A keresés eredménye 693 találat
- Irán a Közel-Keleten lévő adatközpontok megsemmisítésével fenyegetőzik (SG) Az Apple, a Google, a Microsoft és a Meta is azok között szerepel, amelyeket a legutóbbi fenyegetések érintettek.
- Azonnal telepíteni kell: vészfrissítés jött a Chrome böngészőhöz (hvg.hu) Az idei év negyedik súlyos hibáját javította a Google a Chrome-ban, mutatjuk, mely verziók tartalmazzák a javítást.
- Visszatér a kényelem: így újítja meg a Google az Android kezelőfelületét (Blikk.) A Google legfrissebb fejlesztői Canary-kiadása (2603) azt jelzi, hogy a vállalat kész felülbírálni korábbi vitatott döntéseit az Android operációs rendszer ergonómiájával kapcsolatban. A tesztelés alatt álló funk
- Vége a Gmail egyik legidegesítőbb korlátozásának: mostantól megváltoztathatjuk az e-mail c... (Rakéta) A Google bejelentette, hogy egy régóta várt funkcióval bővíti szolgáltatásait: a felhasználók immár megváltoztathatják Google-fiókjukhoz tartozó elsődleges Gmail-címüket.
- Nagyon hasznos funkciót kapott a Google Drive (Biztonságpt) A Google Drive új védelmi technológiája a zsarolóvírusokkal szembeni védekezést segíti.
- Megesett a Google szíve az idétlen nevű gmaileseken (Propeller) A Gmail egy új funkcióval bővült, amelyet a népszerű e-mail szolgáltatás felhasználói évek óta kérnek: az e-mail cím módosításának lehetőségével. Ha egy 55 éves nő e-mail címe: cicamica vagy tündibündi, e
- Ez nem áprilisi tréfa, Irán lecsaphat a techóriásokra (Economx.) Az iráni Forradalmi Gárda azzal fenyegette meg többek között az Apple, a Google, a Meta és a Microsoft regionális létesítményeit, és valamennyi hardverszállítót, hogy támadást indít ellenük április el ...
- Újabb fenyegetés: Ma este megtámadja Irán az Apple-t, a Google-t és a Meta-t (ACNews) Újabb amerikai nagyvállalatokat fenyegetett meg támadással az iráni hadsereg – írja a Gizmodo az iráni állami média jelentése alapján. A Újabb fenyegetés: Ma este megtámadja Irán az Apple-t, a Google-t és a Meta-
- Irán az Apple, a Google és a Meta ellen is támadást indíthat április 1-jén (24 - th) Az ott dolgozóknak azt tanácsolják, "az életük védelme érdekében azonnal hagyják el munkahelyüket."
- Nem tréfa: április 1-jén csaphat le a Microsoftra, a Metára és a Google-re az iráni hadser... (hvg.hu) Az iráni hadsereg felszólította a környékbeli országokban található irodák dolgozóit, hogy hagyják el az épületeket, a környéken lakók pedig keressenek maguknak menedéket.
- Csillapítaná a villanyautósok félelmét a Google Térkép (Origo) Több mint 350 kocsi hatótávolságát tudja majd megtippelni.
- Elindult a Gmailben a funkció, amivel átírhatja az e-mail-címét (hvg.hu) Kicsit zűrzavaros a Google gyakorlata, de végre tényleg elkezdték bevezetni a Gmailben az e-mail-cím megváltoztatásának lehetőségét. Igaz, egyelőre nem mindenhol.
- A húsvéti forgalom veszélyes a mezei nyulakra (Autószektor) Illusztráció: Google Gemini MI A 2600 elpusztult mezei nyúl a bejelentett eset, derül ki az Osztrák Autóklub (VCÖ) és a WWF összesítéséből. Az elmúlt öt évben több mint 12 000 állat esett áldozatul a közúti k
- Zsarolóvírusok ellen élesít a Google (Infostart) Bekapcsolták a Google Drive új funkcióit, sajnos nem mind ingyenes.
- A Google végre megengedi a Gmail cím módosítását (SG) Az új funkció segíthet megszabadulni a kínos felhasználónevektől és megkönnyítheti a névváltoztatás utáni frissítéseket.
- Váratlan fordulat a legnépszerűbb levelezőnél: még csak az USA-ban, de talán majd itthon i... (Portfólió) A Google végre lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy adatvesztés nélkül megváltoztassák a régi gmail-címüket. A régóta várt funkció az Egyesült Államokban már széles körben elérhető, és fokozatosan
- Az orosz Google-ról levált holland cég építi Európa legnagyobb AI-adatközpontját Finnorszá... (VG) Lappeenranta lesz Európa AI-fővárosa.
