A keresés eredménye 90 találat
- Egyre durvul a vita Fenyő Miklós tervezett szobra miatt – Szikora Róbert is beszállt (168.hu) Fenyő Miklós szobrot kap hamarosan, és bemutatták a tervezett alkotás makettjét. Szikora Róbert nem túl hízelgő véleményt mondott.
- Tűzzománc és közösségépítés a muravidéki magyar hagyományok szellemében (Kultúra.hu) Május utolsó hetében tartotta a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület nemzetközi zománcművészeti alkotóműhely workshopját, a Kecskeméti Alkotóházban, tizenhárom művész részvételével. Ruda Gáborral, a M
- Vilmos herceg apró gesztusa mindent elárult, tőle olvadoznak most a szívek (BorsOnline) Vilmos herceg és Katalin hercegné álompárt alkotnak.
- L. Ritók Nóra: Az alkotás érzelmi többletet adhat az oktatáshoz (Népszava) Imádtam az iskolai ének-zene, rajz- és tornaórákat. Pedig rajzolni nem tudtam, és bár jó hangom volt, a zene nem vonzott, és kicsit kövérkés lévén inkább a statikus helyzeteket kedveltem. Otthon sem rajzoltunk, nem
- Az élőszereplős Vaiana-remake utolsó előzetesébe már rendesen jutott éneklés és akció (Player) Már távcső nélkül is látható az élőszereplős Vaiana magyar premierje, melynek örömére a Disney feltolta a netre az alkotás utolsó kedvcsinálóját.
- A medvék uniós védettségének enyhítését kéri az Európai Bizottságtól Románia (Telex) A döntést Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter jelentette be, miután az államfő alkotmányossági kifogást emelt az RMDSZ medvekilövési kvótát emelő törvénytervezete ellen.
- Az Univerzum nagy áttörést hoz június 11-én: itt a nagy szerelmi horoszkóp minden csillagj... (Kiskegyed) Itt van a csillagjegyed napi szerelmi horoszkópja 2026. június 11-re. Csütörtökön a Kosban álló Hold kvadrátot alkot a Rákban álló Vénusszal, ami áttörést hoz a szerelmi életedben.
- Tízszeres elismeréssel, az Apple TV+-on Stephen King-krimije meghódította a szakmát (Promotions) Stephen King története lenyűgözte a kritikusokat. Az Apple TV+ alkotása tíz jelölést kapott.
- „Csakis a nagyfiam?” – Szakértőt kérdeztünk, mi kerüljön a családi alkotmányba (Forbes) Elindult a Forbes legújabb hírlevele, a családi vállalatokkal foglalkozó Forbes Family Business, amely minden hónap második szerdáján érkezik. A debütáló hírlevélben azt is körüljártuk, mi kerüljön a családi a
- Magyar Péter zöld utat adott a Pride-nak: alkotmányos válság felé sodródik az ország (Mandiner) Szerdán Giorgia Meloni és Győrfi Pál is lázba hozta a Mandiner olvasóit.
- Nagy László, a költő, ahogyan kevesen ismerik (MNemzet) A vizuális alkotó előtt tiszteleg a Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki tárlata
- VHS-en jelenik meg egy vadonatúj sci-fi film (InstyleMen) Streaming helyett kezdetben kizárólag videókazettán lesz elérhető a This Is How The World Ends című független alkotás.
- Nyíltan bírálta a Sárkányok háza alkotóit a sztárszínész (Liner) A Criston Cole-t alakító színész szerint az írók szándékosan tették egyre ellenszenvesebbé a karakterét.
- Sulyok Tamás kemény üzenetet küldött: elárulta, miért nem hajlandó távozni a hivatalából (Twice) Sulyok Tamás a svájci Weltwochénak adott videós interjút, amiben az államfői szerepről és az esetleges lemondása kérdéséről is beszélt. Elmondása szerint a magyar alkotmányos rend védelme érdekében nincs más l
- Ukrán drón semmisítette meg az oroszok Feszty-körképét, páratlan műalkotás enyészett el (VG) A műalkotás digitalizálva volt, így idővel újra alkothatják.
- Sulyok Tamás: Az alkotmányos rend átírása veszélyezteti a jogállamot (MNemzet) Alkotmányjogilag sincs más lehetősége, mint hivatalban maradni – mondta a köztársasági elnök.
- Kegyetlennek és szokatlannak találta egy amerikai bíró, hogy Alabamában nitrogéngázba fojt... (Telex) Márpedig az amerikai alkotmány tiltja a kegyetlen és szokatlan büntetéseket, vagyis többé nem használhatják az államban ezt a kivégzési módot.
- Messi rajongóknak kötelező – új dokumentumfilm a Disney+-on (Mark&Média) Már elérhető a Disney+-on a „Messi: Az elfelejtett felvételek” (Messi: The Forgotten Tape) című új ESPN dokumentumfilm. Az alkotás a modern labdarúgás történetének egyik legmeghatározóbb, mégis legkevésbé ism
- Korszakos magyar zseni kiállítása a Szépművészeti Múzeumban (Demokrata) Nevezték korszakos zseninek, de az op-art pápájának is, aki korát évtizedekkel megelőzve, számítógép használata nélkül hozta létre alkotásait.
- Sulyok Tamás: Súlyos támadás az elnök hivatala ellen, ha őt bábnak nevezik (hvg.hu) A köztársasági elnök szerint az európai alkotmánykultúra kifejezetten tiltja a személyre szabott törvényalkotást. „Ez az alkotmányozó többséggel való visszaélés egyik formája” – jegyezte meg.
