A keresés eredménye 384 találat
- Lassan, de biztosan (Népszava) A kapusok már elkezdtek melegíteni a mintegy 50 perc múlva kezdődő mérkőzésre. Továbbra is a PSG-szurkolók az aktívabbak, dobolnak és énekelnek. Lassan, de biztosan érkeznek a helyszínre az Arsenal-drukkerek is.
- Füttyszó fogadja az angol játékosokat (Népszava) A pályán megjelentek az Arsenal játékosai, a francia szurkolók ismét fütyülnek. Másfél órával a kezdés előtt egyértelműen ők a hangosabbak, igaz, a londoniak hívei még nem foglalták el helyüket a stadionban.
- Itt vannak a kezdőcsapatok (Népszava) PSG: Szafonov – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – Ruiz, Vitinha, Joao Neves – Doué, Dembélé, Kvarachelia. Vezetőedző Luis Enrique Arsenal: Arsenal:Raya – Mosquera, Saliba, Gabriel, Hincapié– Rice, Lewis-Skel
- BL-döntő a Puskásban: itt vannak a kezdőcsapatok (Blikk) Luis Enrique és Mikel Arteta is kihirdette a kezdőcsapatát a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre. A PSG és az Arsenal összecsapása 18 órakor kezdődik a Puskás Arénában.
- BL-döntő: így foglalták el az angolok a Városligetet, drámai csatára számítanak a Puskásba... (Blikk) BL-lázban ég Budapest. Az Arsenal futballcsapatának drukkerei már órákkal a kezdő sípszó előtt fantasztikus hangulatot varázsoltak a Városligetbe, ahol néhányukat elkaptuk pár szóra. Az nem meglepő, hogy mindegyik
- ...és az Arsenal is (Népszava) Az angol klub szurkolói a városligeti Napozóréttől indultak végig a Stefánia úton. Rengeteg ember vonult, az őket kísérő rendőrök időnként átengedték a a buszokat a Thököly út és a Stefánia út sarkán, hogy
- BL-döntő: Itt vannak a kezdőcsapatok (Player) Mutatjuk az Arsenal és a PSG kezdőcsapatait.
- Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy Arsenal-szurkoló, de a meccs miatt elhagyta a kór... (Népszava) Szombat délután kórházba vittek egy angol férfit, aki elektromos rollerrel esett el. Kiderült, hogy életveszélyes sérülést szenvedett, ennek ellenére önkényesen távozott a kórházból, mert mindenképpen el akart m
- Megtelt a Hősök tere és a Városliget a BL-döntő előtt – galéria (BorsOnline) Több ezer drukker várja a ma esti budapesti finálét. Hamarosan kezdődik a PSG-Arsenal BL-döntő a Puskás Arénában.
- Az Arsenal-szurkolók szenzációs hangulatban vonultak a BL-döntőre – videó (Origo) Az észak-londoni csapat szurkolói elképesztő látványt nyújtottak a fővárosban.
- Bajnokok Ligája-döntő: Megvannak a kezdőcsapatok - így áll fel a PSG és az Arsenal a Puská... (CsakFoci) Luis Enrique és Mikel Arteta is kijelölte a kezdő tizenegyet.
- Párizsban rettegnek, pedig a PSG egy dologban már lenyomta az Arsenalt a BL-döntő előtt + ... (MNemzet) A Puskás Arénában a PSG-szurkolók már a kezdés előtt fergeteges hangulatot csináltak.
- BL-döntő: gyülekezik a tömeg a Puskás Aréna előtt (Portfólió) Másfél órával a Paris Saint-Germain és az Arsenal labdarúgócsapatainak budapesti Bajnokok Ligája-döntője előtt már jelentős számban gyülekeznek a Puskás Aréna közvetlen környezetében a francia és az angol egy
- Párizsban rettegnek, pedig a PSG egy dologban már lenyomta az Arsenalt a BL-döntő előtt + ... (MNemzet) A Puskás Arénában a PSG-szurkolók már a kezdés előtt fergeteges hangulatot csináltak.
- BL-őrület Budapesten: így vonultak fociszurkolók ezrei a Puskás Arénába – fotók (Blikk) Hamarosan kezdődik a Paris Saint-Germain és az Arsenal összecsapása a Puskás Arénában. A labdarúgó-Bajnokok Ligája budapesti döntője előtt a két szurkolótábor végigvonult a főváros utcáin. A hangulatra egyik ol
- PSG–Arsenal 4-3, tizenegyespárbajban megvédték a címüket, újra magasba emelhetik a BL-tróf... (Népszava) Magyarország, vagyis a budapesti Puskás Aréna először látja vendégül a finálét.
- Harminc kemény ember (Népszava) Szombat hajnalban volt egy kis balhé, a Király utcában a PSG és az Arsenal 30-30 ultrája verekedett össze.