- A kezdetek óta várt funkcióval bővült a Gmail: minden felhasználót érint (Blikk.) A Google-fiók tulajdonosok számára mostantól elérhetővé vált az a lehetőség, hogy megváltoztassák Gmail-címük felhasználónév-részét, vagyis az „@gmail.com” előtti karaktereket. Ez a funkció azonban egyelő
- Bajba sodorhat a Waze: büntethet a rendőr, ha a megszokott funkciókat használja Európában (Blikk.) Sokan már el sem indulnak autóval navigációs alkalmazások nélkül, legyen szó a Waze vagy a Google Térkép használatáról. Ezek az appok nemcsak útvonalat terveznek, hanem figyelmeztetnek forgalmi dugókra, balesetekre,
- Bekapcsolták a Google Drive új funkcióit – remélhetőleg soha nem lesz rájuk szükség (hvg.hu) Zsarolóvírus elleni eszközöket élesített a Google a Drive-ban. Sajnos, nem mind ingyenes.
- Zseniális funkciókkal bővül a Google Térkép, ezt imádják majd az elektromosautó-tulajok (Blikk.) A Google új funkcióval bővítette a Google Térkép alkalmazást, amely különösen az elektromos járművek tulajdonosainak nyújt hasznos segítséget. A cég bejelentette, hogy több mint 350 autómodellt integrált a navig
- Összezavarta a memóriapiacot a Google (HWSW) A DDR5 árak hónapok óta először esnek, miközben a memóriagyártók papírjai is gyengülnek a tőzsdén a TurboQuant hatására.
- Új szintre lépett a digitális döntéshozatal Európában (HellóSajtó) Az európai vásárlók digitális viselkedése gyorsabban változik, mint ahogy a vállalatok alkalmazkodni tudnak – derül ki az Eurostat és a Google elemzéseiből. Miközben az EU lakosságának több mint 70%-a vásárol o
- Drága az üzemanyag: így spóroljon vezetés közben (Autószektor) Ha nincs szükség a tetőcsomagtartóra, vegye le. Illusztráció: Google Gemini MI 1. Vezess lassabban autópályán Megéri lassabban autópályán vezetni. A VCÖ és az Osztrák Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség ad
- Olyan szuper funkción dolgozik a Google és a Samsung, aminek minden androidos örülhet (24 - th) A Quick Share végre megkaphatja az AirDrop-féle kényelmet.
- Az Android minden mozdulatát nyomon követi – íme, mit tud pontosan (Blikk.) Az Android operációs rendszer és a Google szolgáltatásai szorosan összefonódnak, ami azt jelenti, hogy az Android-eszközök használata során a Google jelentős mennyiségű adatot gyűjt a felhasználókról. Ezek az ada
- Sokan nem tudnak róla: 6 Google Wallet-funkció, amit érdemes kipróbálni (Origo) A mobiltárcák nagyon kényelmesek, de megéri ez nekünk?
- Sosem fogsz már úgy keresni, mint eddig: ezt tudja a Google legújabb funkciója (Rakéta) A hagyományos, kulcsszavas keresés korszaka után a Google Search Live funkciója a természetes, valós idejű párbeszéd irányába mozdítja el az internetes információszerzést. Bár magyarul egyelőre még a jövő ígé
- A Google folyamatosan hallgathatja a telefonodat, így tudod kikapcsolni! (NLC) Olykor a felhasználó nem is tud róla, hogy felvétel készült.
- Fordulat a memóriaválságban? A Google megoldása mindent átírhat (Origo) Hatodára szorítja le az MI memóriaigényét az új fejlesztés
- Bajor benzinkutas panasza: napi húsz autó tankol, 12 euró a haszon (Autószektor) Illusztráció: Google Gemini MI Az élelmiszerek, a sör és hasonlók általában olcsóbbak Németországban, míg az üzemanyag és a dohány Ausztriában. A határon átívelő ingázás Felső-Ausztria és Salzburg egyes ré
- Ezt a 6 Google Wallet-funkciót azonnal ki akarja próbálni, ha eddig nem ismerte őket (Blikk.) A Google Wallet funkciói ma már túlmutatnak a bankkártyák digitalizációján és az érintéses fizetésen. Az alkalmazás komplex ökoszisztémává vált, amely képes a helyalapú automatizációra, a jegykezelés integr
- Mélyebben integrálná az autókba az Androidot a Google (InstyleMen) A Google szoftvere hamarosan már nemcsak az autók szórakoztató funkcióit irányítja majd, hanem sokkal többet is.
- Új okostelefont keres? Kipróbáltunk 5 újabb modellt, mutatjuk, melyik kinek lehet jó válas... (24 - th) Mit tud a közelmúltban piacra dobott Google Pixel 10a, a Redmi Note 15 Pro+, a OnePlus 15R, a Samsung Galaxy 26 és a Xiaomi 17?
