A keresés eredménye 1256 találat
- Vastag Csaba felesége gigantikus vállalkozásba kezdett a konyhában – fotón a végeredmény (Blikk) Vastag Csaba felesége, Domján Evelin nemrégiben nyíltan beszélt arról, hogy tudatos útkeresésbe kezdett, amely során folyamatosan azt a kérdést vizsgálja, ki is ő valójában. Azt már korábban is tudta, hogy szeret
- Elon Musk, Bill Gates és Jeff Bezos gyermekei: így élnek ma a milliárdos örökösök – Fotók (Life.hu) A techmilliárdosok gyermekei közül sokan már saját karriert építettek, és nem csupán híres szüleik révén kerültek reflektorfénybe.
- Leleplezhetik Freddie Mercury legnagyobb titkát, sosem látott fotók kerülnek napvilágra (Femcafe) Újabb fordulatot vett a Queen legendás frontembere körüli egyik legnagyobb talány: Freddie Mercury halála után több mint három évtizeddel olyan dokumentumok és felvételek kerülhetnek napvilágra, amelyek új megvilág
- Magyar Péter a régi tablóképére bukkant Berlinben (SzMo.hu) A kormányfő szokásához híven rögtönzött történelemórát tartott követőinek. Bemutatta, milyen elit klub mellett kapott helyet a magyar képviselet, és elárulta, miért van róla 15 évvel ezelőtti fotó a nagyköve
- Milliárdos lett a Beckham-család, most a 23 éves fiuk márkáját tolják egy közös fotóval – ... (Sassy) Miközben a Beckham-vagyon a Sunday Times szerint átlépte az 1,18 milliárd fontot, a család Romeo új márkáját reklámozza. A közös fotóról hiányzik a legidősebb fiú, Brooklyn, aki korábban élesen bírálta a csal
- Egyszerre mutatta meg a ritkán látott gyermekeit Pásztor Anna, Janza Kata, Harsányi Levent... (Blikk) Az MTVA Azt beszélik című műsorában ritka és különleges pillanatoknak lehettek tanúi a nézők, amikor a sztárok nemcsak gyermekeikről meséltek, hanem velük együtt szerepeltek a képernyőn. Az adásban Kovács Áron
- Hihetetlen fotó: 42 km/órával „száguldott” a járókeretével egy nyugdíjas néni – megszólalt... (Blikk.) Különös eset borzolja a kedélyeket Németországban: egy sebességmérő radar 42 km/órás „gyorshajtáson” kapott egy járókerettel közlekedő idős nőt. A háttérben azonban egy ritka technikai hiba állt.
- Ezt nem teszi zsebre Szoboszlai: a rendőrség is megtrollkodta az outfitjét – Fotó (Life.hu) Mémmé vált az interneten a magyar válogatott csapatkapitánya. már a rendőrség is Szoboszlai Dominik ruházatával viccelődik.
- Megmutatta James Gunn: így fest Lex Luthor harci páncélja az új Superman-filmben (Médiapiac) James Gunn új fotót osztott meg a készülő Superman-film forgatásáról, amelyen először látható Nicholas Hoult Lex Luthorként a karakter ikonikus harci páncéljában. A kép gyorsan bejárta a közösségi médiát, é
- Lebukott Brad Pitt: Titokban újra megnősülhetett a világhírű színész (Kiskegyed) Újabb pletykák kaptak szárnyra Brad Pitt magánéletével kapcsolatban, miután a hollywoodi sztárt egy feltűnő gyűrűvel fotózták le. A rajongók és a bulvársajtó azonnal találgatni kezdett, vajon titokban összeház
- Karácsony: Én nem megyek a VIP-be (444.hu) Miért nem ment el a főpolgármester a BL-döntőre? Nem azért, mert nem akart egy fotón szerepelni Magyarral. Hanem? Azt egyszerűen nem volt hajlandó elárulni, csak azt ismételgette, hogy az UEFA udvariatlan volt Budapestt
- Hailey Bieber pikáns bikinis fotóitól azonnal zavarba jössz, nem takargatta testét a model... (Glamour) Úgy tűnik, Hailey Biebernek esze ágában sincs finomkodni, ha a saját márkájáról van szó: olyan falatnyi és merész bikiniket húzott, amelyekkel azonnal lángra lobbantotta a közösségi médiát. Mutatjuk a fülledt h
- Közös fotón Radnai Márk és szerelme: együtt izgulták végig a BL-döntőt (Rúzs Online) A Puskás Arénában készült fotót osztott meg a politikus.
