- A világ legnyomorúságosabb albérletét hirdetik a Facebookon (Origo) A jelek szerint ez nem vicc akar lenni.
- A Trump-botrány miatt lemondott a brit közmédia vezetése (CompWorld) A Fehér Ház élesen reagált, az Egyesült Államok pedig "100 százalékban álhírgyárnak" nevezte a brit közszolgálati csatornát.
- Anglia, Franciaország és Németország drónellenes csapatokat telepít Belgiumba (CompWorld) Szorosabb technológiai együttműködés a hibrid fenyegetések árnyékában.
- Az űrbe száműzné adatközpontjait a Google (hvg) Érdekes megoldással állt elő a Google: az űrbe vinné az AI-t kiszolgáló adatközpontjait, ahol folyamatosan működhetnének napenergiával.
- Fülhallgatóteszt: kipróbáltunk 3 megfizethetőmodellt, mutatjuk, melyik mire képes (24 - th) Leteszteltünk három vezeték nélküli fülhallgatót: Huawei Freebuds 7i, Soundcore Liberty 5 és Googel Pixel Buds 2a. Mutatjuk mire képesek, és szokás szerint kitérünk arra is, hogy melyik kinek lehet jó választás.
- Nem Európán múlik az emberiség jövője (24 - th) A technológia rendelkezésre áll, hogy Európa elérje a klímavédelemmel kapcsolatos céljait, de ha ez sikerül is, az még kevés lesz.
- A mesterséges intelligencia új korszakot nyit az adatközpontok világában is (Origo) Az új fejlesztések elképesztő számítási igényeket támasztanak.
- Okostévétrükk, amiről kevesen tudnak – így állíthat be külön profilt mindenki számára (Origo) Így állítsuk be a szülői felügyeletet és a felhasználói profilokat tévénken.
- Megmérték az univerzum hőmérsékletét, kétszer melegebb volt 7 milliárd éve, mint ma (hvg) Japán kutatók vizsgálata erősítette meg, hogy a tudomány jól gondolkodik az univerzum evolúciójáról.
- Kína felfüggesztette az USA-ba irányuló exportkorlátozásokat (CompWorld) Kína felfüggesztette bizonyos kettős felhasználású anyagok USA-ba történő exportjának tilalmát - jelentette be vasárnap a kínai kereskedelmi minisztérium, miután enyhültek a két fél közötti kereskedelmi feszül
- Védi az AI-t az Amazon főnöke: semmi köze az elbocsátásokhoz. Más a cégnél azt mondja: deh... (hvg) Egymásnak ellentmondó értékelések érkeznek az Amazonnál tapasztalható, és mostanság ismét fellángoló elbocsátási hullámmal kapcsolatban. Míg jó pár elemző szerint a mesterséges intelligencia mind szélesebb k
- Nem kap több tartalmi támogatást a Halo: Infinite (Prohardver) A fejlesztők a készülő projektekre fókuszálnak mostantól, de a napokban még egy utolsó update azért érkezik.
- Tűzforró téglákkal főzi majd a sört a Heineken (Origo) Még a sör drágulását is akadályozhatja az innováció.
- My Hero Academia: All's Justice - Fókuszban a játékmódok (Prohardver) A hősök nem pihennek, jövő év elején jön a legújabb alkotás, amelyben ismét a harcoké a főszerep.
- Így csinálnak szemétből akkumulátort (hvg) Mégiscsak jó lehet valamire a halmokban álló műanyaghulladék, az akkumulátorok elektródája mellett akár az üvegházhatású gázok elfogásában is hasznosíthatják őket. Persze, némi átalakítás után.
- Jó híreket kaptak a legendás játéksorozat rajongói (Origo) Játék és tévésorozat formájában is folytatódik a Mass Effect.
- A romantikus filmekhez is tökéletes a Windows újdonsága (hvg) Rég várt funkció debütál a Windows 11-ben: végre egyszerre két Bluetooth-fülhallgatót, vagy más audioeszközt is lehet csatlakoztatni a rendszerhez.
