- Ebbe a feladatba beletört az Apple bicskája (Index - t) Az 5G modemek túl nagy falatnak bizonyultak.
- 50 éves mélypontra került a magyar kukoricatermelés, és csak a gazdákon múlik, hogy túléli... (Qubit) Aszálytűrőbb fajták nemesítésével, precíziós gazdálkodással és felelősebb vízhasználattal fenntarthatóvá lehet tenni a mezőgazdaságot – a technológia készen áll, és már támogatást is lehet kérni rá.
- Wigner Jenő, a fizikus, aki megteremtette a nukleáris mérnöki tudományokat (Rakéta) Az első atombomba kifejlesztését célzó Manhattan terv tudósai között Wigner is óriási szerepet játszott a projekt születésében és a munkálatok során is, többek között ő vezette a Hanford-telepen található, p
- Természetközeli állapotok Magyarországon (Berek) Magyarország területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent. Ez Európa többi országához viszonyítva kiemelkedő arány – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédel
- Megfizethető árú csúcskategóriás telefont mutatott be a Xiaomi (Rakéta) A Xiaomi 13T Pro 144Hz-es képfrissítésű OLED kijelzővel, 120 wattos gyorstöltéssel és 350 ezer forint alatti árcédulával igyekszik magához édesgetni azokat, akiknek nem opció, hogy félmillió forintot fizessenek ki
- Szavazz a 2024-es év lepkéjére. (Berek) A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Lepkevédelmi Szakosztálya közönségszavazást hirdet, hogy mi legyen 2024-ben az év lepkéje. A másodszor meghirdetett program keretében ismét három jelöltre, a
- Póni ment vásárolni a SPAR-ba (Berek) Egy rendkívüli látvány fogadta a vásárlókat a barcsi Sparban, amikor egy kisméretű póni tévedt be az áruházba. Az eset a HVG.hu által megosztott cikkben található viddeón keresztül vált ismertté. A póni v
- Napra pontosan kiszámolták, mikor találhatja el a Földet egy aszterodia a legnagyobb valós... (Player) A becsapódása a valaha megépített legnagyobb hatóerejű atomfegyver több mint hússzorosával felérő robbanást eredményezne.
- Lehetséges, hogy a kísérteties távolhatás és a féreglyukak között kapcsolat van (Origo - tud) Ez egy merész és radikális feltételezés, mivel ez egy gravitációval összefügő magyarázatot ad egy kvantummechanikai jelenségre.
- Egyre több a rejtély a Stonehenge oltárkövének származása körül (Origo - tud) Több mint egy évszázada úgy vélték, hogy Walesből, de most kizárták ennek az eshetőségét.
- Megfejtették a rejtélyes tündérkörök globális eloszlását (Origo - tud) A tündérkörök sokkal gyakoribbak mint korábban gondolták
- Irán a mesterséges intelligenciát használná az iszlám vallásjogi döntésekhez (Rakéta) Irán a modernizációra törekedve vizsgálja a mesterséges intelligencia lehetséges használatát az iszlám vallási utasítások, ítéletek, vagyis fatvák létrehozásában.
- A DART kisbolygó-eltérítési manőverének meglepő utóélete (Csillagászat) Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, 2022. szeptember 27-én az emberiség a NASA sikeres DART (Double Asteroid Redirection Test) küldetése révén először változtatta meg jelentősen egy égitest pályáját. A jelentős es
- Több ezer kilométerre nyúltak a viking kereskedelmi útvonalak (Origo - tud) Egészen az Északi-sarkvidékre.
- Agy nélkül is bámulatosan tanulékonyak a medúzák (Qubit) Német és dán kutatók a tanulás biológiai evolúciójának fontos mérföldkövét fedezték fel.
- Új funkciót kapott a Spotify (Index - t) A zenei alkalmazás is hasznosítja az AI-t.
- Megdöbbentő, hány okostelefon-márka tűnt el a piacról (Index - t) Az elmúlt öt év adatait közölte nemrég egy felmérés.