- Először mutatta meg a gyermeke apját Azahriah várandós exe: ő az a focista, aki elrabolta ... (Blikk) Szlovicsák Tibor és Luna Joanna Michelle egy párt alkotnak, és első közös gyermeküket várják. Azahriah egykori barátnője most először vállalta fel nyilvánosan a kapcsolatát a focistával: szerelmes fotókon mutatt
- Elszabadult a pokol Szoboszlai Dominik szettje miatt, megkérdeztünk egy divatszakértőt, mi... (Glamour) Kőkemény kommentáradat zúdult a magyar válogatott futballistára a legfrissebb fotója után. Szoboszlai Dominik egy rendkívül egyedi összeállításban mutatta meg magát Instagram-oldalán, a rajongóknak azonban azonnal
- Lecserélik a HÉV-flottát (Autószektor) Fotó: BKK Emlékeztetett arra, hogy pénteken megállapodás született az Európai Bizottsággal, sikerült 16,4 milliárd euró forrást hazahozni, ez azt jelenti, hogy a következő időszakban majdnem 6000 milliárd forintot
- A rendőrség is beszállt a Szoboszlai-ruhás mémőrületbe – fotó (Infostart) A magyar futball-szupersztár közzétett egy fotót, amin divatos ruhában száll be a luxuskocsijába – és a fotó rengeteg mémgyártót megihletett, köztük a rendőrséget is
- A rendőrség is beszállt Szoboszlai Dominik ruhájának trollkodásába – fotó (Blikk) Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nemcsak a pályán nyújtott teljesítményével, hanem időnként a mindennapi élet apró mozzanataival is képes magára vonni a figyelmet. Így történt ez
- Vegyszermaradványokat találtak az egyik borsban – Ha ilyet vett, ne fogyassza el! – fotó (Blikk.) Határérték feletti növényvédőszer-maradékokat mutattak ki egy Kínából származó borsban az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén érkezett bejelentés alapján. A termékbő
- Friss fotón Channing Tatum ritkán látott lánya: a 13 éves Everly kész hölgy (Life.hu) A Magic Mike sztárjának egy szem lánya egy tengerparti bulin ünnepelte születésnapját. Channing Tatum és volt felesége is posztolt közös képet Everlyvel.
- Mi az a TaxiTrack, ami minden taxisnak kötelező lesz? (Autószektor) Fotó: BKK Ahogy közleményükben írták, a TaxiTrack elnevezésű applikáció valós idejű adatokkal támogatja a közlekedésszervezést és az ellenőrzéseket, illetve az utasok és a szabályosan működő szolgáltatók
- Felvétel. – Pillanatok a 125 éves magyar film történetéből – 2026. május 29–augusztus 23. ... (DigHungary) 2026-ban ünnepeljük a magyar filmgyártás 125. évfordulóját, amelyhez kapcsolódva a Mai Manó Ház a Nemzeti Filmintézet (NFI) együttműködésével nagyszabású kiállítást rendezett. A Felvétel! – Pillanatok a 125
- Lélegzetelállító látványt nyújt a világ első teljes egészében üvegből készült felvonója – ... (Origo) Az új felvonó közel 180 méter magasan szállítja az utazókat Gatlinburg városa felett.