- A 996-os munkakultúra árnyékában a dél-koreai tech szektor (SG) A 52 órás heti munkakorlát próbára teszi a globális versenyben álló startupokat és a kutatás-fejlesztést.
- Az Apple új laptopja a netbookok örökségét idézi majd meg (SG) Egy olcsó MacBookot tervez piacra dobni az Apple, amely nagy hullámokat kavarhat az alsó kategóriás laptopok piacán.
- Otromba hibák mutatják, mekkora balfogás volt az AI-ra bízni a Coca-Cola klasszikus karács... (hvg) „A Pepsi történetének legjövedelmezőbb hirdetése” – kommentálták többen is a Coca-Cola ünnepi reklámját.
- Ilya Sutskever tanúvallomása új fényt vet Sam Altman 2023-as menesztésének hátterére (SG) Altman tudatosan osztotta meg a csapatot, miközben elhallgatott kulcsfontosságú információkat az igazgatótanács elől.
- Hollandia visszaadhatja a kínai Nexperia irányítását (CompWorld) A holland kormány a hírek szerint kész visszaadni a kínai tulajdonú Nexperia chipgyártó feletti irányítást, miután Peking újraindította a létfontosságú exportokat.
- Európa digitális dilemmája - pornográfia, gyermekvédelem és magánélet (CompWorld) Európa egyre növekvő dilemmával néz szembe: hogyan biztosíthatná a gyermekek online védelmét anélkül, hogy mindenki digitális magánéletét megsértené?
- Betiltanák az AI meztelenítő alkalmazásokat (CompWorld) London átfogó szabályozásra készül a mesterséges intelligenciával létrehozott szexuális visszaélések ellen. A brit kormány új stratégiájában teljes tiltást vezetne be az úgynevezett meztelenítő applikációkra
- Ezeket az alkalmazásokat érdemes elsőként telepítenünk Androidon és iOS-en (Origo) Alkalmazások, amelyek nélkül ma már nehéz élni.
- Panaszkodik néhány felhasználó: fura hangokat ad ki magából az AirPods Pro 3 (hvg) Az óceán hullámainak hangja sokakban idéz kellemes érzeteket, persze nem akkor, amikor a szándékukkal ellentétben ezt hallják egy fülhallgatóból. Ráadásul nem is akármilyenből, hanem az Apple egyik csúcsmodelljéb
- Valaki végre elmagyarázta, miért veszi át az emberek munkáját az MI (BitPort) A Nobel-díjas Geoffrey Hinton is úgy látja, hogy a jelenlegi felállásban azért erőltetik az emberi munka kiváltását a mesterséges intelligenciával, mert másképp nehéz lenne nyereségbe fordítani a technológiába
- Még mindig várunk az új Mass Effectre – az N7 nap sem hozott áttörést (Prohardver) Öt év...öt hosszú év és még mindig nem érkezett meg a folytatás.
- Az uniós rendőrség gyorsabb hozzáférést kér az AI-eszközökhöz (CompWorld) A digitális bűnözés robbanásszerű növekedése miatt az Europol vezetése sürgeti az uniós szabályozás egyszerűsítését, miközben szakértők attól tartanak, hogy a rendőrségi mesterséges intelligencia használat
- 10 másodperc alatt feltörheti Tajvan védelmét Kína az új robothadsereggel – videó (hvg) Kína a jövőben a veszélyes küldetésekre elsőként robotkutyákat küldene, és csak utána a katonákat.
- A hónap végén érkezhet a Silent Hill 2 Remake Xbox kiadása (Prohardver) Jó szokáshoz hűen a Microsoft Store szivárogtatott az új kiadás érkezéséről.
- Önnél lehet a baj, ha nem működik a YouTube (Origo) Pár kattintással helyreállíthatja a videómegosztót.
