A keresés eredménye 304 találat
- Megvan az új román miniszterelnök, a volt nagyváradi polgármesternek nagyon nehéz dolga le... (VG) Hosszas és nehéz tárgyalások után eljutottak a kormányalakítás küszöbére a románok. A román miniszterelnök Ilie Bolojan lesz a Nemzeti Liberális Párt részéről, aki korábban három cikluson keresztül irányíto
- Szakértő figyelmeztet: rejtőzködő anyagok vannak az élelmiszerekben (Index - g) Azt is elárulta, mikor érdemes visszatenni a polcra egy terméket.
- „Csak te hiányoztál, okoska.” – Mucsi Zoltán leoltotta Ferencváros polgármesterét (Naphíre) Újabb provokatív kampányfilmek készített a IX. kerületi önkormányzat: a főszerepben ezúttal is Mucsi Zoltán és Baranyi Krisztina. A téma ezúttal a parkolás és a szemetelés.
- Elon Musk politikai menedékjogot kaphat Oroszországtól (ACNews) Egyre különösebb fordulatokat vesz Elon Musk körül a nemzetközi politikai légkör. Most úgy tűnik, Oroszország örömmel látná a milliárdost.
- Vajon összeomlik-e az iráni rezsim? (Makronóm) A nyugati mainstream médiumok az iráni rezsimet gyakran hanyatlónak, korruptnak, csődbe jutottnak és a polgárai által megvetettnek írják le, amely az összeomlás szélén áll. De mi következhet, ha bukik a rendszer.
- Kanmajmok, ukránok, migránsok – Az elnéptelenedő Sarkadkeresztúr és a Voks 2025 (MagyarHang) A települése egyike azoknak, amelyek polgármesterei szinte egyszerre buzdítottak a nemzeti konzultáción való részvételre. Ott jártunk, hogy megnézzük, miként reagálnak minderre ebben az erős kormánypárti bástyán
- A kutatói dolgozók óriási többséggel utasítják el az elcsatolási tervet (MagyarHang) Az eljárás veszélyes precedenst teremt arra, hogy az egykori akadémiai intézetek az aktuális politikai érdekeknek megfelelően átszervezhetők
- Trükközik a főpridemester, de a kacsa az kacsa (MNemzet) Vannak dolgok, amik nem valók a nyílt utcára, gyerekek szeme elé – üzent Karácsony Gergelynek a Fidesz politikusa.
- Ókori szépségtrükkök: Kleopátra fáraónő szépségápolási praktikái, amiket te is bevethetsz. (BorsOnline) Lássuk, milyen szépségtrükköket vetett be Kleopátra!
- Böröcz László: Az I. kerület kész átvenni, felújítani, kitakarítani, majd tisztán tartani ... (Telex) A polgármester Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész korábbi posztjára reagált, amelyben a Vérmezőt pártpolitikai csatározások áldozatának nevezte.
- Megtörte a csendet Párkány polgármestere az agyevő amőba-fertőzésről: „Mindenben együttműk... (BorsOnline) A tragédia lesújtotta a várost.
- „Mindezt mondom én” - újabb fideszes AI-gyöngyszem a világhálón (Kontroll.hu) Nincs egyszerű dolga azoknak a kormánypárti politikusoknak, akik kedvébe akarnak járni a modern kommunikációt elváró miniszterelnöknek, a digitális zajban nem könnyű újszerű, érdeklődésre számot tartó tartalmat
- Fideszes cicaharc: vajon mikor kér bocsánatot a kormányszóvivő a sértett polgármestertől? (Kontroll.hu) Cser-Palkovics András és Vitályos Eszter üzengetése június elején kezdődött, amikor egy Kormányinfón azt találta mondani utóbbi, hogy „van, aki az önkormányzati vezetők közül folyamatosan sír és picsog.”
- Vera Jourová újra bedobta magát: teljes gőzzel nekiment Magyarországnak, és a vérgőzös orb... (Mandiner) Az Európai Bizottság korábbi alelnöke hangsúlyozta, csakis a szankciós politikát tartja megfelelőnek hazánk ellen.
- Egy politikai fogoly muskátlis forradalma Óbudán (MHírlap) A börtönből kiengedett, szabad lábon védekező Kiss László polgármester ordítozása a testületi ülésen
- Megkongatta a vészharangot Amerika egykori első embere: "ez az autokráciákra jellemző." (Portfólió) Barack Obama volt amerikai elnök véleménye szerint az Egyesült Államok jelenlegi politikai légköre nem összeegyeztethető a demokráciával, és az ország veszélyesen közel került az autokratikus viselkedés normalizá
- Puzsér Róbert szerint Orbán Viktor egy politikai bestia, Magyar Péter pedig egy realityhős (Index - bf) A publicista a Polgári Ellenállás mozgalom szerepéről is beszélt.
