A keresés eredménye 323 találat
- Végleg törölte Eszenyi Enikő tervezett rendezését a debreceni Csokonai Nemzeti Színház (Telex - k) Az igazgató szerint az ügy elhúzódása nagyon rossz hatással volt a munkahelyi légkörre, a békés és biztonságos munkahelyi környezet feltételeinek biztosítása minden egyéb szempontot megelőz.
- Máris döntöttek Eszenyi Enikő sorsáról: most jött a Csokonai Nemzeti Színház igazgatójának... (Blikk) Az Eszenyi Enikővel közös munka lehetősége a debreceni Csokonai Nemzeti Színház több társulati tagjában is bizonytalanságot és rossz érzéseket keltett, ezért jelezték aggályaikat a vezetés felé. A Primadonnák c
- Székely Kriszta, a Katona igazgatója: Felszabadulva és kíváncsian várjuk, hogyan gondolkod... (Forbes) Február óta Székely Kriszta a Katona József Színház igazgatója – ezzel nem kevesebb a felelőssége, mint hogy a hazai művészeti szcéna egyik meghatározó szereplőjeként a kulturális diskurzust előre mozdítsa. Id
- Mulasson hajnalig: feléled a Szent György-hegy, fesztiválszezon indul a Várkert Bazárban (Blikk.) Még ha az idő bizonytalan is, a nyár berobbant, ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a szabadtéri programok közül már csak válogatni kell. Van zenés, színházas, ingyenes, fizetős, budapesti, badacsonyi, önnek csupán el
- Oroszlán Szonja a Valami Amerikáról, a karrierváltásról, a "buta szőkékről" (Hírklikk) A közönség számára sokáig elsősorban a Valami Amerika szerethetően esetlen Timijeként, zenés színházi szerepeinek energikus színésznőjeként volt ismert Oroszlán Szonja. Az elmúlt években azonban egyre tudatosabb
- Kaszab Zoltán: Egyelőre egy nagy színházat látunk kormányzati politika helyett (Vasárnap) Az eddig meghozott intézkedéseknek és nagy hévvel bejelentett megállapodásoknak nagyobb a füstje, mint a lángja. Lassan egy hónapja van hivatalban a Tisza-kormány, és ilyenkor az új kabinettől a választók már jogga
- Először láthatók Budapesten a Mercedes-Benz Art Collection műtárgyai (VG) Power Lines címmel augusztus végéig látható egy válogatott kiállítás a Mercedes-Benz Art Collection gyűjteményéből a budapesti Merlin Színházban.
- Balázs János: a zene összetartó erejét is fogja mutatni a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ko... (Infostart) A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából különleges koncertet ad csütörtök este 8 órától a Margitszigeti Színházban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A hangversenyen közreműködik Balázs János zongoraművész és
- „Egy időre elbúcsúzom” – Szinte az összes színházi szerepét leadja a politikussá vált Nagy... (10perc.hu) Nagy Ervin színművész, kultúráért felelős államtitkár bejelentette, hogy új politikai feladatai miatt fokozatosan leadja színházi szerepeinek döntő többségét. A komolyabb színpadi alakításoktól egy időre búc
- A politikussá vált Nagy Ervin komoly szerepektől vesz búcsút (Economx) Nagy Ervin új szerepet kapott – a színházon kívül. Most el is búcsúzott a színpadtól, de megígérte, hogy visszatér. Egy darabban azonban játszani fog.
- Rokona közölte a lesújtó hírt: éjjel örökre elaludt a színházi legenda (Rúzs Online) Fekete napra ébredtünk.
- Nagy Ervin államtitkárként mégis fellép egyetlen színdarabban (Librarius) Bár kulturális államtitkári kinevezése után sorra adja le színházi szerepeit, Nagy Ervin nem fordít teljesen hátat a színpadnak.
