A keresés eredménye 700 találat
- PSG–Arsenal 4-3, tizenegyespárbajban megvédték a címüket, újra magasba emelhetik a BL-tróf... (Népszava) Magyarország, vagyis a budapesti Puskás Aréna először látja vendégül a finálét.
- 104 éves korában elhunyt Edgar Morin világhírű francia filozófus és szociológus (Blikk.) Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel.
- Nyolcezer rendőrt vezényeltek ki a francia főváros biztosítására (Hír TV) Országos szinten a hatóságok mintegy 22 ezer rendőrt és csendőrt mozgósítanak Bajnokok Ligája döntője miatt. A francia belügyminiszter leszögezte, hogy este nyolctól reggel ötig Párizst kell megvédeniük a várhat
- Szurkolók tömegei gyülekeznek a Puskás Arénánál (Demokrata) Jelentős számban gyülekeznek a Puskás Aréna közvetlen környezetében a francia PSG és az angol Arsenal szurkolói.
- Rendőri kísérettel érkeznek a PSG szurkolói a Puskás Arénába - galéria (BorsOnline) Elindultak a francia szurkolók a Puskás Arénába. Szombat este 18 órakor kezdődik PSG-Arsenal BL-döntő Budapesten.
- Friss képeken, ahogy a francia és az angol szurkolók áthaladtak a városon (SzMo.hu) A Puskás Stadionba menet természetesen több helyen is megálltak azok a drukkerek, akik nem csoportosan vonulnak. A hangulat egyelőre nyugodt, mindkét oldalon reményteljes.
- PSG-Arsenal: A francia szurkolók a Bazilika előtt hangoltak és elindultak a Puskás Aréna f... (CsakFoci) A francia és angol szurkolók már órákkal a kezdés előtt fantasztikus hangulatot teremtettek.
- Örömtűz, füstfelhő, dobolás és éneklés - Látványos videón, ahogy a francia szurkolók gyüle... (SzMo.hu) Friss felvételeket tettek közzé az Instagramon azokról a percekről, amikor a Bajnokok Ligája-címvédő PSG szurkolói a közös indulásra készültek a Keleti pályaudvar előtt. Úgy tűnik, mindenki ráhangolódott a 18
- BL-döntő: A PSG-szurkolók a Bazilika előtt hangoltak és elindultak a Puskás Aréna felé - v... (CsakFoci) A francia és angol szurkolók már órákkal a kezdés előtt fantasztikus hangulatot teremtettek.
- A francia elnökválasztás eldurvulhat, Macron pedig nem tehet mást, mint nézi (MNemzet) Édouard Philippe és Gabriel Attal egyszerre versenyezne és működne együtt.
- Michael Schumacher megmentője 12 év után törte meg a csendet: „Sokkolt, amit láttam” (NLC) A hétszeres Forma–1-es világbajnok súlyos fejsérülést szenvedett egy síbalesetben a francia Alpokban 2013 decemberében. A mentőhelikopter vezető pilóta most elmondta, hogyan élte meg a történteket a francia Alpokba
- „Természetesen teljesen pártatlanok maradunk” – együtt viccelődött a brit és a francia nag... (SzMo.hu) Szokatlan, de annál kedvesebb videóval hangolt a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre a brit és a francia nagykövet: közös Instagram-videóban mutatták be a döntő két résztvevőjét, az Arsenalt és a PSG-t.
- A franciák lelkiismerete most kezd ébredezni a besorozott, majd cserbenhagyott „szenegáli ... (hvg.hu) Majd’ évszázados késéssel kezdi elismerni a francia állam és közvélemény, milyen komoly segítséget jelentettek az ország számára az afrikai gyarmatok katonái a (világ)háborúkban, és cserébe milyen méltatlanu
- Párizs zavargásokra készül a Bajnokok Ligája döntője után (146.hu) A francia L’Équipe című lap szerint a rendvédelmi szervek és a vállalkozások elkezdték a felkészülést a Bajnokok Ligája döntőjét követő párizsi zavargásokra . Május 30-án este a...
- A francia királynak köszönhetjük a mohácsi tragédiát? (24 - td) Szulejmán szultán miért épp 1521-ben és 1526-ban indította hadjáratait Magyarország ellen? A háttérben felsejlik I. Ferenc francia király szerepe.
- Újabb videón a focidrukkerek verekedése: többen egyszerre ütöttek és rúgtak egy fiatal fiú... (SzMo.hu) Nem kímélték egymást a mai Bajnokok Ligája-döntőjére érkező angol és francia szurkolók. Szombatra virradó éjjel a Király utcában estek egymásnak, füstgyertyákkal is dobálóztak.