- Az Antarktisz alatt tesztelik a mini tengeralattjárót, ami más bolygók jeges óceánjaiban i... (Rakéta) A Jupiter Europa nevű és a Szaturnusz Enceladus nevű holdjának felszín alatti fagyott óceánjai számítanak napjaink legizgalmasabb helyeinek a földönkívüli élet utáni kutatás szempontjából. A jeges holdak vizeinek
- Merkely Béla szerint ez a betegség minden kétszázadik magyart érinthet (Index - t) A szív világnapja alkalmából rendezett fórumon beszélt erről.
- Kiadták az engedélyt Lengyelország első atomerőművének megépítésére (Rakéta) Anna Moskwa, éghajlatvédelmi miniszter múlt pénteken jelentette be, hogy megkezdődhetnek az atomerőművek építési munkálatai. A tervek szerint 2040-ig három, összesen 9 GW kapacitású atomerőművet építenek majd.
- Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint (Index - t) A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.
- Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön (Origo - tud) Vészjósló tanulmány derült ki, egy közelgő esemény drámaian át fogja formálni a Föld időjárását.
- A VR segíthet az ADHD diagnosztizálásában (Index - t) A virtuális valóságot máskor is használták már az egészségügyben.
- Rekordmennyiségű jég olvadt el idén az Antarktiszon (Index - t) A tudósok messzemenő következményektől tartanak.
- Kikből lesznek aktív önkéntesek a határon túli fiatalok közül? (Qubit) Három magyar kutató megvizsgálta, hogyan válnak önkéntessé a 15-29 éves fiatalok a Felvidéken, Erdélyben, a Vajdaságban és Kárpátalján. Mind a négy régióban jóval nagyobb az önkéntesek aránya, mint Magyarorsz
- Elesettséget tükröző csecsemőszerű viselkedésük miatt lehetnek annyira népszerűek az angol... (Qubit) Az ELTE etológusai szerint a rövid orrú kutyák hajlamosabbak emberi segítséget kérni, ez az észlelt tehetetlenség pedig segíti az ember-állat kapcsolat erősödését.
- A ChatGPT megtanult beszélni és látni (Rakéta) Új képességekkel ruházták fel a világ legismertebb generatív mesterséges intelligenciáját, a ChatGPT-t. A szoftvert mostantól képek és élőbeszéd segítségével is vezérelhetjük.
- Memória- és tanulási zavarokat okozhat a népszerű édesítőszer (Index - t) Jobban jár, ha innentől egy kis fehér pötyit sem tesz a kávéjába!
- 250 millió év múlva már csak egyetlen lakhatatlan szuperkontinens lesz a Földön (Qubit) A Bristoli Egyetem kutatóinak számítógépes szimulációja az antropocén klímaváltozás hosszabb távú eredményeit modellezte.
- Elkerülhető egy rémes vizsgálat, könnyebbé válhat a betegek élete (Origo - tud) Fontos bejelentést tett a Semmelweis Egyetem.
- A történelem leghosszabb kukássztrájkja tragédiával kezdődött és Martin Luther King halálá... (Rakéta) Miután 1968 februárjában Echol Cole és Robert Walker hulladékrakodó munkások életüket vesztették egy kukásautó szeméttömörítőjében, Memphisben hónapokon át minden nap az utcára vonultak a köztisztasági alkal
- A James Webb szénforrást talált a Jupiter Europa holdján (Csillagászat) A Jupiter Europa holdja a Naprendszer azon maroknyi világainak egyike, amelyek potenciálisan életre alkalmas körülményeket rejtenek magukban. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a vízjég-kéreg alatt folyékony, sós óc
- Nem helyben fogták vissza a gyűrűzött madarat (Berek) Varga Péternek, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársának sikerült visszafognia egy ötödik naptári évében járó tojó lappantyút a bugaci Alsópusztán szeptember 12-én. A madarat Németh Ákos gyűrűzte a Kolon-tavi M
- Luffából készült szivacsok nyomkodásával akár fél tucat LED energiaellátása is fedezhető (Qubit) A konyhában vagy a fürdőszobában egyelőre hatékonyabb a szárított növényi termés, de egy friss kutatás szerint kihasználhatók piezoelektromos tulajdonságai is.