- Tarr Zoltán megakadályozta, hogy elvigyék a felbecsülhetetlen értékű műtárgyat a Magyar Ne... (Blikk.) Az új kulturális vezetés visszavonta azt a döntést, amely alapján az Aranygyapjas-rendi lánc kikerülhetett volna a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből. A minisztérium szerint az áthelyezésről megfelelő dokument
- A luxizás ellen kampányolnak, mégis a VIP-részlegben fotózták le a tiszás vezetőket (Demokrata) VIP-páholyban szurkolt Magyar Péter, Radnai Márk és Ruszin-Szendi Romulusz.
- Elég lesz lefotózni a számlát és az iPhone elintézi helyetted (Liner) Az Apple új iPhone-funkciója fotó alapján osztja szét a számlát a felhasználók között.
- Hajókonvoj, hangos szirénaszó és koszorúk a Margit hídnál, a katasztrófa helyszínénél - fo... (Blikk.) A hét évvel ezelőtti, 2019 május 29-i dátum örökre bevésődött Magyarország történetébe. Aznap este a budapesti Duna-szakaszon olyan katasztrófa történt, amely nemcsak az országot, hanem az egész világot megráz
- Sokkolta rajongóit Kulcsár Edina legfrissebb fotója: Aggasztó tüneteiről vallott (Kiskegyed) Kulcsár Edina egy smink nélküli, a fáradtság jeleit jól mutató fotóval jelentkezett be Instagram-oldalán, amivel meg is ijesztette követőit.
- Cristiano Ronaldo összes gyereke egy fotón: a legnagyobb 16, a legkisebb 4 éves (Femina ) Cristiano Ronaldonak gyönyörű családja van, egyik gyereke szebb, mint a másik.
- Kulcsár Edina kiszúrta magán a tüneteket, rájött, mi a baja (Blikk) Kulcsár Edina egy smink nélküli, láthatóan fáradt fotóval jelentkezett be az Instagram-oldalán. Az egykori szépségkirálynő a posztjában kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, milyen komoly fizikai és mentális
- Üzemanyag lehet a műanyagból (146.hu) Új kutatások szerint a műanyaghulladék napfény hatására hidrogénné és más hasznos üzemanyag-összetevőkké alakítható. Ez a fotoreformálásnak nevezett folyamat lehetővé teszi a nem újrahasznosítható műanyag
- Trump is belebújt Szoboszlai ruhájába, de Haaland sem bírta szó nélkül - fotók (CsakFoci) Nagyot megy a közösségi médiában Szoboszlai Dominik legújabb szettje.
- Bárdosi Ildi olyan fotót mutatott a testvéréről, hogy senki sem tudja megmondani, melyikük... (Femcafe) Bárdosi Ildi egy egészen elképesztő fotóval lepte meg követőit a közösségi oldalán: a rajongók órák óta vitatkoznak azon, hogy az ikerszerű felvételen melyik gyönyörű nő lehet valójában ő. [Banners]
- Buzsik Borka karcsúbb már nem is lehetne, Szoboszlai Dominik felesége elképesztően fest fr... (Glamour) Szoboszlai Dominik szerelme ismét bebizonyította, hogy elképesztő stílusérzékkel válogatja össze a mindennapi ruhatárát. Buzsik Borka legújabb közösségimédia-bejegyzésében egy rendkívül sikkes, tavaszi összeá
- Titkos kapcsoló miatt büntettek 740 000 forintra egy sofőrt – videóval. (Autószektor) Fotó: NAV A közlemény szerint a járőrök az arnóti mérlegállomásnál ellenőriztek egy lett rendszámú kamiont, amikor kiderült, hogy a jármű a megengedett legnagyobb össztömegét meghaladva - túlsúllyal - közlek
- Nádas Péter megkapta a legrangosabb német érdemkeresztet (Librarius) Herta Müller laudációjában Nádas Péter Világló részletek című memoárjából idézett, és az írói mellett fotográfusi munkásságát is kiemelte.