- Szurkolók tömegei gyülekeznek a Puskás Arénánál (Demokrata) Jelentős számban gyülekeznek a Puskás Aréna közvetlen környezetében a francia PSG és az angol Arsenal szurkolói.
- Videó: Így vezényli a legfiatalabb angol szurkoló az Arsenal-rajongókat Budapesten (SzMo.hu) Egy körülbelül 5 éves kisfiú, Arthur vette kézbe az irányítást a magyar fővárosban. Az ifjú rajongó már jól tudja, hogyan kell lázba hozni a drukkereket a fontos mérkőzés előtt.
- Rendőri kísérettel érkeznek a PSG szurkolói a Puskás Arénába - galéria (BorsOnline) Elindultak a francia szurkolók a Puskás Arénába. Szombat este 18 órakor kezdődik PSG-Arsenal BL-döntő Budapesten.
- BL-döntő: nagyot mentek a párizsiak a bazilikánál – videó (Blikk) Néhány órán belül összecsap a Bajnokok Ligája-serlegért a Paris Saint-Germain és az Arsenal a Puskás Arénában. A két együttes drukkerei erre a hétvégére elözönlötték a fővárost. A közösségi médiát pedig
- PSG-Arsenal: A francia szurkolók a Bazilika előtt hangoltak és elindultak a Puskás Aréna f... (CsakFoci) A francia és angol szurkolók már órákkal a kezdés előtt fantasztikus hangulatot teremtettek.
- Budapest piros-fehér: Arsenal-drukkerek lepték el a Városligetet- videó (BorsOnline) A friss angol bajnok szurkolói már javában készülnek a fináléra Budapesten. Pár óra és kezdődik a PSG-Arsenal BL-döntő a Puskás Arénában.
- Budapesten történelmet írhat az Arsenal – lezárulhat a több mint kétszáz meccses sorozat (Mandiner) Óriási a tét.
- Küszöbön az Arsenal–PSG BL-döntő: Curtis szerint ez a csapat lesz a bajnok. (BorsOnline) Curtis szerint sima eredmény lesz.
- Már most tudják a győztest, BL-lázban ég Budapest legismertebb fodrászata (BorsOnline) Budapest legnépszerűbb fodrászatában már tudják, ki lesz az aranyérmes. Pár óra múlva kezdődik a PSG-Arsenal Bajnokok Ligája-döntő a Puskás Arénában.
- „Természetesen teljesen pártatlanok maradunk” – együtt viccelődött a brit és a francia nag... (SzMo.hu) Szokatlan, de annál kedvesebb videóval hangolt a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre a brit és a francia nagykövet: közös Instagram-videóban mutatták be a döntő két résztvevőjét, az Arsenalt és a PSG-t.
- BL-döntő: egész nap özönlöttek a Ferihegyről a PSG és Arsenal szurkolói, sorra szálltak le... (Blikk) Mintegy 50-70 ezer külföldi futballdrukkert vártak hazánkba a ma esti Bajnokok Ligája-döntőre. Ma is rengeteg Paris Saint-Germain- és Arsenal-szurkoló érkezett a Liszt Ferenc repülőtérre. Sapkákon, sálakon, pólóko
- Budapest piros-fehér: az Arsenal-szurkolók elfoglalták a Városligetet − videó (Origo) Hamarosan kezdődik a budapesti világszenzáció.
- A Madrid az első, a PSG ötödik, az Arsenal nyolcadik (Infostart - s) Változatlanul a Real Madrid a világ legértékesebb labdarúgóklubja a Forbes gazdasági magazin számításai szerint.
- A Madrid az első, a PSG ötödik, az Arsenal nyolcadik (Infostart) Változatlanul a Real Madrid a világ legértékesebb labdarúgóklubja a Forbes gazdasági magazin számításai szerint.
- Gyermekek is megnézhetik a döntőt az UEFA által a kormánynak adott jegyekkel (MHírlap) A Paris Saint-Germain - Arsenal BL-döntőt szombaton 18 órától rendezik meg a Puskás Arénában
- PSG- és Arsenal-huligánok estek egymásnak Budapesten, rendőrségi eljárás indult (ACNews) Összecsaptak a PSG és az Arsenal szurkolói a budapesti Király utcában. A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást. A PSG- és Arsenal-huligánok estek egymásnak Budapesten, rendőrségi eljárás indult
- Futball-láz Budapesten: így ünnepeltek a döntő előtt a PSG és az Arsenal szurkolói (Player) Szerencsére a bunyó mellett a jó hangulatnak is jutott hely.