- Íme a világ legbetiltottabb hangja (Qubit) És azt tudtad, hogy ha rosszkor és rossz helyen játszol le egy ártatlan 853 hertzes és egy 960 hertzes hangot, komoly pénzbüntetésre számíthatsz? Be lehet tiltani egyáltalán egy hangot?
- A Google kísérleti chatbotja okosabb lett, de a cég még mindig óvatos vele (Rakéta) Kibővítették a Bard képességeit és elérhetőségét, így a chatbot, megtekintve a leveleinket és dokumentumainkat, még sokkal több tanácsot tud adni szükség esetén.
- Virágba borult az Alföld (Berek) Az Alföldön, a Kis-Sárrét környékén idén is több helyen történtek területkezelések. Sikerességüket bizonyítja, hogy a korábbi cserjések helyén most már őszi kikericsek virítanak. Ha egy területen a gyepgazd
- Döbbenetes halpusztulás Borsodban (Berek) Halpusztulás történt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Rakaca-víztározón. A havária leginkább a süllőállományt érintette, de más halfajok és rákok is elhullottak. A halpusztulás híréről a borsodhir.hu szám
- Kína monumentális, világméretű DNS-adatgyűjtésbe kezdhetett (Rakéta) A koronavírus-járvány tovább gyorsíthatta és segíthette a világ második legnépesebb országának erőfeszítéseit, hogy gazdasági, technológiai és katonai téren előnyt kovácsoljon a genetikai adatok gyűjtésébő
- Itt az útmutató: Így sétáltathatsz kutyát a Városligetben (Berek) Elkészült a Ligeti Kutyás Kódex, melyet a Liget Budapest a gazdik mellett szakértők bevonásával alakítottak ki, annak érdekében, hogy megkönnyítsék a kutyások és nem kutyások együttélését a parkban. A könyv s
- Készülj: Hétvégén indulnak a madármegfigyelések (Berek) A hétvégén rendezik meg a 31. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN): a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 17 vármegyében és Budapesten 51 helyszínen várja az érdeklődőket. Az MME MTI-hez eljutt
- Indul a rókák veszettség elleni vakcinázása (Berek) A rókák veszettség elleni őszi immunizálása 2023. szeptember 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben, ezzel párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom is lesz az érintett térségekben. A repül
- Egy fordítógép, amivel az egész világot megértheted (Rakéta) A Vasco Translator V4 fordítógéppel több mint 70 nyelven kommunikálhatunk a világ szinte összes országában anélkül, hogy aggódnunk kéne a roamingdíjak miatt. Ha ez nem lenne elég, akkor mondunk rá még néhány ér
- Megkínozták az Apple hatszázezres csúcskészülékét, meglepő eredményt hozott (Player) Egyértelműen kiderült, hogy az iPhone 15 Pro Maxra jobban kell majd vigyázniuk tulajdonosaiknak.
- Csodás égi jelenséget láthattak a korán kelők (Index - t) Rózsaszín sarki fény táncolt az éjszakai égbolton.
- Hogyan éljünk az ADHD által nyújtott áldásokkal? (Index - t) Mi zajlik le az ilyen zavarral érintett felnőttek és gyerekek cikázó agyában? A cikk szerzője ADHD-val élő személy.
- Ismeretlen ősi nyelv nyomaira bukkantak Törökországban (Origo - tud) Évszázadok óta elveszett nyelvet fedeztek fel ékírásos agyagtáblákon néhány ősi törökországi rom között.
- Bronzkori hexagonális piramist fedeztek fel Kazahsztánban (Origo - tud) A piramis Toktamys falu közelében, Kyringuirban helyezkedik; ezen a területen számos ősi sír és műemlék található.
- Itt a NASA szenzációs bejelentése: a Jupiter holdja rejtheti azt, amit az emberiség évtize... (Origo - tud) Egy felfedezés, ami mindent megváltoztat.
- Régészek egy elsüllyedt kincsekkel és titkokkal teli ősi egyiptomi templomot és szentélyt ... (Origo - tud) A templomban elrejtett görög fegyvereket is találtak.
