A keresés eredménye 1083 találat
- Civil őrszemek: 10 ezer önkéntes vadászik a választási csalókra vasárnap (10perc.hu) „A szavazat ára” című film után soha nem látott civil összefogás készül. Motoros figyelők és videózó önkéntesek lepik el a kistelepüléseket az április 12-i választáson.
- Elhunyt Mario Adorf, a Winnetou, A bádogdob és A Pál utcai fiúk legendás színésze (Port.hu) A veterán német színész több, mint kétszáz filmben szerepelt, többek között a Winnetou klasszikus feldolgozásában, valamint a Bádogdobban is.
- Nemes László következő filmje bekerült a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába (Telex - k) A 2015-ös Saul fia óta most először tér vissza a magyar rendező a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválra.
- Visszatér Cannes-ba új filmjével Nemes-Jeles László (Port.hu) És kiderült, milyen nagy nevek lesznek még ott a fesztiválon.
- Eladó az Itt érzem magam otthon című film hírhedt lakása (NLC) Kiderült, mennyiért élhetünk a magyar sikerfilm helyszínén. Családi otthonnak, de akár műteremnek is tökéletes.
- Nemes László francia nyelvű filmje meghívást nyert a cannes-i filmfesztivál programjába (Demokrata) A film forgatása 2025 szeptemberében kezdődött Franciaországban.
- Elijah Wood elárulta, melyik színész játssza Aragornt a következő A Gyűrűk Ura-filmben (IgényesFfi) 2027-ben érkezik a mozikba A Gyűrűk Ura-franchise legújabb filmje, a Gollam nyomában, amelyet Andy Serkis rendez és címszereplőként is jegyez.
- „Bocsánat, hogy mi nem a Fideszben szocializálódtunk, hogy ne lehessünk gyanúsak” ... (NLC) Többek között Az ebek ura című filmről, a visszalépésekről, a választás tétjéről is kérdeztük a Magyar Kétfarkú Kutya Párt politikusát, Döme Zsuzsanna Suzit a női politikusokkal készült interjúsorozatunk
- Gyászol a filmvilág - Tragikusan fiatalon hunyt el a Trónok harca szereplője (MHírlap) A színész évekig küzdött egy gyógyíthatatlan idegrendszeri betegséggel
- „Van remény” – dokumentumfilmben szerepel Tália, az autista kislány (Ripost) Tália története a Kék napsugár című filmben látható.
- Szili Katalin: A nemzet számunkra a megtartó erő (Vasárnap) A globális kihívások között a nemzet lehet számunkra a megtartó erő, a támaszték, amely biztonságot nyújt – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Shoot4Earth filmes világjáték díjátadásán szer
- Hiába kampányoltak, hivatalosan is elkaszálták ezt a Star Wars-filmet (Port.hu) Pedig Adam Driver nagyon lobbizott érte.
- Már magyarul is élvezhető az év legjobb fekete komédiájának ígérkező film előzetese (Player) Idén új filmmel jelentkezik Martin McDonagh, az Erőszakik, a Három óriásplakát Ebbing határában és A sziget szellemei zseniális író-rendezője. Nálunk a Vadló Kilenc azonnal az év legjobban várt filmje lett, amint
- A lakodalmas fasizmus algoritmusa – Bödőcs Tibor újabb nagy dobásra készül (Index - k) Animációs film készül a Mulat a Manézs című regényéből.
- Két pár + egy rosszul sikerült vacsoraparti: a The Invite a nyár kihagyhatatlan filmje les... (Life.hu) Két pár, egy vacsora és egy ajánlat, ami mindent felforgat. A The Invite már most az év legkínosabb filmélményének ígérkezik.
- Azonnal rabul ejtette a magyarokat ez az úttörő sci-fi: máris az első helyre ugrott az HBO... (Femcafe) A magyar mozikban annak idején nem robbantott kasszát Gareth Edwards (Godzilla, Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet) formabontó science fiction filmje, de most végre felfedezte magának a hazai publikum.
