A keresés eredménye 231 találat
- “Ez már a vég” - betegágyán adott megrázó interjút Karsai Dániel (Naphíre) Egy hétre tervez már csak előre az ügyvéd, aki hosszú hónapok óta harcol az eutanáziához való jogért. Karsai Dániel, már mozgásképtelen, enni, inni sem tud. A Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fog
- Így menekülne a börtöntől? – Az elítélt Gyárfás Tamás ügyvédjének megdöbbentő állítása: me... (Propeller) Zamecsnik Péter állítása szerint privát nyomozás eredményeképpen sikerült találniuk egy teljesen új szálat, ami megváltoztathatja az ügyet. Súlyosabb büntetést kért Gyárfás Tamásra az ügyészség, valamint ke
- Kijátszotta egy légitársaság akcióját egy ügyvéd, 58 járatra foglalt repülőjegyet úgy, hog... (Telex) Ráadásul most egymillió forintnyi adóvisszatérítést is követel.
- Elbukta a fellebbezést Donald Trump tanácsadója, hamarosan börtönbe kerülhet (Index - kf) Ügyvédei szerint fontos alkotmányos kérdések forognak kockán.
- Gyárfás ügyvédje: találtunk egy szálat, ami elvezethet az igazi felbujtóhoz (ATV) Zamecsnik Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt először arról: olyan információk jutottak a birtokába, ami alapján kiderülhet az igazság a Fenyő-gyilkosság ügyében.
- Magyar szélsőségesek fenyegették Ilaria Salis ügyvédjét, a milánói ügyészség is nyomoz (hvg - bf) A Budapesten fogva tartott antifasiszta nő egyik védője feljelentést tett a történtek miatt, a milánói ügyvédi kamara pedig szolidaritását fejezte ki.
- Orbán az RTL-t is beperelte – a bíróság „atomtitokként” kezeli a nyilvános tárgyalás időpo... (Media1) A Media1 megtudta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Megafon nevű Fidesz-közeli internetes propagandaközpont egyik arca által vezetett és az igazságügyi miniszterhez is közelálló Biczi és Turi Ügyvédi Iroda közrem
- Egymásba habarodtak: szerelmi szál miatt kellett elhalasztani a norvég tömeggyilkos tárgya... (Blikk - h) Meglepő románc alakult ki a norvég tömeggyilkos, Anders Breivik ügyében érintett szakértők között. Ugyanis a nő, aki Breivik elméjét vizsgálja, és a tárgyalások során az államot képviselő ügyvéd egymásba s
- Matolcsy Ádám emberei sorra kerülnek be a jegybank ingatlanos óriáscégébe (hvg - kkv) Több, a jegybankelnök fiához köthető személy kapott fontos pozíciót a jegybank Pallas Athéné alapítványának többségi tulajdonában álló, lengyel központú ingatlanvállalatnál. Úgy tűnik, az egyikük ügyvéd
- Kitálalt Piers Morgannél a Szarvasbébi zaklatója (Port.hu) Az 58 éves skót ügyvédnő több mindenben is a szöges ellentétét állítja annak, mint amit az általa zaklatott Richard Gadd a Netflix sikersorozatában ábrázolt.
- Donald Trump ügyvédje szerint csak a pénz miatt vallott a volt elnök ellen a felnőttfilmes (Index - kf) A nő ugyanakkor hangsúlyozta, az ellentmondások ellenére is igazat mond.
- Kitálal az igazságról a Szarvasbébi valódi zaklatója? (Port.hu) Egy 58 éves skót ügyvédnő, aki halálos fenyegetéseket kapott a Netflix-sorozat nézőitől, Piers Morgan műsorában beszélne arról, ő-e a sorozatban bemutatott hölgy, aki több ezer üzenettel bombázta a főhőst.
- Súlyosabb büntetést kért Gyárfás Tamásra az ügyészség (RTL.hu) A Fenyő-ügyben már elítélt Gyárfás Tamás és ügyvédje felmentést kért. Másodfokon folytatódik az ügy.
- Ma dönt a bíróság az Orbán kontra Pécsi Stop sajtóperben – hét médium még vár a tárgyalásr... (Hírklikk) Ma tartják Pécsett az Orbán Viktor által a Pécsi Stop ellen indított sajtópert – tudta meg a Hírklikk Litresits András ügyvédtől. A pécsi portállal együtt – legalább – tíz per indult ugyanazon ügyben, amiat
- Ezek a világ legrizikósabb munkái, lehet, hogy Ön is súlyos veszélyben van (Naphíre) Egy ipari betegségekre specializálódott ügyvédi iroda felfedte, hogy mely munkavállalók vannak leginkább kitéve az asztma kialakulása kockázatának.
- Saját kérésére börtönbe kerül a korábbi pakisztáni miniszterelnök felesége (Tények.hu) Háziőrizet helyett saját kérésére börtönbe szállítják Imran Hán volt pakisztáni miniszterelnök feleségét, miután a bíróság elfogadta erre vonatkozó kérését - közölte a nő ügyvédje.