- Megtöltve és harcra készen találták meg Európa talán legrégebbi ágyúját egy középkori norv... (Qubit) Több mint 20 éve egy búvár bukkant rá az ágyúra, egy friss kutatással pedig igazolták, hogy a 14. században süllyedhetett el.
- Egyetlen vérvizsgálattal bizonyossá válhat az Alzheimer-kór (Origo - tud) Íme, a részletek.
- Költőkkel és írókkal tanítják tovább a mesterséges intelligenciákat (Qubit) Az angol mellett pedig egyre nagyobb igény mutatkozik a hindi vagy a japán nyelv iránt a piacon.
- Jóval okosabbak a medúzák, mint eddig gondoltuk (Index - t) Fejletlen az idegrendszerük, de mégsem bugyuták.
- Tíz éve összedőlt hídon navigálta át a férjét a Google Térkép, perel az özvegy (Rakéta) Egy férfi életét vesztette, miután éjszaka, a lánya születésnapi zsúrjáról hazafelé tartva, a Google Térkép egy olyan hídon navigálta át, amely már tíz éve nem állt. Az özvegy a terület kezelői mellett a ke
- Egyelőre csak a remény maradt, hogy felébred álmából az indiai holdjáró (Qubit) A Pragján holdjáró küldött képeket a Holdról, és ként is talált, de a holdi éjszaka zord körülményei kifoghattak rajta.
- A rövid orrú kutyák elesettebbek (Origo - tud) Gyermekszerűbben viselkednek, mint más kutyafajták.
- Baby boom helyett házassági boomot hozott a babaváró hitel (Qubit) A hitel hatásait felmérő kutatás szerint a nők többsége nem kíván parancsszóra szülni, inkább kiszámítható családpolitikát, biztos munkahelyet, elegendő bölcsődét és segítő apukákat szeretne.
- Újabb rossz hírek érkeztek a kék fény hatásairól (Index - t) A telefon és a táblagép tönkreteszi a szerveket.
- Sokat fejlődött a Tesla humanoid robotja (Rakéta) A Tesla a tavaly októberi Tesla AI Day keretében mutatta be személyesen is a nagyközönségnek azt az emberszerű robotot, amellyel a gyártási munkákat tervezik megreformálni és hatékonyabbá tenni. A bemutatón akkor m
- Döbbenetes méretű pók kövületére bukkantak (Origo - tud) Ausztrália már évmilliókkal ezelőtt (is) a pókok paradicsoma volt.
- Második alkalommal ültettek be sertésszívet emberbe amerikai orvosok (Qubit) A tavaly végzett első kísérlet után még szigorúbb teszteket végeztek, hogy sem a kilökődés, sem vírusok ne végezhessenek a pácienssel.
- Ismét madármegfigyelő napokat tartanak a hétvégén (Qubit) Országszerte 51 helyszínen szervezett programmal várja az MME az érdeklődőket, de otthon a kertben vagy köztereken, parkokban és kirándulás közben is érdemes madarakat azonosítani és számolni.
- Valóban jobbak lennének a videojátékok, ha több nő venne részt a fejlesztésben? (Qubit) Az USA-ban már a gamerek fele nő, a fejlesztők között mégis nagyon kevesen vannak. És bár a nők sokat hozzá tudnak adni egy-egy játék kreativitásához, egyetlen dísznőt nem elég bevenni a csapatba – erre jutott t
- Vadmacskákat „fogott” a kameracsapda (Berek) Egy bükki patak partján játszadozó vadmacskakölyköket vett fel a vadkamera. Az egyik felvételen az anyaállat is látszik a három kölyökkel. A Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület közösségi oldalán tette k
- Mérföldkőnek számító frissítés jön a Windows 11-re (Rakéta) Rengeteg újdonságot hoz a Windows 11 legújabb frissítése szeptember 26-án, köztük 150 új funkciót, a DALL-E 3 támogatását és mesterséges intelligencia alapú virtuális asszisztenst, amely "radikálisan át fogja al
- Vége az országos tűzgyújtási tilalomnak (Berek) Az egész országba megérkezett, kiadós csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély Ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptemb
- Elég csak kézbe venni az Apple csúcskészülékeit, és előjön az egyik hibájuk (Player) Nem mindegy, hogy fogod a kezedben az iPhone 15 Prót és Pro Maxot, ami ilyen árcédula mellett azért elég érdekes.
