A keresés eredménye 875 találat
- „Ez az én késői lázadásom” - Szandi egyszerre lesz nagymama és egy rockzenekar frontembere (SzMo.hu) Az énekesnő egy régi vágyát váltotta valóra a Szandi Rock Band elindításával, amellyel keményebb zenei stílusban próbálja ki magát. A szakmai megújulás egybeesik a magánéleti fordulóponttal.
- „Mindig történik valami, nem unatkozunk” – interjú a Fun Lovin’ Criminals zenészeivel (MNarancs) Tizenöt éves albumcsendet tört meg tavaly a Fun Lovin’ Criminals, amikor kiadta A Matter Of Time című lemezét. A trió mindhárom tagjával (Brian „Fast” Leiser, Frank Benbini, Naim Cortazzi) az A38 backstage-ében be
- Szívszorító üzenetet kapott az Exatlon sztárja, a betegségéről van szó (BorsOnline) Először nem is hitt a szemének.
- „Ez az én késői lázadásom” – rockénekes lett Szandi, miközben nagymamának készül (Médiapiac) Rockzenekarban énekel, közben pedig már az első unokája érkezésére készül Szandi. Az énekesnő a Duna Család-barát című műsorában férjével, Bogdán Csabával mesélt új zenei korszakáról és az ősszel érkez
- Orbán Viktor rejtélyes üzenetet küldött, miután Magyarék kirúgták a TEK vezetőjét (Nyugatifény) Azt is elárulta, milyen munkát végzett szerinte Hajdu. A Orbán Viktor rejtélyes üzenetet küldött, miután Magyarék kirúgták a TEK vezetőjét bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Demeter Szilárd elismerte, hogy a közmédiában volt cenzúra, e-maileken érkezett a zenei uk... (Népszava) Amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum egykori főigazgatójához kötődő cégek gyártották a Petőfi TV és a Petőfi Rádió műsorait, az üzenetek arról szóltak, kit nem kell betenni és kit kell kivenni.
- Demeter Szilárd szerint voltak zenészek, akik nem jelenhettek meg az MTVA műsoraiban (Refresher) A Petőfi Tv egyik műsorában néhány hete szó esett arról, hogy teret fognak engedni azoknak az előadóknak is, akik eddig nem szerepeltek a csatornán.
- Algoritmusok helyett még mindig élőben a legjobb új zenéket felfedezni (Telex) Pénteken várunk mindenkit a Telex After bulijára a Kassa Hajón, ahol lesz vad garázsrock, szerzői elektronika és absztrakt hiphop is.
- A csalók a munkahelyén is elérik: ennek az üzenetnek ne dőljön be (168.hu) Akár a felettestől érkező üzenet is a csalók műve lehet.
- Ligeti Györgyöt egyszerre vonzotta a káosz és a rend (Kultúra.hu) 1923. május 28-án született Ligeti György, a 20. század egyik legnagyobb hatású komponistája, akit sokan Kubrick 2001: Űrodüsszeia című korszakalkotó filmjének zenéjéből ismernek. A film elején a majomember feldo
- Véget érhet a lakáspiaci őrület, üzenetet küldtek a Tisza-kormánynak (Index - g) Megtorpantak a budapesti lakásárak, kifulladhatott a panelláz. Új korszak jöhet az ingatlanpiacon.
- Sipos Tomi megrendült, amikor az Irigy Hónaljmirigy gitárosa kómába került: „Az első igazá... (Blikk) Az Irigy Hónaljmirigy, Magyarország egyik legismertebb paródiazenekara idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Az évek során a zenekar tagjai nemcsak kollégákká és barátokká váltak, hanem szinte egy csalá
- Ha ilyen banki üzenetet kapsz, nagyon vigyázz, lenullázhatják a számlád (Dívány) A legnagyobb magyar pénzintézet a nevében elkövetett csalások kapcsán figyelmeztet. Vigyázz az üzenetekkel!
- Több mint húsz év után ismét a Müpában lép fel az Egyesült Államok egyik legjobb szimfonik... (MNemzet) Nemzetközi sztárok és egyedülálló bemutatók az idei Liszt Ünnepen.
- „Megérdemled a fájdalmat.” – Elképesztő, milyen gyomorforgató üzenetekkel támadták be a gy... (BorsOnline) Pótolhatatlan, hatalmas veszteség érte a TV2 sztárját. Egy szívszorító bejegyzésben tudatta a rajongóival Dulin Metta, hogy a gyászt ráadásul elképesztően gonosz és szívtelen üzenetek is nehezítik.
- Asztalra csapott a miniszter, súlyos üzenetet küldött Sára Botondnak (Economx) A vidék- és településfejlesztési miniszter szerint Sára Botond főispán, még mielőtt a megbízatása megszűnt volna, 70 millió forint végkielégítést osztott szét. A tárcavezető ezt most visszakéri.
