A keresés eredménye 2310 találat
- Növekszik az európai repcetermelés, így alakulnak az árak (Agroinform) A tavalyinál több repcét arathat a világ. Az árak egyelőre alacsonyabb szinten állnak, mint tavaly, de azért nem rossz a helyzet.
- Újra emelkedik az olajár - Mi történik a tőzsdéken? (Portfólió) Többnyire pozitív hangulatban kezdődik június a fontosabb ázsiai tőzsdéken, a dél-koreai tőzsde történelmi csúcsra ment, az európai részvénypiacokon viszont a bizonytalanság érződik. Az amerikai-iráni konfliktus
- 5 éves csúcsát ostromolja a forint, gyengül a dollár is (Portfólió) Közel 5 éves csúcson nyitja a forint a hetet a nemzetközi helyzet óvatos javulása és az európai uniós források felszabadításáról született megállapodás által támogatva. Eközben az amerikai dollár a hét eleji
- A Tatabánya kettős vereséggel maradt alul az Európa-kupa döntőjében (Index - s) Ez volt az első alkalom, hogy magyar csapat eljutott a harmadik számú európai kupasorozat fináléjáig.
- Tisza-kormány: Magyar Péter meglátogatja Sulyok Tamás köztársasági elnököt, körvonalazódik... (Portfólió) Történelmi áttörést ért el a Magyar Péter vezette Tisza-kormány május 29-én pénteken Brüsszelben, mivel az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások eredményeképp 16,4 milliárd eurónyi befagyasztott európai
- Kína válaszlépésekkel fenyegeti az EU-t – Újabb kereskedelmi háború jöhet? (Tőzsdefórum) Újabb feszültség bontakozhat ki az Európai Unió és Kína között. Peking közölte, hogy határozott ellenlépéseket tesz, ha Brüsszel új, egyoldalú kereskedelmi eszközöket vagy diszkriminatív korlátozásokat vezet
- Az Európai Bizottság inkább nem válaszolt Magyar Péter és a pénzek ügyében (MNemzet) A miniszterelnök mit vállalt a pénzért cserébe?
- EU-n kívülről érkező termékeket vizsgáltak: van ok az aggodalomra (Infostart) Jelentős ftalátszennyezést talált Európai Unión kívülről érkező műanyag termékekben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) a Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) együttműködésével lez
- Már van „európai Temu”: olcsóbb is lehet, mégsem kapkodnak érte az emberek (Kiskegyed) Úgy tűnik, új kihívó érkezett az olcsó online vásárlás világába: egy európai platform, amely a Temuhoz hasonlóan hatalmas kínálattal és alacsony árakkal csábítja a vásárlókat.
- Országosan ellenőrzi a motorosokat a rendőrség június elején (Ma.hu) Európai szintű akció keretében országosan ellenőrzi a motorkerékpárral közlekedőket, elsősorban a bukósisak helyes használatát, a motorok gumiabroncsát, a rendszártáblák láthatóságát és a lámpák megfelelő
- Nem tört meg az átok a balkáni pokolban, de így is ünnepelhetnek európai kupasikert a magy... (Mandiner) A magyar válogatott játékosokat foglalkoztató német Melsungen legyőzte az Imre Bencével felálló THW Kiel gárdáját a férfi kézilabda Európa-liga fináléjában.
- Azonnali fellépésre szólítja fel az Európai Unió médiahatóságát a Népszava ügyében az Euró... (Népszava) A szervezet szerint a Magyarországon a médiapluralizmus került veszélybe lapunk nyomtatott kiadásának a megszüntetésével.
- Rátgéber László: „Engem Magyarországon nem vártak tárt karokkal” (MJelen) A kilencszeres magyar női kosárlabda-bajnok, Euroliga győztes, Európai Szuperkupa-győztes egykori pécsi edző, Rátgéber László volt a GulyásÓra vendége.
- Vissza akarják küldeni a migránsokat, össze is gyűltek Portugáliában, a Politico már fokoz... (Mandiner) A Politico szerint olyan szereplők gyűltek össze a hétvégén, akiket korábban több európai jobboldali párt is túl radikálisnak vélt.
- Megszólalt az Európai Központi Bank döntéshozója: kemény lépést sürget az inflációs nyomás... (Pénzc.) Mielőbbi, határozott kamatemelést sürget az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának egyik tagja.
- Kulcsfontosságú területen lett Magyarország Európa egyik legvonzóbb célpontja (Portfólió) Jelenleg Magyarország az egyik legvonzóbb kolokációs energetikai befektetési piac az Európai Unióban. A kolokációs projektek keretében ugyanazon a helyszínen, közös hálózati csatlakozási pont használatával, a há
- Megszólalt az EKB döntéshozója: jobb előbb lépni, mint későn (Portfólió) Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja, Alvaro Santos Pereira határozottabb fellépést sürget az inflációs nyomás kezelése érdekében. A jegybankár a kamatemelés mielőbbi végrehajtása mellett érvelt
- Kapitány István részleteket árult el az Európai Uniótól felszabadított forrásokról (Mfor) A bejelentése szerint az összeg egy számottevő része az elektromos hálózat fejlesztésére megy majd.
