A keresés eredménye 370 találat
- Egykori SS vezető rokonánál bukkantak rá egy értékes festményre: a nácik rabolták el a vil... (Dívány) A második világháború alatt a nácik számos műkincset raboltak el, amiknek hihetetlen története a történelem súlyos nyomát hordozza magán. Egy évtizedek óta eltűntnek hitt festmény például egy egykori SS-vezető
- Két év után lezárult a rejtély: újra családjával lehet az eltűnt testvérpár (BorsOnline) Az FBI a gyerekek apját azonnal elfogta, most végre felel majd tetteiért.
- Elütött egy 15 éves gyereket, majd segítségnyújtás nélkül eltűnt a sofőr (ACNews) Elütött egy 15 éves biciklist Jánoshalmán, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a sofőr. A rendőrök órákon belül elfogták. A Elütött egy 15 éves gyereket, majd segítségnyújtás nélkül eltűnt a sofőr be
- Republikon: tavaly májusban 33-szor, idén négyszer említették Orbán Viktort a közmédiában (Priv.bankár) A korábbi miniszterelnök eltűnt a képernyőről.
- Orbán Viktor eltűnt az M1 híradójából (Mfor) Tavaly májusban még 33-szor hangzott el Orbán Viktor neve a közmédiában egy hét alatt, idén mindössze négyszer. Magyar Péter 182 említésével szemben ez gyakorlatilag azt jelenti: a volt miniszterelnök eltűnt a köz
- KKevin az éjjel csókolózós fotót posztolt Kiara Lorddal – Reggelre rejtélyes módon eltűnt ... (Blikk) Kiara Lord és KKevin között hónapok óta tartó vonzalomról suttogtak, amely most úgy tűnik, új szintre lépett. A két híresség közötti kapcsolat már tavaly nyáron is felkeltette a figyelmet, amikor Kiara egy interj
- Három finn mentőbúvár hozta fel az öt olasz holttestét (Propeller) „Mindet megtaláltuk” – ezzel a krétával táblára írt üzenettel jelezték a finn búvárok a hétfői merülés után, hogy megtalálták a a Maldív-szigeteken a barlangban eltűnt olaszokat. A háromnapos, rendkívül
- Kimondta Orbán Anita a nagy tervet: egy éven belül visszahoznák a programot, ami eltűnt az... (Pénzc.) A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a minisztériumban első lépésként átfogó átvilágítást tartanak.
- Eltűnt a gyereke életéből, tartásdíjat sem fizetett a cégvezető (Metropol) Kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt emeltek vádat. A férfi úgy döntött, eltűnik gyereke életéből és nem fizet tartásdíjat.
- Nagy erőkkel keresi a rendőrség az eltűnt 70 éves férfit (Metropol) Otthonából tűnt el. A 70 éves eltűnt férfit nagy erőkkel keresi a rendőrség.
- Felkavaró: Meghalt egy zsírleszíváson átesett nő, kamerák rögzítették az utolsó pillanatai... (Metropol) A nő lézeres zsírbontó kezelésen volt, majd eltűnt.
- Önnél is eltűntek az e-mailek? Már a Google is tud a hibáról (ATV) Bizonyos készülékeknél eltűnnek az e-mailek megnyitás után, van megoldás a hibára!
- Vizet, váltóruhát, kekszet és gyümölcsöt készített össze a gyerekeinek, majd otthagyta őke... (hvg.hu) A francia nő mindezt Portugáliában követte el, miután eltűnt otthonról a két kisgyerekével.
- A 11 éves eltűnt fiú direkt nem ment haza 6 éven keresztül – most elárulja, miért (Metropol) Alex 2017-ben tűnt el nyaralás közben.
- Most jött a hír: felfüggesztette a Metropol megjelenését a Mediaworks (Naphíre) Váratlan döntést hozott a Mediaworks: ideiglenesen felfüggesztették a Metropol nyomtatott kiadását. A lap több terjesztési pontról is eltűnt, miközben a kiadó egyelőre nem árulta el, meddig tarthat a leállás.
