A keresés eredménye 883 találat
- Komoly döntést hozott a gyerekeiről Katalin és Vilmos (Femcafe) Hiába van nyári szünet, Katalin hercegné és Vilmos herceg most is szabályozzák gyermekeik, György, Sarolta és Lajos mindennapjait – sőt, pontosabban 7 fontos „előírást” is betartatnak velük.
- Kiderült a teljes igazság L.L. Juniorékról (Rúzs Online) L.L. Junior nemrég hirtelen felindulásból osztotta meg követőivel, hogy párja, a nála 24 évvel fiatalabb táncosa, Frey Tímea megcsalta. A csinos lány tagadja, hogy félrelépett volna.
- Bármilyen hihetetlen: jobban megy a dízel, mint az elektromos (Infostart) Szinte összehasonlíthatatlanul több dízelautó fogy Magyarországon, mint elektromos.
- Halálközeli élmény: egy nő elárulta, mit látott a túlvilágon, amiért hisz az örök életben (Velvet) Egy nő, akinek Amanda Weidman a neve, visszaemlékezett halálközeli élményére, amikor évekkel ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett.
- Hivatalos: A Nemzetközi Büntetőbíróság kemény fellépést tervez az Orbán-kormány ellen (Nyugatifény) Figyelmeztették a magyar kormányt, következmények várhatók. A Hivatalos: A Nemzetközi Büntetőbíróság kemény fellépést tervez az Orbán-kormány ellen bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Fellép Magyarország ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság, amiért nem tartóztatták le Netanjah... (SzMo.hu) Az izraeli miniszterelnök ellen tavaly novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Idén áprilisban hivatalos látogatáson tartózkodott Magyarországon, ugyanakkor a magyar hatóságok nem tartóztatták le.
- Zelenszkij egy dróngyárban jelentette be: napi 1000 elfogó drónra lenne szüksége (Mandiner) Az ukrán elnök elmondása szerint az ukrán kormány biztosítja a szerződéskötéseket, illetve folyamatosan ő maga dolgozik a partnerekkel azon, hogy ne legyen hiány a finanszírozásban.
- Nagyestélyitől az unikornis jelmezig: ezek a sztárok vörös szőnyegnek nézték a repteret (NLC) A kifutópálya kifejezés szó szerint értelmet nyer, amikor egyes hírességek megérkeznek a terminálba.
- Gigantikus hitelből vásárol amerikai fegyvereket Lengyelország (Priv.bankár) Az Egyesült Államok 4 milliárd dollár katonai célú hitelt nyújt Lengyelországnak, amely amerikai eszközöket vásárolhat a pénzből – jelentette be a washingtoni külügyminisztérium pénteken.
- Hirtelen irányváltással kerülte el az ütközést egy utasszállító az Egyesült Államokban (Telex) A váratlan manőver miatt két utaskísérő megsérült, az esetet vizsgálják.
- Fodor Zsóka drámai vallomása Schmuck Andorról: "amikor ő megtudta, hogy beteg lett, k... (Kiskegyed) Hiába akarta ő intézni a temetést.
- Gigantikus hitelből vásárol amerikai fegyvereket Lengyelország (Priv.bankár) Az Egyesült Államok 4 milliárd dollár katonai célú hitelt nyújt Lengyelországnak, amely amerikai eszközöket vásárolhat a pénzből – jelentette be a washingtoni külügyminisztérium pénteken.
- Amit az Orbán-kormány képvisel, az egy perverz társadalompolitika (Hírklikk.) Jó lenne, ha a választók azon is gondolkodnának, hogy mi lesz a voksolás után, hiszen az ő életminőségük csak akkor változhat meg, hogy ha a jelenlegihez képest más politika jön. Ezért tartjuk fontosnak a baloldali
- Facebook: az uniós előírások gyakorlatilag betarthatatlanok, nem lesz politikai hirdetés (Tudás.hu)
- Nagyobb a baj Parajdon, mint eddig hitték (Dívány) Időzített bomba tetején ülnek a parajdiak a legutóbbi vizsgálatok szerint.
- A Meta leállítja a politikai hirdetéseket az EU-ban – új uniós szabályozás miatt (Kontroll.hu) A Meta, a Facebookot és az Instagramot üzemeltető technológiai óriáscég bejelentette, hogy 2024 októberétől megszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetések megjelenítését az Európai Unió
- Szörnyű titkot árult el a NASA a Marsról, óriási hiba volt odamenni? (Promotions) Kiszivárgott, amit a NASA évekig próbált titkolni.