- Steven Spielberg azt mondja, ezt a szabályt minden színésznek be kell tartania, ha vele ak... (Twice) Steven Spielberg azt mondja, van egy szabálya, amit minden színésznek be kell tartania, ha vele akarnak dolgozni. A háromszoros Oscar-díjas rendező szabálya, hogy a filmsztárok nem kapnak előre fizetést egy-egy filmért,
- Az utcai demonstrációk kora lejárt, új utat kell találni az emberekhez (Prove) A klímaváltozás szemszögéből közelíti meg a vegán életmód hasznosságát a Plant Based Treaty globális civil kezdeményezés, amelynek magyarországi tagjai is egyre aktívabbak. A Föld napjának előestéjén filmest
- Feketében a filmvilág: Reggel már nem ébredt fel, végleg legyőzte a rák a legendás színész... (Kiskegyed) Nyugodjon békében!
- Hatalmas pénzt kaszál ez film, pedig még nincs is a mozikban (Médiapiac) Számtalan rekordot megdöntött a Dűne 3, annak ellenére, hogy még meg sem jelent. A nagysikerű történet harmadik fejezete hónapokkal a bemutatója előtt már súlyos dollármilliókat produkál.
- Nagyot ment Brazíliában a Csongor és Tünde (Mark&Média) A legjobb rendezés, a legjobb karakteranimáció és a legjobb szinkron díját is elnyerte a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csongor és Tünde Brazília nemzetközi animációs filmfesztiválján, az Animaverso-
- Valósággá vált: megjelentek az első robotzsaruk az utakon (Vezess) Még csak néhány dologra képes, de már most simán hozzá a filmekben látott hangulatot a kínai robotrendőr.
- Majd alszunk a sírban (MNarancs) Azért gyűltünk ma össze, hogy eltemessük Tommy Shelbyt, Birmingham leghírhedtebb gengszterét és de facto kormányzóját (ahogy keserűen önmagára is utal a filmben). Tommy a Peaky Blinders mind a hat évada alatt és az
- Eddig szigorúan titkolt találmánnyal mentették meg az Iránban lelőtt F–15-ös pilótáját (Index - kf) Filmért kiált a sziklarepedésekben bujkáló katona története.
- Márciusban jön az utolsó hagyományos Oscar-gála (MHírlap) Az amerikai filmakadémia bejelentette a 99. és 100. díjátadó ceremónia időpontját
- Nem csak legenda: helyek, ahol ma is kincseket találhatsz (Drive) Az olyan filmek, mint a Karib-tenger kalózai vagy az Indiana Jones, sokak érdeklődését felkeltették a kincskeresés iránt, amely napjainkra nemcsak hobbivá, hanem egyfajta utazási formává is vált. A mai kincskeresők m
- Női testben élt, mégis férfiként rettegték – Pipás Pista története újra a vásznon (Wmn) Női testben élt, mégis férfiként rettegték: Pipás Pista története ma is hátborzongató. Most film készült az életéből – mutatjuk, miért különleges.
- Túl erős volt a Michael Jackson film: sok pénzből kellett újraforgatni az alkotást (BorsOnline) A filmet enyhítették egy kicsit.
- Eladó az Itt érzem magam otthon hírhedt pesti lakása: ennyiért élhetsz a magyar sikerfilm ... (Pénzc.) Nem mindennapi ingatlan került piacra: eladó az Itt érzem magam otthon című film forgatási helyszíneként szolgáló pesti lakás.
- A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint A szavazat ára című film egy külföldi finanszírozású... (Index) A hivatal szerint a film „azt a látszatot kelti, hogy a kormánypártok választási csalást készülnek elkövetni”.
- Ezek a Netflix titkos kódjai, amelyekkel rejtett filmeket és sorozatokat találunk (Origo) Böngésszünk szabadon – így használjuk a Netflix kódokat!
- Mutatjuk, ez a Sandra Bullock-film illik hozzád a csillagjegyed alapján (Port.hu) Ha a csillagjegyed alapján választanál filmet Sandra Bullocktól, akkor segítünk.
- Hatalmas átverés A szavazat ára című film, tiszások a készítők és a szereplők is + videó (MNemzet) Úgy tűnik, az alkotás egy tudatosan felépített politikai projekt.
- Olyan mesterséges intelligenciát csinált a Netflix, ami megváltoztathatja a filmgyártást (hvg.hu) A Netflix mérnökei egy speciális rendszert készítettek, ami a fizikai törvényszerűségeket figyelembe véve módosítja a felvett jeleneteket.
- Glen Powell lemészárolja az egész családját: Már a mozikban a Hogyan kaszálj nagyot (BorsOnline) Glen Powell válogatás nélkül gyilkolja a családját új filmjében.