- A vb árnyékában: eltűnt gyermekeik képeivel vonultak a zokogó anyák (BorsOnline) Brutális és kegyetlen események történtek az 1978-as labdarúgó-világbajnokság árnyékában. Miközben a meccseket játszották, argentin anyák eltűnt gyermekeik fényképével a nyakukban demonstráltak a foci-vb idej
- Fordulóponthoz ért az amerikai gazdaság - Elfogyott az eddigi többlet (Növekedés) Eltűnt az amerikai befektetési jövedelem többlete: hiába keresnek jól külföldön az amerikai nagyvállalatok, a külföldiek kezében lévő amerikai államadósság törlesztése, a kamatszint emelkedése és az import n
- Már a terjesztődobozokat is elszállították: felfüggesztették a Metropol nyomtatott kiadásá... (Médiapiac) Egyik napról a másikra eltűnt Budapest utcáiról a Metropol ingyenes napilap nyomtatott kiadása. Szerdán már nemcsak az újságosztók hiányoztak a megszokott helyszínekről, hanem több helyen az önkiszolgáló terjeszt
- Nyoma sincs a Metropolnak Budapesten, megszólalt a Mediaworks (Economx) Szerdán már az önkiszolgáló dobozokból is eltűnt az újság.
- Hirtelen leállították a Metropol kiadását, eltűnt a fideszes lap Budapest utcáiról (SzMo.hu) A Mediaworks szerdától ideiglenesen felfüggesztette a Metropol ingyenes napilap kiadását. A döntést megelőzően a lap terjesztődobozai üresen álltak, vagy el is tűntek Budapest több forgalmas pontjáról.
- A Mediaworks felfüggesztette a Metropol kiadását – az osztódobozok is eltűntek a terjeszté... (10perc.hu) A Mediaworks szerdától ideiglenesen felfüggesztette a Metropol ingyenes fővárosi napilap nyomtatott kiadását, az osztódobozok is eltűntek több terjesztési pontról.
- Újraindult a szörfszezon Európa egyik legváratlanabb helyszínén (Drive) Bár München több száz kilométerre fekszik a tengertől, a német város Európa egyik legismertebb városi szörfhelyével büszkélkedhet. Az ikonikus Eisbach-hullám tavaly rejtélyes módon eltűnt, most azonban újra birt
- „Ma lenne négyéves...” – Szívbemarkolóan üzent az eltűnt Danka édesapja (BorsOnline) Danka holtteste még mindig nincs meg.
- Felfüggesztette a Metropol kiadását a Mediaworks, a végleges megszűnés sem lehetetlen (Portfólió) Szerdától ideiglenesen felfüggesztette a Mediaworks a Metropol című ingyenes fővárosi napilap nyomtatott kiadását. A terjesztők és az újságok eltűntek az utcákról, több ponton pedig már az önkiszolgáló osztód
- Felfüggesztette a Mediaworks a Metropol kiadását (MagyarHang) Több terjesztési pontról már az osztódobozok is eltűntek.
- Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-... (Tények.hu) Egy 25 éves román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben, további két eltűnt személy után még folyik a kutatás - részletezte az MTI csütörtökön a hely
- Eltűnt egy luxusóra a Cannes-i forgatagban (MHírlap) A szervezett bűnözői csoportok képesek meghamisítani a gyári azonosítókat is
- Last days of Metropol: Már a terjesztős dobozok is eltűntek a helyükről (Refresher) Lehet végleg el kell köszönnünk az újság fizikai formájától.
- Ez a legelőnyösebb ruha, ha egy kis felesleg van rajtad: nem lesz többé nyűg az öltözködés (BorsOnline) Ezekkel a trükkökkel eltüntetheted a kritikus részeket!
- Házomlásban lelte halálát egy fiatal turistanő Németországban (hvg.hu) A lengyel határ melletti Görlitz polgármestere szerint gázrobbanás történhetett hétfőn, amely nyomán eltűnteket is keresnek.
- „Soha többé nem vihetik haza” – Sokkoló videón, ahogy egymás kezét fogva keresik a vízben ... (BorsOnline) Tehetetlenül nézték a barátai, ahogy elragadják a hullámok.
- Vitális eltűnt a nemzetközi szakportál NB I-es álomcsapatából - itt van a névsor (CsakFoci) A CIES elkészítette a 2025/2026-os idény NB I-es álomcsapatát, amelybe öt ETO-játékos is bekerült, ugyanakkor meglepetésre kimaradt a névsorból Vitális Milán.
- Nyolcmilliót fizetett be a vácrátóti házára, de az építkezés el sem indult, a vállalkozó p... (SzMo.hu) Csalás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy vácrátóti építkezési ügyben. A vállalkozó lejárató kampányról beszél, miközben már négy feljelentés is érkezett ellene.
