A keresés eredménye 2347 találat
- Egyénileg, személyre szabottan rendezné a 325 kórházban rekedt gyermek sorsát a kormány (hvg.hu) A napokban elkezdődött a munka, és az egyik civil szervezet vezetője szerint már nyárra változás várható.
- Zaklatási botrány a Mazsihisznél: vizsgálat indult, miután bejelentést tett az egyik kollé... (MJelen) A lap információi szerint a vizsgálóbizottság három nőt hallgatott meg az ügyben. A vizsgálatot követően a szövetség két munkatársától – egy biztonsági őrtől és egy tanártól – vált meg.
- Miniszteri balesetek elemzője Dr. MG (Autószektor) Elgurult fényszórókerettel indult, aztán balesetelemző munkájának eredményeként 25 ezer igazságügyi szakértői vélemény dedikálója. Dr. Melegh Gábor vezető több politikus, miniszterelnök, miniszter baleseteit v
- Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen stru... (ProfitLine) Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztos
- Stratégia partnerségi megállapodást kötött a SolServices Kft. és az Ökumenikus Segélyszerv... (DigHungary) Hosszú távú stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a SolServices Kft. és az Ökumenikus Segélyszervezet. Az együttműködés új szintre emeli a 2023 óta tartó közös munkát, amelynek keretében a SolServices
- Brasch Bence: „Mindenkinek javaslom az apás szülést, mert baromi jó” (NLC) Brasch Bence élete gyökeresen megváltozott kisfia születésével, akitől már ez alatt az egy év alatt rengeteg dolgot tanult. A színész most őszintén mesél az apás szülésről és a munka-magánélet egyensúlyáról
- Pradát visel majd a Holdon az Artemis legénysége (Roadster) A Prada és az Axiom Space olyan speciális űrruha-aláöltözetet fejlesztett a NASA Artemis IV küldetéséhez, mely az űrhajósok hőszabályozását és légzését biztosítja a Hold felszínén végzett munkák során.
- Van egy ország Európában, ahol úgy nő a lakosság létszáma, hogy már népszavazással korláto... (VG) Pedig ott is elöregedő a társadalom, mégsem kérnének több külföldi munkást.
- Csizmadia Gábor: a magyar GDP-t is visszafoghatja az új vendégmunkás-szabályozás (Infostart) Erősödő munkaerőhiánytól és a gazdaság növekedési kilátásainak romlásától tart a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének társelnöke a harmadik országokból érkező vendégmunkások magyarorszá
- Magyarország egyik legnagyobb techvezére vitte el az üzleti élet Oscarját (MHírlap) Dr. Szászi István több mint húsz éve dolgozik a Boschnál, ma Magyarországon, Romániában és Bulgáriában irányít több mint 23 ezer munkavállalót
- Zimány Linda elárulta, hogy mi a munkája és miből él meg jelenleg (Velvet) A magyar modell egy amerikai tiktoker videójában tűnt fel.
- Már szinte biztos: ennyi volt Fábry Sándor MTVA-s szereplése (Mandiner) Sajtóértesülések szerint a közmédia már több munkatársat is menesztett a humorista körüli stábból.
- Excel-táblák vörös szőnyegen: Jennifer Lopez olyan pofátlanul jól néz ki a Netflix új film... (Kiskegyed) Az utóbbi időben hajlamosak vagyunk legyinteni a romkomokra, mondván, hogy a műfaj már mindent megmutatott, amit lehetett. Aztán a Netflix ledobja a legújabb premierjét, a Munkahelyi szerelem (Office Romance, 2026) című
- Pénzlavina: Erre a 3 csillagjegyre ma rátalál a szerencse – te köztük vagy? (ACNews) BikaA Bikák számára a mai nap pénzügyi áttörést hozhat. Egy korábban elindított ügy, befektetés vagy munka végre meghozhatja a gyümölcsét. Nem kizárt, hogy váratlan bónusz vagy extra bevétel érkezik, ami stabi
- Magyar Péter „nagy semminek” nevezte az Orbán-kormány munkáját, csattanós vála... (ATV) A kárpátaljai magyarokról is szó esett ma az Országgyűlésben, Magyar Péter szerint a Tisza-kormánynak három hét alatt sikerült az, ami az Orbán-kormánynak 10 év alatt sem.
- Nyílt levélben tiltakoznak ELTE-oktatók Maruzsa Zoltán visszatérése ellen (MNemzet) Szerintük nemcsak munkajogi kérdésről van szó.
- Balatoni kutatók vizsgálták, mi veszélyezteti a Medve-tó különleges jelenségét (TermálOnl.) 150 éve született a világ egyik legkülönlegesebb tava – de vajon meddig marad meg olyannak, amilyennek ismerjük? Ezt vizsgálták meg a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai.
