A keresés eredménye 903 találat
- A jogállam nem lehet alku tárgya (MNemzet) Ifj. Lomnici Zoltán: Az államfő az alkotmányos egyensúly része és annak őrzője.
- Mozdonyok soron kívüli átvizsgálásáról rendelkezett a MÁV vezérigazgatója (ProfitLine) A MÁV vezérigazgatója elrendelte a soron kívüli átvizsgálását annak a mozdonytípusnak, amelyből az egyik szerelvény hétfőn Budapesten kigyulladt – erről Hegyi Zsolt közösségi oldalán tájékoztatott kedden.
- „Meghalok!” – leparkolt az autójával, majd szemtanúk előtt zuhant forró aknába a szeretett... (BorsOnline) Kiderült a halála oka annak az 56 éves nagymamának, aki azután vesztette életét, hogy beleesett egy nyitott aknába Manhattan belvárosában.
- A meleg sem fogott ki rajta: 55 kilométert futott Trokán Anna (Blikk) Trokán Anna teljesítette a Salomon Ultra-Trail Hungary kihívását. A Szentendrén és környékén megrendezett futóversenyen jelentős szintemelkedés mellett tett meg 55 kilométert, és végül 8 órán belül ért be a c
- Novai Gábor elárulta a hosszú házasságuk titkát – Már 50 éve együtt vannak Annával (Blikk) Novai Gábor számára a felesége nemcsak az életben, hanem a munkában is igazi társ: a kapcsolatuk példaértékű összhangról és kölcsönös támogatásról árulkodik. A házaspár immár öt évtizede él szeretetben
- A Tisza-kormány látszólag a múlt ellen harcol, de annak embereivel építkezik (Hír TV) Kínos lebukás és dühroham a Parlamentben.
- AI irányíthatja ezt az országot: rengetegen akarnak ott élni (Dívány) Egy Fülöp-szigeteki trópusi szigeten indulhat el az egyik legfurcsább politikai kísérlet. Dan Thomson techvállalkozó szerint már körülbelül 12 ezren jelezték, hogy szívesen lennének lakói vagy e-lakosai annak a mik
- Drága lett Olaszország? Ebben az 5 városban még barátságosabb árak várnak (Drive) Róma, Velence és az Amalfi-part továbbra is turisták millióit vonzza, ám a legnépszerűbb olasz úti célok árai sok utazót elbizonytalaníthatnak. Aki olcsóbb nyaralást keres Olaszországban, annak érdemes a felkapott
- Elődjét is alulmúlta A mandalóri és Grogu – kínos startot produkált a Star Wars-film (Médiapiac) Annak ellenére, hogy a toplista élén indított A mandalóri és Grogu, a friss Star Wars-film nem hozott túl sokat a konyhára a premierje hétvégéjén.
- Több százmillió forintos sérelemdíjat követel a tiszaújvárosi Mol-robbanásban meghalt férf... (Blikk.) Nagy összegű kártérítést követel a Moltól annak a 37 éves férfinek a családja, aki a múlt pénteki tiszaújvárosi üzemrobbanásban vesztette életét. A Mol Petrolkémia Zrt. üzemében egy pirogázbenzin-vezeték ro
- Ralikrossz Eb - Csaknem 70 fős mezőny a hétvégi magyar futamon Nyirádon (Autószektor) Fotó: Nyirád Racing Center Facebook-oldal Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Gyuris Orsolya szervező elmondta, korábban ennyi induló még soha nem vett részt egy hétvégén Nyirádon. Ez részben annak köszönhető
- Mark Zuckerberg kirúgott 8000 embert, majd ilyen ígéretet tett annak a 70 ezernek, akik ma... (NLC) Múlt szerdán a Meta 78 000 dolgozójának e-mail fiókjában landolt Mark Zuckerberg üzenete. Ráadásul pontosan akkor, amikor Szingapúrban a cég első dolgozói megkapták a felmondólevelüket. Ez állt benne.
- Spanyol edzők között válogat az AC Milan (Infostart) Az AC Milannál teljes a földindulás a Cagliari elleni vereség, és annak következménye, a 2026 őszi BL-indulásról való lemaradás miatt. Massimiliano Allegri vezetőedző mellett menesztették Igli Tare sportigazgatót
- Kylie Jenner és Timothée Chalamet szerelmesebbek, mint valaha, le sem tudták egymásról ven... (Glamour) Kylie Jenner és Timothée Chalamet nem sűrűn jelentek meg együtt a vörös szőnyegen, azonban annál többször kapták őket lencsevégre a lesifotósok különböző sporteseményeken. Legutóbb például egy kosárlabda me
- Rendkívüli rendeletet írt alá Putyin: családok menekülhetnek meg az anyagi csődtől, de enn... (Pénzc.) Az intézkedés része annak a törekvésnek, amellyel Moszkva igyekszik fenntartani és bővíteni a hadsereg létszámát az elhúzódó háború idején.