- Kommunikációs vezetéket „szüretelt” az oszlopról két gyakorlott unokatestvér a Mátrában, 5... (Blikk) Nem bírt ellenállni a kísértésnek két gyakorlott kábeltolvaj Mátrakeresztesen, és a náluk lévő szerszámmal nekiestek az oszlopról lelógó kommunikációs kábelnek. Szerencsétlenségükre nem sokáig jutottak, ugya
- A tökéletes fiatalító hajszín, ami még passzol is hozzád, íme a fotó (Joy - h) Most kiderül, hogy inkább a merészebb vagy a visszafogottabb színek állnak igazán jól.
- Mihályfi Luca ruha nélküli fotóval robbantotta fel az internetet – Ezt már a párja, Hegyes... (Blikk) Mihályfi Luca az utóbbi időben valósággal borzolja a kedélyeket. Az énekesnő nemrég egy villantással hívta fel magára a figyelmet, amikor a fellépésén kilátszott a bugyija. Most pedig olyan merész fotókkal állt
- Lewis Hamilton úgy nézett ki, mintha visszautazott volna az időben – fotók (Origo) Sokak szerint szinte egyenesen az 1990-es évek hiphopkorszakát idézte.
- Medve miatt figyelmezteti a kirándulókat a magyar nemzeti park – fotók (Infostart) Két helyen is medvét láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban, melynek igazgatósága közölt fontos információkat.
- Sosem látott fotók kerültek elő Diana hercegnéről, alig ismerünk rá a képeken (Glamour) Diana hercegné iskolás éveiből származó, eddig nem látott fotók kerültek nyilvánosságra. Az érdeklődők pedig egy aukció keretén belül meg is vásárolhatják a különleges felvételeket Károly király első fels
- Lélegzetelállító szögből fotózták Szandi melleit (Metropol) „Nagyon jó csaj vagy és szexi” – üzente a rajongó.
- Harmadszor is megnősül Brad Pitt? – Egy árulkodó gyűrű csillant az ujján (Blikk) Ez most a legforróbb pletyka Hollywoodban! Lehetséges, hogy a kétszeres Oscar-díjas színész titokban harmadszorra is oltár elé állt? Brad Pittet Párizsban fotózták le egy sokatmondó ékszerrel a gyűrűsujján, miköz
- Darabokra szedték Szoboszlai Dominiket a szurkolók: mém lett az öltözékéből, megannyi vari... (Blikk) A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a pályán nyújtott teljesítményével rendre magára vonja a figyelmet. Akad azonban olyan helyzet, amikor egy mindennapi dolog miatt kerül a reflektorfény
- „Sajnos nem sikerült” – az újrakezdés mellett döntött Vastag Csaba felesége (Metropol) Domján Evelin nem köntörfalazott. Fotóval üzent.
- Harmadszor is megnősül Brad Pitt? – Egy árulkodó gyűrű csillant az ujján (Blikk.) Ez most a legforróbb pletyka Hollywoodban! Lehetséges, hogy a kétszeres Oscar-díjas színész titokban harmadszorra is oltár elé állt? Brad Pittet Párizsban fotózták le egy sokatmondó ékszerrel a gyűrűsujján, miköz
- Ritka családi fotó került elő. Nagy Ervin megmutatta mindhárom gyermekét (Kiskegyed) Különleges pillanatot osztott meg a család: Nagy Ervin mindhárom lányával együtt szerepelt egy fotón, amely ritkaságszámba megy, hiszen a színész általában óvja gyermekei magánéletét. A képen a 15 éves Lola mel
- Először mutatta meg sármos párját Luna, Azahriah exe: Fotókon a kerekedő babapocak is. (BorsOnline) Hivatalossá vált, hogy első gyermekével terhes Azahriah exe.
- Három hónappal a színész halála után újra férjhez ment James Van Der Beek volt felesége (Life.hu) Újra férjhez ment Heather McComb. James Van Der Beek volt felesége egy meghitt montanai ceremónián házasodott össze szerelmével, Scott Michael Campbell-lel, az esküvőről pedig több fotót is megosztott.
2026.06.02
2026.06.01