- 1. Közzétette a Sándor-palota Sulyok indítványát, ami kiverhette a biztosítékot az alkotmányb... (Telex) Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítását célzó alaptörvény-módosítások miatt fordult az Alkotmánybírósághoz, mire hét alkotmánybíró kizáratta magát az ügyből.
- 2. Szakadt az eső Óbudán (Telex)
- 3. Itt a kórházakról szóló lesújtó jelentés, amelyet az Orbán-kormány tíz évig titkolt az emb... (Telex) Az Orbán-kormánynak legalább tíz éve papírja volt arról, hogy rendszerszintű problémákkal küzd az egészségügy, mégsem beszéltek erről soha nyíltan. A Direkt36 által megszerzett dokumentum szerint már 2015-ben s
- 4. A Fidesz biztonsági igazgatójává nevezte ki az aranykonvoj-ügyben gyanúsítottként meghallg... (Telex) Egy nappal azután, hogy az aranykonvoj-ügyben gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség.
- 5. Elveszik a polgármesterek költségtérítését, de a fizetésükhöz végül nem nyúlnak (Telex) Egyedül a vármegyei közgyűlések elnökeinek fizetését felezik csak meg, a többiekét csak befagyasztják.
- 6. Ruszin-Szendi megegyezett Szalay-Bobrovniczky emberével (24.hu) Megjelent a Magyar Közlönyben a köztársasági elnök határozata.
- 7. Amerikában képezték fegyveres elfogásokra, Orbánnak sofőrködött is – a meggyanúsított Hajd... (24.hu) A gyanúsítotti kihallgatása után a Fidesz biztonsági vezetőjének kinevezett volt TEK-vezérnek hullámhegyek és hullámvölgyek is voltak a pályafutásában. Több száz bevetés, több ezer elfogott bűnöző és egy feg
- 8. Vidéki prókátor: 2-12 évet kaphat a volt TEK-főigazgató (24.hu) Bátorságra buzdítja Orbán Viktort
- 9. 444: Tanúk szerint Orbán beszélt Hajdu Jánossal a pénzszállítók elfogásának napján (24.hu) Már vizsgálják a mobiltelefonja tartalmát.
- 10. Példátlan botrány a Parlamentben, a házbizottságot is összehívják – Itt a perdöntő f... (ATV) Durva vita alakult ki az Parlamentben, miután Panyi Miklós fideszes képviselő a kormányváltás utáni közigazgatási eljárásokról, minisztériumi kirúgásokról, önkormányzati nyomásgyakorlásról, valamint a 11 éve
- 11. Török Gábor szerint nyilvános konfliktus robbant ki a Tisza Párton belül, Magyar Péter egy... (Index) Az elemző nem zárja ki, hogy előre megrendezett jelenet volt.
- 12. „Mintha egy furcsa kivégzésre várnánk” – így látják belülről a Mediaworks megyei lapjainak... (24.hu) A megyei lapok dolgozói gyászról, kiszolgáltatottságról, félelemről és akár több évtizedes karrierjük végéről beszéltek a 24.hu-nak. A megszólalók szerint a vidéki lapoknál dolgozók legtöbbje politikai munk
- 13. Példátlan, ami a parlamentben történt Magyar Péterrel (Index) Az elemző szerint korántsem biztos, hogy vége van a miniszterelnök és a házelnök közötti konfliktusnak.
- 14. „Botrány!” – az egykori egészségügyi államtitkár reagált a titkosított dokumentumok megjel... (Index) Úgy véli, kórházi épületrendszer 70 százaléka megújult a Fidesz kormányzása alatt.
