A keresés eredménye 444 találat
- Váratlanul Kijevbe repült Antony Blinken, hogy Zelenszkijjel tárgyaljon (VG) Az előzetesen be nem jelentett látogatásra alig néhány héttel azután kerül sor, hogy az amerikai kongresszus megszavazta a 61 milliárd dolláros csomag felszabadítását Ukrajnának.
- Szijjártó kijelentette: így lehet lezárni a háborút (Propeller) Jelenleg semmi nem kínál jobb esélyt az ukrajnai háború lezárására az Európai Parlament (EP) esetleges idei jobboldali fordulatánál és Donald Trump előző amerikai elnök újraválasztásánál – közölte Szijjárt
- Közel tizenegyezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata) A rendőrség 24 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
- Világháborús bejelentés, uniós ország csapatai indulhatnak Ukrajnába (MNemzet) Az észt kormány „komolyan" tárgyalja annak lehetőségét, hogy csapatokat küldjön Nyugat-Ukrajnába, hogy leváltsák az ukránokat.
- Az orosz-ukrán háború 811. napja – Siklóbombákkal támadták Harkiv városát az oroszok (VG) Ukrajna több pontján is dróntámadást indított Oroszország, melynek nagy részét sikerült kivédeni.
- Váratlanul Ukrajnába látogatott az amerikai külügyminiszter (Hír TV) Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedd reggel váratlanul Kijevbe érkezett, útjának célja megnyugtatni az ukránokat az Egyesült Államok folyamatos támogatásáról, és újabb fegyverek szállításáról.
- Az amerikai külügyminiszter váratlanul Ukrajnába látogatott (Híradó) Éjszakai vonattal érkezett Lengyelországból az ukrán fővárosba.
- Titokban ismét Ukrajnába látogatott az amerikai külügyminiszter (Mandiner) Ez Anthony Blinken a negyedik hivatalos látogatása Ukrajnában.
- Bejelentés nélkül Kijevbe utazott az amerikai külügyminiszter (hvg - kf) Antony Blinken legutóbb szeptemberben járt Ukrajnában.
- Csaknem tizenegyezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Híradó) A beléptetettek közül a rendőrség 24 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
- Titokban Ukrajnába látogatott az amerikai külügyminiszter (Telex) Az amerikai külügyminiszter negyedszerre jár az országban, nagyjából akkor érkezett, amikor az új amerikai fegyverszállítmányok is.
- Az amerikai fegyvereket még várja Ukrajna, de a külügyminiszter már megérkezett (444.hu) „Nem vonnánk le közvetlen összefüggést” – mondta Antony Blinken arra a kérdésre, hogy az oroszok mostani támadása összefüggésben van-e az amerikai fegyverszállítás késedelmével.
- Korrupciós vádak: Lengyelország lemondta a tárgyalásokat Ukrajnával (MHírlap) Elmaradnak a május 14-re tervezett mezőgazdasági tárgyalások
- Heves harcok folynak Harkivnál, Belgorodot támadja Ukrajna – Híreink az orosz–ukrán háború... (Portfólió) Továbbra is heves harcok folynak Harkiv megyében, Vovcsanszk térségében a támadó orosz erők és a védekező ukrán csapatok között. Az ukrán vezérkar elismerte, hogy területeket veszítettek, ugyanakkor hétfői besz
- Tűzzel játszik a Nyugat: felmerült az ukrajnai repüléstilalmi zóna bevezetése (Ripost) Csak katonai eszközökkel lehet érvényesíteni.
- Rohamtempóban sodródik a Nyugat egy nagy háború felé (Vasárnap) Miközben Ukrajna a nyugati segélyekre várt, Oroszország újabb frontot nyitott. Az, amiről sok elemző beszélt az elmúlt hónapokban, úgy tűnik,...
- Németország és az észak-európai országok elkötelezettek Ukrajna támogatása mellett (Infostart) Olaf Scholz német kancellár hétfőn Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia kormányfőjével együtt további támogatást ígért Ukrajnának.
- Olaf Scholz: Egységesek vagyunk abban, hogy támogatjuk Ukrajna védelmi küzdelmét az orosz ... (Hír TV) Féltucat európai ország biztosította támogatásáról Ukrajnát.