- Sajátos hangolódás - Összecsaptak a francia és angol drukkerek (Hír TV) Tömegverekedés tört ki a belvárosban a BL-döntő előtti éjszakán a Paris Saint Germain és az Arsenal szurkolói között.§. Beszámolók szerint a fővárosba érkező francia és angol szurkolói csoportok 30-30 tagja c
- BL-döntő: Elözönlötték a szurkolók Budapestet, több helyen is balhéztak - percről percre (BorsOnline) Több ezer angol és francia szurkoló lepte el Budapestet. Többen már vendéglátóhelyeken melegítenek a BL-döntőre.
- Közleményt adott ki a kormány a szombati budapesti BL-döntőről – itt vannak a részletek (Liner) Magyarország a nemzetközi sportvilág figyelmének középpontjába kerül a hétvégén, miután Budapesten rendezik meg a Bajnokok Ligája 2025–26-os szezonjának döntőjét, amin a francia PSG és az angol Arsenal csapatai
- Videón, ahogy a PSG-s és Arsenal-drukkerek verekedtek össze Budapesten (Refresher) A Király utcában csaptak össze a PSG és az Arsenal szurkolói Budapesten: harminc-harminc drukker részvételével zajlott a balhé, a francia fanok kerültek ki győztesként. A döntő miatt komoly lezárásokra kell számí
- Beckham, Ronaldinho és Ibrahimović is Budapestre érkezik a BL-döntőre (SzMo.hu) A PSG–Arsenal BL-döntőre a magyar fővárosba jön a futballvilág krémje, de a francia filmes és zenei élet több ismert alakja is a Puskás Arénában nézi meg a meccset. A díszpáholyban akár európai vagy közel-kele
- BL-döntő: A belvárosban estek egymásnak a PSG és Arsenal-drukkerek - videók (CsakFoci) Mintegy 30-30 francia és angol szurkoló csapott össze a Király utcában péntekről szombatra virradó éjszaka a PSG–Arsenal BL-döntő előtt.
- Az Arsenal francia háttérembere győzheti le a PSG-t a BL-döntőben (Telex) Az Arsenal szögleteit egy francia szakember koreografálja, a bajnoki címben hatalmas szerepet játszott, a döntőben is ez lehet a kulcs.
- A Király utcában már volt balhé, összeverekedtek a PSG és az Arsenal ultrái (Népszava) 30-30 szurkoló dobta be magát az összetűzésbe, a franciák győztek.
- Összeverekedtek a PSG és az Arsenal szurkolói a Király utcában (Telex) Az utcán állítólag a franciák nyertek.
- Képgaléria: így készültek fel a PSG és az Arsenal játékosai a BL-döntőre a Puskás Arénában (SzMo.hu) A Bajnokok Ligája fináléjába jutott csapatok pénteken a Puskás Arénában tartották utolsó edzésüket tartották a végső összecsapás előtt. A francia és az angol klubnál is láthatóan jó hangulat uralkodott.
- Testközelből a világ legszerényebb aranylabdása, aki mindent az édesanyjának köszönhet (BorsOnline) Pénteken sajtótájékoztatót tartott Budapesten a Bajnokok Ligája címvédője, a Paris Saint-Germain. A francia csapat legnagyobb sztárja, Ousmane Dembélé szerényen és minden póztól mentesen nyilatkozott, mintha nem le
- Áfacsökkentés Magyarországon: ennyivel lehet olcsóbb a zöldség és a gyümölcs, ha nem a ker... (VG) Meg kell akadályozni, hogy az adócsökkentés hasznát a kereskedők nyeljék le.
- Máris megfilmesítik a Louvre tavalyi kirablását (InstyleMen) A világ egyik legismertebb múzeumában történt eseményeket a francia Romain Gavras viszi filmre.
- Azonnal készenlétbe helyeztek 22 ezer rendőrt, mindenki Budapestre figyel szombaton (Promotions) A Puskás Arénában rendezik meg a Bajnokok Ligája döntőjét, balhé várható az angol és francia huligánok között.
- Ennyit kérnek el egy budapesti szobáért a BL-döntő miatt (Ellenszél) Szombaton Budapesten rendezik meg az idei Bajnokok Ligája döntőjét. A Puskás Arénában a francia Paris Saint-Germain tovább »
- Búcsúzott Novak Djokovic (Infostart) A 39 éves, háromszoros bajnok szerb Novak Djokovic 2-0-s vezetés után öt játszmában kikapott a tinédzser brazil Joao Fonsecától, és nem jutott a nyolcaddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon.
- Meghalt a magyar válogatott focista edzője (Origo) A háromszoros francia bajnok halála miatt egész Franciaország gyászba borult.