- 15. Megrendezett volt Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter parlamenti összecsapása? Török Gábor m... (ATV) Török Gábor politikai elemző szerint az Országgyűlésben történt Forsthoffer Ágnes–Magyar Péter közötti összecsapás az első jelentős nyilvános konfliktus lehetett a Tisza Párton belül. A közösségi oldalán
- 16. Betelt a pohár a pedagógusoknál: bíróságra mehetnek a tanárok, ha a miniszterelnök nem lép... (ATV) Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszte
- 17. Fotókon a kedden végleg bezárt Szuverenitásvédelmi Hivatal irodái (SzMo.hu) Különös fotósorozattal, a Sánc utcai iroda belső tereit bemutató képekkel búcsúzott a Szuverenitásvédelmi Hivatal a megszüntetésének napján. A poszt egyértelműen az új kormány minisztériumi épületbejárásai
- 18. Éles szóváltás a Parlamentben: Magyar Péter trógernek nevezte Panyi Miklóst (ATV) Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés keddi ülésén trógernek nevezte Panyi Miklós fideszes képviselőt, aki azt állította, hogy egy 29 éves minisztériumi dolgozónak egy tárcavezető azt mondta, hogy továbbr
- 19. Magyar Péter sürgős bejelentést tett, a helyzet igen súlyos (ATV) Magyar Péter a helyzet rendkívüliségére figyelmeztet.
- 20. Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa (Index) 56 éves volt.
- 21. Szentkirályi Alexandra kiakadt a róla terjedő manipulált fotó miatt, amelyen úgy fest, min... (Index) A fideszes politikus a politikai kultúra, valamint az emberi méltóság tiszteletben tartására szólított fel.
- 22. Az ukrán pénzszállítók ügyvédje szerint Hajdu János meggyanúsítása megakadályozhatja, hogy... (SzMo.hu) Dr. Horváth Lóránt, az ukrán pénzszállítók jogi képviselője szerint a hatóságok irracionális lépést tettek, amivel sínre tették a nyomozást. Úgy véli, így a TEK volt főigazgatója egy percet sem fog börtönb
- 23. Megvan, mikor vet véget egy hidegfront a rekordhőségnek – több mint 10 fokot zuhanhat a hő... (SzMo.hu) A HungaroMet előrejelzése szerint szerdától egy hidegfront vet véget a kánikulának az országban. A változás a kedden megdőlt abszolút országos melegrekordot hozó hőhullám után következik.
- 24. „Hiányoztak a lábai” – pokolgép robbant egy ukrán milliomos házánál Monacóban, felesége és... (Index - kf) Egy férfi egy hátizsákot helyezett el az előcsarnokban, elmenekült, és még mindig szökésben van.
- 25. Panyi Szabolcs: Orbán Viktor Hajdu Jánossal és egy volt NAV-elnökhelyettessel találkozhato... (SzMo.hu) A június 1-jei találkozón, amit Szabó Bálint videója rögzített, a volt miniszterelnök és a TEK volt főigazgatója mellett Demeter Tamás, a NAV volt vezetője is feltűnhetett. A megbeszélésre napokkal azelőtt kerül
- 26. Mészáros Lőrinc luxusgépe Bécsbe költözött, a többi NER-es repülő is eltűnt Budapestről (SzMo.hu) A Mészáros Lőrinchez köthető OE-LOT lajstromjelű magángép a teljes felszerelésével együtt Bécsbe tette át a bázisát. Eközben a flotta egy másik gépe Mariborban parkol, egy harmadikat pedig eladásra kínálnak.
- 27. Kármán András kirúgta a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Guller Zoltánt (Index - g) Átmenetileg a gazdasági igazgató veszi át a helyét.
- 28. Lemondott Kovács Árpád az MBH-nál (Portfólió) Lemondott Kovács Árpád az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottsági tagságáról.
- 29. Több ország is kifogyhat az ivóvízből, kritikus helyzetben van egy uniós tagállam (Index - kf) A vízhiány egyre gyakoribb és súlyosabb.
- 30. Tulajdonost vált a fegyvergyártó, magyar kézbe kerülhet a Colt CZ Hungary (Index - g) Erősít a védelmi ipar.
