A keresés eredménye 39 találat
- Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása (ProfitLine) Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást ig
- Hétfőn indul a Keleti pályaudvar felújítása, így készül a BKK és a MÁV (Blikk.) Expresszvillamos, sűrűbben közlekedő járatok, jegyelfogadás a BKK-járatokon – többek között így segíti a közlekedőket a BKK a Keleti pályaudvar augusztus 25. és szeptember 20. közötti lezárása idején.
- Már csak 2 nap, a MÁV-nál elindult a nagy visszaszámlálás (ATV) A MÁV emlékeztetett rá, hogy hétfőn bezár a Keleti pályaudvar.
- Üzent a MÁV-vezér: Hétfőn felborul a vonatok közlekedése (Nyugatifény) Karbantartás miatt változik a közlekedés. A Üzent a MÁV-vezér: Hétfőn felborul a vonatok közlekedése bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Négy hétig nem indulnak vonatok a Keletiből – hétfőn rajtol a felújítás (Híradó) A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint ez a munka a jövőbe tett befektetés egy gyorsabb, megbízhatóbb és biztonságosabb vasúti közlekedésért.
- Fontos bejelentést tett a MÁV vezérigazgatója (Mfor) Indul a felújítás a Keleti pályaudvarnál.
- Kínai motorvonat lehet a MÁV mentőparipája (Demokrata) A MÁV ősszel elkezdi 30-40 éves járműveinek a cseréjét, a versenyben a kínaiak mellett svájci motorvonatok is rajthoz álltak.
- Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása (Vasárnap) Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást ig
- Mini-Dubaj helyett patkánytanya lett Rákosrendezőn – Friss fotókon a borzalmas állapotok (Blikk.) Patkányok lepték el a Rákosrendező környékét, mióta a MÁV kiürítette az ottani régi szolgálati házakat, hogy egy arab befektető felhőkarcolós luxusvárost építhessen a helyükön. A mini-Dubajként ismertté vá
- Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása (Tények.hu) Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást ig
- Hétfőtől indul a Keleti pályaudvar felújítása – így változik a közlekedés (Alon.hu) Hétfőtől négy hétig tart a Keleti pályaudvar felújítása, amely jelentős változásokat hoz a budapesti és országos vonatközlekedésben. Részletek a MÁV tájékoztatása alapján.
- MÁV-vezér: Hétfőtől ne megszokás alapján közlekedjenek az utasok! (24.hu) Kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása.
- MÁV-vezér a Keleti pályaudvar felújításáról: Kérjük, hétfőtől ne a megszokás alapján közle... (Telex) Hétfőn kezdődik a pályaudvar egy hónapos lezárása, amit Hegyi Zsolt az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezett.
- Luni începe renovarea gării Keleti din Budapesta (Híradó) Budapesta, sâmbătă, 23 august 2025 (MTI) - Zsolt Hegyi, directorul general al grupului MÁV, a anunţat pe pagina sa de socializare renovarea gării Keleti care va începe luni şi va dura patru săptămâni, considerând-o cea
- 4 hétre lezárják a Keleti pályaudvart: fontos figyelmeztetést adott ki a MÁV (Femina) Augusztus 25-től négy hétre lezárják a Keleti pályaudvart.
- Négy hétre lezárják a Keleti pályaudvart hétfőtől - így változik a közlekedés a felújítás ... (SzMo.hu) A MÁV a főváros több pontjára irányítja át a távolsági és elővárosi járatokat, így a megszokott menetrend gyökeresen átalakul. Az utazók alternatív eljutási lehetőségekről a vasúttársaság hivatalos oldal
- Figyelmeztet a MÁV: hétfőtől az elmúlt tíz év egyik legnagyobb vasúti felújítása kezdődik,... (Economx) A jövő hét elejétől hosszabb időre el kell búcsúznunk a Keleti pályaudvartól.
- Felgyorsítják a MÁV nagy pályaudvarainak felújítását – egy jelentős vasútállomás azonban n... (VG) Több országos jelentőségű, nemzetközi forgalmat is bonyolító pályaudvar fejlesztése kezdődhet el magántőkével.
- Figyelmeztet a MÁV: nagy változás áll be a vonatok közlekedésében hétfőtől (Pénzc.) A munkálatok idején az utasok közlekedését budapesti átszálló pontok segítségével szervezi meg a MÁV.
- Hétfőn négy hétre bezár a Keleti pályaudvar (444.hu) A MÁV vezére szerint indul az „év legnagyobb karbantartási beruházása”.
- Sínen van a MÁV (Demokrata) Mondhat az ellenzék, amit akar, Lázár János és a MÁV új vezetése úrrá lett a káoszon, és ismét élménnyé tette a vonatozást.