- Sört csapoló sztárok és fergeteges hangulat: már egy nappal a BL-döntő előtt elkezdődött a... (Blikk) Budapest Európa futballfővárosává lépett elő. A Bajnokok Ligája-döntő előtt hazánkban igazi focihangulat lett úrrá. Noha a francia Paris Saint-Germain és az angol Arsenal mérkőzése szombat este kezdődik, a Hős
- „Kivételes srác..." - Két jóbarát harcol egymás ellen a budapesti BL-döntőben (BorsOnline) A Paris Saint-Germain szombaton az Arsenallal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében. A címvédő franciák spanyol vezetőedzője, Luis Enrique a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, nem lepte meg jóbarát
- Luis Enrique szerint nincs esélyese a BL-döntőnek (Blikk) A címvédő, francia PSG és az angol Arsenal csap össze szombaton a labdarúgó-Bajnokok Ligájában szombaton Budapesten. A címvédő párizsiak részéről a vezetőedző Luis Enrique és Ousmane Dembélé, valamint Marquinh
- Ibra, Henry, Ferdinand és a többiek – Sorban érkeznek a sztárok a budapesti BL-döntőre – i... (Blikk) Európa legrangosabb és egyben a világ legnézettebb kupadöntőjét rendezik szombaton (18, RTL) Magyarországon. A Bajnokok Ligája-finálét a francia Paris Saint-Germain és az angol Arsenal játssza a Puskás Arénában. A
- 12 év hallgatás után megszólalt a helikopterpilóta, aki Michael Schumachert kórházba vitte... (Blikk) Megszólalt Yannick Dainese, az a férfi, aki a Forma–1 ikonját, Michael Schumachert síbalesete után a kórházba szállította mentőhelikopterével. A francia Alpokban történ baleset után Dainese sokáig hallgatott, most
- Ennél apróbb már nem is lehetne, Bella Hadid a világ legkisebb bikinijében élvezi a napsüt... (Glamour) Bella Hadid épp a francia riviérán, Saint-Tropez-ban sütteti magát, a kiruccanásról pedig képek is készültek, a lesifotósok csípték el egy yachton a modellt, ami egy aprócska bikiniben élvezte a nyári napsugarakat
- A másnapos angol, az optimista francia és a boldog magyar megjósolta a BL-döntő eredményét (Blikk) Budapest a világ futballjának fővárosa ezen a hétvégén. A Hősök tere már pénteken reggel is megtelt szurkolókkal, akik a világ sok tájáról érkeztek a nagy meccsre. Sok drukker már napokkal a döntő előtt megér
- Franciaországban 22 ezer rendőrt vezényelnek az utcákra (ProfitLine) Franciaországban 22 ezer rendőrt és csendőrt vezényelnek az utcákra szombaton a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt, amelyen a párizsi PSG és a londoni Arsenal csap össze egymással.
- A francia és az angol bajnok csapnak össze Budapesten a BL-serlegért (Kontroll.hu) Két bajnokcsapat mérkőzik meg egymással Budapesten, a Puskás Arénában a Bajnokok Ligája serlegéért. A Paris Saint-Germain (PSG) a Real Madrid hármas sikere óta először duplázhat, míg az Arsenal az első BL-győzelm
- A nők a történelem során sosem szültek hanyatt fekve, most mégis ezt várjuk tőlük (NLC) Nem csak nehezebb, de kockázatossabb is hanyatt fekve szülni, mégis ez az általános gyakorlat a kórházi szülések esetében. Mindez két francia férfira vezethető vissza, akik úgy döntöttek, ez így a kényelmesebb
- Cél feletti infláció és lassuló növekedés a franciáknál (Portfólió) Gyorsult a francia, magas szinten ragadt a spanyol infláció. Eközben lefelé revidiálták a francia GDP-t.
- Akár 1500 dolgozótól is megválhat a Michelin (Autópro) Akár 1500 munkahelyet is megszüntethet Franciaországban a Michelin a következő három évben. A francia gumigyártó szerint a rendkívül bizonytalan gazdasági környezet és a megemelkedett költségek miatt van szükség
- Háborúra készül Ursula von der Leyen, Franciaország támogatja, Németország viszont határoz... (Mandiner) Az Európai Bizottság elnöke meg akarja védeni Európát, ám elképzelését korántsem támogatja mindenki.
- Valde Orsolya: A zene a közös nevező (Kultúra.hu) Több kontinens jazzvilága és a kortárs zene csúcselőadói lépnek fel idén augusztusban a Paloznaki Jazzpikniken. A brit, francia, holland és amerikai jazz meghatározó alkotói emelik a hangulatot a magyar fellépők mel
- Milák Kristóf egymaga elfoglalta a teljes dobogót, van egy komoly bökkenő (MNemzet) Monaco után Franciaországban versenyzett olimpiai bajnok úszónk.
- Milák Kristóf egymaga elfoglalta a teljes dobogót, van egy komoly bökkenő (MNemzet) Monaco után Franciaországban versenyzett olimpiai bajnok úszónk.
- Akár két radikális jelölt között is eldőlhet a francia elnökválasztási verseny (Infostart) Bár a szélsőjobboldali Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés jól szerepelt a franciaországi helyhatósági választásokon tavasszal, a legnagyobb városokban továbbra sem sikerült áttörést elérniük. Így pedig szi
2026.05.30
2026.05.29