A keresés eredménye 693 találat
- Digitális kábítószert árulnak? Egy húszéves amerikai nő térdre kényszerítette a Google-t é... (Blikk.) Egy Los Angeles-i esküdtszék történelmi ítéletet hozott egy fiatal nő javára, aki gyermekkori közösségi média-függősége miatt perelte be a Meta és a YouTube vállalatokat. Az ügy középpontjában az állt, hogy a
- Szkeptikusabbak a magyar munkavállalók az AI-val kapcsolatban, mint a nyugat-európaiak - v... (Portfólió) Megjelent a KPMG Global Tech Reportja, amelyben 27 országból, 2500 technológiai vezetőt – többek között a Google, az Open AI és a Microsoft 365 Copilot szakembereit – kérdezték meg arról, hogy a mesterséges intelli
- A Google állítja: ebben a mutatóban már gyorsabb az Android az iPhone-nál (hvg.hu) A Google két mérőszámot lobogtatva is azzal dicsekszik, hogy böngészés terén már sokkal jobb az Android, mint a riválisai. Nem nehéz kitalálni, mivel próbálják összevetni a saját eszközeiket.
- „A napi 16 óra Instagram-használat nem függőség” – történelmi pert vesztett el a Meta és a... (24 - th) A két cégnek összesen 3 millió dollárt kell fizetnie a nőnek, a döntés pedig lavinát indíthat el a közösségi médiaplatformok elleni perekben.
- 3 millió dollár kártérítést fizethet a Meta és a Google (Priv.bankár) Az esküdtszék tagjai megalapozottnak találták a felperes állítását.
- Lelepleztük, hogy működik, hiába tagadják: a szemünkkel keresünk majd a Google Search Live... (Blikk.) Komoly port kavart a Google legújabb, kameraalapú keresője: bár a napokban felröppent a hír a Search Live globális startjáról, a technológiai óriás végül pontosított. A mesterséges intelligenciát és a kiterjeszte
- A Google volt európai elnöke lett a BBC új vezérigazgatója (ProfitLine) Matt Brittin, a Google globális technológiai vállalatcsoport volt európai elnöke lett a BBC új vezérigazgatója.
- Megszületett a történelmi ítélet: egy húszéves amerikai nő kényszerítette térdre a Google-... (Portfólió) Egy Los Angeles-i esküdtszék 3 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte az Alphabethez tartozó Google-t és a Metát egy közösségimédia-függőségi perben. Az ítélet precedensértékű lehet a techóriá
- A Google volt európai elnöke veszi át a BBC kormánykerekét a Trump-per közepén (Index - kf) Matt Brittin kapta a feladatot, hogy megmentse a brit közmédiát.
- A Google korábbi európai vezetője kerül a brit közmédia élére (Forbes) Különösen feszült időszakban érkezik a BBC-hez. Mi történt? A Google egykori európai vezetője, Matt Brittin lesz a brit közmédia, vagyis a BBC új vezérigazgatója május közepétől, olvasható a hírportálon. Rés
- 90 éve eltűnt repülőgépet találhattak meg a Google Térképen (Ripost) Sokan szkeptikusan fogadták az állításokat.
- Budapestre jönnek a világ vezető tech óriásai (Mark&Média) A világ vezető tech cégei - köztük a Google, a Netflix, a Meta, az Nvidia és az IBM –, valamint a szoftverfejlesztés ikonikus alakjai találkoznak Budapesten június 4-én és 5-én a Craft Conference-en. A több mint 50
- Vége a trükközésnek: a Google döntése minden androidos mobilt érint. (BorsOnline) Ez a korszakváltás minden androidos felhasználót érint!
- Titokzatos UFO jelent meg egy lakatlan szigeten: még a Google Maps műholdképén is láthatóv... (Femcafe) Az "UFO-várás" divatjának immár régre nyúló hagyománya van, és bár a földönkívüliekkel kapcsolatos beszámolók többsége nem több merő fantazmagóriánál, a tudósok már hosszú évtizedek óta kutatják az ide
- KPMG: vége az ”AI-rulett korszakának” – célzottabban használják a cégek a mesterséges inte... (DigHungary) Megjelent a KPMG Global Tech Reportja, amelyben 27 országból, 2500 technológiai vezetőt – többek között a Google, az Open AI és a Microsoft 365 Copilot szakembereit – kérdezték meg arról, hogy a mesterséges intelli
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia (HRportal) Megjelent a KPMG Global Tech Reportja, amelyben 27 országból, 2500 technológiai vezetőt – többek között a Google, az Open AI és a Microsoft 365 Copilot szakembereit – kérdezték meg arról, hogy a mesterséges intelli
- Ez az 5 Android Auto-beállítás olyan, mintha balzsammal kenegetné az autós élményt (Blikk.) Az Android Auto sokak számára már-már nélkülözhetetlen társ az autóban, hiszen a Google Térkép, a Waze vagy a Spotify és a Tidal is kényelmesen kéznél van, miközben a volán mögött ülünk. A legtöbben egyszerű
- Pszichológus helyett AI? Megszólaltak a kutatók, nagy a baj (Rúzs Online) Egyre többen fordulnak a mesterséges intelligenciához, köztük a ChatGPT-hez és a Google Geminihez is, ha pszichológiai jellegű tanácsra lenne szükségük.