- Code Vein II - Középpontban Lou MagMell (Prohardver) A folytatás a legutóbbi hírek szerint jövő év elején érkezik PC-re és konzolokra.
- Összekapja magát az AI, ha durvábban szólnak hozzá? (hvg) Vannak, akik akkor képesek jobb teljesítményre, ha rájuk pirítanak, nem udvariaskodnak velük. Egy amerikai kutatás, amely egy érdekes kísérletet ölel fel a ChatGPT-vel, arra jutott, hogy a mesterséges intelligencia is
- Nincs vége a dalnak, jövőre megmentenék az iPhone Airt (Origo) Talán nem is az akku a vékonyka telefon legnagyobb baja.
- Az MI-társak trendje mélyreható hatással lesz a társadalomra (SG) Egyre többen tekintenek barátnak és vallanak szerelmet egy mesterséges intelligenciának.
- Találtak 110 000 km eddig nem ismert római kori utat: megrajzolták a teljes térképet, Magy... (hvg) Dán kutatók új módszerrel térképezték fel, hogyan nézhetett ki az úthálózat a Római Birodalomban. A léptéke egészen rendkívüli volt.
- 18 millárd dollár hitelt vesz fel az Oracle egy adatközpont építésére (SG) Egy húsz bankból álló konzorcium vállalt szerepet egy új, New Mexikóban épülő adatközpont-komplexum létrehozásában.
- Laptopot, tévét vagy mobilt vegyünk most, vagy várjunk januárig? (Origo) Black Friday vagy januári leárazás?
- Sikerrel zárult az első Romanian Security Summit Bukarestben (CompWorld) A biztonságtechnológia jövője Kelet-Európában új irányt vehet - ez volt az üzenete az első alkalommal megrendezett Romanian Security Summitnek, amely november 5-6-án több mint kétezer szakembert, száz kiállítót é
- Óriási bejelentésre készül kedden a Google (hvg) Története eddigi legnagyobb németországi befektetési projektjéről kedden rántja le a leplet a Google.
- Szívelégtelenség alakulhat ki, ha sokáig szed valaki melatonint (hvg) Amerikai kutatók arra figyelmeztetnek, a melatonin kiegészítők szedésének hosszú távú hatását még mindig nem ismeri a tudomány elég alaposan.
- Letisztultságra vágysz? Itt az ASUS legújabb miditornya (Prohardver) A 44 literes térfogatú újdonságot két színben, és mesh oldallappal vagy ablakkal egyaránt bezsákolhatjuk.
- Veszélyesen sok ólom lehet a fehérjeporokban (hvg) Egy kutatás szerint a határértéket meghaladó mértékben lehetnek nehézfémek egyes fehérjetermékekben. Szakember eredt a megállapítások nyomába.
- Ezt a játékot keresed, ha életedben először próbálnád ki a rendes Pokémont (24 - th) Megnéztük, mit kínál a játékosoknak az október közepén megjelent Pokémon Legends Z-A.
- A szinkron kerül a fókuszba a legújabb Gothic Remake videóban (Prohardver) A készítők megerősítették, hogy az eredeti német, lengyel és orosz szinkronhangok közül többen is visszatérnek a felújításban.
- A végéhez közeledik a világ legnagyobb szélfarmjának építése, 6 000 000 brit háztartást lá... (hvg) Hamarosan elindul a brit Dogger Bank szélfarm építésének utolsó fázisa. A számítások szerint 35 év alatt 2673 milliárdot tesz bele a brit gazdaságba.
- Elon Musk billiomos lesz, ha kitör a gépek forradalma (Prohardver) Megszavazták a példátlan értékű csomagot, de még szükség lesz a robotok hatalomátvételére, hogy megkapja.
- Minden szavát hallhatják a hackerek, ha ott van a mobilján valamelyik ebből a 12 alkalmazá... (hvg) Veszélyes kémprogramra bukkantak a kutatók, mely egy tucat alkalmazásban megtalálható. Mutatjuk, hogyan próbálják rávenni az embereket a telepítésükre.