- Újabb, Matolcsy Ádámhoz köthető luxusvillát talált Hadházy Ákos a budai hegyekben (Népszava) Az ellenzéki politikus szerint az épület alsóhangon egymilliárd forintot érhet.
- Sajátosan kért elnézést botrányos megszólalásaiért Aranyosi Péter + videó (Hír TV) Magyar Péter komikusa azzal mentegette magát, hogy bár kijelentései félreértésre adhatnak okot, de ő humorista, és nem politikus.
- Uniós biztos: Csökkentenünk kell az egyhangúan meghozott döntések számát az EU-ban + videó (Hír TV) A bolgár politikus szerint növelni kéne a minősített többségi szavazások számát, azért, hogy az Unió felkészüljön a blokk bővítésére.
- „Nagyot mentünk a videónkkal, Pétert is jól felcukkoltuk vele” – kiengedte „túszát” Szentk... (Propeller) Ezzel a mondattal köszönti Szentkirályi Alexandrát a Fidesz fővárosi frakcióvezetője legújabb Facebook-videójában az a férfi, aki a múlt héten még összekötözve feküdt a politikus autójának csomagtartójában,
- „Totális káosz lesz a vége” – Németh Balázs kiakadt az AI-politikai videókra (10perc.hu) Németh Balázs szerint életveszélyesek a politikai deepfake videók – miközben Orbán Viktor kampányában is megjelent egy AI-generált felvétel.
- Kiss László szerint Karácsony Gergely volt a valódi célpont (10perc.hu) Kiss László óbudai polgármester szerint politikai koncepció mentén zajlik ellene az eljárás, lemondásról szó sincs.
- Politikai okok miatt kell Djokovicnak elhagynia a hazáját (Economx) A világklasszis teniszező korábban kiállt a diáktüntetésen résztvevők mellett, azóta a szerb politikai vezetés nem szívesen látja őt hazájában.
- „Elég nagy baromság lenne lemondanom” – válaszolt Óbuda polgármestere a távozását sürgetők... (Híradó) Kiss László határozottan visszautasította, hogy távozna hivatalából.
- Brüsszel munkában? Sorban szalámizzák le a Tiszára veszélyes ellenzéki jelölteket (Mandiner) Egy-két egyéniben győztes ellenzéki politikus még kitart, indulni akar; a nagy kérdés, hogy a Momentum után a DK, az MSZP és a Jobbik is lelép-e a színről.
- Ebben a pillanatban jött a figyelmeztetés: visszahívja ezt a két terméket a nagy áruházlán... (Kiskegyed) Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt két népszerű terméket hívott vissza az Auchan. A vásárlók egészségének védelme érdekében az érintett termékeket azonnal eltávolították a polcokról.
- Kiss László: „Karácsony Gergely és az ellenzéki polgármesterek voltak a fő célpont” (MNarancs) Óbuda DK-s polgármestere úgy véli, a bebörtönzésével le akarták mondatni, hogy aztán elháruljanak az akadályok a NER ártalmas bizniszei előtt a III. kerületben. Rákérdeztünk a túlárazott szerződésekre, de ar
- Kövér László: Egy ellenzéki párt terrorcselekményt elkövetve próbálta megakadályozni egy t... (SzMo.hu) A házelnök szerint a párt politikusai a Tisza Párt listáján vagy Soros intézményeiben bukkanhatnak fel.
- Szentkirályi Alexandra újabb csomagtartós videójában van egy csavar (Naphíre) Újabb figyelemfelkeltő videóban szerepel Szentkirályi Alexandra és Szabó Botond: ezúttal már nem megkötözve, hanem a politikus mellett állva szavaz a férfi az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló voksoláson. A ko
- „Gyarmatosítani csak egy gyenge, megosztott és orbanizált Európát lehet” (24.hu) Képtelenség, hogy Orbán egyedül meg tudjon akadályozni döntéseket. Ha sikerül neki, az azt jelenti, hogy mások is mögé bújnak – mondta a lapunknak adott interjújában a Globsecen Nathalie Tocci politológus, az Isti
- Piri Kati nekiment Izraelnek: teljes fegyverembargót követel a holland-magyar szélsőbalos ... (Mandiner) Frans Timmermans pártjának politikusa radikális javaslatot tett.
- Átrendeződő fesztiválszíntér (Népszava) Idén rendezik meg utoljára a Bánkitó Fesztivált, Magyarország egyik legfontosabb független kulturális eseményét – jelentették be a szervezők. A döntést pénzügyi kényszerek, politikai nehézségek és értékalap
- Tovább dagad a Tisza Párt listázási botránya, Magyar Péter agresszívan reagált a kiszivárg... (Híradó) A politikus vitába keveredett válaszolt a Hír TV riporterével, a listázás körülményeit viszont továbbra sem tisztázta.