- Magyar sztárok, akikről álmodban sem hinnéd, mivel keresik a kenyerüket a tévézés mellett (Ripost) Sztárok rejtett élete: Ambrus Attila és társai alkotnak.
- Feketében Hollywood. Váratlanul, rejtélyes körülmények között hunyt el a 65 éves világhírű... (Kiskegyed) Gyászol Hollywood: váratlanul, 65 éves korában elhunyt Anthony Guidera, akit a közönség olyan alkotásokból ismerhetett, mint A Keresztapa III. vagy A lény.
- Leo és Fred miniszobra a Kopaszi-gáton – Kolodko legújabb alkotása (10perc.hu) Kolodko Mihály legújabb miniszobra a népszerű rajzfilmsorozat főszereplőit, Leo oroszlánt és Fredet idézi meg a Kopaszi-gáton – a kompozíció a környék cirkuszi múltjára is utal.
- A Zsámbéki Nyári Színház idén is elhozza a kortárs és klasszikus alkotások legjavát (Kultúra.hu) Június 26-án veszi kezdetét az egész nyáron át tartó zsámbéki sorozat, melynek a Zichy-kastély és egy alkalommal a romtemplom ad helyet. Júniustól szeptemberig mintegy tizennyolc produkciót láthat a közönség.
- Elkészül a Feketék fehéren 2? A Horrorra akadva 6 teljesítménye alapján hamarabb jöhet, mi... (BorsOnline) Folyton ezzel zaklatják az alkotókat.
- Népszavazást kezdeményeztek Horvátországban: Magyarország példáját követnék (Mandiner) Alkotmánymódosítás is jöhet egy fontos gazdasági kérdésben.
- Kiderült az igazság az Eufória meztelen jeleneteiről – Sydney Sweeney és a rendező teljese... (Sassy) Az Eufória alkotója, Sam Levinson meztelenség nélkül vette volna fel a harmadik évad vitatott jeleneteit. Végül Sydney Sweeney érvei győztek, aki szerint a karakter hitelessége mindennél fontosabb volt.
- Népszavazáson dőlt el: Svájc alkotmányba foglalja a készpénz védelmét – fricska az EKB-nek... (Origo) A döntés szimbolikus jelentőségű egy olyan fejlett gazdaságban, ahol a lakosság egyszerre ragaszkodik a bankjegyekhez és használ egyre több digitális fizetési megoldást.
- Durvul az adok-kapok: Sulyok Tamás erős üzenetet küldött Magyar Péternek (Economx) A köztársasági elnök egy interjúban azt mondta, hogy az új kormány személyre szabott alkotmánymódosítással akarja eltávolítani hivatalából. Sulyok Tamás szerint nem mondhat le a miniszterelnök parancs ...
- Krasznahorkai László: Megvannak az okaim a visszavonulásra (Librarius) Meglepő őszinteséggel beszélt az írásról, az alkotói lét terhéről és a visszavonulás lehetőségéről Krasznahorkai László egy erdélyi esten.
- Perzsa, afrikai és magyar történetek, amelyek évszázadokon át tovább szövődnek (MNemzet) Antik textilek és kortárs alkotások mutatják meg, hogyan kapcsolódik össze múlt és jelen.
- „A magyar köztársasági elnök nem mondhat le, ha a magyar miniszterelnök ezt parancsba adja... (Mandiner) A köztársasági elnök szerint a magyar alkotmányos rend védelme érdekében akkor is a helyén kell maradnia, ha Magyar Péternek ez nem tetszik.
- Bárándy Péter szerint most alkotmányozási pillanat van (MagyarHang) A volt igazságügyi miniszter szerint ha rendszerváltás történt, kötelező lehet a közjogi méltóságok leváltása.
- Újra felboncolta az alkotmánymódosítást a Tisza Párt, ez lesz az állam által adott vagyon ... (VG) A bizottság által elfogadott módosítás azt is egyértelművé teszi: az állam csak azt kapja vissza, amit egykor maga adott.
- Itt a Tisza módosítása: így változna a kekvák sorsa az alaptörvényben (MNemzet) A javaslat célja a kekva-rendszer alkotmányosan rendezett kivezetése.
- Völgyesi Gabi nagyon csúnyán kiakadt, ezt már nem hagyta szó nélkül (Kiskegyed) Élesen bírálta a mesterséges intelligencia működését Völgyesi Gabi. A Unique énekesnője szerint az AI-rendszerek úgy használják fel a művészek alkotásait, hogy azok mögött rengeteg ember munkája és teljesítm
- Szorul a hurok Amerikában, egyre pesszimistábbak a háztartások (Economx) A háztartások jelenlegi pénzügyi helyzetéről alkotott véleménye romlott az egy évvel ezelőttihez képest.
- A nagy AI-sztori: a művészi kreativitás még mindig az emberen múlik, nem az AI-on (VG) Az AI nem a művészet végét hozza el, hanem felértékeli az emberi alkotást.
- A tökéletesség illúziója: miért nem fogja a mesterséges intelligencia soha megérteni az em... (Vasárnap) A XXI. század harmadik évtizedére a technológiai fejlődés elért egy olyan fordulópontot, amelyet a tudományfilozófia és a szociológia korábban csak a sci-fi irodalom spekulációjaként kezelt. A generatív mesterség
- Alkotmányos válság szélén az ország? Fellángolt a Google-láz Sulyok Tamás lemondatása miat... (10perc.hu) Nyílt közjogi és alkotmányos konfliktus alakult ki a Tisza-kormány és Sulyok Tamás köztársasági elnök között. Mivel az államfő elutasította Magyar Péter miniszterelnök lemondási felszólítását, a kormányzó
2026.06.11
2026.06.10
2026.06.09