- Ön egy morbid ember? És táncolni szeret? (Origo) Akkor itt egy önnek szánt fejtörő.
- Takarékoskodj az erőforrásokkal! (Prohardver) Az MSI Portal X-szel úgy kezelheted az ARGB világítást, hogy nem zabálja meg a memóriát és nem kér gigabájtokat az SSD-n.
- Az Apple elérhetővé teszi az AirPods valós idejű fordítási funkcióját Európában (SG) A vállalat az uniós szabályozás miatt tartotta vissza a technológiát.
- Európa rendőrei mesterséges intelligenciát akarnak bevetni a bűnözők ellen (SG) A rendvédelmi szervek sürgetik a gyorsított eljárást az MI alkalmazására, miközben adatvédelmi szabályok lassítják a reagálást.
- A leveleiben és a dokumentumaiban is leskelődhet a Google Geminije, és ez igazából jó hír (hvg) Az eddigieknél jóval személyre szabottabb jelentéseket készíthet a Google mélykutató eszköze.
- A világ pénzét ígérték oda Elon Musknak a Tesla részvényesei, hogy vezesse őket (BitPort) Bár a Tesla vezérigazgatójának nem lesz könnyű dolga, ha az utolsó centig be akarja söpörni az egészen értelmezhetetlen, billió dolláros kompenzációt, néhány tízmilliárdot a legrosszabb esetben is zsebre tehet m
- Lángra kapott egy férfi a meghibásodott power bankja miatt egy ausztrál reptéren (24 - th) A repülőtéri váróból közel 150 embert kellett evakuálni.
- Lángra kapott egy férfi a melbourne-i reptéren, miután felrobbant a zsebében egy power ban... (hvg) Egy időre ki kellett üríteni az egyik ausztrál reptér váróját, miután egy hordozható akku lángra lobbant egy férfi zsebében. Szerencsére nem történt tragédia.
- Ezzel tényleg tizenkilencre húzott lapot a Gigabyte (Prohardver) Minden földi jóval ellátott új alaplapjukat kifejezetten az X3D-s Ryzenek túlhajtásához tervezték, szóval nyugodt szívvel nyúlhatunk a folyékony nitrogénes vödörért.
- Önismereti adatközlést vezet be a Spotify (Origo) Miért is ne, ha már úgy is annyi adatot gyűjt róluk?
- A Tesla-tulajok hamarosan vezetés közben is mobilozhatnak – ígérte Elon Musk (24 - th) Hiába ígéri ezt a világ leggazdagabb embere, ez nem csak veszélyes, hanem tilos is a Kresz szerint.
- „Louvre” volt a biztonsági rendszer jelszava a Louvre-ban, kőkorszaki Windowst is használt... (hvg) Több korábbi jelentés is felhívta a figyelmet a Louvre gyenge biztonsági megoldásaira. Van azonban egy-két dolog, ami nem igényelt volna sok munkát: például a jelszavak cseréje.
- Premier előzetesen a Syberia Remastered (Prohardver) Az ismert sorozat első részének felújítása a minap elérhető lett.
- Ön is kipróbálhatja Zuckerberg videógenerálóját (Origo) Böngészőből és mobilappból is elérhető a Vibes.
- A YouTube több száz videót törölt háborús bűncselekményekről (CompWorld) A szolgáltató az Egyesült Államok szankcióit említette a visszaéléseket kivizsgáló nem kormányzati szervezetek ellen a döntés okaként.
- Elon Musk újabb rekordot döntött (CompWorld) A Tesla részvényesei jóváhagyták az 1000 milliárd dolláros fizetési csomagot.
- A Microsoft szuperintelligens eszköze az orvosokat is felülmúlja (24 - th) Az eszköznek diagnózisokat kellett felállítania egy kísérlet keretében.