- Óriási tömegben vonulnak az Arsenal és PSG szurkolói a Puskás Aréna felé, az első szerencs... (Telex) Először rendezik Budapesten a Bajnokok Ligája döntőjét. A várost ellepték a szurkolók, a pesti oldal nagy részén nem is nagyon lehet közlekedni. Péntek éjjel már volt egy nagyobb szurkolói verekedés. Élőben a Pa
- Keresztény sportolók vallomásai a hitükről (Vasárnap) Ma este Budapest a világ futballjának szívévé válik. A Puskás Arénában összecsap a Paris Saint-Germain és az Arsenal a Bajnokok Ligája döntőjében. Míg a pályán a győzelemért küzdenek a játékosok, érdemes eg
- Ma este dől el a BL-trófea sorsa a Puskás Arénában (MHírlap) A címvédésre készülő PSG és a történelmi első BL sikerére hajtó Arsenal csap össze az év legfontosabb mérkőzésén
- Verekedések és rongálások: többször is intézkedniük kellett a rendőröknek a BL-döntő előtt (NB1) A PSG és az Arsenal szombati Bajnokok Ligája-döntőjére érkező külföldi szurkolók miatt több esetben is rendőri intézkedésre volt szükség Budapesten. […] A Verekedések és rongálások: többször is intézkedni
- Budapest utcáin sétálgattak az Arsenal legnagyobb sztárjai (Origo) A várnegyedet vették célba.
- Nyíregyházi pingvin jósolta meg a BL-döntő győztesét (10perc.hu) A Nyíregyháza Állatpark Günter nevű pingvinje határozott csőrmozdulattal az Arsenalt választotta a szombati Bajnokok Ligája-döntő várható győzteseként.
- Sajátos hangolódás - Összecsaptak a francia és angol drukkerek (Hír TV) Tömegverekedés tört ki a belvárosban a BL-döntő előtti éjszakán a Paris Saint Germain és az Arsenal szurkolói között.§. Beszámolók szerint a fővárosba érkező francia és angol szurkolói csoportok 30-30 tagja c
- A Vasas stadionjában készült az Arsenal a BL-döntőre - fotók (CsakFoci) Az Arsenal a finálét megelőző utolsó előtti edzését a Vasas otthonául szolgáló Illovszky Rudolf Stadionban tartotta.
- Címvédésre számítanak a magyar sportfogadók a Bajnokok Ligája döntőjében (ProfitLine) A szezon európai kupadöntői közül a budapesti Bajnokok Ligája-döntő iránt a legnagyobb az érdeklődés: már napokkal a kezdés előtt a hét egyik leginkább fogadott eseményévé vált a Paris SG és az Arsenal össze
- BL-döntő: szurkolók ezrei vonulnak Budapesten, itt követheti a mozgásukat (Blikk) Arra lehetett számítani, hogy a labdarúgó-Bajnokok Ligája döntője kapcsán nehéz lesz kordában tartani az Arsenal és a PSG szurkolóit, de az éjszaka történtek mégis döbbenetet keltettek. Harminc-harminc drukker ese
- Közleményt adott ki a kormány a szombati budapesti BL-döntőről – itt vannak a részletek (Liner) Magyarország a nemzetközi sportvilág figyelmének középpontjába kerül a hétvégén, miután Budapesten rendezik meg a Bajnokok Ligája 2025–26-os szezonjának döntőjét, amin a francia PSG és az angol Arsenal csapatai
- Tömegbunyót okoztak az Arsenal és a PSG drukkerei a budapesti BL-döntő előtt (Player) Szombat hajnalban csaptak össze az ultrák Budapesten.
- BL-döntő: többeket előállítottak pénteken, tömegverekedés is volt (MagyarHang) És szombat reggel még több ezer PSG- és Arsenal-szurkoló érkezett.
- Ki kerül a BL-döntősök XXI. századi álomtizenegyébe? (Infostart - s) Melyik lenne a jobb csapat? A PSG vagy az Arsenal XXI. századi álomtizenegye? Nem könnyű kérdés, megpróbáljuk megválaszolni. Egyet előre leszögezünk: a válogatás alapja kizárólag az adott klubban mutatott teljesít
- David Raya elárulta, szerinte mi kell az Arsenal BL-sikeréhez (Sport365) Magabiztosan várja a Bajnokok Ligája döntőjét David Raya, aki szerint az Arsenal FC minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy legyőzze a Paris Saint-Germain... Read More... A David Raya elárulta, szerinte mi kell az Arsen
- 3 budapesti hely, ahol te is nézheted ma este a BL-döntőt (Kulturzone) Eljött a BL-döntő napja. Szerte a világból rengetegen érkeznek a magyar fővárosba, ugyanis május 30-án Budapesten rendezik meg a sporteseményt. A Puskás Arénában csap össze egymással az Arsenal és a Paris Saint-Ge
2026.05.30