- Csengő hangon dalol, de nézd, mit tett meg a lovával. Fésűs Nelly 11 éves kislánya vizsgát... (Kiskegyed) Vajtó Lajos és Fésűs Nelly kislánya, Elza annyira akarja, annyira szorgalmas.
- Nagy Ervin nem távolodik el a színháztól, feleségével szerepel a következő évadban (ATV) Nagy Ervin kulturális államtitkár a következő évadban is színpadra áll a feleségével közös Életünk című előadásban, annak ellenére, hogy korábban arról szóltak a hírek, hogy politikai pályafutása miatt vis
- Nagy Ervin egy színházi szerepét mégis megtartja: havi kétszer színpadra léphet az államti... (Wmn) Az Egy életünkben Nagy Ervin önmagát játsza. Érvelése szerint ez egy 100%-ban magánszínházi produkció, semmilyen állami támogatás nincs és nem is volt benne, ezért nem érzi összeférhetetlennek.
- Közel háromszáz előadást láthatott a Szegedi Nemzeti Színház közönsége (Demokrata) Hivatalosan véget ért a Szegedi Nemzeti Színház 2025/2026-os évada.
- Új vállalkozásba kezd Mészáros Árpád Zsolt. Mi lesz a színházzal? (BorsOnline) Mészáros Árpád Zsolt új vállalkozásba kezd.
- Ember Márk interaktív musicalt rendez az Erkelben (Ripost) Új fejezet nyílik a következő évadban az Erkel Színház univerzumában.
- Nagy Ervin drasztikus döntése: mindent otthagy, de ebben az egy előadásban mégis látható l... (Blikk) Nagy Ervin, a Jászai Mari-díjas színész, aki az elmúlt években számos emlékezetes színházi és filmes szerepben tűnt fel, most új fejezetet nyitott életében: a színpadot a kultúrpolitika világára cseréli. A dön
- Galla Miklós is megszólalt Eszenyi Enikő ügyéről: „Így kell rendezni, kedves Enikő, nem úg... (Blikk) Galla Miklós a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait Eszenyi Enikő ügyével kapcsolatban, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb vihart kavart színházi botránya volt. Galla saját rendezői tapasztalatait hozta fel
- „Nem értem, mit akarunk még Eszenyi Enikőtől” – egykori vígszínházas kollégája kiállt a ko... (Blikk) A Vígszínház művésze, Majsai-Nyilas Tünde hosszú Facebook-bejegyzésben reagált az Eszenyi Enikő körül újra fellángoló vitákra. A színésznő szerint a rendező és egykori színházigazgató már megtette, amit v
- Júniusban nyit a Zsámbéki Nyári Színház (Port.hu) Színház, irodalom, zene, családi előadások a zsámbéki lombok alatt Nyit a Zsámbéki Nyári Színház: zenés-irodalmi Minifesztivál és Nagy László-Szécsi Margit-est bemutató is szerepel a programban.
- A 99. születésnapjára készül a Família Kft. sztárja: így van most Baranyi László (BorsOnline) A mai napig közkedvelt színész zuglói otthonában csendesen éldegél feleségével. A Família Kft. nagypapája a Borsnak mesélt megrendült hogylétéről, színházi titkokról és arról is, hogy a sorozatbéli családjá
- Berúgta a szakma ajtaját a Loupe társulás: elképesztő pénzeket kaszált 2025-ban Lovas Rozi... (Pénzc.) A Loupe Színházi Társulás bevétele 2025-ben több mint ötszörösére, 874 millió forintra ugrott.