- Putyin gazdasági háborúra készül, ezt üzeni a személycsere az amerikaiak szerint (Portfólió) Az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője, Vedant Patel, szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök az új védelmi miniszter kinevezésével, aki civil közgazdász, kétségbeesetten igyekszik támogatni az ukrajnai inv
- BBC: Az ukránok nem tudtak megfelelő védvonalakat kiépíteni Harkovnál (MHírlap) Ukrajna a jelek szerint „rosszul készült fel” a betörésre
- Németország és az észak-európai országok megerősítették Ukrajna támogatása melletti elköte... (Híradó) Olaf Scholz német kancellár hétfőn Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia kormányfőjével együtt további támogatást ígért Ukrajnának.
- Addig támogatják Ukrajnát a nyugat-európai országok, ameddig kell (Portfólió) Olaf Scholz német kancellár hétfőn Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia kormányfőjével együtt további támogatást ígért Ukrajnának addig, ameddig kell. A német vezető azt is hangsúlyozta, hogy az
- Szerbia támogatja Ukrajnát, de továbbra sem szankcionálja Oroszországot (Demokrata) Miloš Vučević szerb miniszterelnök Belgrádban találkozott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel.
- Szerb miniszterelnök: Belgrád támogatja Kijevet, de továbbra sem vezet be szankciókat Mosz... (Híradó) Szerbia tiszteletben tartja a nemzetközi jogot és az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) minden tagországának területi integritását, így Ukrajnáét is, kiáll Kijev mellett, ugyanakkor továbbra sem vezet be szankciókat
- Így van esély a háború lezárására Szijjártó Péter szerint (MNemzet) Jelenleg semmi nem kínál jobb esélyt az ukrajnai háború lezárására az Európai Parlament (EP) esetleges idei jobboldali fordulatánál és Donald Trump előző amerikai elnök újraválasztásánál – közölte Szijjárt
- Szijjártó Péter: Az EP-választásokon és Trump újraválasztásán múlhat Ukrajna jövője (Index - kf) A tárcavezető egy kampányeseményen taglalta az orosz-ukrán háború befejezésének esélyeit.
- Szijjártó Péter: az EP jobboldali fordulata és Donald Trump újraválasztása esélyt kínál a ... (Hír TV) Jelenleg semmi nem kínál jobb esélyt az ukrajnai háború lezárására az Európai Parlament (EP) esetleges idei jobboldali fordulatánál és Donald Trump előző amerikai elnök újraválasztásánál - közölte Szijjártó
- Valóságos embervadászattá váltak az ukrajnai kényszersorozások + videó (Hír TV) Két videó is mutatja, hogy milyen módszerekkel vadásznak a sorköteles fiatalokra.
- Német politikusok NATO-országok területéről lövetnék le az Ukrajnát támadó orosz rakétákat (Propeller) A megdöbbemtő javaslat szerint főként Lengyelország és Románia területéről lehetne légvédelmi rakétákat kilőni, ha biztosra vehető, hogy a támadó orosz fegyver Ukrajna létfontosságú létesítményeit célozta
- Szijjártó Péter: Az EP jobboldali fordulata és Donald Trump újraválasztása esélyt kínál a ... (Híradó) Jelenleg semmi nem kínál jobb esélyt az ukrajnai háború lezárására az Európai Parlament (EP) esetleges idei jobboldali fordulatánál és Donald Trump előző amerikai elnök újraválasztásánál – közölte Szijjárt
- Szerbia továbbra sem hajlandó szankciókat bevezetni Oroszország ellen (Portfólió) Szerbia tiszteletben tartja a nemzetközi jogot és az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) minden tagországának területi integritását, így Ukrajnáét is, kiáll Kijev mellett, ugyanakkor továbbra sem vezet be szankciókat
- Ülősztrájk után éhségsztrájkba kezdett néhány gazda (MHírlap) Számukra az ukrajnai áruk ellenőrizetlen beáramlásának megakadályozása kulcsfontosságú
- Szijjártó Péter: Trump újraválasztása esélyt kínál a háború lezárására (Demokrata) Jelenleg semmi nem kínál jobb esélyt az ukrajnai háború lezárására EP esetleges idei jobboldali fordulatánál és Donald Trump újraválasztásánál, mondta Szijjártó Péter Pilisen.
- Megdöbbentő felvételek: így néz ki Ukrajnában és Kárpátalján az embervadászat (MNemzet) A katonai mozgósítás és az azzal járó kegyetlenkedés soha nem látott méreteket öltött Ukrajnában.
- Észtország támogatja a zárolt orosz vagyon kamatjövedelmének felhasználását Ukrajna céljai... (Híradó) Kaja Kallas észt miniszterelnök hétfőn üdvözölte azokat az uniós terveket, amelyek alapján átadnák a nyugati szankciók keretében zárolt orosz vagyon kamatjövedelmét Ukrajnának.