- Magyar Péter reagált arra, hogy Semjén Zsolt lekurvázta a Tisza egyik önkéntesét (24.hu) Először nem is hitte el, hogy a miniszterelnök-helyettes mondta mindezt.
- "Bárcsak ne mondtam volna, hogy gyere" - Drámai baleset Mohácson: biciklijét toló nyugdíja... (BorsOnline) Az áldozat lánya szerint nem az anyja hibázott.
- Hamarosan indul az Otthon Start, de az ingatlanhirdetési piacon már most háború dúl (Telex) Ritka izgalmas időszaka jön a hazai ingatlanpiacnak. A szeptemberben induló nagy boom idején kulcsfontosságú lesz, hogy ki hol hirdet meg és ki hol keres ingatlant. Az eddigi felállást alaposan felboríthatja egy most kib
- Pusztító zivatarok, jégeső, szél – megérkezett a hidegfront, de a java még hátravan (MNemzet) Jelentős hőmérsékletingadozásra lehet számítani.
- Gazdag évet vár a Hilton, sok-sok foglalással (VG) Mégsem olyan tragikus a helyzet Amerikában.
- A rivalizálás vége: Wolff hiányolja Hornert, de tart a bosszújától (Racingline) Azzal, hogy a Red Bull pár hete menesztette Christian Hornert, nemcsak egy régi csapatvezető tűnt el az F1-es paddockból, de a Mercedest irányító Toto Wolff állandó nemezise is. Az osztrák nem is ment el szó nélkül a
- Ilyen lesz a 2025-ös albérletszezon (Mark&Média) Július 23-án, szerda este a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével hivatalosan is elindul az idei albérletszezon. Az ingatlan.com legfrissebb adatai alapján a bérleti díjak emelkedése továbbra is mérsékeltebb, min
- Diana hercegné stílusában tér vissza Scarlett Johansson – felismerhetetlen az új filmjében (Life.hu) A ’80-as évek sosem mennek ki a divatból – ezt most Scarlett Johansson is bebizonyította. A világsztárok, divatinfluencerek és hírességek újra és újra visszanyúlnak ehhez az ikonikus korszakhoz. Scarlett Johansson
- Elhunyt Grób Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt pécsi szervezetének volt elnöke (Vasárnap) Búcsúzunk egy párttárstól, egy volt önkormányzati képviselőnktől, volt regionális szervezőnktől, és természetesen egy baráttól, egy édesapától, egy mélyen hívő embertársunktól. – írja megemlékező sora
- Leclerc érzi a fejlesztést, de hét tizedes lemaradás bosszantja (F1világ) Charles Leclerc szerint érezhetőek a Ferrari új hátsó felfüggesztésének hatásai a Belga Nagydíj hétvégéjén, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az SF-25-ös továbbra is komoly hiányosságokkal küzd a McLarenhez képest
- Mekies elárulta: Pár órája volt eldönteni, átveszi-e Horner helyét (F1világ) A Brit Nagydíjat követő napokban robbant a hír: húsz év után távozik a Red Bull Racing éléről Christian Horner. Kirúgásával egyidőben a csapat azonnal bejelentette utódját: a testvércsapatnál, a Racing Bullsnál
- Sasszem-teszt: mi a hiba a képen? Rájön 20 másodperc alatt rájön, mi nem stimmel ezzel a k... (168.hu) Szokásos pénteki kérdésünket ezúttal szombaton tesszük fel: mi a hiba a képen?
- 85 év után végre bemutatkozik a világ legidősebb whiskyje (IgényesFfi) Az idő nem mindig tesz jót a whiskynek, de ez a palack egészen más liga. A Glenlivet 85 éves single maltja hivatalosan is a világ legidősebb skót whiskyje. Történelem egyetlen kortyban.
- Sürgősen pénz kell? A bankok most szinte harcolnak a hiteligénylésekért (Forbes) Pörög a verseny a személyikölcsön-piac. A bankok szorgalmán nincs mit csodálkozni; az év első öt hónapjában rekorösszegben kötöttek ilyen szerződéseket.
- Szívszorító tragédia: Belefulladt a bányatóba a 12 éves fiú (Metropol) Először csak eltűntnek hitték.
- Brutális erejű balesetről jött hír: máris elesett az M3-as, borzalmas, ami történt (Metropol) Még tart a mentés.
2025.07.26