- Kína nagyon komoly üzenetet küldött az EU-nak (Infostart) Kína határozott ellenlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha az Európai Unió új, egyoldalú kereskedelmi eszközöket vagy diszkriminatív korlátozásokat vezetne be a kínai termékekkel szemben - közölte vas
- Drámai látlelet látott napvilágot: súlyosabb a helyzet, mint azt bárki gondolná - mit lép ... (Pénzc.) Több pénzt költünk magánorvosra, hosszabb ideig várunk egyes vizsgálatokra, és továbbra is rosszabbak az egészségügyi mutatóink, mint a legtöbb európai országban.
- Újabb szankciós csomagot készít elő az EU: az orosz olaj és az árnyékflotta is a célpontok... (Pénzc.) Az Európai Unió az olajár-emelkedésre reagálva az orosz kőolaj ársapkájának befagyasztását tervezi a készülő szankciós csomagjában.
- Kína ellenlépéseket helyezett kilátásba az EU esetleges új kereskedelmi korlátozásai miatt (Növekedés) Kína határozott ellenlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha az Európai Unió új, egyoldalú kereskedelmi eszközöket vagy diszkriminatív korlátozásokat vezetne be a kínai termékekkel szemben - közölte vas
- Palotás János: Az uniós jog elsőbbsége – A közjogi méltóságokon túl 33 ellenzéki képviselő... (Népszava) Nagy fába vágtam a fejszémet, amikor megpróbáltam meggyőzni a legismertebb mesterséges intelligenciát (MI) arról, hogy létezik az Európai Unió (EU) joggyakorlatával összeegyeztethető olyan jogi eljárás, amely aká
- Kína bekeményített: megtorlással fenyegeti az Európai Uniót (ACNews) Kína kemény figyelmeztetést küldött Brüsszelnek: megtorlást helyezett kilátásba, ha az EU újabb kereskedelmi korlátozásokat vezet be. A Kína bekeményített: megtorlással fenyegeti az Európai Uniót bejegyzés elős
- Európában közeleg az újabb téli energiaársokk (Makronóm) Az európai energiapiac már most ideges lehet a tél miatt, mivel a gáztárolók alacsonyabb szinten állnak, a vízerőművi tartalékok gyengék, az LNG pedig drága és bizonytalanabb lett. Úgy tűnik, Európa sikeresen cser
- Kína nem ijedt meg az EU esetleges új kereskedelmi korlátozásaitól (Priv.bankár) Kína figyelemmel kíséri az Európai Unió Kínával kapcsolatos vitáit.
- Ettől sem lesz könnyebb az életünk: kínai ellenlépések jönnek az unióval szemben? (Demokrata) Peking reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió a párbeszéd és a konzultáció útján kezeli a nézeteltéréseket.
- Alakul az újabb kereskedelmi háború: Kína kőkeményen megfenyegette Európát (Portfólió) Kína határozott ellenlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha az Európai Unió új, egyoldalú kereskedelmi eszközöket vagy diszkriminatív korlátozásokat vezetne be a kínai termékekkel szemben - közölte vas
- Razziát indít a rendőrség a motorosok között (Propeller) Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (Roadpol) 2026. június 1-7. között „2Wheelers” elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik – írja közleményében a
- Kíméletlenül odacsapna az EU az orosz olajiparnak: befagyasztanák az olajár-plafont a köve... (Portfólió) Az Európai Unió az orosz kőolajra vonatkozó ársapka ideiglenes befagyasztását fontolgatja, mivel a közel-keleti háború és a Hormuzi-szoros lezárása miatt meredeken emelkedtek az olajárak. Ez az intézkedés az unió
- Wizz Air: lehetőség a válság, ahogy visszatérnek a leállított gépek (Hellomagyar) Miért gondolja a Wizz Air, hogy magas költségekkel és ellátási lánc problémákkal terhelt európai légiipari környezet előny lesz?
- A küszöbén vagyunk a totális gazdasági borulásnak, Európa már a legrosszabbra készül (Portfólió) Az elmúlt hetekben világosan körvonalazódik egy újabb kereskedelmi háború az Európai Unió és Kína között. A konfliktus több fronton egyszerre éleződött ki: az elektromos autók vámjai mellett a kritikus nyersanya
- Fidesz: Brüsszelben lebuktatták Magyar Pétert - követeljük a titkos paktum nyilvánosságra ... (Hírklikk) Budapest, 2026. május 30., szombat - Magyar Péter összevissza beszél a Magyarországnak járó uniós forrásokról is. Mára kiderült: nem mondott igazat a pénz hazahozataláról. Az Európai Bizottság illetékesei tették
- Megszorításokat követel Brüsszel? Magyar Péter most elárulta, mi hangzott el a tárgyalások... (Economx) Továbbra sincs szó megszorításról a nyugdíj- és adókérdésekben, az Európai Bizottság semmi olyan konkrétumot nem hozott fel a tárgyalásokon, amiről a propaganda beszélni szokott – jelentette ki Magyar ...