- Nagyot durrant a MÁV: last minute árakon adják Horvátországba a vonatjegyeket (Economx) A vonat ebben az időszakban Kelenföldről indul és Kelenföldre érkezik a Keleti pályaudvarnál zajló munkálatok miatt.
- Óriási változás jön: teljesen átalakul a buszmenetrend ezekben a térségekben (Pénzc.) A fejlesztések a MÁV-csoport, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint Üröm, Pilisborosjenő és Solymár település együttműködésében valósulnak meg.
- Letartóztatták a MÁV rémét (Infostart) A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája - az ügyészség indítványával egyezően - elrendelte egy 35 éves abonyi férfi letartóztatását, aki augusztus 17-én az újszászi vasútállomáson megrongált egy ott vá
- Sokak által szeretett termék tűnhet el a klímaváltozás miatt (Naphíre) Eltűnhet a polcokról a csokoládé? A világ kakaótermelésének közel 40 százalékát adó Elefántcsontpart ültetvényeit egyre inkább a klímaváltozás és a kiszámíthatatlan időjárás fenyegeti, ami drágulást és
- Indul az utószezoni roham az Adriára, brutál olcsósítást jelentettek be: jól járhat, aki k... (Pénzc.) Nyár végétől a MÁV-csoport kedvezőbb áron kínál eljutást az Adria-tenger partjára.
- Jelentős közlekedési fejlesztés Budapest egyik vonzáskörzetében (Infostart) Ősszel új vasúti csatlakozásokkal egészülnek ki a Volán-járatok Pilisborosjenő, Solymár és Üröm térségében – olvasható a MÁV honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
- Dühöngő férfi a MÁV személyvonatán – hatalmas a kár mértéke (Liner) A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája, az ügyészség indítványával egyezően, elrendelte egy 35 éves abonyi férfi letartóztatását, aki augusztus 17-én az újszászi vasútállomáson megrongált egy ott vára
- Ha idén nem látta volna a tengert, itt egy nyár végi lehetőség (Economx) A MÁV last minute ajánlatában az Adria InterCity vonattal utazhatunk Splitbe: a vonat Kelenföldről indul, éjszaka közlekedik, reggelre érkezik a tengerparti városba.
- Last minute áron utazhatunk az Adriai-tenger partjára — már 58 euróból megjárhatjuk Horvát... (VG) A MÁV vonataival már olcsóbban juthatunk a tengerhez.
- Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása (ProfitLine) Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön
- Geszti Péter válaszolt az őt támadóknak – mindenki az ő írását osztja (Ellenszél) Geszti Péter a múlt hétvégén Hódmezővásárhelyen a MÁV állapotát és Mészáros Lőrincet is érintő poénokkal lépett tovább »
- Geszti Péter válaszolt az őt lesuttyózó Németh Balázsnak (Propeller) Egy hódmezővásárhelyi koncerten Geszti Péter ironikus megjegyzést tett a MÁV helyzetére, amikor külön gratulált azoknak, akik vonattal érkeztek, mondván: „most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban e
- „Hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott” – Geszti Péter reagált ... (Blikk) Facebook-oldalán, majd a Hír TV műsorában reagált Geszti Péter arra, hogy Németh Balázs a Fidesz-frakció szóvivője suttyó, prosztó poénnak nevezte, amikor a hódmezővásárhelyi koncertjén a MÁV állapotára is me
- Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása (Demokrata) Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport.
- A klímaváltozás nagy kihívás Békésben is, de a rizs szépen terem (Agroinform) Giricz Petrik Gyomaendrődön viszi tovább a rizstermesztés hagyományát. Magyar és indián rizs, klímakihívások és különleges fajták a Körös mentén.
- Ideje Európának is megbarátkozni a légkondikkal, de fel kell-e ehhez áldozni a klímaváltoz... (Qubit) Az USA-ban a háztartások közel 90 százaléka klimatizált, míg Európában mindössze csak 20 százalékuk, ami a globális felmelegedéssel egyre inkább tarthatatlan. A megoldás a klímák észszerű használatának zölde
- A Nyugati pályaudvaron nyit Fresh Cornert a MOL (Mark&Média) Tíz évvel a Fresh Corner indulása után a MOL ismét új szintre emeli a fogyasztói élményt: a MÁV-val közösen indított pilot projekt keretében a Nyugati pályaudvar utasai számára is elérhetővé válik a MOL Fresh
- Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon – Frissítve (MotorSp) Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte Maverick Viñales pótlását, aki az Osztrák Nagydíj időmérője után visszalépett a versenyzéstől sérülése miatt. A
2025.08.23
2025.08.22
2025.08.21