- Mi történt? Törölte magát a netről Navracsics Tibor és Kovács Zoltán, de további érdekes n... (Blikk.) A leköszönt Orbán-kormány és a Fidesz–KDNP több olyan politikusa is csendben elsomfordált a közösségi médiából, akik eddig a hátukon vitték a pártszövetség kampányát. Vannak olyanok is, akiknek az oldalán pe
- Nem találtak rá időben: nevelőapja végzett az eltűnt tinivel (BorsOnline) Szörnyű dolgokra derült fény a nyomozás során.
- Eltűnt a kislány a bevásárlóközpontban: Amikor az anyja meglátta, leesett az álla (Femcafe) Egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség is elég ahhoz, hogy egy áruházban szem elől tévesszük a gyermekünket, ám egy ötéves kislány esetében az ijesztőnek induló keresés egy olyan felejthetetlen és mulatságos jelene
- Magyar Péter nem kér a Momentumból, hiába riszált a törpepárt (Propeller) Mint ismert, a politikai süllyesztőben eltűnt Momentum az elsők között állt be Magyar Péterék mögé. Azonban fölösleges volt, a Tisza választási győzelme után sem követte hála. Olyannyira, hogy a balliberális p
- Eltűnt Orbán Viktor a miniszterelnöki honlapról, zajlik az átalakítás (SzMo.hu) A korábbi kormányfő tartalmai helyett egy átalakításról szóló üzenet látható a Miniszterelnok.hu oldalon. Az archívum további sorsa még bizonytalan.
- Eltűnt Orbán Viktor a Miniszterelnok.hu-ról, átalakítják az oldalt (Telex) „Átalakítás alatt” – áll a honlapon, ami korábban Orbán Viktoré volt.
- Egy év alatt eltűnt a Mediaworks-lapok olvasóinak tizede (MagyarHang) Ugyan a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség 2024 vége óta nem tett közzé adatokat a példányszámokról (!), lapunk megszerezte az auditált számokat.
- A világbajnokság miatt eltüntették a legendás falfestményt (Origo) A döntés mélyen felháborította a mű alkotóját, de a helyi lakosok is tüntetnek.
- Külföldön találtak rá az eltűnt magyar gengszterrapperre (Propeller) Évek óta eltűnt a nyilvánosság elől, de most nagy visszatérésre készül. Ogli G hosszú hallgatás után adott újra interjút, és elárulta, mi történt vele az elmúlt években. A rapper, polgári nevén Oglizán And
- Csattant a bilincs: letartóztatták a rendőrök a tavaly eltűnt nő férjét (Metropol) Megdöbbentő dologra bukkantak.
- Sürgősségi osztályon ápolják Till Tamás édesanyját (Twice) Kórházba került a 2000-ben nyomtalanul eltűnt, majd 24 évvel később holtan megtalált bajai kisfiú édesanyja. Till Katalint annyira megviselte a gyermekével történt szörnyűség, hogy korábban agyvérzést kapott, ma
- A Ferrari igazságtalannak tartja az F1 hirtelen szabálymódosítását (F1világ) Fred Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke szerint igazságtalanul érintette a Scuderiát az a hirtelen Forma-1-es szabálymódosítás, amely a rajteljárást változtatta meg, és ezzel lényegében eltüntette az olasz istálló e
- Nagy Ervin különleges fotóval búcsúzott Scherer Pétertől: "Talán majd pár év múlva fe... (Blikk) Nagy Ervin egyelőre még csak eltűnt személyként gondol a kedden elhunyt Scherer Péterre, mert képtelen feldolgozni a halálát. A politikus elmondása szerint ilyenkor az ember még reménykedik, hogy a szeretett személy v
- Drasztikus lépésre kényszerül a MÁV: már csak a külföldi bérlés mentheti meg a nyári szezo... (Pénzcentrum) A magyar vasúton kritikus járműhiány alakult ki: szinte eltűntek a minőségi InterCity-kocsik, amelyeket évtizedes, elavult vagonokkal pótolnak.
- Elképesztő húzásra készültek a színfalak mögött: Trumpék saját esküdt ellenségüket tették ... (Pénzc.) A volt iráni elnök állítólag eltűnt, miután egy izraeli légicsapás során megsebesült Teheránban.
- „Most jönnek értem” – ezek voltak Katie Price férjének utolsó szavai, mielőtt nyoma veszet... (SzMo.hu) A brit modell megosztotta utolsó beszélgetésének részleteit férjével, Lee Andrewsszal, akit állítása szerint megkötözve látott. A férfi múlt szerda óta eltűnt, az ügyben már a brit külügy is megszólalt.
- 25 év után került elő az eltűnt nő (Metropol) Így derült ki a szörnyű titok.
2026.05.22
2026.05.21
2026.05.20