A keresés eredménye 355 találat
- Az izraeliek megölték az iráni hírszerzés vezetőjét (Ripost) Izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével – jelentette be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egy amerikai médiumnak adott interjúban.
- Gázolt a vonat Siófoknál (Blikk - h) Baleset történt vasárnap éjjel Siófoknál, ahol elgázolt egy embert a Déli pályaudvarról Keszthelyre tartó Balaton IC. A forgalom Szabadisóstó és Siófok között ideiglenesen szünetelt, az utasokat a katasztrófavé
- Irán ismét átjutott a vaskupolán – izraeli nagyvárosokban pusztítottak a rakéták (VG) Folytatódik a háború a Közel-Keleten.
- Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban (IgényesFfi) George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
- Indiai repülőkatasztrófa: megvan a második fekete doboz is (Infostart) Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készüléket - közölte vasárnap
- Franciaország, Spanyolország és Belgium vásárolja a legtöbb orosz gázt! Van kérdés? (Mandiner) Mutatjuk a legfrissebb adatokat!
- Szünetel a vasúti forgalom Szabadisóstó és Siófok között, szörnyű dolog történt, amíg te a... (Metropol) Siófoknál gázolt a vonat vasárnap éjjel.
- Elrajtolt a BL-győztes PSG is a klubvilágbajnokságon (Infostart.) A friss Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain 4-0-ra legyőzte a spanyol bajnoki bronzérmes Atlético Madridot az Egyesült Államokban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság vasárnapi európai rangadóján.
- Döbbenetes retró villany-luxusautót mutatott a Dacora, fa idomokkal és 800 lóerővel (Totalcar) A vásárló nemcsak egy autót kap 200 millióért, hanem extra szolgáltatásokat is.
- Vonatbaleset történt az éjjel Magyarországon (BorsOnline) Elgázolt egy embert a vonat a Siófoknál vasárnap éjjel, a baleseti helyszínelés ideje alatt – várhatóan a hajnali órákig – szünetel a forgalom Szabadisóstó és Siófok között - közölte a Mávinform a vasútt
- Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt (ProfitLine) Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap, hogy tiltakozzon a tömegturizmus miatt.
- Elfogták a minnesotai demokrata házelnök meggyilkolásával vádolt férfit (Mandiner) A demokrata képviselőnő és férje meggyilkolásával, valamint egy szenátor elleni merénylettel vádolt Vance Boeltert vasárnap este fogták el.
- Gázolt a vonat Siófoknál (Telex) Szünetelt a vasúti forgalom Szabadisóstó és Siófok között.
- Már Vasseur családjára is kihatnak a kirúgásáról szóló pletykák (MotorSp) A vártnál gyengébb idénynek már meg is van a következménye a Ferrarinál, ugyanis egyre több helyen jelenik meg a sajtóban, hogy a csapatfőnök Frederic Vasseur elveszítheti állását. Hamar a mennyből a pokolba kerü
- Újabb tragédia Indiában: leomlott egy híd, többen meghaltak, sokan megsérültek (Infostart) Leomlott egy híd az indiai Mahárástra államban vasárnap, legkevesebb két ember meghalt, harminckét további megsérült, többeket elsodort a folyó - közölte Devebdra Fadnavisz, az állam főminisztere a közösségi mé
- Időjárás: most már tényleg aggasztó, ami történik (Propeller) A mögöttünk álló egy hétben csak a vasárnap érkezett hidegfronthoz kötődően fordult elő nagyobb területre kiterjedő csapadék, de a legtöbb helyen ezekből a záporokból is csak igen kis mennyiség esett, 5 mm-t me
- 5 dolog, amire antik bútor vásárlásakor mindenképp figyelj (Otthonok) Az antik bútorok különleges hangulatot visznek az otthonodba, de csak akkor lesz belőlük valódi kincs, ha nem csak a külcsín alapján döntesz. Mert egy régi darab akkor igazán értékes, ha még évekig veled marad –
- Megölik Barcelonát (Infostart) Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap, hogy tiltakozzon a tömegturizmus miatt.