- Szorcsik Viki Magyar Péter felszólalásáról: „Istenem, de csodás szimfónia ez. Micsoda zene... (Naphíre) Szorcsik Viki egy parlamenti jelenetrészletet osztott meg közösségi oldalán, amelyhez erőteljes véleményt is fűzött.
- Magazincikkekkel állt elő a Spotify – a következő lépés a sajtótartalmak? (Médiapiac) Elérhetővé tett magazinban megjelent írásokat audio változatban a Spotify. A zenei platform a jelek szerint hangoscikkekkel erősít, sajtótartalmakat téve elérhetőbbé.
- Sting szerint a kétkezi munka hiánya fűti a mai férfiak mérgező viselkedését (444.hu) A zenész szerint a társadalomban jelenleg tapasztalható toxikusság annak a következménye lehet, hogy a férfiak elveszítették az energiájuk irányát, és ritkán kell csak használniuk a férfi erejüket.
- L.L. Junior őszintén vallott: ezért választotta Frey Timeát élettársának (Blikk) A népszerű zenész végre tiszta vizet öntött a pohárba, és őszintén vallott arról, miért Frey Timi mellett tette le a voksát. L.L. Junior a pletykákat eloszlatva elárulta, hogy kapcsolatuk már szintet lépett, de a
- Szandi új szerepre készül, hamarosan rocknagyi lesz: új zenekarban debütál az énekesnő (Blikk) A rockzene nemcsak zenei kihívást, hanem egyfajta későn megélt lázadást is jelent Szandi számára. A kétszeres eMeRTon-díjas énekesnő a Duna Család-barát című műsorának vendégeként férjével, Bogdán Csabával
- Alig állt a Védvonal élére Czunyiné Bertalan Judit, olyan üzenetet kapott, hogy meg sem me... (Index) Ha kicsillagoznánk, nem maradna betű.
- Magyar Péter üzenete Brüsszelből: „Sok ezermilliárd forintról van szó” (Blikk.) Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartózkodik, ahonnan több fontos bejelentést is tett.
- Nagyon vigyázz, ha ilyen banki üzenetet kapsz: egy rossz kattintás, és lenullázhatják a ba... (Femina) Figyelmeztetést adott ki a legnagyobb magyar pénzintézet.
- Pető Brúnó a világ egyik legsikeresebb popsztárja előtt zenélhet (Blikk) Jason Derulo június 10-én érkezik a Budapest Parkba The Last Dance World Tour című nagyszabású világturnéjával. A szervezők csütörtök délelőtt bejelentették: Bruno, azaz Pető Brúnó a hazai trap és pop-rap egyi
- Márki-Zay Péter kifakadt a kormányra: súlyos üzenetet küldött Magyar Péternek (Ellenszél) Magyar Péter miniszterelnök nemrég komoly bejelentést tett az RTL Híradóban. A Tisza-kormány drasztikusan csökkentené a politikusok tovább »
- Most elárulta a teljes igazságot: Ezért döntött L.L. Junior Frey Timi mellett (BorsOnline) A népszerű zenész végre tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, pontosan miért Frey Timi mellett horgonyzott le. L.L. Junior arra a kényes kérdésre is egyértelmű választ adott, hogy vajon hű-e már a táncosl
- Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek, igazi sztárparádé lesz az MVM Dome-ban (MNemzet) Az estet a világhírű zeneszerző, Ennio Morricone fia nyitja meg.
- Sztárok, akik túl életek egy gyilkossági kísérletet (Joy) Hollywood és a zeneipar csillogó világa kívülről sokszor tökéletesnek tűnik... de sokkal sötétebb, mint hinnénk!
- Vásáry André eurovíziós botrányról, hollywoodi szerepről, politikai elnyomásról, az Árulók... (Hírklikk) A Klikk TV Bóta Café című műsorának vendége ezúttal Vásáry André volt, aki különleges hangfajával és sokrétű pályájával évek óta egyedi színfoltja a magyar zenei életnek. Az énekes az elmúlt időszak zsú
- „Nem erre szavaztunk” – Márki-Zay Péter kemény üzenetet küldött Magyar Péternek (Infostart) A hódmezővásárhelyi polgármester, korábbi miniszterelnökjelölt a polgármesteri fizetéscsökkentés ellen tiltakozva posztolt. „Vannak tisztességes, jól dolgozó polgármesterek, akik megdolgoznak a fizetésükért,
- Hallucinációk miatt ölte meg az édesanyját egy átitalozott fesztivál után egy budapesti fé... (Blikk) Tizennyolc évre fegyházba kerülhet egy férfi, aki egy zenei fesztiválon való elfajult szórakozás után brutális kegyetlenséggel megölte az édesanyját. Az elkövető többféle kábítószert és alkoholt is fogyasztot
- Kemény üzenetet küldött Oroszországnak London és Varsó, közös fegyverfejlesztésről állapod... (Index - kf)
- Tudtad, hogy ezek a hírességek mind Arsenal-drukkerek? (Port.hu) A brit miniszterelnöktől Anne Hathaway-en át New York City polgármesteréig elképesztő mennyiségű színész, zenész, sportoló és politikus drukkol az Ágyúsoknak!
