítette.
- Őrizetbe vették Hilarion nyugalmazott orosz püspököt (MHírlap) A cseh rendőrök az autója csomagtartójában „fehér anyagot tartalmazó négy apró edényt” találtak
- Őrizetbe vették Hilarion volt magyarországi metropolitát Csehországban (Klubrádió) Feltartóztatta és átvizsgálta a cseh rendőrség Hilarion orosz metropolita kocsiját, amiben kábítószergyanús anyagot találtak. Hilarion tagadja, hogy kábítószert birtokolt volna.
- Egy népszerű konyhai készülék hatalmas mennyiségű mikroműanyagot bocsát ki (MHírlap) A legtöbb ember konyhájában van ilyen
- Janza Kata: „A fiam elképesztően céltudatos" (Metropol) A színésznő életében a színház mellett mindig is a család és az anyaság állt az első helyen. Janza Kata végtelen büszkeséggel és szeretettel mesélt arról, milyen különleges utat választott magának a fia, Samu
- Egy kis repedés már lehet a hatalmas robbanással fenyegető kaliforniai vegyianyag-tartályo... (hvg.hu) 800 tűzoltó és katasztrófavédelmis igyekszik megelőzni, hogy felrobbanjon vagy kifolyjon egy veszélyes vegyi anyaggal teli tartály Kaliforiában. Több mint 50 ezer embert már evakuálni kellett, van, aki már érzi magá
- Őrizetbe vették Hilarion orosz metropolitát, „fehér anyagra” bukkantak a kocsijában (Economx) Gyanús „fehér anyagot tartalmazó négy apró edényre” leltek az ortodox egyházi személy autójában. Hilarion tagadja a drogbirtoklást.
- Letartóztatták Hilarion orosz metropolitát Csehországban, kábítószergyanús anyagot találta... (Index - kf) Ügyvédje kifogásolja az átvizsgálás körülményeit.
- Szintet lépett a Schneider Electric és a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány együttműködése (DigHungary) Fontos mérföldkőhöz érkezett idén áprilisban a Schneider Electric és a természetvédelmi szektor együttműködése, a vállalat dunavecsei gyára környezeti neveléshez kapcsolódó programokhoz nyújt anyagi támogatá
- Kábítószergyanús anyagot találtak a Magyarországról távozni kényszerült Hilarion metropoli... (MagyarHang) Hilarion orosz titkosszolgálati kapcsolatai miatt a magyar kémelhárítás nem javasolta számára az állampolgárság megadását, ezt azonban az Orbán-kormány figyelmen kívül hagyta.
- Őrizetbe vették a rendőrök Hilarion orosz metropolitát, egy ideig Magyarországon is tevéke... (Portfólió) A cseh rendőrök kábítószergyanús anyaggal a kocsijában vették őrizetbe Hilarion orosz metropolitát. Bár az egyházi vezető tagadja a kábítószer birtoklását, a letartóztatás tényét a helyi hatóságok is meger
- Letartóztatták Csehországban Hilarion metropolitát, kábítószergyanús csomagokat találtak n... (SzMo.hu) Cseh rendőrök az orosz ortodox egyházi vezető autójában négy, fehér anyagot tartalmazó csomagot találtak. Hilarion szoros kapcsolatot ápolt Semjén Zsolt korábbi miniszterelnök-helyettessel, még gyorsított eljárás
- Őrizetbe vették a rendőrök Hilarion orosz metropolitát, a Magyarországon is egy ideig tevé... (Portfólió) A cseh rendőrök kábítószergyanús anyaggal a kocsijában vették őrizetbe Hilarion orosz metropolitát. Bár az egyházi vezető tagadja a kábítószer birtoklását, a letartóztatás tényét a helyi hatóságok is meger
- Őrizetbe vette a cseh rendőrség Hilarion metropolitát (24.hu) Fehér anyagot találtak az autójában.