- Hegyi Barbara megmutatta a hatalmas salátáját – fotó (Blikk.) Hegyi Barbara ezúttal nem színházi szerepeiről vagy szakmai sikereiről mesélt, hanem bepillantást engedett idilli kertjébe. A színésznő megmutatta követőinek frissen szüretelt salátáját, és megörökítette a szo
- „Írtunk neki, de csak a halálhíre érkezett válaszul” – Ezt a bemutatót már soha nem láthat... (Blikk) Nemcsak egy színészt veszített el a Centrál Színház Scherer Péter halálával, hanem egy olyan előadást is, amely talán soha nem lehet már olyan, mint ahogy azt néhány hónapja elképzelték. A társulat hosszú hóna
- 200 éve született Prielle Kornélia, a Nemzeti Színház első örökös tagja (Vasárnap) Prielle Kornélia a magyar színjátszás történetének első olyan művésze lett, aki elnyerte a Nemzeti Színház örökös tagja címet, miközben élete olyan fordulatokat tartogatott, amelyeket még a legmerészebb dráma
- Kikerült a netre a videó: így bulizott együtt Ördög Nóra és Liptai Claudia (Blikk) Mágnesként vonzotta a soul- és jazzrajongókat az ikonikus sztárfellépő, Mario Biondi a Margitszigeti Színház varázslatos helyszínére május utolsó napjaiban. A közönség soraiból nem hiányoztak magyar hírességek
- „Azért választottam, mert OCD-s vagyok” – Bajor Imre lánya tabuk nélkül mesélt a munkájáró... (Blikk) Bajor Lili, a népszerű színész, Bajor Imre lánya, évek óta több területen is aktívan tevékenykedik. A színházi munkái mellett gyerekeket tanít, és idős emberekhez jár takarítani. A takarítást eredetileg a koro
- Szükségesnek tartja az elmúlt 16 év színházi döntéseinek átvilágítását a Magyar Színházi T... (ProfitLine) Szükségesnek tartja az elmúlt 16 év színházi döntéseinek szakmai átvilágítását és országos előadóművészeti etikai kódex létrehozását szorgalmazza a Magyar Színházi Társaság (MSZT), amely júniusban folyt
- Pálos Hanna: „Nagyon sok mindent tanultam a páromtól” (BorsOnline) Számtalan színházi és filmszerepet tudhat maga mögött. Pálos Hanna egyaránt szerepelt a Drága örökösök, a Bróker Marcsi, a Budapest Noir című filmekben, sorozatokban – és ezek csak a legismertebbek. A színészn
- 3 budapesti színház, amely nyáron a Balatonhoz költözik (Port.hu) Ezek a nyári színházak főként a saját produkcióikat játsszák, szóval ha nem láttad Pesten, strandolás után beülhetsz megnézni. Van egy kivétel, amelynek előbemutatóját itt tartják.
- Elcsukló hangon vallott érzéseiről Muri Enikő, mindent kitálalt a múltról (Kiskegyed) Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett Muri Enikő pályafutása. Az énekesnő az Evita című világhírű musical egyik címszereplője lesz a Madách Színház 2026-os bemutatójában, ezzel egy olyan szerepet kapott meg,
- Muri Enikő az Evita szerepéről: „Én is megtapasztaltam, milyen, amikor az emberek bántanak... (Femina ) A Madách Színház 2026 szeptemberében bemutatja Andrew Lloyd Webber legendás musicaljét, az Evitát, melyben Muri Enikő váltott szereposztásban a címszereplőt alakítja.
- A népünnepélytől a Humor házáig (MagyarHang) A pesti oldalon lévő Terror Háza mellett miért ne lehetne Budán a Humor Háza? Adva van a (régi Várszínház helyén lévő) színházterem, ahol otthonra találhatna a hajdani vezér által sosem támogatott Pintér Béla
- Földes Eszter: „Szeretek nyílt lapokkal játszani” (Glamour) A Loupe Színházi Társulásnak alapítása óta tagja Földes Eszter, akit a nézők a Mi kis falunk legújabb epizódjaiban is láthatnak: Elzaként visz új színt Pajkaszeg mindennapjaiba.