- Sipos Tomi beszélt a zenekar titkáról: balesetet szenvedett, kómába került az Irigy Hónalj... (Ripost) Az Irigy Hónaljmirigy életében ez volt az első nagy törés.
- "Szeretlek titeket" - Szívszorító üzenetet hagyott maga mögött a tragikusan elhunyt lány (BorsOnline) Az egyetemista lány szörnyű balesetben hunyt el.
- Paul Kalkbrenner és Beton.Hofi is fellép a Strand Fesztiválon (Glamour) Paul Kalkbrenner, Purple Disco Machine, Beton.Hofi és a hazai zenei élet legnagyobb sztárjai is ott lesznek az idei Strand Fesztiválon. A zamárdi esemény idén négynaposra bővül, és augusztus 20-án indul a Balaton partj
- Metallica-kiállítás is lesz a budapesti koncertekhez kapcsolódva (MHírlap) A zenekar június 11-én és 13-án is fellép a Puskás Arénában
- Gyereknapi forgatag a Müpában (Mark&Média) Május végén ismét zenei kalandokban gazdag programokkal várja a kicsiket és a nagyokat a Müpa: a több helyszínt felsorakoztató gyereknapon többek között a Zabszalma együttes, a Superar kórus, Benedek Krisztina és P
- Lovasi András: Jövőre leszek hatvan, utána egy időre leállok a zenéléssel (MagyarHang) Lovasi András a Kultúrtájban arról beszélt: a kerek évfordulót hatvan koncerttel ünnepelné, aztán jöhet a szünet.
- Mindent elárul Meghan Markle Károly királynak küldött legújabb üzenete (Ripost) Károly király lehet a kulcs a békéhez.
- Nem tágítanak a gazdák, most az új kormánynak küldtek erős üzenetet (Index - g) Azonnali, mindenre kiterjedő vizsgálatot követelnek.
- Budapesten kel életre Sanremo: Ricchi e Poveri, Andrea Morricone és Maurizio Schweizer egy... (Blikk) Valóságos időutazásra és igazi olasz ünnepre készülhetnek a zenerajongók augusztus 22-én az MVM Dome-ban, ahol egy látványos, nagyszabású show keretében kel életre az olasz zene aranykora. A Sanremói Fesztivál le
- „Úristen.” – Marics Peti és Valkusz Milán elképesztő összeggel gazdagodott tavaly (Blikk) Eredményes pénzügyi évet zárt a két ismert zenész. Tavaly 148 millió forintos bevételt ért el Marics Peti és Valkusz Milán közös cége, az előadó-művészeti fő tevékenységi profillal bejegyzett VMP Zenei Produk
- Zelenszkij sürgős üzenetet küldött Donald Trumpnak, Ukrajna légvédelme kritikus helyzetbe ... (Twice) Volodimir Zelenszkij ukrán elnök levelet küldött Donald Trumpnak, amelyben arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna légvédelmi rendszereinek hiánya egyre súlyosabbá válik – különösen a ballisztikus rakéták elleni védek
- Közbelépett a nemzeti park: el akarják venni a madarát Varga Viktortól (Blikk) Különös barátság szövődött Varga Viktor és egy zöld küllő között: a madár már napok óta visszajáró vendég a zenésznél. Viktor körülbelül egy hete osztott meg először felvételt arról, hogy a különlege
- Paul McCartney lerántotta a leplet a Beatles név valódi történetéről (Ripost) Paul McCartney évtizedes titkot árult el a zenekarról.
- Minden ötödik szingli az AI karjaiba menekül a magány elől (RTL.hu) Már nem a jövő zenéje, hogy valaki az AI-ba szeressen bele – és úgy tűnik, Magyarország sincs messze ettől. Miközben világszerte egyre többen alakítanak ki érzelmi vagy akár romantikus kapcsolatot mesterséges int
- Drámai üzenetet küldött Zelenszkij Trumpnak: kritikus szintre csökkent Ukrajna védelme (Portfólió) Volodimir Zelenszkij ukrán elnök levélben fordult Donald Trumphoz. Az üzenetben az ország egyre súlyosbodó légvédelmi hiányosságaira, különösen a ballisztikusrakéta-elhárító képességek kritikus helyzetére hív
- Kiderült, mennyi pénzt lapátolt haza a Valmar duó: óriási osztalékot vettek ki, ekkora pén... (Pénzc.) Bár a most jóváhagyott összeg kifejezetten jelentős, mégis elmarad a megelőző év számaitól.
2026.05.28
2026.05.27