- Hazafelé már alábbhagyott a lelkesedés: Magyar Péter a repülőn úgy nyilatkozott, hogy az u... (Mandiner) A miniszterelnök továbbra sem beszélt arról, pontosan mit ígért az Európai Bizottságnak, azt azonban elismerte, hogy tetemes mennyiségű reformot kell végrehajtania Magyarországnak.
- Hatalmas AI-beruházást jelentettek be Franciaországban (Priv.bankár) A projekt a SoftBank eddigi legnagyobb európai mesterségesintelligencia-infrastruktúra-fejlesztése lesz.
- A miniszterelnök részletes ütemtervet közölt az uniós pénzek hazahozataláról - nagyon szor... (VG) Érezhetően megvolt a szándék az Európai Bizottság részéről, hogy odaadja a pénzt.
- Kiderült, hol található Európa legjobb strandja (Roadster) Kihirdette 2026-os európai toplistáját az European Best Destinations.
- Hatalmas a baj a műtrágyaellátásban – Kongatják a vészharangot az agrárvezetők (Agroinform) A Perzsa-öböl exportkockázatai miatt a műtrágyaárak ugrásszerűen emelkedtek. Az európai mezőgazdaság importfüggősége fokozza a helyzet súlyosságát, különösen a nitrogénalapú műtrágyák piacán.
- 10 radar alatti úti cél Európában, ahol nyáron sem kell tömegre számítani (Drive) Párizs, Róma és Barcelona népszerűsége továbbra is töretlen, de egyre többen keresik azokat az európai úti célokat is, amelyek távolabb esnek a jól bejáratott turistaútvonalaktól. Az European Best Destinations Tre
- Megállapodott a Tisza-kormány az Európai Bizottsággal, Kármán András elárulta, mikor érkez... (Portfólió) Pénteken Magyar Péter bejelentette, hogy az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalássorozat eredményeképp mintegy 6000 milliárd forint uniós forrást sikerült felszabadítani a a kormánynak. A pénzek nem érkeznek me
- Tíz éve nem voltak olyan optimisták a magyarok, mint most – európai összevetésben is kilóg... (24.hu) A választás utáni hangulatjavulás látványos, de több probléma továbbra is aggasztja a lakosságot.
- Fekete-Győr a „Fidesz-maffiáról”: Azt hitték, örökké nevethetnek, de ma a történelem nevet... (SzMo.hu) A politikus úgy véli, az Európai Ügyészséghez való csatlakozással fordult a kocka, és a hatalom már nem érezheti magát érinthetetlennek. Szerinte Orbánék megpróbálták elhitetni, hogy a korrupció magyar sajátoss
- Ezen a mediterrán szigeten találjuk a legtöbb ingyenes látnivalót Európában (Drive) A nyári utazások sok európai úti cél esetében egyre nagyobb kiadást jelentenek, de továbbra is akadnak olyan szigetek, ahol komolyabb költekezés nélkül is sok élményt gyűjthetünk. Egy friss felmérés most azokat a
- Műveltségi teszt, földrajz: rájön, melyik három európai nagyváros a hiányzó harmadik? (168.hu) Három európai ország legnagyobb városainak listáit mutatjuk ebben a műveltségi tesztben, de a harmadik város mindig hiányzik. Ha önnek jól megy a földrajz, biztosan kitalálja mind a hármat!
- Az Eurostat adatai világosan megmutatják, hogy mire számíthatunk a blokkolt források ügyéb... (Origo) Magyarország jelenleg összesen 10,43 milliárd eurónyi RRF-forrásra jogosult az Európai Bizottság által jóváhagyott helyreállítási terv alapján.
- Országosan ellenőrzi a motorosokat a rendőrség június elején (ProfitLine) Európai szintű akció keretében országosan ellenőrzi a motorkerékpárral közlekedőket, elsősorban a bukósisak helyes használatát, a motorok gumiabroncsát, a rendszártáblák láthatóságát és a lámpák megfelelő
- Kína megtorló intézkedésekkel fenyegeti az EU-t (146.hu) Kína megtorló intézkedésekkel fenyegetőzött, ha az Európai Unió (EU) új kereskedelmi korlátozásokat vezet be – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium . A nyilatkozatban a minisztérium ígéretet tett arra
- Megszólalt az MKIK a felszabaduló uniós forrásokról (ATV) A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a területi gazdasági kamarák üdvözlik az Európai Bizottság és Magyarország között létrejött megállapodást, amely lehetővé teheti az uniós fejlesztési forrás
- A Fidesz politikusai szerint komoly veszélyeket hordoz magában az ukrán gabonaimport enged... (Hír TV) Az ukrán gabonaimport tilalmának feloldása nagy veszélyeket jelent a magyar és az európai gazdálkodók számára - erről a Fidesz európai parlamenti képviselője beszélt a Péntek 18-ban. A korábbi agrárminiszter szer
2026.06.01
2026.05.31
2026.05.30