- Madárdömping az Alföldön (Berek) Alapvetően szárazság uralkodik a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén, de szeptember elején érkezett néhány lokális zivatar a térségbe, melyek kifejezetten kis területen, de intenzív csapadékh
- Amikor Nobel-díjat ért, hogy maláriával gyógyították a szifiliszt (Rakéta) Az antibiotikum megjelenése előtt a szifilisz kezelése nem volt egyszerű – jött tehát az ötlet, hogy a malária által kiváltott láz segíthet a betegeknek. Mivel a dolog az esetek egy részében bevált, az eljárás k
- Megérkeztek a Földre az ősi kőzetek, amelyek akár az élet eredetéről is árulkodhatnak (Rakéta) Az Osiris-REx 300 millió kilométerről hozta el a Bennu aszteroidáról gyűjtött kőzetmintákat, majd az értékes rakománytól megaszabadulva azonnal tovább is indult egy másik kisbolygó felé.
- Felvételen a Nap azon része, amit eddig nem lehetett megfigyelni (Player) Soha nem látott felvételt készített a Napról az Európai Űrügynökség.
- Puszilgassa csak a cicát, kutyát, mutatjuk, milyen baktériumok, paraziták kaphatók el (Origo - tud) Házi kiskedvenceinket szeretgetni csak óvatosan szabad.
- Megérkezett a Földre Amerika első kisbolygómintája (Csillagászat) A NASA Osiris-REx űrszondája által a Bennu kisbolygó felszínéről gyűjtött anyagmintát szállító kapszula simán földet ért a tervezett helyen és időben. A NASA Osiris-REx (Origins, Spectral Interpretation, Resource
- Eltiltották az állatkerti majmokat a banántól (Index - t) De más gyümölcsből is csak csínján kapnak. Okkal.
- A kutatók kiderítették, meg kell-e mosni a rizst főzés előtt (Origo - tud) Univerzális vonzereje ellenére minden konyhában - legyen az egy profi konyha vagy a saját otthonunk - felmerül a kérdés, hogy főzés előtt elő kell-e mosni a rizst.
- Idén lenne 130 éves Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas professzorunk (Origo - tud) Ugyanis, nem csak a C-vitamin felfedezése köthető hozzá.
- Peru gázhálózatának bővítése közben a munkások múmiákat és inka kor előtti tárgyakat fedez... (Origo - tud) A területet, ami ma Lima, több mint 10.000 éven át inka kor előtti kultúrák lakták.
- Biztonságban Földet értek az Osiris-REx űrszonda kisbolygómintái (Qubit) Sok száz millió kilométernyi utazás után hazaértek a Bennuról gyűjtött minták, amelyek a Naprendszer keletkezésébe és talán a földi élet eredetébe is betekintést nyújtanak majd a kutatóknak.
- Kutatók éjszakája - Csaknem négyszáz programmal várják az érdeklődőket Szegeden (Origo - tud) Elektronmikroszkóp, ősmaradványok, különleges anatómiai preparátumok és más érdekességek leszek láthatók a Szegedi Tudományegyetemen.
- Magyarország legsúlyosabb vízi baleseténél az ÁVH nem a mentésben, hanem az eltussolásban ... (Player) A Pajtás korábban már a Dunán is elsüllyedt, de a balatoni tragédia oka a rossz átépítés és a túlterheltség volt, de nem biztos, hogy a vitorlásverseny megnézése miatt kezdődött a végezetes billegés.
- Földet ért az Osiris-Rex űrszonda által gyűjtött aszteroidaminta (Origo - tud) A NASA élő közvetítésben mutatta be a Földtől 320 millió kilométerre a Bennu kisbolygón gyűjtött anyagminták landolását.
- Veszélyes aszteroida anyagával tért vissza az Osiris-REx (Index - t) Az alvilág egyiptomi istenéről elnevezett szonda a Bennunál járt.