- Gyanús fehér por tűnt fel egy amerikai támaszponton, többeket kórházba kellett vinni (24 - th) Több embert is kórházba kellett szállítani, miután kibontották a csomagot.
- Mi a jelszava? Ha látja ezen a listán, azonnal cserélje le (hvg) Közzétették 2025 legrosszabb jelszavait. A lista sajnos inkább kellemetlen, mint vicces: az emberek egyszerűen nem vigyáznak az adataikra.
- Teljesítmény az van dögivel (Prohardver) Itt az Ion 3 Gold, a Fractal új tápszériája, mely szolgáltatásaival a felsőkategóriában keresi helyét.
- Lassan tényleg átjárható lesz a WhatsApp (HWSW) Az európai felhasználóknál lassan lehetővé válik, hogy harmadik féltől származó alkalmazásokból érkező üzeneteket is fogadhassanak a WhatsAppon belül.
- Újabb nagy akadály hárult el a Google megaüzlete elől (HWSW) Korántsem indult egyszerűen, de lassan a keresőóriásé lehet az izraeli Wiz.
- A Meta vagyonokat keres az átverésekből, miközben a felhasználókat megkárosítják (24 - th) Egy friss jelentés leleplezte, hogyan nehezítette meg a Meta saját mérnökei számára a csaló hirdetések elleni küzdelmet.
- Humanoid robotokkal szerelteti össze az Nvidia szervereit a Foxconn (BitPort) A Houstonban kialakított hipermodern üzemben a tervek szerint fél éven belül munkába állhatnak a bérlistát nem terhelő gépesített szakmunkások.
- Szereti a statisztikákat böngészni? Akkor önnek való a Spotify újdonsága (hvg) A Spotify mostantól nemcsak évente egyszer közli a hallgatottsági trendeket a felhasználókkal.
- Free Play Days 45. hét: Kingdom Come: Deliverance II, Wild Bastards (Prohardver) Extraként a Crime Boss: Rockay City, Trailmakers, Big Helmet Heroes triója is kipróbálható.
- Hivatalos: elhalasztották a GTA 6 megjelenését (Origo) A gamereknek csalódás, a játékiparnak horror a helyzet.
- Duplázhat a következő iPhone Air, nagy újítást kaphat az Apple szupervékony mobilja (hvg) Van, ami marad, és van, ami várhatóan változik: úgy tűnik, sokkal jobb kamerája lehet az iPhone Air 2-nek.
- Franciaország az Európai Bizottsághoz fordult a Shein ügyében (24 - th) A Shein illegális termékek, köztük gyerekkülsejű szexbabák miatt került a francia hatóságok látóterébe.
- Évi egymilliárd dollárért lehet a Gemini a Siri agya (HWSW) Az 1,2 billió paraméteres Gemini-modell jelenthet átmeneti megoldást a Siri 2026-ban érkező frissítéséhez.
- Emberi módon fog reagálni a Google Maps a Gemini MI segítségével (SG) A Google Maps a mesterséges intelligencia segítségével már nemcsak irányt mutat, hanem valódi útitárssá válik.
- A jó fejlesztő is emberből van (ITbusiness) A mesterséges intelligencia egyre jobb kódokat ír, és más IT-területeken is egyre több feladatot vesz át, ezért érezhetjük azt, hogy az ember a géppel versenyez. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a dolgozó n
- Megérkezett a Kimi K2 Thinking, Kína új MI-ügynöke (ITbusiness) A pekingi Moonshot nevű startup – az Alibaba támogatásával – bemutatta legújabb generatív MI-modelljét, a Kimi K2 Thinkinget. Ez már a második nagy frissítésük négy hónapon belül, ami önmagában is jelzi: a kí
- Betegre keresheti magát a Meta a csalók hirdetéseivel, a felhasználók látják a kárát (hvg) Egy friss jelentés szerint a Meta tavalyi éves bevételének mintegy 10 százalékát tehették ki a csalók által feladott átverős hirdetések. A Meta szerint ez nem így van, de konkrét számokat nem közölt.