- Diákmunka nyáron: mutatjuk, hogyan kereshetsz a legtöbbet (VG) Nyáron rengeteg diák vállal munkát, ezért nem árt tisztában lenni a szabályokkal.
- Akadoznak a banki utalások Magyarországon, ez érinti a munkabéreket is (Origo) Rendszerszintű a probléma, minden bankot érint.
- Magyar Péter gyorsan megoldaná az egészségügy egyik legnagyobb problémáját (Portfólió) A miniszterelnök megszabta a határidőt a munkákra.
- 2026-os labdarúgó-világbajnokság: Páros lábbal szállt bele a HR a szurkolói lázba? (HRportal) A napokban rajtoló 2026-os labdarúgó-világbajnokság kapcsán a munkáltatóknak nemcsak a szurkolói láz, hanem a várható termelékenység-visszaesés miatt is fájhat a fejük. A szakértők szerint a rendhagyó kezdési
- Miért dolgoznának egyre többen Szlovákiában? (Növekedés) A határ menti térségek munkaerőpiaci helyzete érzékenyen tükrözi egy-egy régió gazdasági fejlettségét, demográfiai folyamatait és infrastrukturális adottságait. A Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakos
- Pákh Imre: Vissza a Turult, de nem ingyen kérem! (Blikk.) A Kárpátaljáról származó magyar-amerikai üzletember nemcsak kér, de adna is. A Munkácsy gyűjteményéről híressé vált vállalkozó nagyvonalú gesztust gyakorolna.
- Veszélybe került a nyári szezon a Balatonnál? Kongatják a vészharangot a vendéglátósok (Pénzcentrum) A legnagyobb kihívást továbbra is a krónikus munkaerőhiány jelenti.
- Így hozd meg a helyes döntést: munkahelyváltás dilemmája (ProfitLine) Mindannyiunkkal megtörténhet, hogy a munkanap végén töprengünk; vajon maradni vagy váltani lenne a jobb döntés? Lehet, hogy már benned is megfogalmazódott a gondolat, hogy felállj a munkahelyedről, mert a főnököd e
- Sok vendéglátósnak ez lesz az utolsó nyara, 400 ezer forintért sem találnak takarítónőt (Népszava) A munkaerőhiány és a bérigények miatt évtizedes múltú éttermek maradhatnak zárva a főszezonban – derült ki körképünkből.
- Tatár Csilla nehezen viselte, hogy nem vették komolyan: „Elképesztően zavart, hogy minden ... (Blikk) Tatár Csilla bevallotta, hogy a külsejével kapcsolatos elvárások és megjegyzések a pályája elején komoly kihívást jelentettek számára, de mára sikerült elérnie, hogy a munkája és a mondanivalója kerüljön elő
- Hamarosan feléli tartalékait a Tankcsapda egykori gitárosa: „A műsorokban szerzett pénz mé... (Blikk) Sidlovics Gábor, azaz Sidi, a Tankcsapda gitárosa egy évvel ezelőtt hagyta el a zenekart tizenkét évnyi közös munka után. Azóta új utakat keresett, és saját zenekart alapított Siddhi néven, amelyben ő a frontember
- Lehet, hogy azért nem szereted a munkahelyed, mert a családodra hallgattál (Glamour) Kinél ne hangzott volna már el vasárnap, a közös ebéd során olyan megjegyzés, ami hatással volt arra, mit szabad és mit nem az életben. A félvállról odavetett kommentek, a generációkon átívelő elvárások, valam
- 40 jelölt közül választották ki a volt ZTE-edzőt Bukarestben: "9 hónapja szerepelt a listá... (CsakFoci) A Dinamo Bukarest elnöke elárulta, hogy már hosszú ideje figyelemmel kísérték Nuno Campos munkáját.
- Tuzson Bence gátolta az Integritás Hatóság munkáját – állítja a szervezet elnöke (Kontroll.hu) Bíró Ferenc szerint a korrupcióellenes intézmény létrejöttétől kezdve folyamatos politikai és intézményi ellenállással szembesült, amelynek célja az volt, hogy ellehetetlenítse vagy legalábbis korlátozza a ható
- Tovább erősödhet a Vasas, kapus is érkezhet (NB1) A Vasasnál Koszta Márk szerződtetése után sem állt le az átigazolási munka. Az NB I-be első helyezettként visszajutó angyalföldiek több […] A Tovább erősödhet a Vasas, kapus is érkezhet bejegyzés először nb1.