- Őrizetbe vették Hilarion metropolitát Csehországban, gyanús fehér anyagot találtak a csoma... (Telex) A cseh hatóságok szerint egy névtelen bejelentés alapján intézkedtek a magyarországi orosz ortodox egyház egykori vezetője ellen.
- Egyre veszélyesebbek az ukrán támadások Európára, Belgiumból csempészhettek robbanóanyagot... (Portfólió) Halálos áldozatokat követeltek és súlyos károkat okoztak hétfő reggelre az orosz–ukrán háború legújabb kölcsönös csapásai, amelyek az energetikai infrastruktúrát és a civil területeket egyaránt érintették
- Sarah Ferguson marionettként rángatta a lányait: elverte a pénzüket és folyamatosan követe... (Life.hu) York volt hercegnéje csak magára vethet, ha most lányai nem fedezik a költségeit. Sarah Ferguson korábban is nagy anyagi terhet jelentett Beatrixnek és Eugéniának.
- Meghan Markle lett a családfenntartó, Harry herceg nem győzi pénzzel (Propeller) Súlyos pénzügyi gondok merültek fel a királyi családnak hátat fordító hercegi párnál. Komoly anyagi nehézségekről pletykálnak Meghan Markle és Harry herceg körül. Amerikai lapértesülések szerint a sussexi h
- Kábítószergyanús anyagot találtak a Magyarországról szexbotrány miatt távozni kényszerült ... (hvg.hu) Az orosz ortodox egyházi elöljárót vasárnap vették őrizetbe Karlovy Vary-ban.
- Rendkívüli állapot Kaliforniában: több tízezer embert evakuáltak, veszélyben lehet Disneyl... (VG) Több tízezer embert evakuáltak Kaliforniában, miután egy hatalmas, mérgező anyagokkal teli tartály megrepedt. Félő, hogy a repedés a külső burkolatot is érinti, ami akár robbanást is előidézhet.
- Kórházat rohant le a dühös tömeg: egyre durvább a helyzet a gyilkos járvány gócpontjában, ... (Pénzc.) A járvány terjedését a fegyveres konfliktusok és a humanitárius válság is nehezíti a Kongói DK-ban.
- Gyászol a filmvilág. Generációk nőttel fel a filmjein, elment a legendás színésznő (Kiskegyed) 80 éves korában meghalt Thérèse Liotard, a francia filmvilág egyik ismert alakja, akit a közönség leginkább a Apám dicsősége és az Anyám kastélya című filmekből ismerhetett. A színésznő hosszú pályafutása s
- Anyának lenni 2026-ban: nem a gyerekek miatt kimerítő, hanem ezért (Femina) Sok anya érzi úgy, hogy mind fizikailag, mind mentálisan szétszakad. Nem véletlenül.
- Talajjavítás házikertben: így lesz jobb szerkezetű és termékenyebb a föld (Agroinform) A házikert talajjavítása kulcsfontosságú a bőséges terméshez. Megmutatjuk, milyen hibákat kerülj el, mely anyagokat és módszereket érdemes választani, hogy földed jobb szerkezetű és gazdagabb legyen.
- Széthulló család, súlyos örökség: a Huntington-kór teljesen megváltoztatta egy anya és lán... (Metropol) Édesanyja teljesen megváltozott a diagnózis óta.
- Sorsdöntő órák következnek a megre-pedt, robbanásveszélyes anyagokkal teli óriástartály mi... (Telex) A meghibásodott tartályban a hőmérséklet elérte a 38 Celsius-fokot, ami a hőmérő maximuma. Több mint 40 ezer embert telepítettek ki, az összes menekültszállás megtelt.
- Ezt a konyhai eszközt naponta használjuk, pedig rengeteg műanyagrészecskéket juttathat a v... (EgészségKz) Egy hétköznapi konyhai eszközről derült ki, hogy forralás közben nano- és mikroműanyag-részecskéket juttathat az ivóvízbe, így a kávénk és a teánk is tele lehet a nem kívánatos részecskékkel.
2026.05.26
2026.05.25