- Egy megafonos ügyvéd irodájával veszített Orbán sajtópert Mészáros Lőrinc lapja ellen (SzabadEu) Biczi Tamás ügyvédi irodája képviselte a kormányfőt a SPAR-ral kapcsolatban indított sajtóperben. Biczi Tamást a Megafon Kötter Tamás néven futtatja.
- Lehet, hogy Magyar Péter valódi ellenfele Magyar Péter (Hírklikk) Nem valószínű, hogy Budapesten Magyar Péter lesz a királycsináló, de a választóknak küldött valós üzenetek híján nem biztos, hogy ez hátrányos. Így reagált az utóbbi napok fejleményeire Magyar György ügyvéd
- Megszólalt a Nemzetiben súlyos megsérült színész ügyvédje: nagy komoly, de ezt akarják (Kiskegyed) A jogi képviselő kimondta.
- Dagad a botrány a gyónási titok körül: az ügyvéd elmondta, milyen kötelességei vannak egy ... (ATV) Az ATV Start című műsorában Bárándy Gergely ügyvéd, korábbi országgyűlési képviselő elmondta, hogy a gyónási titok és a védői titok alól nem adható felmentés.
- Baleset a Nemzetiben: megszólalt Horváth Lajos Ottó ügyvédje, így fizettetnék ki a kártérí... (Pénzc.) Jogi képviselője szerint a színész nem szeretné, hogy "a gyanúsítottból vádlott legyen, és bárki büntetőbíróság elé kerüljön".
- Elzárás fenyegeti Donald Trumpot, mert nem tudja befogni a száját (PiacProfit) A bíró elutasította a tárgyalás érvénytelenítését Donald Trump ügyvédeinek kérésére, akik szerint ezt a vád tanúja, Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő meghallgatása miatt kellett volna megtenni a New York
- A bíró elutasította a Donald Trump elleni büntetőtárgyalás érvénytelenítését (10perc.hu) A bíró elutasította a tárgyalás érvénytelenítését Donald Trump ügyvédeinek kérésére, akik szerint ezt a vád tanúja, Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő keddi meghallgatása miatt kellett volna megtenni a Ne
- Elzárással fenyegette meg Donald Trumpot a bíróság (Infostart) A bíró elutasította a tárgyalás érvénytelenítését Donald Trump ügyvédeinek kérésére, akik szerint ezt a vád tanúja, Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő keddi meghallgatása miatt kellett volna megtenni a Ne
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színház balesetet szenvedett színésze (hvg - ém) Horváth Lajos Ottó ügyvédje szerint nem csak egy ember felelős a történtekért.
- A 3 legtutibb divattipp, amelyet Amal Clooney-tól tanultunk (Colore) A mindig elegáns és gyönyörű ügyvédnő, Amal Clooney a munkába menet is úgy néz ki, hogy azzal akár a vörös szőnyegre is léphetne.
- Mi történt? Kolosszális bejelentést tett a börtönben ülő Lagzi Lajcsi ügyvédje (Nyugatifény) Lagzi Lajcsi hamarosan maga mögött tudhatja a börtön falait. A Mi történt? Kolosszális bejelentést tett a börtönben ülő Lagzi Lajcsi ügyvédje bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Már pelenkahordásra buzdítják egymást Trump támogatói (Telex) A volt elnök egykori ügyvédje arra utalt, hogy Trump a nadrágjába csinált.
- Nyáron akár otthon is lehet: Lagzi Lajcsit hamarosan kiengedik a börtönből (Nuus) Pontosan nem tudni, meddig kell még a rácsok mögött maradnia Galambos Lajosnak, ám egy dolog biztos: az utolsó, nagyon fontos lépést is megtették a szabadulása érdekében. Az ügyvédje ugyanis beadta bíróságra a rei
- Dr. Papp Kitti ügyvéd: Gyanakodjunk, ha valaki adományt gyűjt magának (Ellenszél) Korábban az Ellenszél is beszámolt róla, hogy sokféle jótékonysági akciónak álcázott csalás terjed az interneten. Ilyen többek között az is, amikor valaki álnéven próbál meg --> tovább
- Lagzi Lajcsi hamarosan kijöhet a börtönből (10perc.hu) A mulatós sztár ügyvédje beadta a reintegrációs őrizet iránti kérelmet, ami azt jelenti, hogy Lajcsi a büntetése hátralevő részét otthon tölthetné el.
- Óriási fordulat Lagzi Lajcsi ügyében: ekkor engedhetik ki a trombitást a börtönből (Pénzc.) Nyár közepére otthon lehet Galambos Lajos: ügyvédje beadta a reintegrációs őrizet iránti kérelmet.
- Hír érkezett Galambos Lajos szabadulásáról: ügyvédje beadta a kérelmet (Kiskegyed) Galambos Lajos számára közeleg a szabadulás időpontja.