- Vége az ”AI-rulett korszakának” – célzottabban használják a cégek a mesterséges intelligen... (ProfitLine) Megjelent a KPMG Global Tech Reportja, amelyben 27 országból, 2500 technológiai vezetőt – többek között a Google, az Open AI és a Microsoft 365 Copilot szakembereit – kérdezték meg arról, hogy a mesterséges intelli
- Google, Meta, TikTok: brutális bírságokat kaptak (Médiapiac) Az elmúlt években több milliárd dollárnyi bírságot kaptak a világ legnagyobb techcégei adatkezelési és versenyjogi szabályszegések miatt. A Google-től a Metán át a TikTokig számos vállalat került célkeresztbe.
- Ez bizony nem tréfa: titokban téged is lehallgat a Google - egészen durva, milyen célra ha... (Femcafe) A Google digitális asszisztense hangot is képes rögzíteni, amit számos felhasználó aggályosnak tarthat. Szerencsére néhány kattintással bármikor kikapcsolható a funkció, és a korábban felvett hangok is törölhet
- Vásárlás előtt rákeres a Google-ben, vagy megkérdezi az AI-t? Melyikben bízhat? (hvg.hu) Manapság van egy nagyon jó „barátunk”, a mesterséges intelligencia, akitől bármit megkérdezhetünk, hiszen bármire azonnal van kész válasza. Szívesen segít vásárlási tanácsokkal is. De vajon mennyire megbízhat
- Veszélyes keresési kísérlet! A Google mesterséges intelligenciát használ a hírcímek átírás... (Blikk.) A Google egyre több termékében alkalmazza a mesterséges intelligenciát, és ez alól a keresőmotor sem kivétel.
- Szigorúbb szabályozást kérnek az okostévékre a kereskedelmi tv-k (HWSW) Egy európai lobbiszervezet szerint a Samsung, a Google, az Amazon és az Apple rendszereinek is kapuőri státuszt kellene kapnia.
- Egészségügyi SEO: hogyan szerezhet több pácienst rendelője 2026-ban (Mark&Média) Az egészségügyi szolgáltatások piacán ma már nem elég egy jó szakembernek lenni – láthatónak is kell lenni. A páciensek többsége ma már a Google-ben keres megoldást problémáira, és jellemzően az első néhán
- Ha ezt nem kapcsolod ki a Google-ben, könnyen kiderülhet a lakcímed (Femcafe) Meglepően kevesen használják azt az egyszerű beállítást, amellyel jelentősen csökkenthető, mennyi személyes adat jelenik meg rólunk az interneten.
- Milyen tünetei vannak? Ne a Google-be írja be, ez az app valódi orvosi válaszokat ad (hvg.hu) Európában elsőként kapott orvostechnikai minősítést a Telekom Egészség szolgáltatásban elérhető tünetelemző orvosi funkció.
- Egyre több a veszélyes alkalmazás a telefonokon (Origo) A Google új módszerrel próbál küzdeni ellenük.
- Bekeményít az Android, nem lesz könnyű dolga a csalóknak (Infostart) Habár a Google igyekszik jelentősen megnehezíteni a kibertámadók dolgát, ezzel együtt az is igaz, hogy a felhasználók egy része sem fog örülni a fejlesztésnek.
- Nagyot lépett a Google (Infostart) Magyarországra is megérkezett a Google újfajta keresője.
- Itt a nagy bejelentés, megszűnik a Google népszerű funkciója (Rúzs Online) A lekapcsolásnak nyomós oka volt
- A Google titokban rögzíti, amit mondasz: így tudod kikapcsolni (Kiskegyed) Sokan úgy használják ezt a funkciót a telefonjukon, hogy közben nem is sejtik, mennyi mindenhez férhet hozzá. Egy apró beállításon múlhat, hogy mi marad privát.
- Viszlát, Chrome! Itt az ideje eltávolítani a Google böngészőjét? (NLC) A Google Chrome veszélyeire figyelmeztetnek a szakértők. Mint mondják, aggasztóan sok adatot gyűjt rólunk.