- Észtország támogatja a zárolt orosz vagyon kamatjövedelmének felhasználását Ukrajna céljai... (Portfólió) Kaja Kallas észt miniszterelnök hétfőn üdvözölte azokat az uniós terveket, amelyek alapján átadnák a nyugati szankciók keretében zárolt orosz vagyon kamatjövedelmét Ukrajnának.
- Az amerikaiak többsége azt gondolja, hogy Ukrajna már rég NATO-tag (Index - kf) Egy friss kutatás szerint kissé hiányos a szövetséggel kapcsolatos tudásuk.
- Félgőzzel üzemel a Lukoil a dróntámadás után (Priv.bankár) Putyin kinevezte Szergej Sogju védelmi miniszter utódját, Olena Zelenszka elutazott Ukrajnából. Háborús összefoglaló.
- Rácz András: „Lelkes ellenállás helyett összeszorított fogú, keserű kitartás tapasztalható... (444.hu) Vlagyimir Putyin rájött, hogy hosszú lesz a háború Ukrajnában, ezért került gazdasági szakember a védelmi minisztérium élére. Közben az oroszok meglepő gyorsasággal törtek be Harkiv megyébe. Sz. Bíró Zoltán é
- Szürreális, hova utazott Olena Zelenszka (Mfor) Putyin kinevezte Szergej Sogju védelmi miniszter utódját, Olena Zelenszka elutazott Ukrajnából. Háborús összefoglaló.
- Az EU egy évvel meghosszabbította az ukrán és a moldáv termékek vámok és mennyiségi korlát... (Híradó) Az Európai Unió Tanácsa további egy évvel meghosszabbította annak az ideiglenes kereskedelmi rendeletnek a hatályát, amely szerint Ukrajna és Moldova túlnyomórészt vámok és mennyiségi korlátozások nélkül hozhatj
- Nem lehet a végtelenségig húzni a háborút (MNemzet) „Elérkezett az ideje, hogy az EU és a NATO párbeszédet folytasson Putyinnal, nem lehet még mindig fegyverszállítmányok küldéséről beszélni és Ukrajna győzelmében gondolkozni.”
- Még egy évig jöhetnek az ukrán termékek vám nélkül (Tudás.hu) Az Európai Unió Tanácsa további egy évvel meghosszabbította annak az ideiglenes kereskedelmi rendeletnek a hatályát, amely szerint Ukrajna és Moldova túlnyomórészt vámok és mennyiségi korlátozások nélkül hozhatj
- Potápi Árpád János: Magyarország és a kárpátaljai magyarság a mielőbbi békében érdekelt (Hír TV) Az államtitkár az MTI- hez eljuttatott hétfői közleményében felidézte: Ukrajna 2014-2015-től gazdasági és szociális válságok sorozatával küzd, amelyet 2022 februárjától egy háborús helyzet is tetéz.
- További egy évig vámmentesen, korlátozás nélkül jöhet az ukrán gabona (Növekedés) Az Európai Unió Tanácsa további egy évvel meghosszabbította annak az ideiglenes kereskedelmi rendeletnek a hatályát, amely szerint Ukrajna és Moldova túlnyomórészt vámok és mennyiségi korlátozások nélkül hozhatj
- Ekkor viszik el a magyar katonákat az ukrajnai háborúba (Mandiner) Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója azt javasolta a baloldalnak: kérdezzék meg az utca emberét, „ki akar meghalni Ukrajnáért?”.
- Putyin stratégiát vált, egy technokrata civillel akarja megnyerni a háborút Ukrajnában (Telex) Az orosz állami sajtó üdvözli Putyin új emberét a védelmi minisztérium élén, de a látszatát is kerüli annak, hogy a befolyásos előd elmozdítását kegyvesztésként mutassa be. Pedig a példátlan vezetőcsere szá
- Egy amerikai tábornok elismerte, hogy brit kommandósok harcolnak Ukrajnában (MHírlap) A megjegyzését később eltávolították az eredeti cikkből
- Egy amerikai tábornok véletlenül elismerte: brit kommandósok harcolnak Ukrajnában (Demokrata) Egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő véletlenül ismerte el a tényt, aztán ezt a megjegyzést törölték a cikkből.
- Az orosz tüzérség megtámadta Ukrajna második legnagyobb városának környékét (Demokrata) Az orosz erők már több falut elfoglaltak a második legnagyobb ukrán város körül.
2024.05.14
2024.05.13