- Újabb medvetámadás történt Romániában, egy erdész súlyos sérüléseket szenvedett (ATV) Súlyosan megsérült egy erdész Romániában az Arges megyei Stanesti település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá-
- A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar (ProfitLine) A jövő hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
- Izrael újabb támadást indított Irán ellen (Naphíre) Robbanások hallatszottak vasárnap az Irán észak-keleti részén fekvő Meshedben – jelentette a Fars iráni hírügynökég.
- Jön a nyugdíjasok 30.000 Ft-os extra pénze - így lehet majd levásárolni (ProfitLine) Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai tájékoztatása szerint az inflációból adódó nehézségek mérséklése érdekében a korábban tervezett ÁFA‑visszatérítést egyszeri, papíralapú vásá
- Női röplabda Európa-liga – Négyes döntőbe jutott a magyar válogatott (Propeller) A magyar válogatott négyes döntőbe jutott a női röplabda Európa-liga arany divíziójában, mivel 3-1-re legyőzte Portugáliát az alapszakasz vasárnapi zárónapján, Kaposváron. Fotó: MTI/Katona Tibor Az olasz Alessan
- Súlyos baleset a Balatonnál (Infostart) Szünetel a vasúti forgalom Szabadisóstó és Siófok között baleset miatt.
- Verstappen úgy érzi, elégedett lehet a kanadai 2. hellyel (F1világ) A Red Bull világbajnoki címvédője, Max Verstappen úgy érzi, a maximumot érte el a vasárnapi Kanadai Nagydíjon a Montrealban megszerzett 2. helyével.
- Ezen a héten a hatos lottón sincs telitalálat (Népszava) A vasárnapi sorsolás után 68 szelvénytulajdonos több mint 208 ezer forintos nyereményhez jutott.
- Rendkívüli: lemondott a Renault vezérigazgatója (VillanyAutó) Vasárnap váratlanul bejelentették, hogy távozik Luca de Meo.
- Tömeges járattörlést jelentettek be a légitársaságok az izraeli légtér lezárása miatt (Ma.hu) Tömeges járattörlést jelentettek be mind az izraeli, mind a külföldi légitársaságok vasárnap a Tel-Aviv melletti Ben Gurion nemzetközi repülőtér és az izraeli légtér lezárása miatt.
- Russell elárulta, miért nyerhetett Kanadában a Mercedes (F1világ) Magabiztos győzelmet aratott a vasárnapi Kanadai Nagydíjon a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzője, George Russell. A brit pilóta elárulta, minek volt köszönhető a montreali siker.
- Norris: Butaság volt, örülök, hogy nem tettem tönkre Oscar versenyét (F1világ) Elnézést kért a McLaren csapatától a vasárnapi Kanadai Nagydíjon történtekért Lando Norris.
- Forma-1: videón az óriási McLaren-dráma (Propeller) George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén. A 27
- Életbe lépett az új kábítószer-ellenes törvény (ProfitLine) Vasárnaptól életbe lépett az új kábítószer-ellenes törvény, amellyel "magasabb fokozatba fog kapcsolni" a drogbűnözőkkel szembeni hajtóvadászat - mondta a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős korm
- Hatalmas elismerésben részesült a Királytalálkozó című magyar film Las Vegasban (Kulturzone) Három díjat kapott a Királytalálkozó című új magyar film Las Vegasban, a Vegas Movie Awardson, az első jelentős nemzetközi fesztiválon, ahol bemutatták – közölték az alkotók vasárnap, a díjkiosztó másnapján
- Pezsgőzés lett a vasárnapi ebédből Dombiéknál – húsz éve lett először bajnok a Debrecen (Sportal) Változnak az idők és az igények. A Loki-szurkolók a saját bőrükön érezhetik mindezt. Mert volt nagy fociünnep néhány héttel ezelőtt, amikor a debreceni csapat a Fehérvár elleni győzelemmel bebiztosította a bennm
- Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban (Infostart.) George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
- Russell nyert Kanadában, a két McLaren összeütközött – videóval (Sport365) George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál... Read More... A Russell nyert Kanadában, a két McLaren
- Izrael légicsapást mért az iráni síita muzulmánok legszentebb helyére (Híradó) Robbanások hallatszottak vasárnap az Irán észak-keleti részén fekvő Meshedben – jelentette a Fars iráni hírügynökég.
