A keresés eredménye 22 találat
- Vörös Zászló Oroszországnak szeretettel (Autószektor) A csörte globális és a kínaiak mindenütt beneveznek a versenyre, ráadásul van egy piac, ahol nem is kell nagyon megfeszülniük a döntőbe jutásért. A háború miatt Oroszországból több márka is kivonult gyártókén
- Elvitte az agyukat a Tisza cica – helyszíni riport (Demokrata) A szeretetország dányi szektásai nélkül is magyarok és cigányok százai vonultak végig piactértől a falutábláig, rendőri felvezetéssel. Helyszíni riportunk.
- Így lettünk mindketten jobb szülők, mióta elváltunk (Bien) A válás nem könnyű, de néha szükséges ahhoz, hogy jobb szülőkké váljunk. Egy boldogtalan kapcsolat helyett egy szeretettel teli családot építhetünk a gyermekünk számára.
- Már kész kis úriember Lékai-Kiss Ramóna kisfia. Noé rengeteget változott, odáig vannak a r... (Kiskegyed) Lékai-Kiss Ramóna ritkán enged bepillantást a családi életébe, ám amikor mégis megoszt egy-egy közös pillanatot kisfiával, Noéval, a rajongók azonnal elárasztják szeretettel. A legfrissebb fotókon jól látszik, h
- Marik Laura a TikTokon lett az ország kedvenc énektanára (Kultúra.hu) Ritka jelenség, hogy egy tanárt több százezer fiatal kövessen az online felületeken, de nem lehetetlen. Marik Laura ilyen pedagógus, aki középiskolásoknak tanítja a közös éneklés szeretetét, videóit több millióa
- „A szeretetországban a fideszes lett a kulák” (Index)
- Durva, mit üzent Gordon Ramsay a skót focicsapatnak (Ripost) Gordon Ramsay maga is focizni szeretett volna.
- A gin sokkal több, mint egy egyszerű kevert ital alapja (Kultúra.hu) Borbáth Gabriella a nagypapa borospincéjében szeretett bele a szakmába, később pedig felszolgálóként, sommelier-ként, pálinka sommelier-ként, ma pedig már diplomás pálinkamesterként mustrálja a különleges párla
- Van az a pénz, amit már nem éri meg rákölteni a háziállatunkra? (Bien) A kisállattartás egyik legnehezebb kérdése a pénzügyi korlátokkal kapcsolatos döntések meghozatala. A szeretet és felelősségvállalás mellett a valóságban sokszor anyagi szempontokat is figyelembe kell venni.
- Ausztriából, nem szeretettel (Mandiner) A hazai azbesztszennyezés ténye már számos helyszínen bizonyítva van, a források azonosítása nagyrészt megtörtént, a teljes kiterjedés felmérése, a felelősségi viszonyok tisztázása és a végleges kármentesít
- 4 jel, hogy nem szeret úgy a párod, ahogy te őt - Ezeket ne hagyd figyelmen kívül. (Life.hu) Nem tudod eldönteni, hogy a másik érdeklődik-e irántad? Mutatjuk a szeretet hiányának a jeleit!
- „Elhunyt a mi szeretett Csingilingünk" - az egész világ gyászolja a Pán Péter ikonikus ala... (BorsOnline) Elhunyt Csingiling legendás karakterének modellje.
- A Nemzeti Hitvallás teljes szövege (Demokrata) Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.
- Jézus Szentséges Szívének ünnepe (Vasárnap) Jézus Szent Szíve ünnepe az Úr napját követő nyolcadik péntek, az egyházi év utolsó mozgó ünnepe. A Szent Szív a hívő lélek számára Jézus ember iránti önfeláldozó, megváltó szeretetét állítja követelm
- 6 jel, hogy olyan embertől vársz szeretetet, aki nem tudja megadni neked (Elle) Előfordult már veled, hogy rengeteg időt, energiát és szeretetet fektettél valakibe, abban a reményben, hogy ha még egy kicsit jobban próbálkozol, a másik végre felismeri az értékedet? Talán benne maradtál egy olya
- Amikor a mozgás kényszerré válik: Így éltem meg iskolásként a heti 5 testnevelésórát (Bien) A mindennapos testnevelés bevezetése sok diák számára nem a mozgás szeretetét, hanem egy kötelező rutint jelentett. Személyes tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy egy rugalmasabb rendszer jobban szolgálná a gyerek
- Szívszorító tragédia Baján: a vihar elpusztította a szeretett gólyapárt (MNemzet) A város jól ismert gólyapárja nem élte túl a vihart.
- Tele a vonat, nincs jegy – mondták a pécsi utasnak, ő mégis felszállt – Amit ott talált, a... (Blikk.) Teljesen tele van a vonat, már nem tudok jegyet adni rá – ezt hazudták a jegypénztárban annak a pécsi utasnak, aki a napokban szeretett volna a fővárosba utazni. Ő azonban nem hagyta annyiban: felszállt a Pécs és Bud
- Így néznek ki ma tinikorunk egyik kedvenc sorozatának színészei: nem semmi változáson ment... (Joy) A sorozatnak köszönhetően akkoriban titokban mindenki szeretett volna sellővé változni!
- Indul az Ünnepi Könyvhét, keresd a Telex standját és programjait! (Telex) Kedvezményes árakkal, új termékekkel, könyvbemutatókkal és dedikálásokkal várunk mindenkit szeretettel a Vörösmarty téren.
- Izgalmas diplomamunkákkal búcsúzik a pécsi Művészeti Kartól a következő művészgeneráció (HellóSajtó) A PTE Művészeti Kar végzősei idén három kiállításon mutatják meg, pályakezdő művészként mit gondolnak a világról. A tárlatok a nagyközönség előtt nyitottak; a szervezők szeretettel várnak mindenkit, akit é
- Újabb szintet lépett a parlamenti Micimackó-ügy: Majka egykori koncertjét és a tiszás szer... (Contextus) Váratlan Facebook-posztban vágott vissza a kritikusainak a korábbi parlamenti felszólalása miatt kereszttűzbe került kormánypárti országgyűlési...
2026.06.13
2026.06.12
2026.06.11