- 31. Tévedésből indulhatott felszámolási eljárás az egyik legnagyobb magyar magánklinika ellen ... (Portfólió) Felszámolási eljárás indult a Doktor24 Medicina Zrt., a negyedik legnagyobb magyar magánegészségügyi szolgáltató ellen, a társaság azonban azt állítja, hogy nem fizetésképtelenség, hanem súlyos eljárásjogi hib
- 32. Meghallgatják, miről beszélt Orbán Viktor és Hajdu János (Portfólió) A Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatója, Hajdu János az egyetlen gyanúsítottja az "aranykonvoj" néven elhíresült ügynek, amelyben jelenleg a mobiltelefonját is vizsgálja a vádhatóság. A nyomozás h
- 33. Drónnal ütközött egy repülő a New York-i JFK repülőtér közelében (Index - kf) A drón a pilótafülke ablaka fölött találta el az Airbus 321 törzsét.
- 34. Vallott a Nemzeti Vízművek: ezért fogy el a víz a településeken, mutatjuk, mire kell figye... (Portfólió) A víziközműszolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését, a hálózatok, medencék, víztornyok ellenőrzésével, karbantartásával, és a nagy melegben nem végeznek olyan rekonstrukció
- 35. Kiderült, miért ment el az áram több budapesti kerületben (Portfólió) Az országot fojtogató extrém kánikula és a harmadfokú hőségriasztás a hazai energiarendszert is a végletekig feszíti: a 42 Celsius-fokot is megközelítő csúcsértékek miatt hétfő este több budapesti kerületben i
- 36. Egy felfújható medencében hűsöltek az amszterdami repülőtér dolgozói a gurulóúton (Index - kf) Ment a lubickolás.
- 37. 444: pontosan tudni lehet, kivel beszélt Hajdu János az ukrán pénzszállítók elfogásának na... (Portfólió) Több egymástól független helyről is megerősítették a lapnak, amely szerint konkrét név is elhangzott már az ügyhöz kapcsolódóan - közölte a 444.
- 38. Zombiszövetekre bukkantak a kutatók, amelyek akár évekig is elélnek (Index - t) Az Addams Family izéje sem áll távol tőle.
- 39. Zelenszkij bejelentette: mélyen Oroszország területén csaptak le, leszerelik az orosz műho... (Portfólió) Az ukrán haderő ismét csapást mért a Moszkvai területen fekvő dubnai műholdas kommunikációs központra, jelentette be Volodimir Zelenszkij. Az elnök tájékoztatása szerint a már másodszor célba vett létesítmény
- 40. Lehullt a lepel Budapest egyik legnagyobb zöld technológiai fejlesztéséről (Index - g) Mutatjuk a város legnagyobb napelemparkját.
- 41. Akkora vihar csapott le Magyarország szomszédjában, hogy több helyen tűz ütött fel (Portfólió) Jégesővel és villámlással kísért viharlánc vonult át Dalmáciában, ennek következtében több helyen tűz ütött ki - számolt be az MTI.
- 42. Ma eléri a csúcspontját a perzselő hőség: errefelé lesz a legmelegebb Magyarországon (Portfólió) A tegnapi tovább fokozódik az extrém hőség, kedden ugyanis akár a 42 Celsius-fokot is elérheti a hőmérséklet, amivel jó esély van rá, hogy megdől az abszolút országos melegrekord. A kánikulát záporok és zivatar
- 43. Nagyon magas szinten kongatják a vészharangot: súlyos összeomlás fenyeget (Portfólió) Az autonóm mesterségesintelligencia-ágensek súlyos piaci összeomlást idézhetnek elő, ezért szigorúbb szabályozásra lehet szükség – figyelmeztetett Sarah Breeden, a Bank of England alelnöke az Európai Központi Ba
- 44. Panyi Szabolcs: Orbán Viktor az aranykonvojügy érintettjeivel egyeztetett Mészáros Lőrinc ... (hvg.hu) Orbán Viktor és az aranykonvoj-ügyben gyanúsítottként meghallgatott Hajdu János volt TEK-vezér mellett az ügyészségi iratokban szintén emlegetett Demeter Tamás korábbi NAV-elnökhelyettes is ott volt a Kogart házban
- 45. A pokoli hőség miatt kilőttek az áramárak (Index - g) Új áramfogyasztási csúcs is lehet.
- 46. Történelmi csúcson a budapesti tőzsde, az OTP rálépett a gázpedálra (Index - g) A Mol is húzta a BUX-ot.