- Bujdosó Andrea: Ezen a héten felállnak a vizsgálóbizottságok (MHírlap) A Tisza frakcióvezetője reméli, hogy a testületek eredményesen végzik majd a munkájukat
- Újra rácsok mögött az első számú közellenség: részleteket tudtunk meg Radnai László egykor... (Blikk) A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai hozták haza a magyar körözési Top listán is szereplő Radnai Lászlót, aki a kecskeméti maffiaper egyik fővádlottjaként, alkut kötve a hatsággal terhelő vallomást tett társaira,
- Megkongatta a vészharangot az Anthropic, annyira felgyorsult az MI fejlődése (BitPort) A Claude MI gyártója arra szólította fel a meghatározó mesterségesintelligencia-kutató vállalatokat, hogy közösen, koordinált módon lassítsák le a munkát, mielőtt az emberek tényleg elveszítenék az irányítás
- A csillagjegyed szerint ezért vonzod be mindig ugyanazt a férfitípust (Joy - h) Volt már olyan érzésed, hogy újra és újra ugyanabba a történetbe csöppensz? Más a név, más a hajszín, más a munkahely, mégis valahogy ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik.
- A zen mini kert az új sláger az íróasztalon: egy kis homok és kavics enyhíti a stresszt (Blikk.) A rohanó hétköznapok gyakran kreatív megoldásokat kívánnak a stressz kezelésére. Bár egy mini zen kert nem oldja meg a munkahelyi problémákat vagy a mindennapi feszültségeket, de néhány percnyi nyugalmat teremthet
- Brasch Bence szomorú vallomása: "Nem volt egyáltalán apaképem..." (Blikk) Brasch Bence élete gyökeresen megváltozott kisfia születésével, akitől már ez alatt az egy év alatt rengeteg dolgot tanult. A színész most őszintén mesél az apás szülésről és a munka-magánélet egyensúlyáról
- Felemás tiltás: továbbra is jöhetnek a vendégmunkások Magyarországra – kiderült hogyan (Hellomagyar) Miközben a hazai munkaadók leginkább a fülöp-szigeteki munkaerővel vannak megelégedve az itt dolgozók precizitása miatt, éppen innen lesz a legnehezebb behozni majd új vendégmunkásokat a hazai kis- és közepes válla
- „Súlyos biztonsági problémák voltak” – Kitálalt a volt Sándor-palotai munkatárs, életveszé... (Contextus) Súlyos biztonsági aggályok és informális kérések árnyékolják be az államfői delegáció honvédségi gépekkel történő külföldi...
- Nem a túlmunka éget ki: az értelmetlen feladatok rombolják leginkább a motivációt (HRportal) A kiégést sokan még mindig elsősorban a túlterheléssel azonosítják, a kutatások azonban arra utalnak, hogy legalább ilyen károsak lehetnek az értelmetlennek vagy a munkakörhöz méltatlannak érzett feladatok. Az úgy
- Új szakszervezet alakult a BYD-gyárban (MagyarHang) A kínai munkásokat is várják.
- Az Integritás Hatóság elnöke élő interjúban tálalt ki arról, mi történt vele az Orbán-korm... (Blikk.) Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség vasárnap esti videóinterjújában részletesen beszélt arról, szerinte hogyan próbálták ellehetetleníteni a munkáját az Orbán-kormány alatt. Úgy
- A kínai munkásokat is beszerveznék a BYD-gyárban alakult új szakszervezetbe (Telex) Az új szakszervezet a BYD dolgozóinak megkeresésére jött létre, de más gyárak dolgozói is beléphetnek.
- Akkora a munkaerőhiány a háború miatt Oroszországban, hogy munkavállalás korhatárát levinn... (Refresher) Oroszországban a háború miatti munkaerőhiány miatt felmerült, hogy a gyermekek 12 éves kortól dolgozhassanak szünidőben, felügyelt, szovjet mintájú struktúrában, ami értékes tapasztalatszerzést kínálhat számuk
- Új szakszervezet alakult a BYD szegedi beruházása nyomán (Autópro) A BYD szegedi beruházásán dolgozó munkavállalók megkeresései nyomán jött létre a Magyar Gyáripari Szakszervezet. Az új érdekképviselet nemcsak a magyar, hanem a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalók ké
- Küzd az Aldi a vasárnapi nyitva tartásért Belgiumban (Portfólió) Az Aldi vasárnap délután egy óráig szeretné nyitva tartani belgiumi üzleteit, a hatóságok döntése értelmében azonban a diszkontlánc tervei ütköznek a helyi munkaügyi jogszabályokkal.
- Itt vannak Magyar Péter legújabb bejelentései, a devizahiteleseknek is érdemes lesz figyel... (Mfor) Munkás napja lesz a képviselőknek.
- Így végezd el a feladatot, amit nem szeretsz a munkahelyeden: egyszerű trükkben rejlik a t... (Femina) A kiégést meg lehet előzni, a munkának nem szabad csak a stresszről szólnia, sokkal inkább a feltöltődés egyik forrása legyen.
- Szakszervezet alakul a szegedi BYD-nél, a kínai építőmunkásokat is beléptetnék – kiderült ... (VG) A szervezet nemcsak a magyar, hanem a kínai dolgozók előtt is megnyitná a tagság lehetőségét.
2026.06.08