- A NAÜ elhatárolódik: nem az ő jelentésük miatt bombázta Izrael Iránt (10perc.hu) A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség tagadja, hogy Iránról szóló jelentése alapot adott volna az izraeli támadásra. A szervezet politikai befolyást elutasít.
- Vigyázat csalók és csempészek leselkednek – Sarkára állt a polgármester! (Tőzsdefórum) A Capri szigetén a kompról leszállókat gyakran zaklatják sélhámosok. A mediterrán sziget polgármestere most következményekkel fenyegeti a tolakodó kereskedőket. A népszerű olasz mediterrán szigeten, Caprin a turist
- Rétvári Bence mégis levette a Facebookról a Laponyi Zsolt őrmestert ábrázoló fotót (Blikk - h) Rétvári Bence belügyi államtitkár eltávolította Facebook-oldaláról azt a KDNP-logós fotót, amelyen Laponyi Zsolt rendőr is szerepelt. Laponyi nyilvánosan tiltakozott, amiért a politikai kampány részévé tették, e
- Úgy tűnik, maradt még tüske Elon Muskban: komolyan nekiment Donald Trump egyik fő bizalmas... (Portfólió) Elon Musk csütörtökön becsmérelte Donald Trump egyik vezető tanácsadóját, Sergio Gort. A világ leggazdagabb embere Gort "kígyónak" nevezte az X-en közzétett posztjában - írja a Politico.
- Kocsis Máté: Nem vezet a Tisza Párt, ezt mindenki tudja, aki a politikával foglalkozik (SzMo.hu) A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza csak online hangos, de a való életben nincs mögötte semmi. Márki-Zay Péter 2021-es helyzetéhez hasonlította Magyar Péterét.
- A Penny most mindent megváltoztat: ezt mindenki megérzi majd a boltban! (Közbeszéd) A nyár beköszöntével a Penny szezonális termékekkel és árcsökkentésekkel várja a vásárlókat. Június 18-tól még kedvezőbb áron kerülnek a polcokra
- Figyelmeztetett a magas rangú orosz vezető: Csernobil után újabb katasztrófa várhat a vilá... (Nyugatifény) A politikus szerint megismétlődhet a csernobili tragédia. A Figyelmeztetett a magas rangú orosz vezető: Csernobil után újabb katasztrófa várhat a világra bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Fantombirtokokra vehettek fel milliós támogatásokat az európai gazdák (Portfólió) Magas rangú görög politikusok közvetlen felelhetnek azért a korrupciós botrányért, melyben helyi gazdák nem létező földbirtokai után vehettek fel támogatásokat az uniós agrárpolitika keretéből. Az Európai Bizot
- Németh Balázs szerint életveszélyesek az MI-generált politikai videók, de hétfőn még Orbán... (Telex) A miniszterelnök vérző fejű, magyar zászlót lengető MI-katonákkal biztatott a Voks 2025 szavazáson való részvételre.
- Puzsér a jelek szerint mára megbocsátott Messiás Elnök Úrnak (Mandiner) Alakul és formálódik a Magyar Péter melletti, kritikátlan politikai mozgalom koreográfiája.
- Kiss László óbudai polgármester: Nincs okom, hogy lemondjak, ez elég nagy baromság lenne (hvg.hu) A polgármester azt mondta, hogy több büntetőfeljelentést is tesz majd az általa felvetett anomáliákkal kapcsolatban.
- Kövér László: Magyar Péterrel komédia lett a politika (24.hu) Megkérdőjelezte, hogy Gyurcsány autonóm volt-e, majd közölte: nem ő dönt arról, marad-e politikában. Bírálta a közéleti stílust, ügynökpártnak nevezte a Momentumot.
- Polgáron néha a lapát nyelén áll az idő (Civishír) A városban van csúszó beruházás, de a polgármester szerint minden rendben lesz.
- Feszültség az USA és Ukrajna között: Trump emberei nem kérnek Zelenszkij legfőbb tanácsadó... (Liner) Washingtonban egyre nagyobb az elégedetlenség Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legközelebbi munkatársával, Andrij Jermakkal szemben - számolt be róla a Politico.
- Puzsér Róbert: Az emberek belátták, hogy akkor lehet bízni egy politikusban, ha ló legel a... (SzMo.hu) Puzsér Róbert szerint nem elég Orbánt leváltani, Magyar Pétert is kordában kell tartani. Új mozgalmat indított, hogy ne megint az elit írja a jövőt a nép feje fölött.
- Kövér László: Európában vallás- és kultúravesztés zajlik (Vasárnap) A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás eredménye kötelezettséget és politikai támaszt jelent majd a kormány számára – mondta az Országgyűlés elnöke az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsoráb
2025.06.20