- Elmondta az orosz vezető, miért nem bombázzák szét az ukrán parlamentet és elnöki hivatalt (Portfólió) Nincs értelme annak, hogy Oroszország Ukrajna politikai vezetésének épületeit támadja, mivel ezek az épületek üresek, nem tartózkodik itt senki Kijev vezetői közül – jelentette ki Andrej Kartapolov, az orosz Duma v
- Brad Pitt nemet mondott az újabb házasságra – túl sok volt számára a Jolie-val való válás (Kiskegyed) A hollywoodi színész a hírek szerint egyáltalán nem tervezi, hogy harmadszor is oltár elé álljon, annak ellenére sem, hogy jelenlegi kapcsolatában boldognak érzi magát.
- Komoly egészségügyi problémájáról vallott Anne Hathaway, megdöbbentő nyilatkozatot tett a ... (Glamour) Anna Hathaway alaposan lesokkolta a rajongóit, amikor egy podcastben elárulta, hogy 10 éven keresztül eltitkolt a nyilvánosság elől egy súlyos egészségügyi problémát: gyakorlatilag a fél szemére megvakult.
- „Nehéz annak nagymamának a szemébe nézni, aki olyan medencében fürdette az unokáit, amelye... (Népszava) 2018-ban derült ki, hogy a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. 8200 tonna emberi egészséget károsító anyagot ürített a talajba.
- Ugron Zsolna: Semmi közöm a kegyelmi ügyhöz (Népszava) Mint ahogy Kónya Endre kegyelmi kérvényéhez és annak elbírálásához sem.
- Rétvári Bence: Sikerült meghátrálásra kényszeríteni a tiszás kétharmadot (Demokrata) A politikus köszönetet mondott annak a több tízezer embernek, akik aláírták a KDNP petícióját.
- A 4 leginkább manipulatív csillagjegy a szakítás után – bármikor elérik, hogy te érezd mag... (Bien - h) Egyes csillagjegyek mesterei annak, hogy a saját bűneiket áthárítsák másokra, és még mi érezzük magunkat hibásnak a kapcsolat kudarcáért.
- Leszavazta a taxis áremelést az ex-Vitézy bizottság (Népszava) A BKIK által végzett felmérés szerint a taxisok 63 százaléka 27 százalékos vagy annál is nagyobb áremelést szeretne.
- Azonnal búcsúzz el tőlük: ez a 3 étel teljesen tönkreteszi a beleid működését – Súlyos puf... (Femcafe) Sokszor nem is gondolnánk, de a mindennap fogyasztott ételeink komoly hatással lehetnek az emésztésünkre és a közérzetünkre is. Márpedig ha a bélrendszer egyensúlya felborul, annak az egész szervezet megérzi és meg
- Holtan találták a boszniai hegyekben eltűnt mászót (Propeller) Megtalálták annak a horvát hegymászónak a holttestét, aki után hétfőn nagyszabású kutató- és mentőakció indult Bosznia-Hercegovinában, a Visocica-hegység térségében. A mentésben a helyi hegyi mentőszolgálat
- Minél délebbre él az ember Európában, annál nagyobb az esélye a hosszabb életre (PiacProfit) Az EU lakosságának medián életkora: 44,9 év.
- Az egyik Dárdai kiesett, a másikat épp vinnék a német élvonalba (NB1) A következő idényben is lehet egy Dárdai a német élvonalban annak ellenére, hogy az egyikőjük éppen most esett ki csapatával […] A Az egyik Dárdai kiesett, a másikat épp vinnék a német élvonalba bejegyzés elős
- Azbesztszennyezés: itt a teljes lista az érintett településekről (168.hu) Nyilvánosságra került annak a több mint 250 magyar településnek a listája, ahová az azbesztszennyezésben érintett osztrák bányákból szállíthattak kőzúzalékot.
- Musktól és Altmantől félti a világot a római pápa (BitPort) XIV. Leó pápa első enciklikája a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre koncentrál. A katolikus egyház feje szerint nagy a veszélye annak, hogy a technológiai vállalatok vezetői túlhatalomra tesznek sze
- Holtan találták meg a boszniai Visocica-hegységben eltűnt horvát hegymászót (Tények.hu) Megtalálták annak a horvát hegymászónak a holttestét, aki után hétfőn nagyszabású kutató- és mentőakció indult Bosznia-Hercegovinában, a Visocica-hegység térségében - közölte az MTI a Klix.ba hírportál kedd
- Bernáth Odett feleségül menne Orbán Viktorhoz, Deutsch Tamást nem rúgná ki az ágyából (Promotions) Eddig ostorozta a leváltott Orbán-kormányt és annak tagjait, most újfajta büntetést talált ki számukra.