- Öt gazdi, öt kutya és egy sármos kelta kiképző: Sikerül a tiroli túlélőtúra? – Ízek, imák,... (Kiskegyed) Vannak filmek, amiknél az első tíz perc után az ember még bizonytalanul vakarja a fejét, de ha elég türelmes, a végén egész kellemes élménnyel gazdagodik. Pontosan ilyen a Netflix legújabb kutyás dobása, az Ízek,
- Beelőzte a Kontrollt Molnár Áronék filmje: „Teljesült az álmom” (NLC) Molnár Áron nem is lehetne boldogabb: független filmjük a legnézettebb magyar thriller lett.
- Lesifotóból derült ki, hogy lesz mégis Madonna-film, csak nem úgy, ahogy tervezték (Port.hu) Velencében kapták le a lesifotósok a popikont és Julia Garnert, aki majdnem eljátszotta őt egy életrajzi filmben.
- Tovább bővül a Canal+app kínálata (Mark&Média) A Canal+ kínálata tovább bővül, és olyan all-in-one élményt kínál, ahol a prémium filmek, sorozatok, sport és élő TV egyetlen platformon érhető el – pontosan akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá. Egy egyr
- A kutyapárt a feketekampány részének tartja Mérő Vera és Kőszegi Tamás MKKP-filmjét (Telex) Az ebek ura című filmben a párthoz korábban kötődő emberek szerint a párt feladta a korábbi értékeit. Kovács Gergely azt mondta, akkor keresték meg, amikor már elkészült a film.
- Így még sosem láttad Rambót, elképesztő módon tér vissza (Liner) 2026 májusában 4K minőségben jelenik meg a Rambo-filmek teljes gyűjteménye az előzményfilm előtt.
- Ezért torkollt sírásba Ben Affleck és Sienna Miller közös szexjelenetének forgatása (Port.hu) 10 évvel ezelőtt szerepeltek együtt egy filmben.
- Döme Zsuzsanna „Suzi” a Kutyapártról készült filmről: Legrosszabb Hír TV-s szintű dolog, a... (SzMo.hu) Az MKKP társelnöke egy hosszú Facebook-posztban bírálta az „Az ebek ura” című dokumentumfilmet. Szerinte az anyag egyoldalú, mert abban csak a párttól sértődötten távozó, egykori tagok szólalnak meg.
- Szívszaggató. Nagymamája miatt készített filmet az Alzheimer-kórról a tízéves kislány (Metropol) Egy filmfesztiválon is részt vesz az alkotás.
- Legendás színésznők filmjeivel jön a Duna új sorozata (Médiapiac) Ikonikus női alakításokat bemutató filmsorozat indul a Dunán: áprilistól péntek esténként a filmtörténet legnagyobb dívái kerülnek képernyőre.
- Nagy változások jönnek – bejelentés a 99. és 100. Oscar-gáláról (Infostart) Az amerikai filmakadémia bejelentette a 99. és a jubileumi, 100. Oscar-díjátadó gála időpontját – számolt be róla szerdán a Variety.com.
- Cameron Diazt sokkolta Jonah Hill átalakulása (Port.hu) Jonah Hill Outcome című filmje április 10-től lesz elérhető az Apple TV kínálatában.
- Saját kezűleg restaurálta az ereklyét: Latabár Kálmán csillárját őrzi otthon Anikó (Blikk) Különleges tárggyal lepte meg a Felfedezőket A legjobb ajánlatban Pintér Anikó: olyan csillárt vitt árverésre, amely Latabár Kálmán hagyatékának része volt. Latabár olyan ikonikus filmekben nevettette meg a nagyé
- Meglepő titkokat árult el a Harry Potter-filmek sztárja Budapesten: nem fogod elhinni (Joy) A Luna Lovegoodot alakító Evanna Lynch volt az idei Budapest Comic Con egyik vendége, és boszorkányhoz méltóan elvarázsolta a közönségét!
- Spielberg is megszólalt a Dűnéről: ezt gondolja a harmadik részről (Médiapiac) Új teaser érkezett a Dűne harmadik részéhez, amelyben Paul Atreides már az univerzum császáraként néz szembe egy pusztító háborúval. A filmet Steven Spielberg is méltatta.
2026.04.09
2026.04.08