- Váratlan fordulat: megszólalt Lagzi Lajcsi ügyvédje, komoly amit közölt (Blikk Rúzs) Erre várt mindenki.
- Már nyár közepén kiengedhetik a börtönből Lagzi Lajcsit (Telex) Ügyvédje beadta a kérelmet a reintegrációs őrizetre.
- Panamában a konzervatív José Raul Mulino nyerte az elnökválasztást (Híradó) A 64 éves ügyvéd a szavazatok több mint 34 százalékát szerezte meg, kilenc ponttal megelőzve fő ellenfelét, a jobbközép jelöltet, Ricardo Lombana volt konzult, aki elismerte vereségét.
- Lagzi Lajcsi nyár közepén már szabadulhat, ügyvédje szerint egyre jobb a zenész hangulata (NLC) A boldogasszonypusztai birtokán lesz majd reintegrációs őrizetben.
- Egy elképesztően fiatalos külsejű 60 éves nő megnyerte a szépségversenyt és kvalifikálta m... (Twice) Alejandra Marisa Rodríguez, a 60 éves ügyvéd és újságíró nyerte meg a Buenos Airesben rendezett Miss Buenos Aires nevezetű szépségversenyt, amely révén máris kvalifikálta magát a Miss Argentína megmérettetésér
- Volt belügyminiszter: Magyar Péter nagyot kockáztat a budapesti indulással (ATV) Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Lamperth Mónika volt belügyminiszter és Komlódi Gábor ügyvéd arról fejtették ki a véleményüket, hogy Magyar Péter pártja, a Tisza Párt fővárosi listát állít. Lamperth s
- Az ESG-törvény legfontosabb rendelkezései: erre készülhetnek a magyar vállalkozások (Portfólió) Az ESG-törvény követelményrendszeréről és a kapcsolódó EU szabályozásról szervezett webináriumot a CMS nemzetközi ügyvédi iroda. Tisztázták a "kötelező fenntarthatósági átvilágítási kötelezettségek" egy
- Véleményt igazíttatna helyre Mészáros Lőrinc cégcsoportja (Forbes) Reagált a Forbes véleménycikkére a Mészáros Csoport. Pontosabban az ügyvédjük.
- Újra bíróság előtt a fővárosi baloldal jolly jokere (Demokrata) Egyes károsultak a kicsalt összegeket közvetlenül Vig Mór ügyvédi letéti számlájára utalták.
- Ismét bíróság elé áll a hídpénz-botrányban is felbukkanó Vig Mór (Mandiner) A hivatásától eltiltott ügyvéd a vád szerint több tucat embert károsított meg.
- Újra bíróság előtt a fővárosi számlagyáros ügyvéd (Hír TV) Nem unatkozik a magyar igazságszolgáltatás, ha Vig Mórról, a fővárosi számlagyár kulcsszereplőjéről van szó, hiszen a praxisától korábban már eltiltott ügyvéd újabb büntetőpere folytatódik napokon belül a b
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? (HRportal) A 2023. évi LXX. törvényben gyakorlatilag felszámolták a munkavédelmi oktatást, míg a második salátában megszüntették a kötelező üzemorvosi vizsgálatot. A 24.hu-n megjelent cikkében Schiffer András ügyvéd, pol
- Már az alvilágig gyűrűzik a Lánchíd botrány: Az olasz maffiával bizniszelhetett a számlagy... (Propeller) A világ második legnagyobb bűnszervezetének pénzmosási ügyeivel kapcsolatban négy budapesti székhelyű cég pénzét vették zár alá. Az egykori ügyvéd, Víg Mór a Magyar Nemzet információi szerint egy olyan cégne
- Az olasz maffiával is kapcsolatba kerülhetett a Lánchíd-botrány kulcsfigurája (Liner) A volt ügyvéd, Víg Mór egyik cégét kapcsolatba hozták az olasz maffia ’Ndragheta szervezetével.
- Visszalépett a önkormányzati képviselőjelöltségtől Schadl György ügyvédje (Index - bf) Egy újságcikk hatására cselekedett így.
- Schadl bizalmi embere visszalépett a képviselő-jelöltségtől Zuglóban (hvg - bf) Garabits Márton ügyvéd évek óta Schadl György végrehajtó irodájának és egy másik cégének ügyeit intézi.
- Visszalépteti a Fidesz Schadl bizalmasát, akit Zuglóban indítottak volna az önkormányzati ... (Propeller) A Fidesz Zugló egyik választókerületében azt a Garabits Mártont indította, aki a súlyos korrupciós bűncselekményekkel vádolt végrehajtói kar elnökének, Schadl Györgynek bizalmasa és ügyvédje volt – írta meg
2024.05.11
2024.05.10
2024.05.09
2024.05.08
2024.05.07
2024.05.06
2024.05.03
2024.05.02
2024.05.01