- Amerikai légicsapás Dél-Iránban (MHírlap) A korlátozott katonai akció lezárult, és annak végrehajtása nem jelenti a tűzszünet végét
- Pletykák és Ábrahám-egyezmények – ez várható az Irán elleni amerikai támadás után (Infostart) Az amerikai fegyveres erők az éjszaka „önvédelmi csapásokat” hajtottak végre iráni célpontok ellen. Mindez annak ellenére történt, hogy több híradás szerint küszöbön állt a keretmegállapodás elfogadása, am
- Jennifer Aniston elutasítja a fehér teraszok trendjét – helyette a letisztult természetess... (Elle) A kültéri terek hosszú ideig ugyanazt a szabályt követték: minél világosabb, minél letisztultabb és minél tökéletesebb, annál jobb. Hófehér bútorok, steril összhatás és gondosan komponált terek uralták a köz
- Magyar Péter drasztikus fizetéscsökkentést ígér: ezek a szereplők az érintettek (HRportal) Magyar Péter szerint véget kell vetni annak az „irdatlan pazarlásnak”, amely szerinte a Fidesz-kormányt jellemezte, ezért a Tisza-kormány csökkentené az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok
- 27 éves lett minden idők egyik legemlékezetesebb BL-fordítása (Player) 27 éve annak, hogy Barcelonában csodát tett a Manchester United a Bajnokok Ligája döntőjében.
- Vitézy Dávid Kelenföldről jelentkezett: Igyekeztem tapasztalatot gyűjteni első kézből, hog... (SzMo.hu) A közlekedési miniszter a helyszínen tekintette meg a kelenföldi mozdonytüzet és annak következményeit. Az eset szerinte rávilágít azokra a rendszerszintű problémákra, amelyeket a drámai forráskivonás okozott.
- Életveszélyes mutatvány: az M5-ösön tekert egy biciklis (Vezess) Nagy szerencséje volt annak a bringásnak, akit vasárnap a rendőrök mentettek meg az M5-ös autópályán. Rosszabbul is végződhetett volna a történet.
- Új főváros-kormány viszony? (Hír TV) A HírTV Monitor című műsorában Szepesfalvy Anna, a budapesti Fidesz-KDNP új frakcióvezetője a főváros és az új kormány viszonyáról, valamint a parkolási és taxidíjak tervezett emeléséről beszélt.
- Világítótornya volt egykor ennek a budapesti hídnak: ezért került oda (Dívány) A Petőfi híd hídfőit furcsa módon régen világítótorony díszítette. Nem is pusztán esztétikai oka volt annak, hogy oda került.
- Drámai interjú a Mol-üzemben elhunyt Ádám feleségével – a robbanás után sírva hívta a férj... (Blikk.) Nincsenek szavak arra a mély fájdalomra, amit most annak a 37 éves férfinak a családja él át, aki múlt pénteken veszítette életét a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén történt hatalmas robbanásban. A deton
- Friss, megszólalt a Mol-üzemben elhunyt Ádám felesége: amit kimondott... (Kiskegyed) Felfoghatatlan tragédia árnyékolja be annak a 37 éves férfinak a családját, aki a múlt pénteki, MOL Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén történt robbanás során vesztette életét. A hatalmas detonációban össze
- Hatalmas csatában kapott ki Bondár Anna top 10-es riválisától a Roland Garroson (Index - s) Egyelőre négyből semmi a magyarok mérlege Párizsban.
- Bondár nagy csatában, Udvardy sima meccsen búcsúzott a Roland Garros első fordulójában (Sport365) Bondár Anna három játszmában kikapott a hetedik helyen kiemelt ukrán Jelina Szvitolinától a Párizsban Roland Garros első fordulójában. Mindketten hamar elveszítették adogatójátékukat,... Read More... A Bondár nagy
- Embernek maradni az algoritmusok korában: XIV. Leó pápa új enciklikája (MNemzet) „A technológiai fejlődést az emberi szív fejlődésének kell kísérnie, nem pedig annak leépülésének” – mondta az egyházfő.
- Kiderült az eddig féltve őrzött titok. Csak kevesen tudják ezt az egy dolgot Leonardo Di C... (Kiskegyed) Meglepő kulisszatitkot árult el Adam McKay rendező a Ne nézz fel! forgatásáról: Leonardo DiCaprio állítólag egyáltalán nem örült annak, hogy Meryl Streep karakterének meztelen jelenete bekerült a filmbe. A színés
- Hogyan érdemes egy tinédzserlány kamaszos élményeiről szólni? (MagyarHang) Somfai Anna kötete izgalmas, sok tekintetben nem kiszámítható egyveleg, noha erősen épít a megszokott műfaji és történeti sablonokra.
- Ennyi, itt a vége: lekapcsolták ezt a népszerű alkalmazást az androidos telefonokon (Metropol) Aki eddig ezt használta, annak most érdemes váltania!
- Gordon Ramsay elárulta, mi az a legfontosabb dolog, amit megtanított hat gyermekének (Twice) Gordon Ramsay a világ egyik legismertebb séfje, de annak ellenére, hogy a szitkozódó kirohanásaival vált ismertté, ez a képernyőn látható személyiség nem is állhatna távolabb a valóságtól. A hatgyermekes séf mi
- Trump bejelentése felrobbantotta a piacokat – zuhan az olaj, szárnyalnak a tőzsdék (ACNews) Az olajárak jelentős esést mutattak, miközben az ázsiai tőzsdék emelkedtek annak a reménynek köszönhetően, hogy előrelépés történhet az Egyesült Államok, Izrael és Irán közötti feszült konfliktus diplomácia
2026.05.27
2026.05.26
2026.05.25