- Véletlenül a feleségét pillantotta meg a Google Maps műholdképén: elborzadt a látványtól, ... (Femcafe) A mit sem sejtő férj hosszú autóútra indult, melynek megtervezéséhez a Google Maps segítségét is igénybe akarta venni. Ekkor még nem is gyanította, hogy vészesen közeleg élete legdrámaibb pillanata.
- A Google Térkép buktatta le a hűtlen feleséget – azonnal válás lett a vége (Ripost) A férfi a térképet böngészte, amikor meglátta a hűtlen nőt.
- Vigyázz. Ha ezt a levelet törlöd, elveszíted a Google-fiókod. (BorsOnline) Nem minden sürgető levél átverés.
- Lehallgat a saját telefonod? Ezzel a beállítással kerülheted el, hogy kényes dolgokat vegy... (Pénzc.) A Google hangalapú szolgáltatásai a működésükhöz folyamatosan figyelik a környezeti hangokat - ez akaratlanul is a magánbeszélgetések rögzítéséhez vezethet.
- Odaszúrt a Figmának a Google új „vibe design" eszköze (HWSW) A Figma részvényei összesen 12 százalékot estek két nap alatt.
- Folyamatosan lehallgathat a Google: így tudod kikapcsolni (Dívány) A Google digitális asszisztense képes hangot rögzíteni. Megmutatjuk, miként tudod kikapcsolni és a korábban felvett hangokat törölni.
- Viszlát, Chrome! Ideje eltávolítani a Google-böngészőt? (Blikk.) A Google Chrome a világ egyik legnépszerűbb böngészője, gyorsasága, funkcionalitása és kiegészítői miatt sokak kedvence. Ugyanakkor a böngésző mögött álló Google vállalat adatgyűjtési gyakorlatai komoly aggá
- Ez a régóta várt Google Messages funkció végre beindult (Blikk.) A Google végre elérhetővé tette a valós idejű helymegosztás funkcióját a Google Messages alkalmazásban, amelyet már a hónap elején bejelentettek. Az újítás lehetővé teszi, hogy a felhasználók élőben osszák m
- Minden Android-felhasználót érint a Google friss bejelentése (24 - th) A Google által bejelentett, drasztikus változás augusztustól lép életbe.
- A Google titokban rögzíti mindazt, amit mondasz: néhány egyszerű lépésben kikapcsolhatod e... (NLC) Sokan csak akkor gondolnak bele, mennyi mindent hall a telefonjuk, amikor a készülék látszólag magától „felébred”, és reagál valamire, amit nem is neki mondtak. A hangalapú funkciók, például a „Hey Google” k
- A Google titokban mindent rögzít, amit mond, de ezt a funkciót gyorsan kikapcsolhatja! (Blikk.) Manapság már szinte minden okostelefonban ott lapul egy digitális asszisztens, amely készségesen válaszol a kérdéseinkre, emlékeztetőket állít be, vagy éppen megmondja, milyen idő várható. De vajon milyen árat fiz
- Beköltözik a Google mesterséges intelligenciája a Macbookokba és Macekbe (hvg.hu) A Google hamarosan önálló alkalmazásként adhatja ki macOS-re a Geminit, amivel felzárkózik a ChatGPT és az Anthropic Claude mellé.
- Szigorít az Android, nehezebb lesz bizonyos alkalmazások telepítése (hvg.hu) Jelentősen megnehezíti a csalók életét a Google, számottevően biztonságosabb lehet a jövőben az Android. Igaz, ez a felhasználók egy részének az életét is megbonyolítja kissé.
- Dél-koreai golden retriever-kölyökért rajong a világ: több mint 1000 Google-fotót trollkod... (Life.hu) Nincs rá jobb kifejezés: cukiság a köbön.
- Elveszett bőrönd? Mostantól sokkal könnyebben visszaszerezheted (Drive) Izgalmas új funkciót vezetett be a Google az Android-felhasználók számára: a Find Hub keretében mostantól megosztható a bőröndökbe helyezett nyomkövetők helyadata, ami az utazások során is hasznos lehet.
- Apró, de hasznos változás jön a Google Térkép alkalmazásba (24 - th) A helymegosztás lesz valamivel kényelmesebb, mint ahogy eddig megszokhattuk.
- A Gmailtől a Drive-ig: ezek az Gemini AI legjobb funkciói, amelyeket a Google Workspace al... (Blikk.) A Google folyamatosan fejleszti mesterséges intelligencia alapú Gemini szolgáltatását, amelyet a Google Workspace különböző alkalmazásaiba integrál. A Gemini célja, hogy megkönnyítse a mindennapi munkát, legyen szó
2026.03.26
2026.03.25
2026.03.24
2026.03.23
2026.03.22
2026.03.21
2026.03.20
2026.03.19