- A Google folyamatosan hallgathatja a telefonod: így kapcsolhatod ki (Femcafe) A Google digitális asszisztense akár akaratodon kívül is rögzíthet hangokat – de van mód a kikapcsolására és a felvételek törlésére.
- Új gomb jelent meg a Google Térképben, ezzel a hasznos funkcióval bővül az alkalmazás (Naphíre) Alaposan átalakul a Google Térkép, olyan funkciókat kap, amire már sokan vártak.
- Szlovákia: még magasabbra emelkedik a gázolaj literenkénti ára a külföldi rendszámmal rend... (Autószektor) Illusztráci: Google Gemini MI A rendelkezés már a törvénytárban is megjelent, de az Európai Bizottság hivatalos adatai is hivatkoznak rá. Ez utóbbi egyben a szomszédos országok gázolaj árainak elmúlt heti emelkedés
- A sötét webet figyelik a Google MI-ügynökei (BitPort) A Google Threat Intelligence rendszerében a Gemini-alapú ágensek önjáróan elemezgetik a dark webes fórumokat, hogy az eddigieknél hatékonyabban tárják fel az adatszivárgásokat és a kezdeti hozzáféréseket.
- Google Maps 2026: az elmúlt 10 év legnagyobb frissítése jön (Autószektor) A vezetési komfort a navigáció tekintetében új szintre lép 2026-ban. A technikai forradalom dobogó szíve az Ask Maps, egy olyan funkció, amely lehetővé teszi a térképekkel való interakciót a jelenleginél kifinomult
- Már a cikkek címei sem szentek? – A Google mesterséges intelligenciája átírogatja őket (Médiapiac) Aggasztó dologra figyeltek fel újságírók: a Google átírja a cikkek címeit. Mesterséges intelligenciája a szakemberek szerint ilyen módon veszélybe sodorja a hitelességet.
- Egy 9 évesen már Instagram-függő nő tanította móresre a Meta és a Google vezetőit: elveszí... (Médiapiac) Pert veszített a Meta és a Google és Instagram-függő 20 éves nővel szemben. Los Angelesben mérföldkőnek számító ítéletet hoztak – az esküdtszék szerint szándékosan épített addiktív rendszereket a két cég.
- A Google Gemini mostantól lehetővé teszi a csevegések és adatok importálását más AI-alkalm... (Blikk.) Nagyot lép a felhasználókért folyó versenyben a Google. A Gemini új funkciói megkönnyítik, hogy más AI-szolgáltatásokról is egyszerűen át lehessen állni.
- Közel lehet a digitális vég: durva bejelentést tett a Google (Demokrata) A kvantumszámítógépek fejlődése minden várakozást felülmúl.
- 1 milliárd forintnyi kártérítést ítéltek egy nőnek, mert függő lett az Instagramtól és a Y... (Player) Los Angeles egyik bíróságának esküdtszéke felelősnek mondta ki a Metát és Google-t a közösségimédia-termékeik által a fiatalokban kialakult „használati függőség” miatt.
- Azta, micsoda botrány! Már egymillió embert átvertek: azonnal töröld ezt a bővítményt a gé... (Kiskegyed) Azonnali riasztás jött a Google-től
- A Google új terve: egységes szoftveres alapokra helyezné az autózást, mint a telefonokat (Blikk.) A Google ismét nagyot álmodik, és ezúttal az autók világát célozza meg. Az Android Automotive operációs rendszer (AAOS) legújabb verziója nemcsak az infotainment-rendszerekben hozhat forradalmat, hanem az autók műkö
- Hatmillió dollárt fizet a Meta és a Google a nőnek, aki napi 16 órát Instagramozott (Wmn) Úgy járhatnak a techóriások is, mint korábban a dohányipar?
- Megadta a Google a digitális apokalipszis idejét, amikor nem lesznek biztonságban az adata... (Blikk.) A Google szerint három év múlva minden megváltozik, ugyanis a vállalat 2029-re becsüli azt az időpontot, amikortól a kvantumszámítógépek már képesek lehetnek a ma használt legbiztonságosabb rendszerek és titkosít
- Tech óriások lepik el Budapestet – a Google, a Netflix, a Meta, az Nvidia és az IBM is kép... (VG) A technológiai átalakulás mentális hatásai is megjelennek a konferencián.
- Kataszrófát okozott a Google: akkorát fejleszt a MI-n, hogy fejvesztve menekülnek a csipgy... (VG) Hatalmas fejlesztést jelentett be az Alphabet leánycége.
2026.04.02
2026.04.01
2026.03.31
2026.03.30
2026.03.29
2026.03.28
2026.03.27
2026.03.26