- Ingyenes az Epic Store-ban a Felix the Reaper (Prohardver) A jövő hét folyamán ismét két játékkal lesznek gazdagabbak az érdeklődők.
- Japán kiadók műveik ellopásának leállítására kérték az OpenAI-t (SG) A Studio Ghibli és más japán kiadók azt szeretnék, ha az OpenAI abbahagyná a munkáik felhasználását az MI-képzéshez.
- Ingyenes lesz a nagy sebességű wifi ennek az európai légitársaságnak a járatain (24 - th) 2026-tól minden utas élvezheti majd ezeket az előnyöket.
- Javul a kábelnet-hálózat kapacitása a One-nál (HWSW) A HFC-hálózat jövő év elején kap jelentős visszirányú fejlesztést.
- Zseniális funkciót kaphat a Google Térkép (Origo) Megmentheti a hőgutától a gyalogosokat.
- Áradhatnak a fura videók: Magyarországra is megérkezett a Meta újdonsága (hvg) Már hazánkból is letölthető a Meta AI alkalmazás, mellyel néhány szó megadásával is lehet videót készíteni és posztolni. Ehhez van az appban egy dedikált felület, de a Facebookot és az Instagramot is eláraszthat
- A napi Windows-hiba? Teljes adatvesztés Bitlockerrel (Prohardver) Egyes felhasználóknál az októberi összesítő frissítés telepítése után a helyreállítási kulcsot kéri a rendszer, és bajban vagy, ha nem ismered.
- Bevételeinek tizedét csaló hirdetésekből szerzi a Meta (SG) A cég évek óta tud a csalásokról, de a profit védelme érdekében csak korlátozottan lép fel ellenük.
- Tovább csúszik a GTA VI megjelenése (24 - th) A kiadó szerint azért csúsztatták el a megjelenést, hogy a rajongók olyan játékot kapjanak, amilyet megérdemelnek.
- Találtak egy 37,41 karátos gyémántot, ez lehet a valaha talált legritkább darab (hvg) Egészen különleges gyémántra leltek Botswanában, amelyet mintha két darabból olvasztottak volna össze. A szakemberek szerint két különálló geológiai esemény során keletkezett ez a ritkaság.
- Tovább csúszik a GTA 6 megjelenése (hvg) A Rockstar Games legújabb bejelentése szerint 2026 novemberéig kell várnunk, hogy játszhassunk a GTA 6-tal.
- Tovább késik a Grand Theft Auto VI (Prohardver) A jövő tavaszi premiernek lőttek, csak az év végén kapjuk meg a franchise következő részét.
- Ledöbbentek az emberek a hamisított idősotthon titkán (Origo) Mesterséges intelligenciával készítik a nyugdíjasokat mutató videókat.
- Az Nvidia vezérigazgatója szerint Kína fogja nyerni az Egyesült Államokkal folytatott mest... (SG) A kínai állam olcsón adja az áramot a kínai adatközpontoknak.
- 2000 eurós bírság Spanyolországban MI-vel létrehozott hamis meztelen képekért (SG) Adatvédelmi szakértők szerint a büntetés aránytalanul enyhe a károk súlyához képest.
- Mesterséges méhet fejleszt egy holland cég, segíthet megmenteni a koraszülött babák életét (hvg) Mesterséges anyaméh segítségével adna esélyt az életre a koraszülött babák számára a holland Aqua Womb. Az eszköz lehetővé tenné, hogy a magzat szervei erősödjenek.
- Az EU legfőbb tisztviselőinek telefonos helyadatait árulják (SG) Nem számít, hogy a kontinensen a világ egyik legszigorúbb adatvédelmi törvényei vannak érvényben.
2025.11.10
2025.11.09
2025.11.08
2025.11.07
2025.11.06