- Pezsgőzés lett a vasárnapi ebédből Dombiéknál – húsz éve lett először bajnok a Debrecen (Blikk - s) Változnak az idők és az igények. A Loki-szurkolók a saját bőrükön érezhetik mindezt. Mert volt nagy fociünnep néhány héttel ezelőtt, amikor a debreceni csapat a Fehérvár elleni győzelemmel bebiztosította a bennm
- Nincs légkondi a szentesi kórház belgyógyászatán, saját pénzéből vásárolt ventilátort egy ... (Propeller) "A saját levükben főnek a betegek" – mondta az RTL Híradónak egy nő, akinek édesanyja a szentesi kórház krónikus belgyógyászati osztályán fekszik. Mivel az osztályon nincs légkondicionálás, a nő saját költs
- Francia és georgiai arany a cselgáncs-vb harmadik napján (Sportal.) A budapesti cselgáncs-világbajnokság vasárnapi versenynapjának érmesei:
- Európa-liga négyes döntőbe jutott a magyar női röplabda-válogatott (Sportal.) A magyar válogatott négyes döntőbe jutott a női röplabda Európa-liga arany divíziójában, miután az alapszakasz vasárnapi zárásán 3-1-re legyőzte Portugáliát Kaposváron.
- Támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével - izraeli bejelentés (Infostart) Izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével – jelentette be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egy amerikai médiumnak adott interjúban.
- Benjámin Netanjahu: Izrael a létéért harcol (Hír TV) Izrael a létéért harcol - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap Bat Jamban, ahol egy iráni ballisztikus rakéta hajnali becsapódása legkevesebb hét ember halálát okozta, köztük két gyerek
- Sokkolnak az időjósok – Melegfront vs. hidegfront – és a magyar ember a kettő között ragad... (Naphíre) A nyári meleg még vasárnap tetőzik, de hétfőre már érkezik a lehűlést hozó hidegfront, amely záporokat, zivatarokat és viharos szelet is hozhat – tájékoztat a HungaroMet friss időjárás-jelentése.
- Távozik a Renault vezére (Portfólió) A Renault vezérigazgatója, Luca De Meo távozik az autógyártótól - közölte a vállalat vasárnap, nem sokkal azután, hogy a Le Figaro című lap arról számolt be, hogy átveszi a küszködő Kering luxuscég vezetését
- Hosszabb a menetidő a dél-balatoni vasútvonalon (Alon.hu) Meghibásodás történt.
- Vastagbélpolipok: ezek a típusok a legveszélyesebbek. (EgészségKz) A vastagbélben lévő polipok gyakran nagy riadalmat keltenek. De vajon tényleg van ok az aggodalomra?
- Orbán Viktor visszaemlékszik arra, hogy milyen volt, amikor az orosz csapatok kivonásáról ... (Telex) Nagy Imre újratemetésének évfordulójára egy videó készül a miniszterelnökkel, ennek az előzetesét vasárnap este mutatta be.
- Összeomlás a MÁV-nál: egy meghibásodott motorvonat okozott káoszt a balatoni vonalon (Blikk - h) A hétköznapok apróbb késései és a múlt hétvégi zűröket követően a mostani vasárnap sem telt el probléma nélkül a balatoni vonalon. Hosszabb menetidőre kell számítani a dél-balatoni vasútvonalon és a Balatonr
- Itt a tizenkettedik: Duplantis megint megdöntötte a világcsúcsot (Sport365) Takács Boglárka hatodikként zárt a női 200 méteres síkfutás döntőjében vasárnap az atlétikai Gyémánt Liga stockholmi versenyén, amelyen a kétszeres olimpiai bajnok... Read More... A Itt a tizenkettedik: Duplantis
2025.06.16
2025.06.15