- Novai Gábor érkezik Gréczy Zsolt estjére Újbudán: dalok, amelyek összekötnek több nemzedék... (Ellenszél) Novai Gábor lesz Gréczy Zsolt vendége június 3-án, szerdán 18 órakor a B32 színháztermében. A Mássalhangzó tovább »
- Az elmúlt 16 év színházi döntéseinek átvilágítását sürgeti a Magyar Színházi Társaság (Index - k) Kiszámítható, szakmai alapú és európai normákhoz igazodó finanszírozási rendszert szeretnének.
- Ők is diplomata-útlevéllel utazhattak: Rúzsa Magdi, Rákay Philip, Vidnyánszky Attila és mé... (Blikk.) Énekesnek, műsorvezetőnek, színházigazgatónak, egyetemi rektornak és még sokaknak állítottak ki diplomata-útlevelet az Orbán-kormány alatt az elmúlt években. Az érintettek most magyarázatot adtak, miért volt szü
- Orbán Viktor török barátja, az Alap-jogokért Központ vezetője, Rúzsa Magdi és Rákay Philip... (Telex) Az Orbán- és Szijjártó Péter-éra alatt elég szabadon osztogatták a diplomata-útleveleket, a Telexhez most eljutott néhány név. Producer, színházigazgató, hírhamisító és cégvezetők is vannak a listán.
- Mi lesz Scherer Péter szerepeivel? Így döntöttek a színházi vezetők (Kiskegyed) A művészvilágot és a közönséget is mélyen megrázta Scherer Péter halála.
- Döntöttek a színház vezetői: ez lesz a sorsa Scherer Péter szerepeinek (Ripost) Nemrég tettek bejelentést.
- Scherer Péter nélkül folytatódnak az előadások? Ez lesz a színész szerepeinek sorsa (BorsOnline) Meghozták a döntést a színházi vezetők.
- Kálomista Gábor a Mandinernek: Teljes mellszélességgel kiállok Schilling Árpád és Lengyel ... (Mandiner) A Thália Színház ügyvezető igazgatója szerint „az a morál, ami a színházi és művészvilágban évtizedek óta uralkodik, valami egészen bestiális.”
- Mi lesz Scherer Péter szerepeivel? – Meghozták a döntést a színházi vezetők (Blikk) A művészvilágot és a közönséget is megrázta a 64 éves Scherer Péter múlt heti halála. Társulata, a Nézőművészeti Kft. a napokban tartotta A fajok eredete című produkció 300. előadását, amelyben megemlékezte
- Gálvölgyi János 78 éves lett, de még menne, menne előre (Propeller) A Kossuth-díjas színművész, Gálvölgyi János élete 78 évesen még mindig a színházról, a színjátszásról szól, és derűsen gondol arra, hogy jó lenne jövőre és tíz év múlva is születésnapi gratulációkat
- Molnár Áron elárulta visszavonulása valódi okát (IgényesFfi) Molnár Áron színész határozatlan időre visszavonul a színházi és filmes munkáktól mentális egészsége, valamint a túlterheltség okozta kimerültség miatt.
- Nem kér a színházvilág Eszenyi Enikő bocsánatkéréséből (Propeller) Lengyel Tamás színművész a kezdetektől fogva következetesen szót emel a színházi szakmában tapasztalható zsarnoksága, hatalmi visszaélései ellen. Most ugyanő a közösségi oldalán reagált Eszenyi Enikő hirtelen
- Lengyel Tamás a porig oltotta le Eszenyi Enikőt (Naphíre) A rendező és egykori színházigazgató közleménye gyors reakciókat váltott ki a szakmán belül, elsőként Lengyel Tamás színművész szólalt meg Eszenyi Enikő ügyében.
- Begerjedt Angyalok (Népszava) Több mint háromórás, nem könnyű, de annál izgalmasabb utazásra invitálja a nézőt az Angyalok Amerikában második része a Radnóti Színházban. Tévelygések, bűnök és szabad, álomszerű víziók világában időz
2026.06.04
2026.06.03
2026.06.02
2026.06.01
2026.05.31
2026.05.30
2026.05.29
2026.05.28