A keresés eredménye 16713 találat
- Magyar orvosi csoda hét év után: így élnek ma a szétválasztott bangladesi ikerlányok (Mandiner) A 2019-ben végrehajtott, több mint 33 órán át tartó végső műtét az Operation Freedom nevű program csúcspontja volt.
- Elsőként vett részt a magyar civil felsőoktatásból a NATO kiberbiztonsági jogi képzésén a ... (DigHungary) A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai művelettervezés a nemzetközi jogban” című kurzusát idén májusban. Dr. Kelemen Roland, a győri Széchenyi Istv
- „Nézem a romot, reszketek” – Sértő Kálmán útja a zsidó lapoktól a nyilasokig (Mandiner) Bár neve kevéssé ismert az ínyenc történészeken és irodalmárokon kívül, Sértő Kálmán - egy időben - a magyar irodalmi és újságíró-élet botrányhőse volt.
- Kevesen tudják: magyar tulajdonban van a külföldi hadiipari cég, most óriási pénzügyi reko... (VG) Az Aero Vodochody története legjobb éves pénzügyi eredményét érte el.
- Vallott az új olajhatalom: majdnem 100 millió tonnát termel ki 2026-ban, Magyarországnak i... (VG) Magyarország számára is megnyílhat a lehetőség a szállítások bővítésére.
- Rendkívüli, Magyar Péter bejelentette a kormány friss döntéseit: itt a pontos lista, bajba... (VG) Súlyos dolgot állít a miniszterelnök.
- Brutális éjszaka vár Magyarországra, kiadták a figyelmeztetést: óriási vihar közelít, rend... (VG) Hatalmas vihar csaphat le éjjel Magyarországra.
- Mecsetet nyitott szombathelyen a Magyar Iszlám Közösség (24.hu) A mecset megnyitó ünnepségen részt vettek szombathelyi önkormányzati képviselők is.
- Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, ... (24.hu) A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
- Ezresével hozták a migránsokat Európába, Magyarországon keresték, Libanonban fogták el szí... (Infostart) Libanonban fogtak el egy embercsempészéssel gyanúsított szír férfit a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség indítványára kibocsátott nemzetközi elfogatóparancsa alapján.
- Megszólalt a volt kormányfő: Medgyessy Péter ezt gondolja Magyar Péterről (ATV) A jelenlegi hazai politikai helyzetet, Magyar Péter intenzív közösségi médiás jelenlétét és a 2026-os választások tétjét is górcső alá vette Medgyessy Péter. A korábbi miniszterelnök egy friss interjúban egyú
- Vezércikk - A vállalhatatlan stílus lesz mindennapos? (Hír TV) A Fidesz választ adott Magyar Péter politikai stílusára. Műsorvezető: Velkovics Vilmos.
- A bevásárlás mint tanulási tér: szemléletformáló program indult szülőknek (Femcafe) Egyedülálló, szemléletformáló együttműködés indult a Hintalovon Alapítvány és a SPAR Magyarország között, amelynek célja, hogy a mindennapi bevásárlási helyzeteken keresztül nyújtson gyakorlati támogatást a
- Magyar Péter: Rendkívüli forrás érkezik a kórházi klímaberendezések javítására, a Tisza-ko... (Népszava) A kabinet megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását is.
- Megjött a bejelentés: megállapodott a Mol és a szerb állam a NIS felvásárlásáról! (Portfólió) Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A kompromisszum értelmében, ha a magyar olajtársaság megvásárolja a cég orosz t
- Jégeső, zivatar, felhőszakadás: durva éjszaka elé néz Magyarország, kiadták a narancssárga... (Portfólió) Kiterjedt zivatarrendszer vonul át az országon az éjszaka folyamán, amely heves esőzéseket, viharos szelet és jégesőt hoz magával. Bár másnap délelőttre a csapadék nagy része elvonul, a hidegfront mögött jelentő
- Már pontosan tudni mekkora migránstábort kell építenie Magyarországnak (Ripost) Már pontosan tudni mekkora migránstábort kell építenünk.
- A Mol kompromisszumra jutott a szerb állammal (Demokrata) Sikerült lezárni valamennyi nyitott kérdést a magyar Mol és a szerb állam között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjével kapcsolatban.
- Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak – magyar termék gyorsíthatja fel a logisz... (DigHungary) A magyarországi raktározási és gyártási szektor egyik legnagyobb stratégiai kockázatává vált mára a munkaerőhiány és a manuális folyamatok rugalmatlansága. Míg az elmúlt évtizedben az olcsó munkaerő fenntarth
- Kamatstop, kórházak, kripto, vagyonadó: Magyar Péter bejelentette a szerdai kormányülés le... (Blikk.) Véget ért a szerdai kormányülés, amelyen több, a mindennapokat is érintő kérdésben születtek döntések. Magyar Péter miniszterelnök néhány részletet már megosztott, ám a kabinet intézkedéseit csütörtök dél
- Lesifelvétel került elő a magyar válogatott edzéséről, Szoboszlai volt a leglustább, mégis... (Promotions) A világbajnokságon sajnos megint nem vagyunk ott, de azért a válogatott háza táján nem állt meg az élet.
- Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - M... (SzMo.hu) Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.
- Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után (Infostart) A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a m
- A rendőrség vizsgálatot indított a magyar–kazah focimeccsen lezuhant kamera ügyében – Az é... (Blikk) Súlyos, akár emberéletet követelő katasztrófa is történhetett volna a kedd esti Magyarország–Kazahsztán labdarúgó felkészülési mérkőzésen. A debreceni Nagyerdei Stadionban ugyanis az első félidőben leszakadt
- Nagy bejelentéseket tett Magyar Péter: Mentőöv a babavárósoknak, klíma a kórházaknak és eg... (Ellenszél) Nagy bejelentéseket tett Magyar Péter: Mentőöv a babavárósoknak, klíma a kórházaknak és egy korszak vége. A tovább »
- Leszedeti a Tisza-kormány a közintézmények faláról a Nemzeti Hitvallást, tárgyalták a vagy... (444.hu) Magyar Péter azt ígéri, hogy megszüntetik „a kriptovaluták kriminalizását” is.
- Lehull a lepel a romániai multikulturalizmus csapdájáról (MNemzet) A Magyar Összetartozás Intézete szerint az erdélyi magyar jogfosztások és a nyugati migrációs krízis gyökere ugyanaz: az őshonos kulturális önazonosság szétverése.
- Véget ért a kormányülés, kiderült, miről határoztak Magyar Péterék (MNemzet) A részleteket a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón ismertetik.
- Vonják vissza a könyvfóliázási törvényt – kéri a kiadók szövetsége (Klubrádió) A 97. Ünnepi könyvhét előtt adott ki a 12 pontot a könyvszakma megújításáról a Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége (Mkész) – írta meg a Magyar Hang. A pontok között szerepel a 2024-ben életbe lépett
- A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, a... (CsakFoci) Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
- Két új magyar képviselő csatlakozott az EP néppárti frakciójához (MHírlap) Weisz Viktor nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett diplomát a londoni King’s College-en
- Magyar Péter bejelentette a kormány új döntéseit, hozzányúlnak a babaváró hitelekhez is (Portfólió) Nemrégiben ért véget a kormányülés, amely során a Tisza-kormány több fontos döntést hozott. A legfontosabb intézkedések között szerepel a kórházi klímaberendezések azonnali javítása, a hatezermilliárd forinto
- Magyar Péter miniszterelnök éles kritikával illette Sulyok Tamás köztársasági elnököt (Estiharsona) A cikk tárgyilagosan és a hírügynökségi sztenderdek (E-E-A-T) alapján foglalja össze a 2026. tavaszi kormányváltást követően kialakult intézményi konfliktust a végrehajtó hatalom és az államfő között, fókusz
- Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a ... (Dívány) Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel
- Magyar Péter: Sulyok Tamás a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik, de má... (Népszava) A köztársasági elnök most félti a jogállamot.
- Véget ért a kormányülés, Magyar Péter elárulta, miről döntöttek (Index) Számos területet érintettek.
- Narancssárga riasztást adtak ki, tombol az ítéletidő Magyarországon: jégeső és felhőszakad... (Kiskegyed) Súlyosra fordult az időjárás.
- A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy olyan klub... (CsakFoci) Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
- Magyar Péter: döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében (hvg.hu) A miniszterelnök összegezte a kormányülés legfontosabb döntéseit.
- Zöld, költségbarát és energiatudatos jövő? Nemzetközileg is példaértékű magyar vállalkozás... (Economx.) Első alkalommal adták át az MBH Bank „Fenntartható Jövő Útja” díjait olyan hazai vállalkozóknak, akik a bemutatottak alapján példátlan kezdeményezéseket tudtak tető alá hozni és gyakorlatban ültetni.
- Külföldi munkaerő nélkül leállíthatja 120 milliárdos beruházását a Master Good (Index - kf) A magyar termelést is csökkenthetik.
- Nem rendeznek 2027-ben magyarországi futamot a MotoGP-ben (MHírlap) Már a hétvégi Magyar Nagydíj előtt bizonytalan volt a futam újbóli lebonyolítása
- Az ukrán elnök hamarosan találkozhat a magyar miniszterelnökkel (MHírlap) A találkozó napirendje elsősorban a kétoldalú kapcsolatok normalizálása
- Nagy bejelentést tett Kapitány István – az uniós pénzekről van szó (ATV) Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt jelenti, hogy végre érdemi forrás jut a magyar villamosenergia-rendszer korszerű
- Súlyos vádak érték a magyar hatóság elnökét: százmilliós károkozásról beszél az ügyészség (Portfólió) Letöltendő börtönbüntetést és 23 millió forintos vagyonelkobzást indítványozott az ügyészség Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaéléssel, k
- Kapitány István tájékoztatta a magyarokat: az EU több száz milliárd forintot szán pályázat... (Naphíre) 500 milliárd forintos energetikai pályázati program indul a nyáron, Kapitány István óriási bejelentést tett
- Az aszálykárok drámája és a magyar vidék túlélése (Vasárnap) Amikor a városi ember az aszályról hall a híradóban, a legtöbbször csak megvonja a vállát, és maximum azon bosszankodik, hogy miért lett megint drágább a zöldség a piacon, vagy hogy miért sárgul a fű a parkokban.
- Három NB I-es játékos a foci-vb-n: minden, amit tudni érdemes (Hellomagyar) Bár a magyar válogatott nem kvalifikált a foci-vb-re, a tornán szerepet kaphatnak olyan játékosok, akik Magyarországon játszanak.
- Zelenszkij és Magyar Péter hamarosan találkozhatnak (MNemzet) Dolgoznak a találkozón – közölte az ukrán külügyi szóvivő.
- Évi egymilliárd forintos bevételre tettek szert tiltott potencianövelőkkel kereskedő férfi... (Népszava) Négy embert letartóztattak, ötödik társuk bűnügyi felügyelet alá került. Az egyik gyanúsított egy ismert magyar testépítő.
2026.06.10