- A leendő elektromos személyszállító vezetéséhez pilóta engedélyre sincs szükség (Rakéta) Az Upwards Aero szerint a jármű egyesíteni fogja a helikopter sokoldalúságát a kisrepülőgépek hatékonyságával, a vadászgépek hajtóerejével és az olasz szuperautók luxuskényelmével.
- Az univerzum tágulását mérte a Webb, nem örültek az eredménynek (Index - t) A Hubble-feszkó nem mozdult el a holtpontról.
- Ezért változik a római üveg idővel fotonikus kristállyá (Rakéta) A 2000 évig a föld alá temetett római üveg lassanként egy különös kristállyá alakul át, amiben rendkívül furán törik meg a fény – ez a fotonikus kristály, és a kutatók végre rájöttek, hogy miért történi
- Szenzációs felfedezés: életre utalható nyomokat azonosítottak egy távoli bolygón (Origo - tud) Mutatjuk az elképesztő részleteket!
- New York valódi robotzsarut vet be (Rakéta) A Knightscope K5 biztonsági robot a bevezetési időben Manhattan metró megállóiban járőröz majd.
- Megújul a Microsoft Paint (Index - t) Drámaian bővülnek a Windows legendás rajzolóprogramjának funkciói.
- Ma tér vissza a Földre az Osiris-REx, és olyan mintákat hoz magával, amelyek az élet erede... (Qubit) A több száz grammnyi aszteroidamintát szállító kapszula délután 5 körül landol Salt Lake City közelében. A küldetés vezetője a Qubitnek elmondta: víztartalmú ásványokra és szerves molekulákra is számítanak a
- Nem ébredt fel a történelmi küldetést végrehajtó indiai leszállóegység és holdjáró (Rakéta) A Chandrayaan-3 misszió során először landolt leszállóegység a Hold déli pólusánál, de a küldetés remélt folytatására lehet, hogy nem kerülhet sor.
- Az Apple szerint ezek az érvek szólnak a legújabb csúcskészüléke, az iPhone 15 Pro Max mel... (Player) Öt dolog, ami miatt ajánlja neked az iPhone 15 Prót és Pro Maxot az Apple.
- Egyre inkább valószínű, hogy alkalmas az életre a Jupiter egyik holdja (Player) A Földön kívül is lehetnek élhető körülmények a Naprendszeren belül.
- Gravitációs hullámokat kelthet egy neutroncsillag, ha “hegyek” állnak ki belőle (Csillagászat) Egy neutroncsillag olyan, mintha két naptömegnyi anyagot sűrítenénk egy csupán 12 kilométeres labdába. Felszínén a gravitáció olyan nagy, hogy az atomokat és a molekulákat magokká préseli, az elektronokat pedig pro
- Dübörgő földek felett a néma égbolt (Index - t) Hétköznapok az aszály sújtotta országban. Balázs Zsolt felvételein.
- Medvét marcangoló grizzlyt videóztak, mutatjuk! (Origo - tud) A ritka felvételekből kiderül, mi történik, ha a két ragadozó összeütközik.
- Könnyedén azonosíthatóvá vált a krónikus fáradtság szindróma (Origo - tud) Ön is tapasztalta már a tüneteit?
- Az internet legbékésebb sarka: a wyomingi lovász és az élet nagy kérdései (Qubit) Dewayne Noel lovardájának videóit milliószámra nézik, de nem a lovaglási technikák miatt. A búgó hangú, szakállas férfi pipázik és bölcsességet árul, útkereső fiataloknak és magányos időseknek egyaránt.
- A medúzák olyasmire képesek, amire soha nem gondolt volna (Origo - tud) Kiderült, hogy sokkal okosabbak, mint vélték.
- A Kerr osztályú fekete lyuk felgyorsíthatja egy új fizika bevezetését (Rakéta) A kutatók rájöttek, hogy az extrém Kerr-fekete lyukak, a fekete lyukak egy egyedülálló osztálya, váratlan jellegzetességeket produkál az eseményhorizont közelében, ami akár egy új fizika bevezetésével is járhat.
2023.09.27
2023.09.26
2023.09.25
2023.09.24
2023.09.23